Folyosó

Ron

Ha elmondta volna bárminek is, hogy kivel osztották párba, akkor a mardekár ház lány tanulói évfolyamra való tekintet nélkül valószínűleg már tömegesen támadtak volna rám a lehető leghatásosabb és legkülönfélébb átkokkal. Ennek fényében tehát úgy érzem még egy ideig biztonságban leszek mind attól hogy magyarázkodnom kelljen, mind pedig attól hogy azért hiányozzak meg a "jövendőbelim" rajongói megátkoztak. Ha csak erre gondoltam a hideg is végig futott a hátamon... ez maga a földi pokol, akárki akármit mond. Érdeklődve vontam fel a szemöldökömet Ron reakciójára, mert csak a vak nem látta volna, hogy mennyire boldoggá tette az, hogy még nem kaptam meg a levelemet. Ez engem viszont egyre rosszabbul érintett, mert bűntudatom volt, hogy hazudtam neki. De akkor sem tudtam most közölni vele ezt a szerencsétlenséget!
- Nem hinném, hogy a minisztériumnál ilyesmi megeshet. - jegyeztem meg savanyúan és eszembe jutott, mekkora kedvem volt megátkozni a minisztériumi baglyot, de hát nem ő tehet róla, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem a rossz hír hozóját kellene büntetni, ezért is adtam neki egy kis csemegét majd engedtem el. Persze csak azután, hogy kissé lehiggadtam és rekedtre ordítottam magam az első kétségbeesett pillanatomban.
- De... de igen szívesen. - mondtam először meglepődve, majd szívből jövő mosollyal az arcomon léptem be a nagyterembe, hogy csatlakozzak Harryékhez a vacsoránál. Az évkezdés óta most voltam először igazán és feledhetetlenül boldog, még annak ellenére hogy az örömbe egy kis ürüm vegyül majd.

//köszönöm //

Hermione

Nem kapta meg! Valahogy annyira felvidít a tény, hogy észre se veszem gondterhelt arcát, tétovázását. A lényeg csak az most, hogy még nem kapta meg a levelét! Hermionét még nem láncolta a Minisztérium senkihez, nem néz rá titkon senki olyan gondolatokkal, hogy na, ez lesz a feleségem... Nem kell szorongania, hogy hogy bújjon ki az általa oly nagy becsben tartott szabályok alól. Majd ki ugrom a bőrömből, elfelejtem Lisát, el a saját levelemet, el mindent, hisz Hermione még szabad! Rámosolygok, s tudom, lehet hogy hülyének néz, de ez most nem számít, csak az a "Nem" amit az imént mondott. Lendületesebben lépkedek, s lassan leérünk a nagyterem elé, közben rájövök, hogy valószínűleg ezért viselkedett olyan furán, biztosan aggódott, hogy nem kapta meg még azt az elátkozott levelet.
- Értem. - fülig ér a szám. - Biztosan eltévedt a bagoly, akire bízták.
Hermione elé lépek, s mielőtt kinyitnám előtte az ajtót, kimondom azt a kérdést, ami már tudat alatt hetek óta a fejemben kavarog, anélkül, hogy előtte gondolkodnék.
- Nincsen kedved velem jönni... a faluba a következő Roxmorts-i hétvégén? - kicsit hadarok, mert a felénél kicsit tétovázok, de amit elkezdtem, be is fejezem. Tágra nyílt szememmel várom a választ, fürkészve arcát, hogy hogyan reagál.
És a mai napon először nem bánom meg, hogy rögtön, gondolkodás nélkül kimondtam, ami a számra jött.
A fejemben meg csak ez jár szüntelen, Hermione hangján: "Nem kaptam meg, nem kaptam meg, nem kaptam meg..."

Ron

Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy teljesen értelmetlen az amit csinálok, elvégre nem számít, hogy mennyire kedvelem Ront ettől még ott a rendelet és Lisa egyáltalán nem érdemli meg a büntetést, még akkor sem, ha Ron mellé osztották. De ami a legbosszantóbb, hogy nem értem mi alapján osztják párba az embereket. Malfoyban és bennem nincs semmi közös. Ráadásul a két legellentétesebb házakba járunk. Ron pedig kifogott egy hollóhátast, akikkel többnyire jól kijövünk, legalább is nekem egyikükkel sincs problémám Mariettát leszámítva, de ő megkapta a magáét amikor megszegte a titoktartást tavaly. Lavender egy hugrabugos fiút kapott, így még csak annak sincs értelme, hogy a négy házas felosztották volna páronként. És még csak azt sem mondhatom, hogy a tökéletes ellentéteteket keresik elvégre Lavenderben és Ernieben vannak közös tulajdonságok. Ha tovább gondolkodok ezen az egészen csak megfájdul a fejem, mint legutóbb, de egyszerűen nem hagy nyugodni.
Ron kérdése rángatott vissza a valóságba és ijedten rántottam fel a fejemet, egyenesen a szemeibe nézve. Annyira nem akartam, hogy megkérdezze! bármit kérdezhetett volna, és még válaszoltam is volna, csak ezt ne tette volna fel. Idegesen haraptam be az ajkamat, mert nem akartam neki hazudni, de jelenleg nem volt más választásom. Ron az előbb átkoz csak aztán kérdez típus, ezt már jól megtanultam.
- N... nem. - feleltem majd amikor odaértünk a lépcsőkhöz, azonnal előre is léptem és csak reménykedhettem benne, hogy hanyagolni fogja a témát a továbbiakban. Féltem azonban, mert tudtam nem sokáig húzhatom már ki magamat azzal, hogy nem kaptam levelet. Hiszen előbb vagy utóbb mindenki megkapja és akkor ki fog derülni hogy azzal vagyok párba, aki még szintén nem kapott... és biztos vagyok benne, hogy Malfoy sem közölte a kedves háztársaival sietve, hogy levelet kapott.

Hermione

Hermione továbbra se néz rám, arca elbújik barna hajzuhataga mögött. Pár perc múlva azon veszem észre magam, hogy még mindig a göndör fürtjein játszó fényt figyelem, s gyorsan elkapom a szemem róla, nehogy észrevegye, hogy bámulom. Mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy rajta felejtem a szemem. Múltkor, mágiatörténeten többször néztem rá, mint Binnsre. Igazán nem értem, hogy miért gondolják a mardekárosok annyira csúnyának...
Valahogy furcsa megkönnyebbülést érzek, mikor kijelenti, hogy nem készül hozzámenni senkihez a minisztérium akaratából. Viszont feltűnik még valami. Úgy mondta, "akit esetleg kirendelnek", nem úgy, hogy "akit kirendeltek". Ezek szerint ő még nem kapta meg a levelét, nem tudja, ki az? De gondolom ugyanakkor küldik el... áh, nem értem, jobb ha megkérdezem tőle.
- Te már megkaptad a leveled? - s a választ várva rá pillantok.
Rögtön rá is kérdezhettem volna, kit akarnak hozzá adni... Ha valami bunkó állatot, tuti bemegyek a Minisztériumba, és szétátkozom a fejüket! Vagyis nem, előbb az a bizonyos fog megismerkedni a pálcámmal... Múltkor az a hugrabugos hajtó olyan furcsán nézett rá... Lehet, hogy ő az? Vagy Seamus, aki a minap dicsérte meg egy jól sikerült varázslatát? Na kerüljenek csak a szemem elé...

Ron

Nem mintha nem tudtam volna, hogy ez lesz majd a vége. Elvégre teljesen egyértelmű, hogy mindenki kap levelet és mivel én Malfoyt kaptam, Ron nem találhatta az én nevemet a borítékban. Néha annyira gyerekesen tudok viselkedni, amikor ez az egész érzések téma kerül a középpontba, de nem tudok mit tenni ha egyszerűen fáj. Csak elrejthetem, mert nem lenne jó, ha éppen most derülne ki a dolog, b-r van egy olyan érzésem, hogy talán így is úgyis kiderül majd. Szeretem ront, nem csak mint egy barátot, és nem akarom őt elveszíteni amikor kiderül hogy kinek e neve szerepel a levelemben. Persze ez most jelenleg mellékes, hiszen nem fogunk összeházasodni sem akkor ha elvégeztük a Roxfortot sem pedig száz évvel később. Legfeljebb egy másik életben, ha valaki rám szórja az Imperius átkot, akkor talán.
- Lisa nem egy hallgatag enciklopédia. Ami pedig engem illet, nekem eszem ágában sincs férjhez menni, nem csak ahhoz, akit esetleg kirendelnek mellém, de még jó néhány évig máshoz sem. - jelentettem ki karcos hangon, de továbbra is csak az előttem lévő kövezetet fixíroztam és nem pillantottam fel. Ha felnéztem volna a szemeibe, egészen biztosan valami butaság és meggondolatlanság jött volna a ki a számon. Márpedig nem egy folyosón akartam vele közölni, sem azt, hogy szeretem, sem pedig azt, hogy Draco Malfoyhoz akar hozzáadni a párkapcsolati osztály vezetője. Igazán szép vacsorának néznénk elébe két ilyen hírrel. Nem, ebbe inkább bele sem akarok gondolni. Majd csak akkor mondom el Ronnak a levelet, amikor már tudom, hogy miféle büntetés jár a rendelet be nem tartása esetén. Előbb feltétlenül ezt kell megtudnom, hiszen a levélben nem részletezték a dolgot.

Hermione

Láttam rajta, hogy nagyon meglepődött, majd szinte azonnal elfordította az arcát. A hangja csalódottságot tükrözött, és látszott - illetve nem látszott, ez a lényeg! - hogy nem akar felém nézni, hogy leolvashassam arcáról a gondolatait. Mi lehet vele? Vagy mire számíthatott? Ki nevét várta, hogy a levelemben szerepeljen?
Legalább tudja, hogy milyen Lisa. Barátságos, az egészen oké, de szótlan? És hogy ki fogunk jönni egymással? Komolyan gondolja, hogy egy hollóhátas lexikon egyáltalán szóra méltatna, amikor engem úgy kell vonszolni a házik elé (amit Hermione nem mulaszt el megtenni) és azért valljuk be, Harryvel a házirendet se vesszük túl komolyan. Talán ezért is fogom fel lazábban a Lisa-dolgot, mert annyira belegondolhatatlan, annyira képtelen. Valami kibúvó biztosan van ez alól.
Rettentő furcsa most Hermione... veszem észre gondolkodás közben. Nem néz a szemembe, olyan csalódott, nem értem...
- Hermione... - szólítom meg - mi a baj? A rendelet? Figyu, biztos van valami kibúvó. Én a részemről egyáltalán nem vagyok hajlandó egy hallgatag enciklopédia mellett leélni az életem...
S vajon neki kivel kéne? Annyira kíváncsi vagyok, hogy majdnem rákérdezek, nem is értem, miért nem mondja el, ha én is elmondtam. Ebből is éreztem, hogy mennyire nem lehet kedvéle való, s ez csengette meg bennem a vészcsengőt, hogy másodjára se kérdezzek rá.
Csak most jut eszembe, hogy a trollozást egy szóra se méltatta! Ez annyira nem vall rá, hisz sose felejt el ilyen alkalmakkor figyelmeztetni. Itt tényleg valami nagy baj lehet...

Ron

Mindennek van egy határa! Hogy mer a minisztérium beleszólni az életünkbe anélkül, hogy legalább előtte minket is megkérdeznének?! Még hogy a varázslótársadalom érdeke, nevetnem kell, szerintük hány gyerek fog születni ezekből a kényszer házasságokból... mit gyerek, ha hozzákényszerítenek Malfoy akkor előbb vonulok apáca zárdába, vagy kérem meg Dumbledore igazgatót, hogy miután a madam elhunyt én lehessek a könyvtáros! Bár nem mintha az a veszély fenyegetne elvégre Malfoy nem akar elvenni én meg nem akarok hozzámenni, tehát már csak a minisztériumnak kell egy levelet írni hogy halljuk még is mi a fene az a büntetés amit erre az esetre kilátásba helyeztek. Ahogy ez eszembe jutott, nem voltam túlságosan boldog de legalább egy kicsit lehiggadtam. Már csak az hiányzik, hogy Ron azt higgye ma bal lábban keltem fel, vagy esetleg rákérdez hogy miért változtam a rendelet említésére egy fúriává.
- Lisa Turpin? Megkaptad a leveledet? - kaptam felé a fejemet és annyira megvoltam lepődve hogy még a csalódottságomat sem voltam képes elrejteni sem a hangomban, sem az arcomon, Azonban alighogy ez tudatosult bennem azonnal az ellenkező irányba fordítottam a fejemet, hogy ne láthassa az arcomat. Tehát akkor már ő mellé is kirendeltek valakit, mi a fenéért esik ez ennyire rosszul, amikor már a nyár végén tudtam, hogy Ron és én ezek után egészen biztosan nem jártunk együtt.
- Lisa... Lisa kedves lány, nagyon barátságos, bár néha kicsit szótlan meglehet mert keveset beszélgettem vele. Ő... nagyon azt hiszem jó kifogtok jönni egymással. - feleltem őszintén, de továbbra sem mertem Ron szemeibe nézni. A szívem egy része féltékeny volt Lisára, a másik viszont megkönnyebbült hogy valaki olyat kapott, aki nem mardekáros és nem gonosz, vagy egy agyatlan liba. Ez azonban nem csökkentette oly mértékben a szívemen érzett szúrást, ahogyan azt szerettem volna.

Hermione

Már akkor éreztem, mikor a kérdés felénél jártam, hogy valamit eltaláltam Hermionéban. Összerezzent, és mikor válaszolt, olyan volt, mint egy dühös fúria, és ahogy ránéztem, olyan indulat villogott barna szemeiben, hogy hálát adtam az égnek, hogy nem az ellenségem, hanem a barátom. Sőt, akár azt is mondhatni, leges-legjobb barátom. Örültem azért, hogy egy véleményen vagyunk - ebből nem lesz legalább vitatéma. Viszont szöget ütött bennem az a gondolat, hogy vajon miért tört ki ennyire hevesen, a tőle megszokott nyugalomból. Lehet, hogy nála ez olyan, mint a manótéma, és magát az elvet ellenzi nagyon-nagyon, de az is lehet - és ezt sokkal valószínűbbnek tartom - hogy a gyilkos düh oka egy név... Mely a levelében az övé mellett szerepel.
A kérdés szinte a levegőben lógott "Na és kihez osztottak?", mégis... most az egyszer nem csúszott ki rögtön a számon, nem akartam még jobban felzaklatni Hermionét.
Helyette egy másik jutott eszembe. Hátha ő jobban ismeri a Hollóhátasokat!
- Nem tudod, ki a frász az a Lisa Turpin? - kérdeztem hirtelen, és hozzátettem - ugye nem valami Eloise Midgeon - féle troll?
Hoppá. Ezt nagyon elszúrtam. Még negyedikben volt egy kis szóváltásunk amikor trollnak neveztem egy lányt, úgyhogy most megpróbálom valahogy kijavítani.
- Vagyis nem, nem úgy értem Hermione, hanem... ... - kínos csönd - hogy néz ki? - nyögtem ki végül, de tudtam, ezt már nem magyarázom ki.
Most hogy így mondtam, bele gondoltam, vajon tényleg fontos nekem, hogy hogy néz ki? Ha egy troll - még szerencse, hogy a gondolataimat nem látja Hermione - akkor nyilván nem venném feleségül, de ha egy gyönyörű, vélaszépségű lány? Akkor sem, válaszoltam magamban azonnal, egy Hollóhátast se értettem meg életemben. Lunát ugyan kedvelem, de kicsit bolond, Cho folyton sírt - ahogy Harry mesélte - no meg a barátnője, Marietta, aki elárulta a DS-t, Michael Corner, aki a húgommal járt, mindig is mondtam, hogy olyan sunyi a képe.... S akiket nem ismerek, tuti azok is stréber könyv-falók, abból a fajtából pedig vagy Hermione, vagy senki! Ezzel le is írtam magamnak a Hollóhátasokat.

Ron

Néha annyira nehéz Ronnal, hogy nem képes észrevenni, hogy mit érzek?! Minden meggondolatlanság kijön a száján és csak utólag veszi észre a beszélgetőpartnere reakciójából, hogy valami rosszat mondott. Már ha egyáltalán észreveszi, mert néha fel sem tűnik neki csak egészen nyugodtan beszél tovább, mintha nem is mondott volna valamit amivel a másik lelkébe gázol. Annyira figyelmetlen tud lenni néha, hogy az egyszerűen elképesztő.
- Néha végig gondolhatnád mit mondasz. - hagytam rá sóhajtva, amikor bocsánatot kért, miközben lassan sétáltunk a folyosón a lépcsők irányába. akaratlanul haraptam az ajkaimba, mert eredetileg el szerettem volna hívni Ront valahova egy kicsit beszélgetni... szerettem volna elmondani neki hogy mi a helyzet velem... vagy is hogy tetszik nekem és hogy ez kölcsönös-e. Elvégre azt sem tudom, hogy ő kapott-e már levelet egyáltalán. Az viszont biztos, hogy örökké nem titkolhatom el előle, hogy én már megkaptam az enyémet, még augusztus végén. Már így is eltelt egy hónap, de még csak Ginnynek tudtam megmondani. Meg persze Astoria is tudja, de az a történet egy teljesen másra lapra tartozik.
Idegesen kaptam fel a fejemet Ron következő kérdésére, amely a legnagyobb rémálmomra a rendeletre vonatkozott. Pedig egész eddig a mai napon még csak nem is gondoltam rá, hogy tudott így beletenyerelni ebbe az egy témába, amelyről egyáltalán nem akarok beszélgetni?! Ha csak eszembe jut Malfoy szőke feje és az az önelégült arca a vérnyomásom az egekbe szökik és hihetetlen kedvet kapok egy gyilkossághoz.
- Hogy mi a véleményem? Őszintén szólva kedvem lenne elküldeni azt, aki kiosztotta a párokat az Azkabanba a sok Dementor közé hogy mulasson jól. Körülbelül az iskola felére ilyen élet vár majd a kijelölt "párja" mellett. - feleltem és bár a szavaim tárgyilagosan hangzottak a hangomban elfojtott düh bujkált és tudtam, hogy a szemeim csak úgy szórják magukból a villámokat.

Hermione

Á, szóval házit írt. Hát, nálam ez nem megy üres hassal... De tőle már megszokhattam. Néha irigyelem is, hogy ilyen lazán lenyom egy dogát Pitonnak, vagy bárkinek. Mintha meg se kottyanna neki. Én meg... ha egy napot szánk rá se lesz jó.
Most meg amiatt sopánkodik, hogy csak az evésre tudok gondolni... de ha egyszer annyira éhes vagyok? Mondjuk már ezt is többször megtárgyaltuk. Mintha kicsit megsértődött volna, de nem tudom, mivel sértettem meg. Mindenesetre nem akarok vele összeveszni.
- Bocsánat! - mondom tehát sietve, és próbálok másra gondolni, mint a vacsora. Eszembe jut a levél, ami ma reggel érkezett a Minisztériumból. A gondolatra kicsit elönt a méreg, miért szól bele a Minisztérium az életünkbe? Arra nem gondoltak, hogy így lehet, hogy még kevesebben leszünk? Mert így például megszaporodhatna az öngyilkosságok száma, hisz egyrészt itt a nagy veszteség, sokak hozzátartozói odavesztek, és most még azt is megmondják, kivel kell leélnünk az életünket, hát szerintem nem lenne meglepő, hogy ennek hatására van olyan ember aki úgy gondolná, hogy nem érdemes tovább élni... Jött egy levél anyától is, faggat, hogy mit írtak. Majd válaszolni kéne neki is.... Tényleg, Harryvel még nem is beszéltem az óta! Kíváncsi vagyok neki kivel kell szenvednie.
Nem tudom, meg merjem-e kérdezni, hogy Hermione kit kapott, kicsit félek a választól... meg lehet hogy neki is ciki. De biztosan van valami véleménye a témával kapcsolatban, így óvatosan megkérdeztem:
- Mi a véleményed az új rendeletről? Hát nem egy nagy hülyeség?
Nem magyarázom, melyikre gondolok a sok új közül, amit Voldemort halála után hoztak, úgy is tudja. Megint eltűnődőm rajta, hogy ki lehet az a Lisa Turpin, mintha már a nevét hallottam volna, de fogalmam sincs...

Ron

Megdöbbentem tehát hogy éppen itt futottam belé a könyvtár előtt. Mit futottam egyenesen elgázoltam, mint egy megvadult gurkó a nagy sietségben. Mondjuk persze, hogy siettem, hiszen azt hittem, hogy még a klub helységbe vár rám, nem pedig itt az ajtó előtt, ahol bárki beleütközhet, ha kijön a könyvtárból. Ron valahogy mindig megtalálja a legrosszabb helyet, ahol csak megállhat.
- Csak be akartam fejezni a bájitaltan házit és egy kicsit elszaladt az idő, ne haragudj. - kértem tőle bocsánatot, miközben feltérdeltem és megigazítottam a szoknyámat, majd hozzáláttam, hogy összeszedjem a szanaszét repült könyveimet. Szerencsére Ron is segített tehát, egészen gyorsan sikerült mindent összeszedni. Úgy döntöttem, hogy előbb a könyvek, aztán a házi feladat, tehát kivettem a két tekercses házi dolgozatot és miután beletettem a könyveket a táskámba, szépen a tetejére helyeztem a pergamen kupacot is. Szerencsére a tintám a zárható részében volt és nem borult ki, különben már az egész táskám kék színben úszna.
- Rettenetes vagy, te csak a hasadra tudsz gondolni? - kérdeztem tőle egy kicsit sértettem, de miután összeszedtem a könyveimet felálltam és elindultam lefelé a nagyteremhez. Ha tudom, hogy Ronnak ennyi problémát jelent egy kis késés, akkor inkább meg sem kérdeztem volna tőle, hogy van-e kedve együtt menni velem vacsorázni. Néha olyan szörnyen tud viselkedni, annyira érzékelten, most is csak az evésre képes gondolni. Azt hiszem ez már soha nem fog majd megváltozni. Nem tudtam visszafojtani azt a lemondó sóhajt, amely kikívánkozott belőlem.

Hemione

A hasam korgását megtörve, hirtelen kivágódott a könyvtárajtó, és Hermione lépett - mit lépett, robogott - ki rajta. A lendületétől én is a padlón kötöttem ki. Hát akkor mégis a könyvtárban volt! Fel nem foghatom, hogy egy ember ennyit képes eltölteni ott. Én személy szerint tíz percnél nem többet, és csak elsőben, mikor Harryvel meg Hermionéval Nicholas Flamel után kutattunk, töltöttem el huzamosabb időt Madam Cvikker birodalmában.
Feltápászkodtam a földről, és segítek Hermionénak összeszedni a könyveit.
- Ezt mind vacsorázni viszed? - kérdezek rá, bár már megszokhattam, hogy ő még valószínűleg a wc-re is 5 könyv kíséretében megy.
- Mit csináltál ennyi ideig a könyvtárban? - kérdezem.- már kilyukad a gyomrom! Ezért is jöttem utánad, gondoltam hogy itt talállak. - magyarázom meg ittlétem.
Eközben kupacba raktam a könyveit, és a kezébe nyomtam.
- Karácsonyra olyan táskát kapsz tőlem, ami minden súlyt elbír! Mehetünk végre?

Ron

Még feltétlen be szerettem volna fejezni a bájitaltan házi feladatot, amit Piton professzor feladtott, de megígértem Ronnak, hogy együtt megyünk le vacsorázni, szóval igyekeznem kellett. Nem szerettem volna elkésni és vacsora után már nem akartam a házival foglalkozni, szerettem volna egy kicsit a saját könyvemet olvasni amely régi nagy boszorkányokról és varázslókról szól. Igazán érdekes mű, hiszen mindannyiuk élettörténetét és munkásságát leírja, ami nagyon hasznos. Gyorsan felszaladtam tehát a könyvtárba, ahol meg is találtam az egyik bájitalokkal foglalkozó könyvet és sietve nekiálltam, hogy befejezzem a beadandó dolgozatot.
Annyira elmerültem benne, hogy csak az óra kongása térített magamhoz. Felkapva a fejemet rémülten láttam, hogy már jó perc is eltelt a megbeszélt időpont óta. A fenébe! Idegesen kapkodtam fel a könyveimet és pakoltam el őket a befejezett dolgozattal együtt a táskámba, majd azzal a kezemben kirontottam a könyvtár ajtaján. Ám a nagy sietségben, egyenest belefutottam valakibe és a földön ülve kötöttem ki, míg a könyveim mellettem körös körül. De legalább a házi dolgozatom sértetlenül maradt a táskámban, ezer szerencse. Jaj istenem csak ne egy mardekáros legyen és főleg ne Malfoy. A múltkori után tutira nem hagyná ki a lehetőséget, hogy megátkozzon.
- Ron? - kérdeztem meglepetten pislogva, amikor felnézve legjobb barátommal találtam szemben magamat. Nem úgy volt hogy a klub helységben találkozunk? Vajon miért jött ide? Azt hittem már rég megunta a várakozást és lement vacsorázni.

Hermione

Az ötödik emeleti folyosón álltam, immár vagy 10 perce. A klubhelyiségben megbeszéltük Hermionéval, hogy együtt megyünk le a nagyterembe vacsorázni. Mondta, hogy előtte még elszalad valahova - biztosra veszem hogy a könyvtárban kutat lázasan valami után. Így hát mikor már a klubhelyiségben eleget vártam rá, gondoltam az ötödik emeleti folyosón csak összefutunk. De csak nem jött.
Nagyon éhes vagyok már, remélem finom kaja lesz, bár itt a Roxfortban mindig az.
Nem értem, hol lehet még...
- Te meg mit ácsorogsz ott? - kérdezi tőlem bosszantó hangon a falon lévő csúf varázsló a portréjából.
Mit érdekli őt? Nem ácsoroghatok ott, ahol akarok?
Dörmögök neki valamit, és arrébb megyek a folyosón, a könyvtár ajtaja elé. Mikor ráeszmélek, hogy elég sok ideje várok már, szöget üt a fejembe a gondolat, hogy talán mégsem a könyvtárban szaladt el...

.