Alicia Spinnet & George Weasley - Karácsonyi bál /1993 Tél/

George-nak

Hangosan felnevettem a felháborodását látva. Nem, tényleg nem tudnám elképzelni George-ot ilyen felszegett fejjel sétálni folyton, maximum csak ha éppen kifiguráz valakit.. valakiket.
- Ó, csak gondoltam ezért gyákorolod á nyelveth.- csípkelődtem továbbra is, mit sem törődve az arckifejezésével. Ő fogadott ilyen artikuláltan, semmi meglepő nincs abban, ha felháborító megjegyzéseket teszek a saját szórakoztatásomra.
A felajánlott karomat nem fogadta el, pedig már kezdtem volna meggyőződni róla, hogy illemtudó, ifjú hölgyről van szó, de helyette legalább mégis elindultunk. Ahogy megéreztem a kezét a derekamon tudtam, hogy nekem nagyon sokat kell ahhoz innom, hogy táncolni kezdjek vele az iskola előtt.
Egy kicsit görcsbe ugrott a gyomrom, ahogy Fredről kezdett el beszélni. Nem tudtam vele felhőtlenül nevetni, még ha vicces is volt, amit mondott, mert csak most esett le, amit én mondtam!
- O-o, azt hiszem ha ezt visszahallja tőle Angelina, amiben pedig szinte biztos vagyok, én leszek megnyúzva!- már láttam magam előtt a jelenetet, hogy Angelina üldöz Kviddicspályán és a kvaffal még véletlenül sem a póznákat célozza. Wood meg ott sopánkodik a háttérben. Tisztasor.
Még le sem ültem, a kezemben már ott volt a pohár. Ez így vacsora előtt pompás lesz, főleg mivel az ebédet is kihagytam a készülődés miatt. Belekortyoltam és a a várt vajsör helyett lángnyelv whisky marta végig a torkomat.
- Hűha!- szakadt fel belőlem, ahogy letettem az üres poharat.
Nem tehettem mást, de kuncogásban törtem ki, amikor megláttam a szigorú McGalagonyt a dísztalárjában, hát még amikor Hagridék megérkeztek! A két óriásból nem néztem volna ki, hogy így ki tudják csípni magukat!
- Te tudtad, hogy Hermione Viktor Krummal fog jönni?- kérdeztem George-tól, miközben a táncolókat néztem, de éreztem magamon a tekintetét. Az a fiú nem semmi! Ilyen fiatal és ekkora karierrel! Bárcsak én is vihetném valamire az életben...
A partneremhez fordultam, azon tűnődve, hogy vajon elértem-e azt az állapotot, hogy még lábra tudjak állni, de ez ne zavarjon. Mindenesetre a kérdésére rögtön bólintottam.
Szerencsétlenül sikerült felállnom, mert rögtön meg is szédültem, pár lépés után pedig egyenesen egyensúlyomat vesztve George karjaiban landoltam.
- Hoppá. - vigyorodtam el megint, hogy most már biztonságban vagyok. - Tájékoztatásul közlöm, hogy príma táncos vagyok! Ha nem a legjobb!

Ez persze fölösleges nagyzolás volt, de őszintén reméltem, hogy elég erősen fog vezetni ahhoz, hogy ne hagyjanak cserben a lábaim. Le akarom venni a cipőt!
Ez a gondolat csak még inkább erősödött bennem, ahogy több számot is végigtáncoltunk. Végül nem bírtam tovább, de ezt a világ életért nem ismertem volna be, inkább a legjobb női módszert választottam. B-terv.
- Van egy ötletem!- a tanári asztalhoz lopakodva elemeltem egy nagy üveg tömény alkoholos italnak kinéző löttyöt és karjánál fogva húztam magam után a fiút a kertbe.

Alicia S.

-Micsodaaa? - néztem rá úgy, mint amikor Neville valamilyen gyógynövény után érdeklődik. – Úgy ismersz te engem, mint aki öt percnél tovább bírná ezek közt? – intettem fejemmel a mellettünk elvonult kis csapat után, arcomon pedig visszatükröződött a megsértettség. Az még viccnek is rossz, hogy én is világoskék pizsamás gúnár legyek.
Fred még mindig Angelinára várt, s mikor a lefelé jövő nevetgélő lányok közt sem látta meg, segélykérően ránk nézett. Alicia erre egy más helyzetben sokkal biztatóbb válasszal állt elő, majd felemelte bal karját, hogy akár indulhatnánk is.
-Thermészhetesen – nevettem el magam, majd átkaroltam a derekát, kezével mit sem törődve, és elindultunk a nagyterem felé. – Igazából fogalmam sincs, mi járhatott Fred fejében… az hogy felmegy-e Angelinához, vagy hogy leveti magát a csillagvizsgáló toronyból – vigyorogtam a lány arcába.
Leültünk egy négyszemélyes asztalhoz, fenntartva két helyet a talán soha meg nem érkezőknek.
Az első kör ital fogyasztásán már túl is voltunk, s vöröslő fejjel fulladoztunk a nevetéstől, minden egyes belépő ruháját, és kinézetét kommentálva. A nagyterem egyre inkább megtelt emberekkel, s a tanárok is helyet foglaltak. Hamarosan kezdődött a bajnokok bevonulása, a páratlan páros, pedig még a terem megközelítésének jelét sem adta.
A tömeg elhalkult, s a bajnokok elkezdtek táncolni. Hát igen… táncolni… utálok táncolni. Szórakozottan végigmértem Aliciát. Egy feltűnően átlátszó, fekete csipkeruha volt rajta, amiben fantasztikusan nézett ki. Határozottan tetszett, s mit sem törődve a táncolókkal, csak tovább ültem, s hol őt bámultam, hol az előttünk egyre gyarapodó pezsgőspoharakat.
Újból felnézve elkaptam a pillantását, és tudatosult bennem, hogy nincs menekvés, most már muszáj lesz felkérnem, a diákok kétharmad része már javában táncolt.
- Menjünk? –intettem fejemmel a többiek felé, közben elfojtottam magamban egy vigyort.
Alicia meglepően egyensúlyát vesztve közlekedett, és nem tudtam, hogy ezt az öt pohár pezsgőnek vagy a 10 centis sarkaknak tudhatom be.

George-omnak

Örültem, hogy nem a lányok szánalma vezetett odáig, hogy most George meghívott. Sőt, egy kicsit az önbecsülésemen is dobott, hogy én jutottam eszébe először. Na igen, nem sok lány legyeskedik a fiúk körül, az évfolyamunkban inkább Cedric Diggory-t rajongják körbe nagy hordákkal a lányok, pedig én nem is értem, mit esznek rajta, annyira nem helyes...
- Miért, mi bajod lenne Mildred Bulstrode-dal?! - tettem fel a költői kérdést és boxoltam viccesen a karjába, a pattanásos mardekáros lányra gondolva, akinek látható bajusz kezdeményét messzi földről csodálják. Még a gondolatára is megborzongtam, de szerencsére ott volt George karja, amibe dőlhettem.

Felszaladtam a hálótermünkbe és majdnem egy párnát dobtam a szunyáló lányok irányába, de visszafogtam magam. Azzal, hogy most itt elkezdek örömtáncot járni csak az edzés előttieket igazolnám, azt viszont semmiképpen sem szeretném. Utána még egy jó pár hónapig az orrom alá dörgölnék, na meg azt sem akarom megtudni, hogy mégis csak az ő kezük van a dologban. Inkább a ládámhoz sétáltam és úgy, mocskosan, sárosan, ahogy a pályáról feljöttem, elkezdem turkálni benne, amíg meg nem találtam az estélyimet. Nem egy hagyományos dísztalár, de csak nem fognak beszólni miatta. Már láttam, hogy Angelina miben megy és az sem éppen egy apácaruha.

Telt az idő, és egyre kevesebb napunk maradt a bálig. Az egész iskola megbolondult. Egész Roxfortos pályafutásom alatt egyszer kellett karácsonykor is a kastélyban maradnom, de akkor az egész hely kihalt volt, most pedig épp az ellenkezője, szinte több élet költözött belé, mint amennyi általában szokott, pedig az már nagy szó!
Elérkezet AZ este is, már előbb ott hagytuk a hógolyózó fiúkat, hogy felkészülhessünk a bálra. Belebújtam a fekete, csipke ujjú ruhámba és feltűztem a hajamat kontyba. Ránéztem az órára és elszégyelltem magam. Már rég ott kéne lennem. Beleugrottam a cipőmbe és lerohantam a lépcsőn. Meglepő üdvözlésben volt részem.
- Mi a franc, útközben átiratkoztál a Beauxbatonsba?- kérdeztem vigyorogva, ahogy elhaladt mellettünk egy csapat kék egyenruhájú francia fiú. Majd Fred felé fordultam, aki még mindig a lépcsőt leste, hogy Angelina jön-e már.
- Amikor legutoljára láttam, még egy szál bugyiban flangált...- bíztattam, majd feltartottam a karomat Georgenak, hogy nyugodtan karoljon csak belém. - Uhraságh u'gyérzi, 'ogy képesh lehesz bírnih, amih odabehnt váhr ráhánk?

Alicia S.

-Miért kéne bárkinek is megkérnie arra,hogy elhívjalak? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Tán úgy ismersz, hogy bárkit is elhívnák mások kérésére? Egyszerűen csak te jutottál elsőként eszembe, és reméltem, hogy még nem hívott el más - hadartam az egészet egy szuszra, majd széles vigyor kíséretében az arcába hajoltam. - NOS? - kérdeztem nagyban artikulálva.
Eljön velem. Nagyszerű, egy gonddal kevesebb, és legalább jó csajjal megyek.
Kérdésére utánafutottam, és majd felborítva átkaroltam a vállát, nem jött rosszul, mert egész a klubhelyiségig egymást támasznak használva nevettünk.


Azóta eltelt néhány nap, sőt néhány hét is, és pontosan ma este lesz a karácsonyi bál, ami engem teljes mértékben hidegen hagy. Na jó, talán mégsem. Végül is, nem minden nap ihat legálisan és ingyen az ember, méghozzá iskolán belül. A ráadás pedig az a fantasztikus érzés, hogy egész este szekálhatjuk Ront, Muriell néni stílusú dísztalárja miatt.
Aliciával megbeszéltük, hogy negyed órával hamarabb lemegyünk, hogy az asztalunk közel legyen az italpulthoz. Persze ezt csak viccnek szántuk... de meglehetősen jónak ígérkezett az este.
Indulás előtt letusoltam, fogat mostam, és egyéb elengedhetetlen dolgok, mint például a ruha és a cipő is felkerült rám. Freddel együtt leszáguldottunk a lépcsőkön egyenesen a klubhelyiségbe, és ott vártuk az órákig készülő lányokat.
Alicia körülbelül fél óra késéssel érkezett, így is megelőzve Angelinát. Együtt érzően megveregettem Fred vállát, majd Aliciához trappoltam, mintha lovon érkeznék.
- Széph eshtét Mademosielle! - színpadiasan meghajoltam, és kezet csókolok neki. - Indulh' atunk? - kérdeztem széles vigyorral a képemen újra felegyenesedve.

Végre kiböktem, a félelmemet, bár lehet, hogy nem fogalmaztam elég tisztán, és szóltak neki, hogy próbálja az egészet úgy tálalni, hogy el is higgyem, hogy nem csak lesajnál. Viszont az arcán valódi meglepetést véltem felfedezni, amikor visszakérdezett. Megfogta a vállaimat és úgy kezdett el méregetni, hogy akaratomon kívül is úgy bámultam rá, mint akinek elmentek otthonról. Összeráncoltam az arcberendezésemet, úgy figyeltem, mit csinál.
- Minden rendben?- kérdeztem szinte egyidejűleg vele, amikor megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Ráadásul még ő kérdezi, ez csak a hab a tortán. Végül a nevetéséből arra következtettem, hogy csak megint megkaptam a napi Weasley adagomat, amit hiba lenne megpróbálni megérteni.
- De! - vágtam rá, de ez nem volt igazi válasz a kérdésemre. - De...de... nem célozgatott rá senki, hogy meg kellene engem hívnod, ugye?- tettem fel reménykedve a kérdést, és közben a kastély felé igyekvő csapattársainkra néztem.
Ha őszinte akarnék lenni magamhoz, akkor be kellene ismernem, hogy valahol mélyen arra számítottam, hogy ha egyszer arra szánom el magam, hogy estélyit vegyek fel, akkor minimum a szőke herceg jön értem, tűzvillámon. De akkor valószínűleg olyan patetikus hangulatban kellene lennünk, így viszont egy baráttal csak jó móka lesz. Reméljük.
- Jó, szívesen elmegyek veled!- bólintottam végül rá a meghívásra egyszerűen.
Megragadtam a seprűmet és elindultam én is a suli épülete felé.
- Jössz?- kérdeztem vissza a vállam fölött, félig hátrafordulva.

- Persze, ahogy gondolod – küldtem felé egy vigyort, de eléggé kételkedtem a sikerben.
Remélem nem azért mondta ezt, mert meg akarja velem beszélni, hogy igazán sajnálja, de más, előttem jóval hamarabb elhívta, és ő igent mondott. Ha így volna, fogalmam sincs kinél próbálkoznék, mivel Katie-t tudom, hogy már elhívták, Angelina pedig Freddel megy.
Edzés után, mikor kiléptem az öltöző ajtaján, ő már ott állt, s egy érdekes mondattal indította beszélgetésünket.
-Micsoda? – megfogtam vállait, s összevont szemöldökkel játékosan forgatni kezdtem körbe-körbe. Jobbról balról szemügyre vettem, majd nagy komolyan érdeklődni kezdtem. – Jól vagy? – Értetlenkedő arcát látva elnevettem magam, majd vigyorogva folytattam. – Miért ne hívhatnálak el téged? Haverok vagyunk, vagy mi… nemde?
Nem tudom miért mondta ezt, de nem épp lerázásnak tűnt szóval ettől a perctől kezdve optimistán eltökéltem, hogy megvan a párom a bálban, és hogy Aliciával biztos jól fogjuk magunk érezni.

Georgeomnak

-... a kék ruhámat veszem fel, azt amelyikben nyáron esküvőn voltam... - ecsetelte Angelina, a kviddicspálya felé haladva, hogy miben megy a téli bálra, amit a Trimágus Tusa miatt rendez az iskola.
Annyira elegem van már belőle! A folyósón nem tudok úgy elhaladni, hogy viháncló lányok csoporjába ne akadnék. A wc-n is csak azt kell hallgatnom, hogy kit visz Cedric Diggory meg Viktor Krum! Annyira, de annyira felszínes az egész.- ismételgettem magamban és mélyen hallgattam.
- Mi a baja?- fordult Angelina a másik oldalamon ballagó Katie felé. Mielőtt bevághattam volna egy "Semmi."-t és tettethettem volna az érdeklődést, a másik marátnőm készségesen válaszolt.
- Nem hívták el a bálba. - megsemmisítő pillantást küldtem felé, na szép kis áruló, de ahelyett hogy válaszoltam volna, inkább beléptem az öltözőbe és átvettem a kviddics talárt.
- Nem olyan nagy cucc ez a kiöltözősdi... amúgy sem izgat.- próbáltam megvédeni magam, de mindannyian tudtuk, hogy gyenge próbálkozás. Belibbenni oda egy párral nem csak presztízskérdés, de jobb móka is. Na mindegy, maximum egyedül nyakalom be az összes alkoholt. Már ha egyáltalán lesz...
Lassanként a csapat összes tagja megérkezett, így nekiláttunk a bemelegítésnek. Először csak passzolgattuk a kvaffot, és éppen George dobta nekem, amikor feltette A kérdést. Meglepetésemben az elkapott labdával szaltóztam egyet a levegőben. A meglepetéstől szóhoz sem jutottam.
Miért akarna George Weasley engem vinni a bálba? Agelina elmondhatta Frednek és...ANGELINA!- tekintetemmel a lányt kerestem, de ő éppen nem nézett ide.
- Öö...- jutott eszembe, hogy választ kéne adnom. - Megbeszéljük ezt edzés után?- kérdeztem, miközben arréb passzoltam a labdát.
Egész végig diszorientált voltam, több ziccert is kihagytam, már előre féltem, hogy mit fogok ezért Olivertől kapni. Még ha meccseink sincsenek a kupa miatt.. le fogja a szedni a fejemet.
De nem akartam, hogy csak szánalomból vigyen el valaki, mert én aztán tényleg tudok egyedül menni! A másik felem pedig valahol mélyen, titkon remélte, hogy nem a lányok keze van a dologban és tényleg elhívott. Persze, gondolom baráti meghívásként, meg minden...
Edzés után, az öltözőnél vártam, hogy elmenjen mindenki és csak ketten maradjunk.
- Nem szeretném, ha azért akarnál elhívni a bálra, mert...- nem is tudtam, hogy fogalmazzak, a "megszántál" olyan hülyén hangzana.- Mert megkértek rá.

Alicia Spinnet

Valóban szerezni kéne már valakit, akit elvihetnék a karácsonyi bálba. A végére tényleg csak a roncsa csajok maradnak.
Lefelé sétáltam az udvarra, ahol csatlakozott hozzám Fred, és együtt folytattuk utunk a kviddicspálya felé.
Majd megkérdezem valamelyik lányt a csapatból. Vagyis először Aliciát, mivel véleményem szerint, ő néz ki a legjobban. Na, meg nem utolsó sorban, őt ismerem a legjobban.
Ezt Freddel is megosztottam, de ő csak jót röhögött rajtam, egész odafelé úton.
- Jó estét kívánok! – köszöntöttem az öltözőben lévőket vigyorogva.
Pár perccel később mindannyian felszálltunk a levegőbe, s a pálya fölött bemelegítő játékba kezdtünk. Egymásnak passzolgattuk a kvaffot véletlenszerűen.
Mikor én kaptam el a piros labdát, hirtelen ötlettől vezérelve, úgy dobtam tovább Aliciának, hogy hozzátettem egy kérdést is a mozdulathoz.
- Megyünk együtt a bálba? – látni lehetett arcán a meglepődést, de magabiztosan kapta el a felé repülő labdát. Felvont szemöldökkel, a lehető legmosolyszerűbb vicsorral az arcomon vártam a választ.
Jó, megértem… a lányok 90%-a egy romantikus felkérést szeretne, hogy elmegy-e a hercegnő a szőkeherceggel a bálba, de az nem az én műfajom. Meg amúgy is, haverok közt ez így normális, na de úgyis beszélünk még erről, majd akkor modorálom magam.