Prefektusi fürdő

Újabb gomb pattant le a blúzomról, amivel sikerült elérnie, hogy teljesen ideges legyek, na meg hogy csak a melltartóm takarjon felülről. Mondanom sem kell, milyen kellemes helyzet volt...
Magamban újra és újra átkoztam a pillanatot, amikor beléptem ide. Már akkor is éreztem, hogy nem ez életem legjobb ötlete.
Kezeimmel próbáltam takarni magam, és közben kutattam a varázslatok után, ám azt hiszem éles elmém most cserben hagyott. Arcom újra piros lett és a kezeim remegve bújtatták felső testrészemet. Nyugalom Astoria, nyugalom..
- És még higgyem el, hogy nem te szedegeted le a gombokat? - vontam fel a szemöldököm, és a hirtelen beállt csendben visszavettem magamra a taláromat.
Arra gondoltam, mi lenne ha csak úgy semmissé tennénk ezt a kis történetet köztünk, és élnénk tovább az életünket. Ahogy elnéztem a fiút, ez neki nem esne nehezére, bár be kell valljam, a kis idő alatt amit itt eltöltöttünk megkedveltem, sőt, griffendéles létére egészen szórakoztató egyéniség.
- Tudom, hogy nem fogsz tőlem pontot levonni - Orromat felemeltem, mint minden büszke mardekáros, és igyekeztem szigorú szemekkel nézni a fiúra. Egyértelműen ki lehetet következtetni, hogy ez egy olcsó kis fenyegetés, de ha azt hiszi, ezt beveszem, hát benézte... - Ugyan már... - Tekintetét látva kicsit azért bizonytalan voltam, de reménykedtem, hogy külsőm kicsit ellazítja őt, és eltekint ettől a kis "tilosbanjárástól". - Gondolj arra, hogy maximum három év múlva már a feleséged leszek... - Mosolyt erőltettem az arcomra, és egyik kezemet levéve a melltartómról megsimogattam a fiú mellkasát.
Mivel nem vettem észre semmi változást a fiú tekintetében, csak simán megfordultam, és elindultam a kijárat felé. Taláromat kezeimmel összehúztam, hogy a folyosókon senki se lássa azt, amit Cormac McLaggen láthatott, és az ajtó felé megfontolt, lassú léptekkel haladtam, közben az agytekervényeim iszonyat gyorsan dolgozták fel az imént történteket. Megismertem a jövendőbeli férjemet, sikerült valaki előtt levetkőznöm, tilosban jártam, loptam a nővéremtől, és első veszekedésemet éltem át egy fiúval, akit eddig nem is ismertem, és aki a férjem lesz egyszer. És aki ráadásul olyan agyafúrt mint én. És milyen helyes!
Mielőtt a kilincsre tettem volna a kezem, fénysebességgel fordultam meg és Cormac nyakát átkarolva megcsókoltam őt, és nagyon reménykedtem benne, hogy ő is hasonlót érez, mint én.

Astoriának

Mégsem kaptam teljes lényemet megsemmisítő választ, sőt, még igazit sem, de ezt már megint csak annak tudhatom be, hogy nővel van dolgom, kiszámíthatatlan egy lények...
- Kérdéssel felelni a kérdésre nem válasz!- mondtam határozottan így elkerülve, hogy nekem kelljen igazat adnom neki.
Kérdésére majdnem elnevettem magam, de tartottam magam a mérges külsőhöz, így maximum a szememből olvashatott ki bármiféle enyhülést. Nem, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megint rámbizonyítson valami olyat, amihez egy részt semmi közöm, másrészt eléggé rossz fényt vetne rám, nemcsak mint jövendőbeli férj, de mint ember.
- Nem hibáztatnálak érte!- próbáltam megnyugtatni gyorsan, de azért azt mélységesen elhalgattam, hogy nem ő lenne az első lány, aki ahogy meglát eldobná a ruháját... A kviddics és az élet igazán szép felsőtesttel ajánékozott meg, nem okolok senkit, aki ezt ki akarná használni.
Úgy tűnt, hogy a fenyegetésem végre célhoz ért, mert egy kicsit mintha megszeppent volna. Hiába Mardekáros, azt még neki is be kell látnia, hogy a világ nem az övé és nem kerülhet ki minden helyzetből győztesen. Nem, ha velem van dolga. Sőt, azt sokkal nagyobb dicsőségnek tartom, ha valaki a bukás után fel tud álni és ugyanolyan lendülettel újra nekiindulni, hátha most nem fut neki a láthatatlan falnak. A kitartás, ezaz, a kitartás vagy annak hiánya, ami egy emberhez hozzáad vagy elvesz belőle valamit. És nekem mindig töretlen volt a kitartásom, ha kell valami, azt megszerzem, így vagy úgy.
- Hohó, nem felejtem el ilyen könnyen, hogy az előbb még a pálcáddal fenyegettél!- álltam a sarat a lány piszkos kis játékával szemben, bár nem kevés hiányzot hozzá, hogy beadjam a derekamat, de ahhoz tényleg több kell. Nem bánom, ha megpróbálkozik kiengesztelni, addig is tartom magam a fenyegető beálláshoz, továbbra is karbafont kézzel.
Csakhogy kiszabadította a kezeimet és teljesen őszintének tűnő szemmel kért bocsánatot.
- Ez már egy fokkal jobb. - kezdtem kiengesztelődni. - És mivel szeretnéd elérni, hogy elfelejtsem, hogy pontot kéne levonnom tőled?- vontam fel a szemöldököm, amikor még egy gomb, talán az utolsó is lepattant a blúzáról. Ezt már nem tudom máshogy magyarázni, talán csak a köztünk feszülő, vibráló elektromos tér hatására történhetett. Vagy az én tudatalattim is besegített...

Cormac

- Örülnél neki igaz? - felvont szemöldökkel és gúnyos mosollyal néztem rá. Hát persze! Hiszen pasi... csak az ilyenen jár az esze. Természetesen, fiatal korom ellenére, tudom hogy kell bánni a fiúkkal, és azt is tudom, hogy mielőtt bármit megkapna az illető, egy kis tiszteletet kell felém mutatnia, amit eddig... hát nem igen kaptam meg.
- Szóval most engem vádolsz azzal, hogy magamat vetkőztetem?! - tettem fel felháborodottan a kérdést. Mégis ki a fene ez, hogy ilyet fog rám? Nem látja, hogy így is milyen zavarban vagyok a felsőm miatt? Arcom a méregtől kipirult és kezeimmel a blúzomat szorongattam. Istenemre mondom, már fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak, mit mondjak, vagy mit ne.
A fiú mérgesnek látszott. Persze, feldühítettem, de szerintem most nekem van igazam. Ki nem vádolna meg egy ilyen fiút? Gúnyolódik, megcsókol, és a blúzom mily titokzatos módon bomlani kezd. Na ugye... csak az elmebajosok agyán nem fut át az ilyen gondolat.
Azt hiszem Cormac volt az első, aki fenyegetett. Eddig soha, senki nem szegült nekem ellen, senki nem szólt vissza és lám, pont ő az, aki ezt meg meri tenni. Igazából nem is esett rosszul, a vitákat mindig is élveztem, egyszerűen meglepett. És fogalmam sem volt arról, hogy ilyenkor mit kell tenni.
Szőke haja már megszáradt és nagyon aranyos kis fürtökben lógott, ám ezt az angyali külsőt eltorzította a mérges tekintet, és őszintén mondom, hogy megijedtem tőle.
Jó ég! Hisz ő idősebb és karizmaiból megállapítható, hogy jóval erősebb mint én. Bármit megtehet velem, puszta kézzel képes lenne eltörni a pálcámat, és aztán... mardekáros vagyok vagy sem, azért most alaposan rám ijesztett.
- Szerintem - néztem fel a fiúra. - Nem jelentenéd ezt a tanároknak. Már csak azért sem, mert ugyebár én lennék a jövendőbelid... biztosan megesne rajtam a szíved - Tudom, hogy nála nem jön be a szempilla rebegtetés és miegymás, ezért nem is próbálkoztam. Ijedtemben azt se tudtam mit beszélek, csak soroltam az érveket, és magamban imádkoztam, hogy csak viccelődik, és nem veszi véresen komolyan ezt a kis csipkelődést.
Megfogtam a kezét, és úgy néztem a már dühös fiú szemébe, és életemben először mondtam ki, hogy Ne haragudj.

Astoriának

Más elvei vannak?! Ez meg mi a francot akar jelenteni, csak nem egy apácát kell elvennem feleségül?! A levélben ilyen hátrányokról szó sem volt. Hogy mi történik akkor, ha az egyik fél mégsem akarja? Hozzám jön feleségül és ennyi? Akkor meg minek kellett ilyen rendeletet hozni? Nem éppen azért van ez az új törvény, hogy biztosítsák a jövő nemzedékét?- kavarogtak a fejemben a kérdések és be kell vallanom, egy kicsit megijedtem. Nem a visszautasítástól, azt már megkaptam párszor, azt képes vagyok még a visszájára fordítani, hanem a jövőtől. Ami idáig megírtnak látszott, most tényleg megíródott és így, hogy tisztában vagyok vele, csak még több kérdést vet fel. Megráztam a fejem, ennek így semmi értelme.
- És utána bármikor megcsókolhatlak?- tettem fel a nagy kérdést, felvont szemöldökkel. Bár erősen számítok rá, hogy a válasz negatív lesz, nem tudja mit kockáztat. Nem tartom magamat csalfának, ha valakit kiszemeltem, akkor addig ameddig együtt voltunk, hűséges voltam, de ha sokáig nem kapom meg, azt amire szükségem van, akkor kénytelen leszek olyat találni, aki meg tudja adni, még ha ez törvénybe ütközik is...
Másfelől látszik a lányon, hogy olyan tapasztalatlan még, nem róhatom fel neki, hogy megijed tőlem, hisz, te jó ég, az is lehet, hogy még senkivel sem volt!- futott át az agyamon.
- Nem csinálok semmit!- emeltem fel a két kezem, hogy megmutassam, hogy nincs nálam semmi. Még a beiskolázás előtt történtek olyan varázslatok, amiket a puszta érzelmeimmel váltottam ki, de hogyha ez még most is működne, akkor a lányok felső nélkül járkálnának a folyósókon!- Mondom, hogy véletlen, ha csak nem te akarod a tudatalattiddal megfosztani magadat a gombjaidtól...- nem tehetek róla, egy ilyet nem tudok bent tartani, az nem én lennék. Ráadásul mindennek a tetejébe még a személyes kis megnyilvánulásomat is oda kellett tűznöm, de legalább ezt halkan mondtam. - Ha rajtam múlna, már rég nem lenne rajtad...
Ugyan tanultam legimenciát, de most egyetlen olyan varázslatot se tudnék kikapni a tarsolyomból, amit gombszaggatásra tudnék fordítani. Talán el tudnám varázsolni valami kisebbre, mondjuk hangyára, de ennyi a maximum.
- Akkor én azt mondom, hogy elfelejted, hogy még mindig tilosban jársz.- emlékeztettem rá, hogy Demoklész kardja még mindig ott lóg a feje fölött, azzal a veszéllyel, hogy 10-20 pontot lazán és indokoltan levonhatnék a Mardekártól. Az utóbbi pedig akkora visszaesést jelentene nekik, hogy biztos, hogy nem csak pár embernek tűnne fel. - A prefektusi fürdő engedély nélküli használata, takarodó után a kastélyban mászkálás, egy diák elátkozása...- soroltam neki a bűnlajstromot.- Ezek után én már annak is örülnék, hogyha megúsznám büntetőmunka nélkül.- fontam keresztbe a karjaimat magam előtt, de továbbra sem mosolyogtam. Most halál komolyan fenyegettem, hisz ha ő megteheti, én miért ne?

- Akkor mire?! - kérdeztem vissza és szemeimet forgattam. Ez tényleg ennyire csökkent agyú? Gondoltam, hogy a griffendélbe nem épp az okos emberek járnak, mégis valamiért azt hittem, megérti az én álláspontomat. Elvégre nem vagyunk házasok, nem járunk, mégis amióta tudja a nevem, úgy kezel, mint a tulajdonát. - Bizony, ahogy elnézem más elveink vannak -Próbáltam vele kicsit tiszteletet követelő hangom beszélni, ám ahogy láttam, mennyire poénnak veszi az egészet, kicsit idegesebb hangon folytattam. - Úgyhogy amíg nem látod a nekem szánt eljegyzési gyűrűt az ujjamon, addig nem érhetsz hozzám! - fenyegettem őt, blúzomat igazgatva.
Ahogy bajlódtam a finom anyagú felsőmmel, arra jutottam, hogy amint kiérek a fürdőből, az első szemetesbe kidobom, amibe belebotlok, lehet az a folyosón, vagy a Bejárati Csarnokban, ez akkor is a szemetesbe landol. Olyan nincs, hogy pont ebben a percben pattan le a gombja, és csúszkál le a vállamról minden áldott alkalommal, amikor én megigazítom.
- Ezt már megint te csinálod? - kérdeztem felháborodott hangon. Őszintén szólva, már kezdett a kezem is fáradni a folytonos igazgatástól, és ha én fáradok, nagyon hisztis vagyok. Úgyhogy nem tanácsolom neki, hogy ezt folytassa, mert akkor bizony kapni fog a Greengrassok haragából az egyszer biztos. Ha már úgy is a kezemben van a pálca...
- És ha azt mondom, hogy igen, egy "ártatlan" csók miatt akarlak megátkozni? - Hátrébb léptem egy lépést, és úgy intéztem felé a kérdést. Bár egyáltalán nem állt szándékomban, hogy bántsam őt, hisz úgy is mindenki tudja, hogy én nyernék, azért valamilyen szinten biztonságot nyújtott nekem ez a pálca, mert semmi féleképpen nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, amilyenben pár perccel ezelőtt voltam. A méltóságomról volt szó, és ugye az egy mardekáros lánynak igencsak fontos.
Bágyadt tekintettel és igazán őszinte, ártatlan hangon kérdezett, ami viszont teljesen ledöbbentett. Hol marad az elhagyhatatlan gúnyos mosoly? Egy órás beszélgetésünk alatt csak most tűnt olyan komolyabbnak, ahogy nem mosolygott, teljesen más volt az arca, és egy pillanatra el is gyengültem, a lábam önállósodott, picit előre léptem. Nem, nem, nem szabad közelebb menni!

Astoriának

Így, hogy váratlanul csókoltam meg, nagyobb volt a meglepetés, nem tudott ellenkezni, bár semmilyen okot nem látok rá, miért is tette volna, ha csak nem azért, mert sérti a női büszkeségét, hogy csak így letámadom. Pedig pont, hogy örülnie kéne neki.
A csók nem tartott sokáig, nem ment át őrült előjátékba, mert gyöngéden eltolt magától, azt viszont kár is lenne tagadnia, hogy nem élvezte. De mindenesetre hagytam magam, hisz az idő nekem játszik, ha nem itt és most, de egyszer még az enyém lesz. Csak győzzem kivárni!
- Akkor mire jogosít fel?- kérdeztem egy kaján mosoly kíséretébe. - Biztos más elveink vannak a házasságról, de nekem a fizikai kapcsolat is bele tartozik.- kacsintottam rá, még mindig nem hátrálva, hogy bármikor visszahúzhassam, ha a keze ismét a kilincs lenyomására vetemedne, kiutat keresve.
A tekintete megváltozott, próbálta magára erőltetni a komolyságot, de biztos nem adtam neki könnyű munkát, hisz még mindig elég közel, az intim szférájában álltam, ami pedig idáig kiderült számomra, hogy ez igen csak zavarba tudja hozni. A vállán folyton le-lecsúszó blúza pedig mégjobban nehezítette a dolgát. Ó, istenem, milyen jó lenne megszabadulni attól a zavaró textiliától! Csak egy egyszerű mozdulat lenne, szinte észre se venné, hogy nincs már rajta...
Annyira figyeltem, hogy bajlódik vele, hogy az agyam fel se fogta, mit mond, csak annyi jutott el belőle, hogy beszél.
- Micsoda?- kérdeztem vissza, de ő közben elővette a pálcáját és elkezdett vele hadonászni az orrom előtt.- Csak nem akarsz egy ártatlan csókért elátkozni?- kérdeztem ártatlanul, még mosolyogni is elfelejtettem hozzá.
Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha most szépen eldugná azt a botot és helyette rájönne, hogy amit csináltam vele, azt nem személyes sértésnek kellene felfognia, inkább valamiféle jó tettnek. De hát mit lehet tenni, a nők sohasem fognak megváltozni...

Ahogy kifele hátráltam, csak arra tudtam gondolni, hogy jöjjön utánam, jöjjön utánam, jöjjön utánam. Mély levegőt vettem, ahogy lenyomtam a kilincset, viszont az ajtón már nem tudtam kilépni.
Cormac elkapta a kezemet, jobbjával az államat fogta, és olyan hirtelen húzott magához, hogy meglepődni se volt időm. Megcsókolt. Nincs mese, megcsókolt.
Éreztem, ahogy a nagy izgalomtól megremegek, és bár nagyon akartam ellenkezni ez ellen, nem ment, egyrészt, mert olyan erősen szorította a kezemet, hogy lehetetlenség lett volna őt ellökni magamtól, másrészt pedig... valljuk be, nagyon is élveztem. Bár a csók mindössze pár másodpercig tartott, mégis úgy éreztem, mintha percekig, sőt órákig állnánk a párás fürdőben.
Ez az idő alatt forgott le bennem, hogy ez a fiú lesz majd a férjem a távoli jövőben. Hihetetlen, hogy egy óra előtt még nem is tudtam, hogy ki is ez a Cormac McLaggen, most pedig...
- Hé! - Másik kezemmel arcát távolabb toltam az enyémtől. Ahogy ezen az ismerkedős dolgon gondolkoztam, azért eszembe jutott, hogy alig ismerjük egymást, most pedig úgy csókolózunk, mintha már legalább egy éve együtt volnánk. Pedig nem így volt. Nagyon nem. - Az, hogy a feleséged leszek, nem jogosít fel téged ilyesmire - mondtam neki, miközben próbáltam a felhúzódott blúzomat helyrerakni. Kínosnak éreztem már megint a helyzetet, hisz mégiscsak egy jól nevelt lány vagyok, most pedig csak úgy hagytam magam megcsókolni. Mi a fene ütött belém?!
Hajamat megigazítottam, és szigorú tekintettel néztem a fiúra. Legalábbis próbáltam szigorú lenni. Ugyan, hogy is lehetne rá haragudni? Inkább magamra voltam mérges, nem hátráltam meg, és ez hatalmas hiba.
- Ezért legalább egy rontást érdemelnél - mondtam neki, még mindig a ruhámat igazgatva. - ha többet nem is, egyet biztosan...
Bizonyítékul elővettem talárom zsebének mélyéről a pálcámat, és szeme előtt hadonásztam vele.

Astoriának

Nem húzódott hátra, ami arra engedett következtetni, hogyha most megcsókolnám, az nem lenne meglepetésszerű. Sőt, mintha várna is rá, vágyná...
Lesz még rá rengeteg időnk. Ha el kell vennem feleségül akkor több időt is együtt fogunk tölteni, mint amennyit valójában akarnánk. Nincs kérdés, hogy működne közöttünk a kémia, de most így, ahogy a szemébe nézek, nem hiszem el, hogy ő lesz a gyerekeim anyja. Olyan fiatal még... Mind a ketten azok vagyunk, ő talán még jobban, sőt, egész biztosan.
- Az teljesen mindegy. A lényeg, hogy a véletlen - hangsúlyoztam ki ugyanúgy ezt a szót, ahogy ő tette - az én igényeim szerint játszik.
Közeledése félreérthetetlenül nyilvánvaló volt. A maradék távolság is megszűnt, teste az enyémnek feszült, ajkunk szinte összeért. Füle mögé simítottam egy hajtincset. A levegő vibrált közöttünk, elektromosság áramlott végig a testemen és a karom frissen száradt szőrszálait az égnek állította.
Így álltunk egy végtelennek tűnő másodpercig, mikor hirtelen meggondolta magát, vagy nem tudom, mi üthetett belé, de úgy látszik megint a félénksége nyert. Kár, pedig már kezdtem volna élvezni..
Álltam, és néztem, hogy összeszedi a cuccait, és kihátrál a fürdőből. A vita, hogy kinek is lenne több joga itt lenni, eldőlt, de ez esetben nem tetszett a győzelmem. Gyorsan észbe kaptam, kapcsoltam, vagy ahogy mondani szokták, kinyúlt a fény a fejemben és utána vetettem magam.
Ahogy az ujjai a kilincsre fonódtak, enyém az övére, és azzal a mozdulattal visszahúztam a nyílni kész kijáratot. Másik kezemmel megfogtam az állát, és mielőtt időt hagytam volna neki bármiféle tiltakozásra, megcsókoltam, hátát nekinyomva a csukott ajtónak.
Ezek után minimum egy pofonra számíthatok, de nem érdekel, ezt a lehetőséget bűn lett volna elhalasztani. Még ha nem is használjuk ki úgy ezt a helyet, ahogy ki lehetne, legalább azt letisztáztam vele, hogy milyen a hozzáállásom hozzá.

Cormac úrfinak

Cormac egész idő alatt csak provokál engem.., dohogtam magamban, és átkoztam a reggelt, amikor úgy döntöttem, hogy blúzt veszek fel póló helyett. Talán nem látszana a melltartóm annyira, mint most. Vagy talán még jobban látszana.. fene tudja. A lényeg, hogy nem szívesen vagyok egy szál melltartóban olyan előtt, akit csak az elmúlt félórában ismertem meg.
A griffendéles látszólag jól szórakozott az én reakciómon, azért magamban mérgelődtem rajta, egy illedelmes fiú ilyenkor elfordulna, ő meg csak tátott szájjal nézi a műsort. Hát igen, látszik hogy melyik házból való...
Cormac egyre közelebb jött, és már csak annyira állt tőlem, hogy egy pergamen lap épp hogy befért volna közénk. Bár elég szégyenlős típus vagyok, ez a kis játszadozás nagyon megtetszett, és bátran álltam előtte, várva, hogy lesz-e mersze megcsókolni, vagy sem.
- Arra gondolsz, hogy hiszek-e abban, hogy valaki varázslattal leszedi a gombot a blúzomról? - utaltam arra, hogy erősen kételkedem a véletlenekben. Nem bízom az emberekben, és abban sem, hogy ez a gomb csak úgy magától lepattant a felsőmről, hisz minőségi ruha, és mellesleg iszonyat drága volt. - Vagy arra gondolsz, hogy véletlen a gombom pont most mondta fel a szolgálatot? - a véletlen szót erősen megnyomtam és gúnyosan elmosolyodtam. Ugyan már, minek néz ez a fiú? Pironkodásomon túllépve hajamat hátradobtam és úgy léptem le a maradék távolságot köztünk. Éreztem a bőrén a vaníliás tusfürdő illatát, ami még akkor csapott meg, amikor beléptem a fürdőbe. Most is, mint akkor, teljesen elbódított, úgy éreztem magam, mint akit elkábítottak. Fogalmam sincs, hogy mi történt az elmémmel, de nem tudtam magam visszafogni, lábujjhegyre álltam, arcomat felfelé fordítottam, hisz Cormac legalább egy fejjel magasabb mint én, és számmal az ő szájához közelítettem.
Hála az égnek észbe kaptam, és még időben fordítottam el az arcom. Zavartan és torokköszörülések közepette léptem egyet hátrafelé. Jobb lesz, ha inkább lefekszem aludni.. még a végén olyat teszek, amit nem igen kéne. A távolság egyre nőtt köztünk, ahogy hátrafelé próbáltam megtenni azt a pár lépést, ami még az ajtóig volt. Bár elég esetlenül, de sikerült eljutnom a kijáratig, egyik kezemmel megérintettem a nyirkos fa felületet, másik kezemmel pedig lenyomtam a kilincset.

Astoria kisasszonynak

Következő kijelentésére tisztázhattam magamban, hogy nem, mégsem blöffölt. Hát igen, a kviddics csapat akaratlanul is dobott egyet az ismertségemen, még ha nem is imád mindenki, a háznak kivédtem egy pár nem kívánt gólt.
Valamiért ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy letöröljem az arcáról a gúnyos mosolyt. Talán ha megcsókolnám itt és most a meglepettségtől semmi frappánsat nem tudna mondani... Aztán rájöttem, tulajdonképpen most csak visszakapom az előbbit, amikor én álltam ugyanígy. Egyet közelebb léptem hozzá és noha nem volt rajtunk kívül senki a fürdőben, olyan halkan mondtam a következőket, hogy csak ő hallja.
- Lehet, hogy az uraságnak van mire büszkélkednie.- és mégegyet kacsintottam, majd megint megigazítottam a törölközőt. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egyszál semmiben állok itt előtte, egész magabiztos vagyok.
Követtem a tekintetét és bevallom őszintén, vele együtt vettem észre, hogy a dekoltázsa milyen mély, ami őt szemmel láthatólag zavarba hozta, engem viszont csöppet sem, sőt.
Bevetette az általam előbb használt módot, hogy úgy beszél magáról, mintha egy harmadik személy lenne, akármit is jelentsen nála a közvetlen.
- Igen?- tettem a meglepődött arcot és még közelebb léptem, így a közöttünk lévő távolság minimálisra redukálódott. - Én úgy vettem észre, hogy a kisasszony eléggé szégyenlős.- ujjaimmal végigsimítottam az arcán megjelent pirosságon, ezzel tagadhatatlanul betörve az intim szférájába.
Egy gombocska elrepült, határtalan örömömre, így a belátás még nagyobbra nőtt. Ha egyszer úgy is meg kell esküdnünk, akkor minek rejtegetnénk a testünket holmi egyzerű textíliákba?
- Hoppá. Hiszel a varázslatban?- tettem fel a provokatív kérdést mély, a párától kicsit rekedtes, de továbbra is halk hangon, az elgurult gomb esetét kommentálva.

Hogy ő jófej? És hogy jól jártam vele? Ugyan már... Persze azt bevallom, hogy adhattak volna sokkal de sokkal rosszabb férjet is, mégis, számomra az lett volna az igazi, ha egy mardekáros srácot adtak volna jövendőbelimnek, aki aranyvérű és aki megbecsült a varázsló társadalomban. Persze így sem panaszkodhatom, egész helyes a fiú...
- McLaggen uraság kicsit el van telve magával - gúnyos mosolyommal utaltam előző kijelentésére. Mondjuk az ellenkezőjét se tudom állítani, hisz semennyire sem ismerem őt, épp csak párszor láttam őt a pályán, mégis jól esett kicsit csipkelődni vele. Ha már az elmúlt fél órában ezt csináltuk, ez már nem árthat...
Észrevettem a fiún, hogy amióta megtudta a nevem, azóta méreget engem. Igen, tisztában vagyok, hogy milyen szép és szemrevaló vagyok, de néha igenis zavarba ejtő a folyamatos pásztázás, ám csak akkor jöttem rá, hogy mi ez a nagy bámulási akció, amikor lenéztem a blúzomra, ami igencsak... hát fogalmazhatunk úgy is, hogy kicsit kigombolt állapotában volt. Ha jól számolok, nagyjából tíz perce van így a felsőm. Hú de jó...
Mélyen piruló arccal kezdtem összegombolni, kezeim a szégyenkezéstől megremegtek és kissé izzadtak is, így a gombolás csődöt mondott, és hát gondoltam, úgyis fürdeni készülök, így inkább levettem magamról, és próbáltam túltenni magam a bénázásomon, és a pirosságomon.
- Khm... - köszörültem meg a torkom. - Te is jól jártál azzal a Greengrass lánnyal. Állítólag elég... közvetlen - elmosolyodtam, ahogy ránéztem a fiúra, és nem is azon, ahogy a haja visszakunkorodott vizes állapotába a feje tetejére, hanem magán a helyzeten. Mégis hány százalék arra az esély, hogy a gombom pont ilyenkor pattan le a blúzomról?
Előreraktam a hajam, hogy legalább a melltartó pántom legyen eltakarva, ha a többi nincs is, és így próbáltam megállni a fiú előtt, merthogy a nagy szégyenkezésben kissé meg is szédültem.

Astoriának

Összeszedte magát, ez nyilvánvaló. Pedig ha játszottam volna a szigorú prefektusi szerepet még talán ki tudja, mire tudtam volna rávenni... De hiába, az arcomra mindig kiülnek a gondolataim, nem vagyok egy jó színész. Ezt bevallom és nem szégyellem, néha igazán az előnyömre tudom fordítani.
- Egy levél cserébe mínusz tíz pontért, amit a Mardekár nem veszít el?- vontam fel a szemöldökömet. - Nem hangzik túl jó üzletnek. Kevés...
- Bocs, asszem az összes névismeretségem a házaddal kapcsolatban a kviddics csapatra korlátozódik. - ismertem be fogyatékosságomat. Nem érintkezek velük annyit, hisz ők is egy zárt közösség, de a vörös-aranyak se néznék jó szemmel, hogyha a mardekárhoz húznék. De feltehetőleg a nevéről le kellett volna vonnom valami mást is, nem csak a tehenészlány teóriát, ami szemmel láthatólag kellemes csalódás.
Ugyan nem tudom, honnan is ismerhetne, lehet, hogy a nőknél van egy beépített műszer, hogy
mindenkiről tudják, ki is ő, vagy már volt ideje lecsekkolni a hátteremet. Ami viszont a legvalószínűbb, hogy látott, ahogy legyőzöm a háza csapatát seprűnyélen. Aztán az is beugrott, hogy mi van, ha blöfföl. Így folytattam a kis játékomat.
- Ha tudod ki az, igazán nem jöttél volna ide, szabályt szegni az éjszaka közepén egy nyugtató fürdőt venni... Jól jártál vele, jófej.
Magamat magasztalni egyesszám harmadik személyben elég furcsa dolog, de minden szavamat megfontoltam, mielőtt valami hibát vétenék. Mondtam már, hogy nem vagyok túl jó színész, de ha szórakozásról van szó...
Most, ahogy mélyen a szemeimbe fúrta az övéit, csak most néztem meg igazából magamnak a "leendőbelimet". Szó, ami szó, rosszabbul, sokkal, de sokkal rosszabbul is járhattam volna.

- Hogy mit tudnék felajánlani? - Meglepődöttséget színlelve ismételtem meg a kérdését. Igazából kezdtem félreérteni a helyzetet, ugyanis az ajkát nyalogatta, kezeit leengedte, és a törölközőjét is elég sűrűn igazította... most őszintén, melyik lány nem értené ezt félre? Mondjuk, lehet csak azért igazgatta azt a törölközőt, mert folyton csúszkált neki... akkor is zavarba ejtő volt.
- Nem elég neked az, hogy megnézheted a levelet? - Szempillámat még mindig rebegtettem, bár szerintem ez már csak a megszokás miatt volt, hisz nyilván való, nem akart beárulni, csupán szórakozni akart kicsit, láthatóan nem is tett másképp, arcvonásai elárulták, hogy bizony ő nagyon élvezi ezt a helyzetet .
Ahogy a fiú felvette a levelet, kíváncsian vártam, mit fog hozzá szólni. A reakciója nem volt másabb, mint amit elképzeltem, a totális ledöbbenés jeleit mutatta.
- Miért mit hittél? - forgattam szemeimet és közben sétálgattam egyik faltól a másikig. - Te nem tudod, hogy én ki vagyok? - idegesen felnevettem. - Hisz nincs olyan a Roxfortban, aki ne hallott volna rólam... - Valóban szokatlan volt ez, világ életemben mindenki körülugrált, dadák, anyukám, a mardekáros diákok és persze a család barátai, most pedig egy griffendéles teljes meglepődöttséggel teszi fel a kérdést, hogy én vagyok-e Astoria Greengrass... még mennyire, hogy én vagyok.
- Mit szólsz ahhoz, ha én azt mondom, tudom, hogy ki ez a Cormac McLaggen? - széles mosollyal tettem fel a kérdést, közben újra visszasétáltam a fiú elé, és kivettem a kezéből a levelet, amit azonnal becsúsztattam a szoknyámhoz.

Astoriának

A fő érvemet most is elengedte a füle mellett, végül pedig hagytam én is, nem olyan fontos, hogy vérig sértsem, abból a személyes jókedven kívül semmi egyéb jó nem származna. Ráadásul nála még a pálcája is itt van, ahogy láttam.
Ellenben az arcán egy pillanatra átsuhanó ijedtséget véltem felfedezni. Hohó, telitalálat, most megfogtam. Tényleg nem prefi, ráadásul olyan fontosak neki azok az átkozott pontok a homokórákban, mint minden diáknak, aki egy kicsit is törődik a háza jóhírével. Én személy szerint addig nem aggódok a Griffendélért, ameddig biztos vagyok benne, hogy a kviddicset mi nyerjük, hisz én is a csapatban vagyok...
- Szerinted próbállak?- kérdeztem vissza tettetett naivitással, de a mosoly az arcomon mindent elárult, például, hogy a kérdésem sokkal inkább úgy hangozna, hogy egy "csak"-ot szúrnék be középre. . Hogy közelebb került hozzám, leengedtem a karjaimat, hogy így mégminimálisabbra csökkentsem a távolságot. Jól is jöttek a segéd kezek alul, mert a törölközőm éppen csúszásnak indult...
- Na és ugyan miért nem? - vontam fel a szemöldökeimet, és hallgattam a válaszát, amiben - be kell vallanom- volt némi igazság, de pont nem én vagyok az az ember, akit befolyásolni lehet egyszerű szempillarebegtetéssel... Általában én szeretek manipulálni másokat. Ráadásul ha már van valami a kezemben, azt nem hagyom futni.
- Mit tudsz felajánlani cserébe, hogy ne vonjak le pontot? Nem vagyok kőszívű, csak üzleties. - nyaltam meg ajkaimmal félreérthetetlen és visszautasíthatatlan ajánlatot téve szavak nélkül. Ha már így összekerültünk, hozzuk ki belőle a legtöbbet.
Engedélyével a papír után nyúltam, kicsit kiegyenesítettem a gyűrött és nedves pergament és majdnem elejtettem azt, ahogy megláttam a címzett nevét.
- Te vagy Astoria Greengrass?!- csúszott ki a kérdés a számon, a meglepetéstől kitágult szemmel néztem fel a levélből. Már nem lett volna szükség rá, hogy végigolvassam, hisz úgy is tudtam, hogy mi áll a végén. Az én nevem. Hát ez aztán a fatális véletlen. Azért úgy tettem, mintha tanulmányoznám, aztán egy könnyed mozdulattal visszaadtam neki és lazán megkérdeztem;
- Na, és tudod, ki a srác?- alig bírtam visszafogni a nevetést, hisz a válasz elég egyértelmű. Ha idáig nem lepleződtem le, akkor viszont ezután is tartani fogom magam...

Cormac

Az arcom halovány barna színből újra átváltott céklaszínbe, amikor rájött a kis turpisságomra. Valóban nem láthatott még a prefektusok között, hisz a tanárok óva intenek engem az ilyen feladatoktól. Piton professzor szerint csak a saját érdekeim szerint cselekednék... ha belegondolok, van benne valami.
Fogalmam sem volt róla, hogy ebből hogy mászok ki, és már szinte az őrületbe kergetett a tehetetlenség. Tényleg semmi esélyem nem volt, csupán az időt tudtam kicsit húzni.
A fiú gyanakvó tekintete megijesztett picit, és amint meghallottam mire készül, hamar észbe kaptam, felálltam, és közelebb mentem hozzá, mégsem hagyhattam, hogy engem, Astoria Greengrasst bárki is megbüntesse.
- Most fenyegetni próbálsz? - Arcommal az ő arcához közeledtem, és próbáltam analizálni, hátha kiolvasok belőle valamit. Vizes haja hanyagul tapadt a homlokához, akaratlanul is elmosolyodtam az ábrázatán. Olyan kisfiúsan aranyos volt, és... Astoria, térj észhez! Ez egy griffendéles! , fejemet megráztam és úgy összpontosítottam újból a fiú arcára. Mélykék szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, csak azt a csillogást láttam, amit már a földről is észrevettem., ám gúnyos mosolya elárulta, hogy remekül szórakozik. Hát szuper...
- Ugyan már, úgysem vonnál le tőlem pontot - Bájos mosolyomat elővéve néztem a szemébe és csak reménykedni tudtam, hogy nem vonja le azokat az átkozott pontokat, mert akkor nem csak hogy Piton professzortól kapok, hanem Danetől is, akitől elloptam a jelszót. Bele se merek gondolni, milyen keresetlen szavakkal illetne, az átkokról meg akkor ne is beszéljünk... - Különben is - mondtam, le se véve a szememet az ő szeméről. - Egy ilyen szép lánytól, mint én, senki nem vonna le pontot... senki sem lenne ilyen kőszínű - Szempilláimat is rebegtettem, pont ahogy Dane tanította. Bár soha nem gondoltam, hogy az ilyen beválik, azért nem árt mindent bevetni a cél érdekében.
Kérdése visszazökkentet, eszembe jutott miért is jöttem a fürdőbe. Még mindig a szemét néztem, és már fogalmam sem volt arról, hogy mióta is tartom olyan közel az én arcomat az ő arcához, és ahogy ez járt a fejemben, éreztem hogy újra elönt a pír. Gyorsan kaptam el a fejem, és a csempén heverő levélre néztem.
- Ha annyira érdekel, nézd meg - mondtam félvállról. Igazából már teljesen mindegy, hogy ki nézi meg, vagy ki nem, úgyis kiderül, előbb vagy utóbb. Bár csak reménykedni tudok benne, hogy utóbb, így is elég kínos nekem, aranyvérűnek és egyben mardekárosnak, hogy egy ilyen származású lesz a férjem, mint aki a papíron szerepel.

Astoriának

Jósnak se kell lennem, hogy tudjam, valami csípkelődéssel fog visszavágni, remek Mardekáros módon. Szinte éreztem, hogy a házát veszi védelembe először, és elengedi a másik megjegyzésemet, hisz itt, a Roxfortban mindenki arra a legbüszkébb. Azért előfordult már a világtörténelemben, hogy a házak lakói keveredtek, még ha a zöld-ezüstösök egy kicsit mindenen felülinek érzik magukat. Bevallom őszintén, ha a süveg oda osztott volna én azt is felemelt fővel nyugtáztam volna, bár úgy gondolom, az én természetem ezekénél nagylelkűbb.
- Ó, bocsánat, majd egyszer mutass be nekik!- mentegetőztem újabban, bár itt a hangomban a megbánás szikrája se mutatkozott, mint az előbb, amikor nekem jött és én áldott jó lélek még elnézést is kértem a hibájáért. Inkább egyfajta szarkazmussal kezeltem a lojalitását a házához. - Bár itt most egész véletlenül nem azon volt a hangsúly, hanem azon, hogy a nőkben nem lehet megbízni...Fogatvillantósan elvigyorodtam, hogy nyíltan kimondtam, a probléma eredetének okát. Még a hálótermek se koedukáltak, miért pont a prefektusi fürdőt tették azzá? Bár el tudom képzelni, hogy régen csak férfiak lehettek prefektusok, már csak abból az indokból kifolyólag, hogy belénk nagyobb bizalmat lehet fektetni. Erről jut eszembe...
- Hé, téged még sosem láttalak a Mardekáros prefektusok között!- néztem gyanakvóan a szemébe, karjaimat még mindig összefont formában pihentetve magam előtt. Nocsak, csak nem fényt derítek egy kis turpisságra. Éjszaka kiosonni ide, hát a jelszót honnan kaparintotta meg? Gonosz mosolyra húztam a számat. - Ezért levonhatnék pár értékes pontot tőletek...
Kérdését válasz nélkül hagytam, mivel hiába lett volna újra arról vitatkozni, hogy ebben az áldott jó helyzetben egyikőnk sem mozdulhat, ha csaknem bánná, hogy ő levetkőzzön előttem. Én már rég megtettem volna... de így van egy remek indokom a sakkban tartására. Hátha bevállik, ki tudja. Fürdőben sem csajoztam még.
Úgy rakta elém azt a lapot, mintha csak felkínálná nekem, hogy gyere, olvasd el. Persze, hogy kíváncsiságom fokozódott, de nem, akármennyire is nő, nem fog belevinni a kicsiny kis játékaiba, az leszek, aki. Az egyenes, ámbár lehet, hogy rögösebb utat választom; a kérdezést.
- Kit kaptál?

Cormac

A szőke fiú gúnyosan mosolygott rám, és gondolom élvezte a percet, amikor egy mardekárosba beléfolytja a szót. Arcom még mindig kipirult állapotában tündökölt és már a poklok poklára kívántam az anyámat, akitől ezt a szuper tulajdonságot örököltem.
Újból sóhajtottam és törtem a fejem a frappáns válaszon, ám most tényleg nem tudtam mit felelni, legszívesebben elküldtem volna a fiút melegebb éghajlatra, ám azért csak bújkált bennem a kisördög, hogy lássam őt átöltözni. Igaza volt, valóban leselkedtem volna.
Hogy őszinte legyek, meglepett a viselkedése, állta a sarat, pedig a legtöbb fiú már fület behúzva kiment volna. Ő nem. Túl egoista...
- Ha hiszed, ha nem, azért vannak a mardekárosok között is megbízható emberek - Most tényleg nem hazudtam, vannak megbízhatóak köztünk is. A kérdés csak ugye az, hogy én is ide tartozom-e. A válasz egyszerű: nem.
Továbbra is farkasszemet néztem a fiúval, és még akkor se vettem le róla a tekintetem, amikor újra kivettem a taláromból a levelet. A gyűrt pergament már alig lehetett elolvasni, annyira megviselte a fürdőben uralkodó időjárás, na meg az én ügyes kezem, amivel begyűrtem a zsebembe, mégis úgy döntöttem, mégegyszer elolvasom, most viszont alaposan minden egyes mondatot, nem csak úgy átfutom ahogy eddig tettem.
- Itt fogsz állni egész nap? - Emeltem fel szemöldököm, ahogy a prefektusra néztem. Bár egyáltalán nem zavart a jelenléte, sőt, ez a kis csipkelődés kicsit dobott a hangulatomon, azért jobb az ilyen levelet egyedül olvasni. Az ember néha dühében megátkoz ezt-azt...
Kihajtottam a papírt, de ahelyett hogy olvastam volna, csak bámultam a vizet, ami a lefolyón ereszkedett lefelé. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy más emberek irányítják az életem, ez egyszerűen lehetetlen...
Remegő kézzel tettem le a papírt a csempére, fejemet hátrahajtottam és úgy bámultam tovább a plafont, és vártam a fiú következő lépését.

Astoriának

Bár igazán ügyekedett, hogy barna hajtincseit az arcába rázva eltüntessen engem maga előtt, meg a zavarát is lepleztem, de ez csak extra löketet adott, hogy jó úton vagyok. Ha egy lány zavarba jön, annak két oka lehet, egy nincs megelégedve magával és szíven éri ilyen téren valami, másrészt olyat lát, amit megszerezne, vagy megtenne valamit, amit a társadalom meggátol vagy elítél és így a két kötelesség összecsap benne. Ahogy gyanítom, most is inkább az utóbbiról lehet szó.
Illetve, most veszem csak észre, elég fiatal még, tuti, hogy legalább két évvel idősebb vagyok, ami azt jelenti, hogy az érett kisugárzásom is zavarba hozza.
Hangja hűvössége csak annyit árult el róla, hogy mint minden érettebb mardekáros, mestere az önuralomnak. Szóval nem fog pálcát ragadni és kiűzni a fürdőből, történjék bármi. Ha meg oda kerülne a sor, az én egyetlen pálcám, ami meg kéznél van, nem éppen lenne alkalmas annak a helyzetnek a kezelésére. Szívesen belelestem volna a levelébe, hogy ő kit kapott, miért ennyire letört, hogy idemenekült, illetve megtudni még a nevét is, de innen pont nem láttam, olyan gyorsan eltette.
Levette a talárt, bár még így is több ruha fedte a testét, legalább már a formás alakja kirajzolódott. Ezért is utálom én azt a hosszú fekete egyenöltönyt, abban aztán ha valakiről megmodod, milyen teste van, akkor vagy Mordon vagy vagy pedig olyan varázslatot tudsz, amit én nem.
- Megkérlek rá!- mondtam színpadiasan egy kacsintás kíséretében a szarkasztikus kérdésre válaszolva. Ha benne van a medencés buliban még azt sem bánom, hogy egy nap kétszer kell megfürdenem. Sőt... A pillantására viszont én is elővettem az arckifejezésemet, ami azt üzeni a másik félnek; "Velem aztán nem lehet packázni!" és karbafontam izmos mellkhasom előtt a karjaimat.
- Szerinted én egy szál törölközőben fogok végig vonulni a Roxfort folyósóin?- mutattam rá, hogy a helységben nincsen kabinos öltöző, vagy valami lefüggönyözött rész.
- Persze megkérhetnélek rá, hogy csukd be a szemed, de már első évesként megtanultam, hogy ne bízzak egy mardekárosban! Főleg, ha a gyengébbik nemet gazdagítja!- fölényes mosolyom csak úgy sugárzott az arcomról.

Cormac

Csak egyre tudtam gondolni: A francba! Ha beárul, hogy itt voltam, Piton professzor feldarabol a következő bájitalához...
A levelet néztem töretlenül, hajammal próbáltam takarni magam, nem akartam, hogy lássa az arcom. Egyrészt mert meztelen felsőteste láttán arcom kipirult, másrészt pedig, biztos vagyok benne hogy felismert, hisz a prefektusok mindenkit ismernek. Hang alapján próbáltam analizálni, hogy ki is ez a srác, de valahogy nem ugrott be más, csak annyi, hogy griffendéles, de az is csak a törölközője miatt, ami a házának címerével volt díszítve. Így már nem is csodálkozom, hogy nem ismertem fel, a griffendélesek az utolsók, akikkel én szóba állok.
- Köszönöm - válaszoltam a részvétnyilvánítására talán kicsit rideg hangon. Nem csodálkozhat ezen, ahogy elnézem ő is tudja, hogy mi ez, és bár együttérzően beszélt, valami azt súgta, hogy van hátsó szándéka, mint minden fiúnak.
Felvettem a levelet a földről, ami a fürdőben uralkodó párás időtől kicsit nyirkos lett, de sajnos a tartalmat nem tüntette el. Pedig bármit megadnék azért, hogy ez a levél semmis legyen. Legszívesebben visszaküldeném a feladónak egy alapos átokkal mellékelve.
A pergament begyűrtem a talárom zsebébe, és végre ránéztem a fiúra. Szőke haja vizes volt, úgy hullott homlokára, szeme csillogott, és ahogy elnéztem előszeretettel mutatta nekem kisportolt felsőtestét. Egy volt a baj, én az ilyennek nem dőlök be. Ez a fiú mást sem akar, csak kihasználni a helyzetet, gondoltam. Persze azt nem mondom, hogy nem gyönyörködtem a látványban, és hogy ne vágynék arra, hogy ő vigasztaljon, de én, mint aranyvérű mardekáros, tartanom kell magam, legfőképp azért, hogy kivívjam mindenkinél a tiszteletem.
Hátat fordítottam a fiúnak, és odamentem egy nyitott szekrényhez az ajtó mellett, pontosan a fiú szekrénye mellé, amibe belepakolhattam a ruháimat. Levettem a taláromat és a mellényemmel együtt felakasztottam a fogasra. A fiú még mindig ott állt egy szál törölközőben, ami őszintén szólva kezdett zavarni, mégsem úgy terveztem ezt a relaxáló fürdőzést, hogy közben a nézőközönség ott áll a kádam mellett.
- Talán előtted fürödjek meg? - kérdeztem gúnyosan a fiút. Hajamat hátradobtam és leültem a párától vizes és meleg kőre. Sóhajtottam, és szememet a fiúra szegezve vártam a nemleges választ.
Legalábbis reménykedtem, hogy észbe kap és kimegy a fürdőből.

Astoriának

Jó pár percig voltam a víz alatt, mielőtt feljöttem volna. A hab mintha ténylegesen megtisztított volna mindenhol, nem csak a testem, de a gondolataimat is. Más emberként jöttem felszínre. Nem kell sok idő, hogy megszokjam a változásokat, ebbe is hamar belenyugszom. Hisz a levélben az állt, hogy aranyvérűnek kötelező félvérrel vagy pedig mugliszármazásúval házasodnia, tehát jelen esetben még áldhatom is a helyzetemet. Félvérként muszáj aranyvérűvel házasodnom. Még rosszul is érzem magam amiatt, hogy nem ismerem ezt a nevet. Greengrass.
Majd küldök egy levelet apámnak, ő biztos hallotta már. Úgy is be kell számolnom neki erről a rendeletről. Nem lesz éppenséggel elragadtatva, hisz ő a szerelem mintapéldánya.
Kikászálódtam a medencéből, beletúrtam a nedves hajamba és leengedtem a használt vizet. Éppen egy törölközőt csavartam a csípőmre, amikor egy enyhe lökést éreztem.
Megfordultam és egy barna hajjal keretezett arccal találtam szembe magam. Ezt a lányt már láttam, a Mardekár asztalánál. Egy ilyen bájos pofit nem felejtenék el. Érdekes, nem tudtam róla, hogy prefektus lenne...
- Oh, elnézést. - mondtam, de egy tapodtat sem mozdultam. Csak a testemen át, azt meg egyenlőre elöl hagyjuk, hogy farkasszemet nézhessen a kisportolt felsőtestemmel.
Követtem a pillantását, a minisztériumi levélre. Szóval nem csak én kaptam.
- Részvétem, a fürdő tényleg segít. - néztem rá együttérzően, és úgy adtam a tanácsot, mint aki az élet legnagyobb bölcsességét osztja. Hát igen, néha úgy érzem, hogy koromhoz képest túl sok bölcsesség szorult belém. - Én is kaptam egy olyat.
Eszembe jutott, hogy félreálljak, aztán szépen végignézzem, hogy levetkőzik és fürdeni megy, de van egy sanda gyanúm, hogy ezt nem hagyná szó nélkül. Ha viszont most könnyekben törne ki, akkor itt van egy erős váll, amin sírhat.

Cormac

A Roxfort egyik elhagyatott folyosóján ücsörögtem már délelőtt óta. Az ablakpárkány megfelelő ülőhelyül szolgált, a hold átsütött rajta, és élveztem ahogy arcomat melegíti, és ahogy a holdfény táncot jár a hajamon. Csukott szemmel fordítottam magam a fényforrás felé, és reménykedtem benne, hogy holdfényben lehet barnulni.
Egy ideje már koptatjuk az iskolapadokat, tehát, nagy bosszúságomra, nincs lehetőség szépségszalonba járni, mint nyáron. Év elején még próbáltuk rávenni az igazgatót Daphne-vel, persze ez eredménytelen volt.
Pedig nagyon fontos, hogy szépek legyünk és mindig jó legyen a megjelenésünk.
Elhatároztam magam, hogy teszek azért valamit, hogy emberien nézzek ki az iskolában is, én bizony most bemegyek nővérem szobájába, és elveszem tőle a papírt, amire a prefektusi fürdő jelszava van feljegyezve.
Sietve lépdeltem le a lépcsőkön, ami az alagsorba vezetett, és szinte ilyen gyorsasággal is surrantam be Dane szobájába. Megint kupi van..., kezemmel össze vissza dobáltam mindent, hisz már úgyis mindegy, olyan ez a szoba mint egy háborús front.
Szoknyámat megigazítva ültem le a szoba közepére, és úgy kutakodtam a füzet után, amit hamar meg is találtam. Fogtam a fekete bőrkötéses füzetet és azzal siettem vissza, fel az ötödik emeletre.
Lábamat egymás után emelgettem a lépcsőfokokon, közben lapozgattam a füzetet, hisz minél több információ van a tudatomban, annál jobb, annál többször tudom fenyegetni a nővéremet valami kis aprósággal... ugye nem hiába vagyok Mardekáros.
Az ötödik emeletre fordultam épp, amikor egy papír kiesett a füzet hátuljából.
- Mi a fene... - mondtam hangosan a barnás pergamen után kapva. Megálltam, és úgy olvastam bele. Nekem szólt. Mégis miért van a nővéremnél az én levelem? Ezt még számon kell tőle kérnem... Ahogy elolvastam a levelet, beállt az agyhalál. Továbbra is a levélre szegeztem a tekintetem, ám a betűk egybefolytak előttem. Három fontos szó ragadt meg a fejemben. Minisztérium, házassági törvény, McLaggen. Nekidőltem a hideg falnak, és fejemet belevertem a téglákba. Ez nem lehet igaz! Hallottam már arról a bizonyos McLaggenről, és azt hiszem jobban el van szállva magától mint én. Mindenkinek csapja a szelet. Azt várhatják, hogy egy ilyen felesége legyek! Jobbat érdemlek!
A levelet összegyűrve haladtam tovább a fürdő felé, ami a jobb oldali ajtó mögött rejtőzött. Hajamat megigazítottam, ami a nagy sietségben összekócolódott.Fel se tudom fogni, ilyen hajjal hogy jöhettem végig az iskolán...
Ahogy beléptem egy testbe ütköztem. A fürdőben meleg gőz és vaníliás tusfürdő illat keveredett, amitől kissé kába lettem, a vaníliás illat mindig ilyenné tesz engem, amikor ide jövök mindig ezt a tusfürdőt használom.
- Nem állnál félre? - Szemöldökömet felhúzva néztem fel a nálam fél fejjel magasabb fiúra, majd le a levélre, ami útközbe esett ki a kezemből.

Astoriának

A klubbhelységben üldögéltem és a tűzbe bambultam tehetetlenségemben. Még teljes 22 órát kell várnom a kwiddics edzésig és ez megörjít. Legszívesebben most rögtön seprűnyélre pattannék a kint tomboló időjárás ellenére is. Csak szálnék a széllel, mint Camro, a baglyom. Apropó, ahogy felpillantottam, az ablakban éppen őt láttam meg, lábán egy pergamen sárgállott. Levelem jött.
Gyorsan kinyitottam az ablakot, betessékeltem az állatot és már is bontogatni kezdtem a csomót, amivel a küldemény rögzítve volt. Kiekertem a tekercset és olvasni kezdtem, közben muszáj volt leülnöm...

Hogy micsoda? Én, nősülni? Astoria Greengrass. Az meg kicsoda? Hiába erőltetem az agyamat, ezt a nevet nem találja az ismeősök között. Annyi bizonyos, hogy nem griffendéles. Abban se mernék fogadni, hogy Roxfortos, talán még sosem találkoztunk. De mi az, hogy el kell vennem feleségül?! Hisz nem is ismerem. Bár a neve előkelőségre utal, már ami az Astoriát illeti. A másik fele, zöldfű, parasztos hangzású. Remélem nem egy tehént rejt a név, hanem valami potenciált a jövőbeli karrieremhez. Különben én is lehúzhatom a rolót, mint apám tette.
Beletúrtam a hajamba, a tiszta tehetetlenség jelképeként. Felnyargaltam a hálóterembe, biztonságba helyeztem a levelet és elindultam, nos, nem is tudom, merre... Csak úgy bolyongtam az épületben. Prefektusként jogom van takarodó után is járőrözni, és ez most teljesen kapóra jött. Nem tudom, mit csináltam volna, ha ismerős alakok is szembe jönnek. Aztán az ötödik emeleten, ahogy elhaladtam a prefektusi fürdő mellett arra gondoltam; miért is ne?!
Gyorsan beléptem, ledobtam az egyenruhát és megengedtem az egyik csapot, amiből hatalmas buborékok kíséretében folyt a víz.
Lemerültem a habok közé. Igen, tökéletesen eltaláltam, mire van szükségem. Ez majdnem annyira jó, mint a repülés, és pár pillanatra elfeledtet minden gondot, legyen az apró, mint az időjárás, vagy nagy, mint Astoria Greengrass...

.