Konyha

Hermione 'Gondtalan' Granger

Egyre csak az jár az eszem, hogy mit fog szólni hozzá Harry. El se tudtam képzelni mit fog mondani vagy tenni. Az egyszer biztos, hogy nem fog bennem bízni. Arra is sok esélyt látok, hogy elhagy s maradhatok vénvarázsló koromig egyedül. Rengeteg macskával, akiket a gyerekeimnek és unokáimnak tekintek. De remélem ez nem így lesz. Olyan jó Miónak, hogy neki csak avval kell foglalkozni, hogy fáj a feje, szarul van és másnapos. De nekem erre még egy nagy adag lelkifurdalás is esett. Mert amit én csináltam az nem más mint a megcsalás. Pedig azt hittem, hogy velem soha nem fog ilyen történni. Nem tartottam valószínűnek de úgy tűnik még is megtettem. Talán nem kellet volna elmenjünk arra a helyre, talán ha itt maradtunk volna... De már késő gondolat, s már mindegy is. A lényeg, hogy őszintén oda kell állnom Harry elé és elmondanom.
Sikerült végre felébrednem, s már nekem nagyon cikinek tűnt az, hogy egy hatalmas napszemüvegben mászkálok. Levettem s picit elvakított a napfény. Nem számítottam rá, hogy ennyire világos van. Hajamat kiengedtem, majd kissé felborzoltam. Eközben Dobby kihozta nekünk az ennivalót amit kértünk.
- Miért? Mi történt? Hisz szereted, akkor meg? -kérdeztem csodálkozva, hisz mindig is Miot képzeltem el sógornőmnek. Nem tudnák, és nem is akarok más kit elképzelni az ő helyére. Ő a tökéletes személy erre. Ő,ő és csak ő. Senki más.
- Biztos lehet tenni valamit avval a béna rendelettel...- mondtam biztatóan.

Ginny "Tökfej" Weasleynek

Ez a tragédia ami megtörtént már akkor is éppen elég lelkiismeret furdalást és fájdalmat okoz, ameddig csak én és az alany tudunk róla. Mi fog bekövetkezni ha esetleg még más is tudomást szerez erről?! Már előre látom, ahogy Ron először nekem, majd Charlienak esik. Bele sem akarok gondolni, hogy még is hova vezetne az az egész... egy életre meggyűlölne. Bár akkor legalább már nem kellene azzal vesződnöm, hogy megpróbálom finoman elmondani neki, hogy a törvény szerint Malfoy feleségnek kellene majd lennem, valamikor életem hátralevő részében. Ezen gondolatok sokaságára arcomat a kezembe temettem és azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a föld és elnyelve, de úgy hogy soha többet ne kerüljek a felszínre, legfeljebb egy másik életben. De meglehet még azt is kétszer meggondolnám.
Ginnyt figyelve miközben ébredezik szánalommal töltött el a tudat, hogy nagyjából én is hasonlóan frissen és üdén nézhetek ki, eltekintve a hatalmas sötét napszemüvegtől. Ez volt azonban a legkisebb probléma az egészben. Mivel amikor meghallottam Ginnyszavait, miszerint el akarja mondani a történteket Harrynek a szívem kihagyott egy dobbanásnyit, vagy többet. Hiszen ha Harry megtudja, akkor egészen biztosan Ron is megtudja, ami azt jelenti hogy beszélni fog erről Charlieval, aki a végén még azt hiszi, hogy az öccse ténylegesen mindent tud... Ohhh istenem, neem nem, ez nem történhet meg.
- Ginny, én azt hiszem arra jutottam, hogy elveszem Ron emlékeit a randevúnkkal kapcsolatban. - nyögtem be végül elkeseredetten, ha már a vallomásoknál tartottunk. Eddig tényleg csak erősen gondolkodtam rajta, viszont ha Ginny mindent bevall Harrynek, akkor egészen biztosan jobb ha Ron nem emlékszik arra a csókra.

Hermione ' Mentatea' Grangernek

Hogy fogok én ezután Harry szemébe nézni? Egyáltalán ő, hogy fog rá reagálni? Megérti, vagy elutasít? Nem tudom... És ha rajtam áll soha az életbe nem fogja megtudni. Elvégre ennek a kis dolognak soha nem lesz folytatása. Részemről biztos nem. Én örökkön örökké fogom őt szeretni, és ezen senki sem változtathat. Talán akkor tudnám elfelejteni, ha találnák egy teljesen más fiút... Vagy akkor ha Ő azt mondaná, hogy nem kellek neki. De tudom, hogy nem így van. Ugye? Elvégre nem adott volna egy szép nyakláncot, nem aggódott volna értem, és nem viselkedne úgy velem ahogy. Nem tudnám elképzelni azt a pillanatot, vagy azt a nézést ami akkor lenne, ha kiderülne ez az egész dolog. Harry szíve megszakadna és az enyém is... Ebben biztos vagyok, és őt egyáltalán nem hibáztathatom, ha elhagyna csak is magamnak kerestem a bajt.
Közben beértünk a manók birodalmába. Ezer meg ezer kicsi manó tüsténkedett az ebéd elkészítésével. A messzibe megláttam Dobby aranyos kis sapkáját, amit még tőlem kapott ajándékba. Mellette Winky sürgött forgott egy tálcával a kezében. Egy aranyos manó odasietett hozánk, és megkérdezte mit szeretnénk. Mió lelki könnyedséggel elmondta kívánságát, majd a manó rám nézett.
- Én...egy töklevet és egy kis tökfej müzlit. De piritos is megteszi.- válaszoltam picit akadozva, de a vége fele ébredten. Meg vagyok halva, agyi szempontból. Nem tudok gondolkodni, egyre csak azon járnak a fogaskerekeim, hogy mi lesz, ha Harry megtudja.
Leültünk az egyik pulthoz. Mió letette a fejét, de alig pár másodperc múlva már fel is kapta.
- El kell mondanom Harrynek... - jött ki a számon síri, megbánó hangon. Nem élhetek hazugságban, de én hülye... Alig, hogy kimondtam ezt Dobby termett ott hatalmas szemeivel...

Ginny "nagyon vicces" Weasleynek

Ginnybe karolva hagytam el a zajos klubhelyiséget, amely egyszerre okozott megkönnyebbülést és keltett bennem furcsa hiányérzetet. Néhány egész percig a folyosó némasága nagyon szokatlannak tűnt, szinte szabályosan ridegnek, amitől végig futott a hideg a hátamon, és bár hűvös volt, ez a reakció indokolatlan volt. Ha csak nem az okozta, hogy Ginny kissé röhejesen festett a félhomályos folyosókon napszemüveggel a fején. De nem hibáztathatom érte, hiszen ő valószínűleg sokkalta többet ivott mint amennyit én.
A konyha felé tartva csak néhány ismerősbe botlottunk, akik mosolyogva beszélgettek volna akár hosszasabban is Ginnyvel, de ő ügyesen leszerelte őket. És hála istennek még csak azt sem kérdezték meg, hogy miért viseli azt a sötét szemüveget. Aminek persze kimondottan örültem, mert nem igazán tudtam volna hogy Ginny mivel állt volna elő, ha egyáltalán eszébe jutott az a lehetőség, hogy majd valaki rákérdez. Ezt a néhány baráti összefutást leszámítva gond nélkül értünk le az alagsorba a konyhát rejtő gyümölcsös portré elé. Egy elnyomott ásítás kíséretében húzgáltam meg a körtét, amelynek nyomán a portré halk nyikorgás közepette feltárta előttünk az iskola konyháját, a házi manók birodalmát.
- Nyugodj meg minden rendben lesz. Dobby nem az a kíváncsiskodó fajta. - mondtam csendesen, elvégre a legtöbb manó fej a helységbe mind a nyitódó ajtó felé fordultak, kíváncsian figyelve, hogy ki látogatta meg őket éppen most.
- Üdvözlöm a kisasszonyokat, miben lehetünk a szolgálatunkra? - sietett elénk egy ismeretlen házi manó, akinek hatalmas kék szemei leginkább egy olyan személyt juttattak az eszembe, akire most nem akartam gondolni.
- Én egy nagy bögre menta teát szeretnék tojásrántottával és szalonnával. - mosolyogtam barátságosan a manóra, majd Ginnyre pillantottam, hogy ő vajon mit akarhat enni. Miután ő is elmondta, utána leültünk az egyik pulton elhelyezett székekre és sóhajtva hajtottam az asztalra a fejemet, majd fel is kaptam onnan.
- Semmit, csak félre beszélek. - nyögtem fel, és elhatároztam, hogy ezt a titkomat bizony a sírba viszem, ha addig élek is.

Hermione ' Konyhás néni' Grangernek

Karöltve mentem Mióval az egész kastélyon. Nem voltam kalandos kedvemben, de éhezni éheztem. Felvettem a napszemüvegem, hogy takarja el piros szemeimet. Életemben nem voltam ennyire fáradt, mint ma. Emlékszem, mikor Londonban voltunk. Valami olyat hallottam, hogy a remény hal meg utoljára. Nagyon remélem, hogy ez így is van. Remélem nem fogok Harrybe botlani és nem kell magyarázkodnom neki. Nincs se kedvem, se hangulatom hozzá. Előbb utóbb úgyis befog következni, mivel Harryvel kell találkoznom. Nem kerülhetem a végtelenségig. Vajon, mi lesz ha megtudja mit tettem? Elhagy, vagy megutál ? Fogalmam sincs, és őszintén szólva nem is szeretném megtudni. Szeretem őt teljes szívemből, lelkemből és elmémből. Fogalmam sincs mi lenne velem, ha elhagyna. Talán összetörnék és minden ilyesmi. De ha ez lenne, akkor is magamnak köszönhetném! Ó Ginevra Molly Weasley, hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Hogy tehetted ezt életed párjával? Lefele ballagtam Mió mellet, s közben próbáltam szokásosan viselkedni. Köszöntem az ismerősöknek, mosolyogva és barátságosan. Mintha minden a régi lenne, és semmi sem történt volna a tegnap este. Elindultunk a körtés portréhoz, ami a konyhába vezető utat rejti. Odaérve meghúztuk a körtét és megnyílt előttünk az ajtó. Szótlanul mentem Mió mellet, majd a konyhába érve megtorpantam.
- Itt van Dobby is, igaz? Mi van ha elmondja Harrynek, hogy különös külsővel voltunk itt? - kérdeztem megréműlve, majd nagy levegőt véve elindultam befele. Nyeltem egyet és követtem Miót. [color:faf5=c#6699FF]- Hogy magyarázom meg Harrynek a dolgokat? Neked meg mit is kell elmagyaráznod? - tettem fel érdeklődve a kérdésemet.

.