Előcsarnok

Susan Bones

Ernie nem mondta el? Úgy tűnik ebből lehet az első konfliktusunk, de most már mindegy. Ezek szerint neki sem akaródzott róla beszélnie, csak én inkább segítséget kértem, mint hogy magamba fojtsam. Az elfojtott félelemtől úgyis pattanásos lesz az ember. Legalábbis ezt hallottam... Jaj ugyan, már hogy foglalkozhatok most ilyen dolgokkal? Térj észhez Lavender! - morfondíroztam magamban. - Sue nem tudja, hogy mit gondol rólam Ernie? Ez ezek után mondjuk nem is meglepő, de hogy lehet barátoknak csak az iskoláról beszélniük? Bár nekem végül is mindegy, ők tudják.
- Igen, annak örülnék. - lelkesedtem az ajánlatára, de eszembe jutott valami. - Vagy talán mégsem annyira jó ötlet... Ha ő nem mondta el neked, akkor nekem sem kellett volna... Megtennéd, hogy nem említed neki, de azért megpróbálsz kihúzni belőle valamit? És egyáltalán miket szeret? Vagy kikkel szokott még beszélgetni? És mit gondol a rendeletről? - bukott ki belőlem egyszerre egy rakás kérdés, de mindre szerettem volna választ kapni, még ha ilyen hirtelen jöttek is. Valamit felmerült még egy hirtelen ötletem, amit ki is mondtam még gyorsan. - És esetleg utána járnál a dolognak, vagy esetleg Erninek? - tettem fel még utoljára a legapszurdabb kérdést és kíváncsian pislogtam Suera.

Lavender Brown


Mostanában olyan nyugodt vagyok, hogy talán még az sem zaklatna fel, ha a nagynéném hirtelen itt tünne fel, és ez igen nagy szám, mivel ha ő bejelentés nélkül elő bukkan, akkor tényleg nagy baj van. Amúgy sem az-az ember, aki kedvelné a meglepetéseket, nem számít, hogy adják neki, vagy kapja. Persze biztos van háttér oka annak, hogy ennyire relaxált állapotban vagyok, de még magam sem tudom az okát. Egyenlőre még a RAVASZ miatt sem kell aggódnom, de már elkezdtem a készülődést. Soha nem lehet elég korán elkezdeni a dolgokat, és minél előbb koncentrálok rá, annál jobb.
- Őszinte leszek. Egy árva szót sem árulnak el erről a témáról. Akárhányszor felhozom a témát, ők rögtön idegesen másról kezdenek beszélni- mondtam szomorúan Lavendernek. Igazán elkeserít, hogy az úgy mond legjobb barátaim nem képesek ilyen apró dologba beavatni. Igazából nem nagy dolog, és szerintem nincs semmi szégyelni valójuk, bárkit is kaptak. Én biztos nem fogom őket kinevetni, és ezt ők is tudják. Tudják, hogy rám bármikor számíthatnak, és sosem lennék rá képes, hogy csalódást okozzak nekik bármikor is.
- Szóval Ernie mellé osztottak be?- kérdeztem tőle izgatottan.- Őőőő. Nem tudom mit gondol rólad. Eddig soha sem beszéltünk rólad, vagyis még soha sem hozott fel téged. Általában mindig a suliról dumálunk. Ha gondolod megkérdezhetem- mondtam és mosolyogtam rá. Örülök, hogy megtudtam, hogy ki lett Ernie párja, de biztos, hogy nem fogok visszaélni evvel az informácival. Egyszerűen szeretem, ha többet tudok...

Lavender Brown


Soha sem voltam az a falánk típus, aki kaja téren telhetetlen, de mostanában az átlagosnál még kevesebbet eszek. Nem tudom mitől van ez, talán ok nélkül történik az egész. A mai étkezésem nagy részét is csak lökdöstem a tányérban, nem igazán akartak lecsúszni a torkomon. Nem mintha nem lennének ízletesek a készített ételek, és a nagynénimnek is nem győzöm dícsérni, de mégsem tudom megenni. A többiek már elkezdtek aggódni értem, hogy végül anorexiás leszek, de szépen kinevettem őket. Ugyan? Én? Soha...
Felmerült már bennem a dolog, hogy a Mágiaügyi Minisztériumnak, és a hülyeségeinek köszönhetően nem tudok enni, mivel tényleg felfordul tőlük a gyomrom. Nem mintha bármi bajom is lenne a kirendelt párommal, csupán igazságtalannak tartom a döntésüket, és semmi értelmét nem látom annak, hogy megszablyék ki-kivel házasodhat. Ez olyan, mintha ránk akarnák kényszeríteni a szerelmet, ami tényleg lehetetlen dolog. Evvel megvonnak tőlünk minden esélyt arra, hogy a saját döntéseink szerint éljük az életünket.Tényleg az a személy vagyok, aki nem sokat szokot panaszkodni, de ez még az én szemem is felnyitotta. Ettől még nem fogok az élvonalban sztrájkolni mindez ellen, mert talán még a végén jól fognak elsülni a dolgok... Ki tudja?
Mindig is szimpatikusnak találtam az előttem álló lányt, bár soha sem voltunk legjobb barátnők. Tudom, hogy bármikor segített volna nekem, csak egy szavamba került volna, de ez a dolog kölcsönös, mégis talán csak nem rég kerültünk ilyen közelibb barátságba.
- Ugyan, semmi gond - tényleg nem ijedtem meg. Bár először nagyon megrémisztett a mozdulata, de a félelmem csak rövid ideig tartott.- Mond csak. Örömmel meghallgatlak - határtalanul mosolyogtam rá, és vártam, hogy feltegye a kérdését.
Igazából eddig senkinek sem árultam el, hogy kit kaptam párnak, pedig a többieket nagyon érdekelte. Igaz nincs semmi szégyelni valóm, de ők sem árulták el, hogy ki mellé osztották be őket, akkor miért várják el tőlem, hogy megtegyem? Nem értem miért néznek naív kislánynak, hisz az évek alatt megtapasztalhatták már, hogy nem vagyok ennyire hiszékeny és könnyelmű... Lavender párja személyét sem tudom, de talán most okosabb leszek.
Kíváncsi voltam, hogy miben segíthetek neki. Ha bármire is használható vagyok, akkor örülök neki, és tényleg tiszta szívemből örülök neki, ha tehetek valamit az érdekében.

Susan Bones

Fénysebességgel szerettem volna belapátolni a vacsorámat, de az átkozott krumpli csak nem akart fogyni a tányéromról. A többiek csendesen beszélgettek mellettem, de féltem, egy óvatlan pillanatban valamelyikük megszólítana és onnantól nincs vissza út. Hallgatagságom és habzsolásom is szemet szúrhatott volna nekik, eddig szerencsém volt. Nem foglalkoztak velem. Úgy éreztem túl régóta eszek már és menni akartam. Gyorsan megittam a sütőtök levemet, felálltam és búcsút intve a meglepett társaságnak megrohamoztam a bejárati ajtót. Közben a hugrabug asztalát fürkésztem és meg is találtam, akiket kerestem. Egy négy fős társaságot az aszal végében.
Ekkor elértem az ajtót és elindultam a lépcső felé. Mikor előbbi becsukódott mögöttem körbekémleltem az előcsarnokban. Miután megbizonyosodtam ürességéről egy ugrással egy sötét sarkában termettem és megpróbáltam minél kevesebbet mocorogni, hogy senki ne vegyen észre.
Várakoztam a sötétben és közben gondolkoztam. Ernie. Ernievel nem beszélhetek Ernieről ez világos. - szögeztem le először is. - Justin. Ő még mindig fiú, nem hiszem, hogy tudna segíteni vagy akár megértene. Hannah. Vele nem jöttem ki olyan jól DS-en, de esetleg. És végül Susan. Vele annál inkább. Nagyon aranyos lány és pont megfelel. - döntöttem végül.
Ezek után már könnyű dolgom volt. Valahányszor nyílt a nagyterem ajtaja Susan vörös fürtjeit kerestem. Amikor Ginny lépett ki a nagyteremből elindultam feléje, de még éppen sikerült visszafordulnom, mielőtt észrevett volna. Egyre kevesebben indultak a klubhelyiségek felé és már kezdtem aggódni, hogy elkerültem Suet, amikor kilépett az ebédlő ajtaján.
Meggyőződtem róla, hogy őt látom, majd akcióba lendültem. Kirontottam a sötétből, befogtam a száját, hogy ne sikítson és elkezdtem a rejtekhelyem felé húzni. Láttam rajta, hogy először megijedt, aztán amikor rájött, csak én vagyok az már nem kapálódzott és amikor a száját is elengedtem halvány mosolyt láttam bujkálni az arcán. Mikor megálltam körbekémlelt, majd egy komoly pillantás kíséretében érdeklődött, miért csináltam ezt.
- Sajnálom ha megijesztettelek, de beszélni szerettem volna veled. - mondtam. - A kirendelt páros dologról lenne szó.

Lavender Brown


Egy újabb nap vége felé volt már. A diákok többsége már rég befejezte az étkezést, de én még csipegettem a vacsorám. Az hosszú padban, már csak páran ültek, és ők sem kifejezetten az evésre koncentráltak. Láttam az arcukon, hogy valami nagyon rosszban sántikálnak, és gyanús szemekkel pislognak rám, így elkezdett jelezni a vész-detektorom. Általában, akik galibát okoznak számomra, azok a Mardekárosok, most mégis megpillantottam a szemükben, azt a tüzet, ami általában a csintalan zöld talárosokat hajtja. Így sietősen kipattantam a padból, és elindultam a kijárat felé. Keserű szemmel néztek rám, amint elhaladtam mellettük, és unottan keresték tovább az áldozatot, mivel az eddigi célpontjuk elhagyta a csatamezőt.
Sóhajtottam egyet, egy kicsit megkönnyebbültem. Amúgy sem lett volna tanácsos újból leégnem, mivel akkor ebben a hónapban ez lenne a harmadik. Muszáj számon tartanom, mivel eddig nem volt olyan, hogy egy hónapon belül ne történt volna velem valami szerencsétlenség. Sajnos ilyen ügyetlennek születtem, de nem tudok mit tenni. Talán testőrt kellene fogadnom. Megvártam, amig az óriási barna kopott ajtó kinyílt előttem, és már ki is tűztem célomul a Klubbhelységet. Nagyjából már minden házimmal végeztem, de azért mindig akad valami, amivel ellehet ütni az időt. Látszólag kihalt az egész Előcsarnok, mégis egy óvatlan pillanatban megrántották a karom, és a terem egy sötétebb részéhez vonszolt.
Már majdnem felvilágosítottam az illetőt, hogy ha emberrablásra adta a fejét, akkor rossz áldozatot választott, mivel értem aztán nem sokat fognak fizetni, de utána feleszméltem, hogy Lavender volt az elkövető. Egy apróbb mosoly ült ki az arcomra.
- Szia Lav - mosolyogtam rá, majd kidugtam a vörös fejem a fénybe, és körbe néztem, hogy biztos egyedül vagyunk-e. Tudtam, hogy ok nélkül nem rángatna csak úgy ide, és ha már komoly beszélgetést folytatunk, legalább senki ne hallgason ki minket. - Gondolom nem ok nélkül rángattál ide - mondtam, majd kíváncsian pislogtam, hogy megtudjam az okát.

.