Tanáriszoba

Cassandra "Aranyvérmániás" Hatch

Úgy éreztem, hogy mivel a varázstársadalmat akarják megmenteni valami kellőképpen nyomatékos büntetéssel óhajtják elriasztani a szökni próbálókat. Vagy is akármi is akar lenni az a büntetés, amely érvénybe lép a házassági törvény megszegése, visszautasítása nyomán, az elég nyomós ahhoz, hogy még a visszatáncolni akarókat is belekényszerítse a dologba. Figyeltem ahogy szavaim hallatán az arcra ezúttal egy fagyott kifejezésbe dermedt. Remek... eddig volt a meggyőzés most következik a megfélemlítés... miért nem lepődök meg ezek a taktikán. Egészen biztos, hogy ez a nő egykoron mardekáros volt.
- Sosem kértem, hogy kivétel legyek! Egy átkozott válaszért jöttem! - pattantam fel ültő helyemből, amikor felemelte a hangt és szinte az arcomba kiabált. Értem én hogy meg kell adni a tiszteletet az idősebbeknek, de én ezt csak akkor vagyok hajlandó megtenni, ha engem is ember számba vesznek, nem pedig használati tárgyként, vagy kutyaként keleznek, amely irányba ez a ő most kezd egyre jobban elmenni. És ahogy ő egyre jobban elment e felé a kivételezéses dolog felé én úgy lettem egyre mérgesebb és mérgesebb, de tudtam, hogy legalább egy kicsit ragaszkodnom kell a józan eszemhez. A gondolat, hogy egy Malfoy felesége legyen így is elég tébolyító, hát még ahogy ez a beszélgetés halad.
- Remek, tehát innen fúj a szél! Magának az a problémája velem, hogy mugliszármazású vagyok! - emeltem fel most már eléggé a hangomat ahhoz, hogy a környezetünkben ülő többi tanár is tisztán értse a szavaimat, ahogy korábban az övéit is. Mérgemben már nem csak a kezeimet de a fogaimat is összeszorítottam úgy, préseltem ki közülük a kérdést.
- Mi az az átkozott büntetés, amelyet annyira nem mer megosztani velem? Tudja mit, felejtse el, már meghoztam a döntést, nem megyek hozzá Malfoyhoz. - közöltem egyszerűen de provokáló tekintettel. Ha annyira ragaszkodik ahhoz hogy a Malfoyokat, azt a nemes aranyvérű családot ne sújtsa a büntetés, akkor előbb vagy utóbb gy is elfogja mondani, hogy mi olyan szörnyű abban a büntetésben.

Hermione Granger

Szinte látni véltem a fejében kattogó fogaskerekeket, amelyek egy újabb hülyeségáradatot, kifogást, és kibúvót keresnek a rendelet és a törvény elől.
Bosszantóan hisztérikus és kislányosan nyávogó hangján megszólalt, amitől szinte kirázott a hideg. Újabb ellenkezésbe kezdett, de hiába. Még csípős hangvétele ellenére sem tudott felbosszantani eléggé ahhoz, hogy most azonnal nekiessek, és kitépjem az összes haját, ami meglehetősen nagy, bozontos, és kócos volt.
Erőt vettem magamon, és a legvérfagyasztóbb tekintetem és hangszínem kíséretében kezdtem a visszavágást.
- Miből gondolod? - meresztettem rá nagy szemeimet, remélve, hogy megijed, és inkább elmegy, mint, hogy tovább feszegesse a büntetés témát. - Hm? Ne hidd, hogy körülötted forog a világ! A rendeletet teljesítenetek kell, ha tetszik, ha NEM! - az utolsó szót szinte kiabáltam a lány arcába. - NINCS KIVÉTEL! - néztem az arcára kiülő vegyes érzelmeket és gondolatokat, kezeimet ökölbe szorítva az asztal alatt. Persze csak azért, nehogy nekiessek a hippogriffészek szerű hajának.
- Attól, hogy a kedves Albus Dumbledore mindig kivételben részesíti a sárv... a mugliszármazásúakat, a Minisztérium nem fogja! - Szóra nyitotta volna a száját, de hirtelen az asztalra csaptam, és még mielőtt megszólalhatott volna. - Még akkor sem, ha Potter kis barátjáról, Hermione Grangerről van szó!

Cassandra Hatch

Ki kellett fizetődnie a makacsságomnak, mert nem volt más választásom mint választ szerezni a feltett kérdésemre. Csak ennek fényében leszek képes eldönteni, hogy még is mihez kezdjünk ezt követően.Ha házasság természetesen számomra egyáltalán nem szerepel a választási lehetőségek között, ellenben nem olyan régen felvetődött bennem az a lehetőség is, hogy ha nyíltan nem utasítjuk el a házasságot, néhányszor találkozunk... esetleg egymás mellé ülünk a könyvtárban tanulni, akkor nem lép érvénybe a büntetés sem. Esetleg de ez is csak akkor kivitelezhető ha Malfoy képes megállni, hogy kinyissa a száját és otromba megjegyzéseket tegyen. Nem mintha valaha is gyakorolta volna az önmegtartóztatást, tehát ez a lehetőség meglehet már önmagában elvetendő lenne.
- Nos meglehet hogy még talán, ismételten talán nem tudom eldönteni mit akarok, de legalább én döntök úgy. Nem pedig valaki más, aki még csak nem is ismer engem és a körülöttem élőket. - válaszoltam vissza és tudtam, hogy ezzel valószínűleg némileg túllőttem a célon még annak ellenére is, hogy a hangom nem emeltem fel, ugyanolyan sima hanghordozással beszéltem, mint eddig. Nem tudtam elfogadni azt, hogy pusztán a származás alapján kényszerítenek össze olyan embereket akik egészen eddig gyűlölték egymást. Akkor már inkább egy teljesen ismeretlen fiú lenne, akivel még sosem váltottunk egyetlen rossz szót sem.
- Az én dolgomat már kellőképpen megnehezítették, ennél jobban nem igen lehet. - jelentettem ki és kezdett az az érzésem lenni, hogy a nő nyilvánvalóan aranyvérű és valamiféle ellenérzéssel viseltet irántam mert mugliszármazású vagyok. Ez sértett, és bár tudtam, hogy a többiekkel sem volt szívélyes, ez a makacs hallgatás a büntetéstől azt sugallja, hogy számomra nem lehet annyira rettenetes.

Ez a kislány még mindig azt hiszi magáról, hogy okos. Sőt, merem állítani azt hiszi, hogy vele kivételeznek, mert okosabb a többieknél. Pedig ez hülység. Fejetlenség és meglehetősen undorító dolog a kivételezés. Sok-sok buta kislány vagy kisfiú hiszi azt, hogy okosabbnak tűnik azzal, ha okoskodik, és így nagyobb figyelemben részesítik mondandóját. Nálam viszont teljes az egyenjogúság, még ha Malfoy úrfi jövendőbelijével beszélek is.
- Miss Granger. Nyomatékosan megkérem, hogy vonja vissza efféle felelőtlen kijelentéseit. Az ember tizenhat évesen nem tudja eldönteni, hogy mit akar és mit nem. Gondoljon csak bele menyi kényszer házasság volt évekkel ezelőtt, sőt, elárulom magának, hogy még manapság is folynak ilyenek. Ez a lehető legjobb dolog amit magácskának hozhatott az élet. Megtanul alkalmazkodni, behódolni a feljebbvalóknak, és rájön, hogy nem csak a saját döntései alapján alakul az élete és forog a világ. Ilyenkor tanul meg egy nő helytállni, és nő lenni –néztem a buta lánykára határozottan, ellenmondást nem tűrően. – Kérem, ne nehezítse meg se az én dolgomat, se a sajátmagáét.

Cassandra Hatch

Én mindig is a csapatban a higgadtságot és a remek terveket képviseltem, mert ez voltam én. Amilyen forrófejűek a fiúk kellett is valaki aki legalább utánajár a dolognak, még mielőtt beleszaladunk a veszélybe, vagy éppen egyenesen a Halálfalók karjaiba. Ez esetben nem volt már dolgom, mint hogy választ kapja a kérdésemre. Arra azonban őszintén szólva egyáltalán nem számítottam, hogy úgy kell csűrnöm csavarnom a szavakat, mint egy mardekárosnak, ha nem jobban, hogy ebből a nőből bármiféle válasz félét is kiszedjek. Most azonban tartottam tőle, hogy egy rögtönzött agytornát kell tartanom, ha bármi is el akarok érni. Komolyan, mintha azt kértem volna tőle, hogy hozza le nekem az égről a csillagokat, meg a Holdat is ha már ott jár.
- Nos, igen hallottam, hogy néhányan már megkeresték önt, azzal, hogy mást szeretnének. Én ebben különbözök. Én nem mást szeretnék, hanem senkit sem. - közöltem nyíltan a véleményemet ezzel a helyzettel kapcsolatban. És mivel a rendeletben nem volt határidő, csak az, hogy csak a kijelölt személlyel lehet házasságot kötni, ezért ha nem házasodok senkivel sem, akkor még mindig nem szegem meg a rendeltet. Persze a büntetés valószínűleg akkor is érvénybe lép... és a kör bezárul, visszatértünk a kérdésemhez. Ha nem tud mondani legalább egy nyomós indokot, hogy miért is ne menjek hozzá Malfoyhoz akkor ezt a párbajt bizony elveszítette, és a szemeibe nézve úgy látom, ezt ő is kezdi sejteni.
- Vissza is tértünk a kérdésemre. Mi az a súlyos következmény? - kérdeztem tőle kíváncsian és őszintén szólva, végre úgy éreztem, hogy valamilyen szinten én irányítom ezt a beszélgetést, elvégre ő maga tért vissza arra a kérdésre, amelyet eddig annyira nagyon bőszen igyekezett megkerülni és elterelni róla a témát. Harry és Ron is mindig azt mondta hogy nagyon makacs, remélhetőleg eléggé ahhoz, hogy kifizetődjenek az erőfeszítéseim ennél a nőnél.

Olyan értelmetlen és buta pofikával tudnak nézni ezek az éretlen kislányok. És ezt ma már sokadik alkalommal tapasztalom. Azok az értelemtől csillogó szemek, amelyek valójában a tudatlanság és a tapasztalatlanság mély és sötét gödrei.
- Nos, Granger Kisasszony, elhiszem, hogy önnek roppant sok dolga akad – néztem rá a fejemet féloldalt hajtva és próbáltam minden szót kihangsúlyozni, hátha úgy jobban megérti. – De higgye csak el nyugodtan, hogy nekem sem leányálom az, hogy egész nap ugyanazokat a kérdéseket hallgattam monoton egymás után, más-más buta lányocskák szájából – néztem a kishölgy szemeibe még mindig nagyon komolyan. Bár már látni lehetett a bennük izzó elfojtott idegességet, de akármennyire is fontosabbnak tartja magát nálam a kishölgy, nem csak neki vannak problémái. – Márpedig a rosszhírem mindenkinek az volt, hogy ilyet nem tehetnek! A kiszabott pár, az kiszabott pár, és a törvényt mindenkinek kötelessége betartani, hiába szebb, okosabb, vagy vagyonosabb a többinél. Ha valaki ellenszegül, az súlyos következményekkel számolhat!

Cassandra Hatch

Türelmes embernek tartom magamat, de ez a nő lassan felemészti a tartalékaimat is. Nehezére esne egyszerűen válaszolnia a feltett kérdésre, ahelyett, hogy egyszerűen csak kikerüli azt, vagy megmondja hogy mit tehetek meg és mit nem?! A következő mi lesz? Azt is megfogja szabni nekem, hogy kivel állhatok szóba, vagy mikor ihatok vizet vagy teát? Vagy az lesz hogy eleve megszabja az egész életemet kezdve a férjemmel, majd folytatva a barátaimmal és a foglalkozásommal?! Dühös voltam és ezt már egyre nehezebben tudtam eltitkolni előle. Mivel azonban egyenes ember vagyok, úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább az időt, elvégre még meg kell írnom a házi feladatomat és valószínűleg segítenem kell Harrynek és Ronnak a bájitaltanban.
- Megbocsásson Madam, de azt hiszem ma még önnek is dolga van ahogy nekem. Megtenné, hogy válaszol a feltett kérdésemre. - adtam választ ezúttal is udvariasan megválogatva a szavaimat, azonban a mondanivalómmal burkoltan kikerültem az ő válaszát, ahogy azt eddig ő is megtette. Nevezhetne illetlennek, de mindketten tudjuk, hogy nem érdemeltem ki semmivel sem. Parkinson a helyemben már visítozva toporzékolt volna csak hogy akkor is neki legyen igaza.

Hermione Granger

Még hogy pokollá… - gondoltam magamban, közbe a kisasszony szájára kiült, idegbeteg vigyort vizsgálgatva. Meglepően szabályos fogai voltak.
- Khm – kezdtem egy műköhintéssel, majd helyet foglaltam a lánnyal szemben, ezzel is húzva az időt. – Sajnálattal kell közölnöm, hogy ilyet nem tehet sem ön, sem Mr. Malfoy – néztem a kislányra komolyan. Mégis mit gondolnak ezek a gyerekek? Amit a minisztérium egyszer kimondott, az úgy is lesz és punktum. Nem kell itt semmilyen hisztériát, sírásrívást, öngyilkossági merényletet, és órákig tartó színlelt nyávogást eljátszani nekem. Én azért vagyok itt, hogy segítségükre legyek a rendelettel kapcsolatban. És ma csak azért jöttek hozzám, hogy áruljam el, mi lesz ha nem teljesítik az akaratunkat. Persze ilyet nem tehetek. A titoktartás is a munkámhoz tartozik, és a Miniszterúr nyomatékosan megkért néhány fontos dologra.

Cassandra Hatch

Nem lehetett nem hallani vagy tudomást venni a pletykákról, hogy aki eddig a madamnál járt, ha lehet még rosszabb hangulatban hagyta el a tanári helységet, mint ahogy belépett. Volt egy olyan érzésem, hogy ez amiatt volt, hogy nem kapták meg amit akartak; vagyis jelenesetünkben, hogy töröljék el a törvényt, vagy legalább a feltételek alapján ők választhassák ki a vértől függően, a személyt. Talán én vagyok az egyetlen akinek meg sem fordult a fejében, hogy cseréért vagy másik fiúért kezdjek könyörögni. Az én egyetlen kérdésem amit idehozott, hogy megtudjam milyen büntetéssel kell szembenéznem, amikor majd nemet mondok. Kíváncsian vártam, hogy milyen választ fog adni a kérdésemre, helyette azonban csak egyszerűen közölte, hogy Draco Malfoy a kirendelt párom. Ha ezt nem tudnám, akkor nem lennék itt, hogy a várható szankciókról érdeklődjek. És ha nem valami tanárféle lenne és a szüleim neveltek volna illedelmesnek, most megjegyezném, hogy ez nem volt válasz a feltett kérdésemre. Szövegértés troll!
- Malfoy pokollá tette az elmúlt öt teljes évemet. Tehát mi abban az esetben a büntetés, amennyiben nem házasodunk a számunkra kijelölt személlyel? - válaszoltam és éreztem, hogy amikor újra feltett az előbbiekben elhangzott kérdést, a számra ideges mosoly feszült. Bár inkább nevezhettük volna vicsornak is. tudtam ha azt mondom neki amit gondolok, vagy is hogy mi bajom vele? Mindössze annyi hogy él, azzal hatalmas szégyent hoztam volna McGalagony professzorra.

Hermione Granger

Helyet foglalt, majd gyorsan elhadarta miért is szándékozott idejönni. Szinte feleslegesen erőltette magát, hisz ma mindenki ezzel a problémájával jött, és mindenki felháborodva hagyta el a tanári szobát.
- Nos, Granger kisasszony… minden tudomásom szerint… – kezdtem el keresgetni a papírkupac közt a párok listáját, – az ön kirendelt párja... – végighúztam az ujjam a neveken, majd megállapodtam egynél. – Draco Malfoy. – Fürkésztem a lány tekintetét, de mivel azon csak egy eszelős fintort láttam, így hát rákérdeztem a dolgokra. – Elárulná milyen kritériumoknak nem felel meg Mr. Malfoy? Mi a problémája vele? – kezdtem kissé hisztérikusan. Mégis mi baja lehet azzal a fiúval? Az egyik leghíresebb aranyvérű család egyetlen örököse. Az apja az egyik legbefolyásosabb varázsló akit ismerek, és valószínűleg a fia jövőjét is biztosította teljes mértékben. Sárvérű létére nem hogy örülne egy ilyen fiúnak…

Cassandra Hatch

Soha életemben nem tettem semmi törvénybe ütközőt... a saját hasznomra. Azt hogy Harryékkel tavaly mit műveltünk, azt csak és kizárólag azért tettük, mert tudtuk, hogy az a helyes és ha mi nem tesszük meg, akkor rossz vége lesz és Sirius meghalhat, és ő csak az első lett volna a sorban. Az persze más kérdés, hogy a dolognak elég nagy visszhangja lett, főleg, hogy Voldemort belehalt a dologba. Emiatt pedig nincs kétségem, hogy Dumbledore professzornak volt mit mesélnie a minisztériumi embereknek. Most mindenesetre nem valami szabályszegés céljából voltam itt, ha csak az nem minősül annak, hogy nem akarom valakihez gyűlöletből hozzákötni az életemet. Mert nem akarom, képtelen lennék olyanná válni, mint Mrs. Malfoy, arról nem is beszélve, hogy milyen élet várna rám Malfoyjékkal? Egész biztos, hogy velem halna ki a vérvonaluk!
- Köszönöm. Azért jöttem, hogy érdeklődjek, miféle büntetésre számíthat az, aki nem tesz eleget a törvénynek, mert a levélben erre nem térnek ki pontosan. - mondtam el jövetelem okát, ám a levelet feleslegesnek tartottam elővenni, lévén egészen biztos vagyok benne, hogy tudja mi áll benne, talán szóról szóra. És bár tudtam lehet, hogy udvariatlanságnak tartja de ettől még komoly tekintettel egyenesen a szemeibe néztem, hogy lássa komolyan kérdezem amit kérdeztem és nem egy buta liba vagyok, mint egy némelyik évfolyamtársam.

A Mágiaügyi Miniszer és én, arra a megállapodásra jutottunk, hogy a szeptemberi hónapban, hetente két napot a Roxfortban fogok tölteni, hogy a diákok bátran fordulhassanak segítségkérésért vagy problémák esetén hozzám. Persze nem igazán volt ínyemre a dolog, mivel nem szeretem sem a hisztériázó tinédzsereket, sem a zsivajt, mégis belementem a dologba. Amikor lehetőségem volt végigmérni a diákokat, mindannyiszor megállapítottam, hogy mekkora trehány bagázs ez. Bár diákkoromban én is kedveltem a kihívó öltözéket és a szabályszegést, mégsem voltam ekkora suhanc… Változnak az idők…
A nap azon részét, amit nem a diákok közt töltöttem, a tanári szoba egyik végében ültem, pontosabban egy sarokban. Mindössze egy székem, és egy roskadásig zsúfolt asztalom volt. Természetesen nálam volt a rendelet, a pontos határozat, ha véletlenül arról kérdeznének, a jogainkról és a diákok jogairól szóló törvények, na meg persze egy vastag jegyzettömb, amibe olyan dolgokat írtam fel, amikre nem tudtam válaszolni a diákoknak.
Például egy hatodéves lány könnyes hisztériába kezdett, hogy miért nem lehet egy másik félvér fiúval. Persze, megígértem neki, hogy majd próbálok intézkedni és mihamarabb megválaszolni kérdését, de van amin én sem tudok változtatni, és ez a törvény pont olyan. Még ha akarnák sem tenném. Jó, ha ezek a fiatalok megedződnek, mert az élet nem habos torta, és meg kell tapasztalniuk, hogy nem minden úgy van ahogy azt ők akarják.
A délutáni órák végeztével felkészültem a rohamos támadásra, ami nem várattatott magára sokáig.
Egy bozontos hajú lány lépett be a tanáriba, majd félénken odasétált az asztalom elé, majd megállt. Felnéztem jegyzeteimből, majd felálltam a székből és kezet nyújtottam neki.
- Jó napot Miss.Granger! Természetesen – vajon miért lennék itt? – Foglaljon helyet! – mutattam az asztal előtt álló székre.

Cassandra Hatch

Amikor meghallottam a hírt, hogy megérkezett a minisztérium párkapcsolatok osztályáról kirendelt megfigyelő, azt hittem, hogy Lavenderék csak viccelnek és valamit félreértettek. Ebédnél azonban már mindenki erről beszélt és a tanári asztalnál valóban ült egy ismeretlen fekete hajú nő, aki valamiért erősen emlékeztetett a Beauxbuttonos diáklányokra, akik még negyedikben csatlakoztak a kastély lakóihoz egy rövidebb időre. Ráadásul az a nézése, amivel időnként végigmérte a diákokat... kirázott tőle a hideg. Mindazonáltal feltétlen beszélnem kell vele a büntetés mivoltát illetően. Nem mintha nagyon félnék... az isten szerelmére elvégre Malfoynál bármi jobb lehet.
Ilyen gondolatok közepette töltöttem el az ebédet a fiúkkal és Ginnyvel, majd már siettem is rúnaismeret órára. Ma a délután mindössze az az egy órám volt, így úgy döntöttem, hogy miután végeztem, a könyvtár helyett először a tanári szobába megyek, hogy beszélhessek madam Hatchal. Fogalmam sincs merre lehet a magánlakosztálya, és nem is igazán szeretném megtudni, csak mondja meg mi a helyzet. Végül így döntöttem és ehhez mérten az órám végeztével táskámmal a vállamon le is siettem a tanári szoba elé, amelynek ajtaján udvariasan bekopogtam majd beléptem.
- Jó napot. Madam Hatchal szeretnék beszélni. -köszöntem udvariasan majd el is mondtam jövetelem okát az ajtó melletti íróasztalnál ülő Flitwick professzornak, aki udvariasan a terem másik vége felé intett egy biztató mosollyal az arcán. Nos legalább ő úgy gondolja, hogy van okom a reménykedésre... vagy ez egy sajnállak Miss. Granger című mosoly volt? Idegesen sétáltam tehát oda madam Hatchoz.
- Jó napot, Hermione Granger vagyok. Tudnánk most beszélni, madam? - kérdeztem megállva az asztala előtt. Igyekeztem higgadt maradni de egyszerűen nehezen ment, amikor éppen most készülök szembeszállni a minisztérium akaratával.

.