Fúriafűz

Draco Malfoy

Komolyan azt hiszi magáról, hogy körülötte és a családja körül forog az egész világ. Csak azért mert ő az egy szem kisfiú a családban és gyerekkorától kezdve, mindent megkap, amit csak kiejt a száján, és ennek köszönhető nagyrészt, hogy most olyan amilyen. Egy elkényeztetett kölyök, aki fent hordja az orrát, semmi más. Csak azt nem értem, hogy még is mire ennyire büszke. Én is nagyon sok mindent megkaptam a szüleimtől még sem lett belőlem egy elkényeztetett nyafogógép, mint amilyen Parkinson is.
- Félnek tőled Malfoy... bocsánat apádtól félnek. A két fogalom közötti különbséget illene ismerni. - jelentettem ki egyszerűen elvégre, nem volt titok, hogy a mardekár házban a pénz, és a rang meg a befolyás az ami dominál. Tehát ha lesarkítva akarok fogalmazni akkor a játék neve ki a legnagyobb kakas a szemétdombon, ami esetünkben a mardekárház aki pedig a kakasnak képzeli magát az Malfoy. Mindenesetre hogy mi folyik ott az engem nem érint, ha csak nem annyiban, hogy ettől ez az alak még felfuvalkodottabb lesz, és továbbra is így fog viselkedni amikor találkozunk. És én még abban reménykedtem, hogy amikor elvégezzük az iskolát végleg megszabadulunk tőle.
- Nos az érzés kölcsönös, ha nem élnél, akkor hosszú boldog, békés évek állnának mögöttem. - közöltem még számomra is igen hűvösen, miközben Csámpással a karjaim között felálltam a fűből. Úgy döntöttem, hogy ideje lesz bemenni, mivel hamarosan vacsora és még feltétlenül át akarok öltözni és megkeresni Ginnyt, hogy szót váltsak vele a mai napon történtekről. Ha csak persze Ronból már ki nem húzta, hogy mi történt lent Roxmortsban.
- Én inkább az apádat venném elő Malfoy. Mindig az ő befolyásával kérkedsz, most mégsem tesz semmit sem. Vagy lehet, hogy nem is akar? Meglehet, hogy megunta, hogy mennyire elkényeztetett vagy és most így tanít móresre! - vetettem még oda sziszegve, majd Csámpással a karjaim között válaszát meg sem várva otthagytam és elindultam vissza az iskola óvó falai közé.

//köszönöm a játékot ^.^//

Hermione Granger

Granger tiszta hülye. Ez magától értetődő, mint az is, hogy engem mindenki tisztel és szeret. Nem tehetek róla, hogy ilyen tökéletesnek születtem és még tisztelet is övez, ami nem mindenkinek adatik meg már ilyen korban. Szóval egy szóval én tényleg egy tökéletes Malfoy vagyok. Bár azaz igazság, hogy mi Malfoyok mindenben profik vagyunk. Ezt az teszi, hogy egy igazi aranyvérű családból származunk. Igaziak vagyunk. És ezt nem lehet csak úgy eldobni egy ilyen lányért, mint Granger csak mert egy együgyű a minisztériumban úgy döntött, hogy így akarja megóvni a varázsvilágot.
- Granger, engem tisztelnek, nem úgy, mint azt a féleszű Weasley haverodat. Nála szinte mindegyik másik normálisabb, már, ha abban a családban lehet ilyenről beszélni. – mondtam cinikusan.
Az emberek, hogy bírnak egyáltalán egy légkörben tartózkodni a Weasley famíliával. Egyszerűen rettenetesek. Semmi méltóság nincs bennük, semmi tartás. Egyszerűen, koszosak és szegények. Nem bírom az ilyen embereket. Furcsának és különcnek tűnnek. Egy szóval idegesítő emberek számomra. Ilyenekből van egy pár. Az a legnagyobb szívás, hogy még a mi körünkben is vannak elég érdekes figurák, akik nem nagyon foglalkoznak a jó hírükkel. Mármint nem annyira, amennyire mi.
Apám szerint ezért vagyunk mi az egyik leghíresebb aranyvérű család, mert ilyen keménynek és sebezhetetlennek mutatjuk magunkat. Van benne némi igazság azt nem tagadom, de véleménye attól lehet az embernek mindenről, csak mások nem kérdezik.
Egyre bonyolultabb agyalásaim vannak mostanság. Elmélkedem és néha még el is kalandozok. Ez nincs jól így. Nagyon nincs jól. Én nem ilyen voltam és nem is leszek. Az emberek változnak, de nem mindegy melyik irányba.
- Arról beszélek, Granger, hogy ez az egész a te hibád! Tuti, hogy valamelyik hülye agymenésed oka ez a helyzet! Vagy egyszerűen csak az, hogy élsz! Ha nem lennél, nem is kellene, hogy elvegyelek! – nem mertem ordítani, nem mertem olyan hangosan mondani neki, amennyire a szívem diktálta. Üvölteni, ordítani akartam vele. Mindenért hibáztatni, mert elveszi az életem, a fiatalságom, a hírnevem. Egyszerűen csak, tönkretesz. És ha bele gondol az ember ez így is van. Mindig a griffendélesek okozzák a bajokat és mindig másoknak kell megoldania.
- Ilyenek ezek a griffendélesek! csak a baj van veletek! Ezt is elintéztétek. – ezeket a mondataimat már szinte suttogva motyogtam magam elé és elkezdtem sétálgatni le-föl és agyaltam.

Draco "Kotnyeles" Malfoy

Ő már sosem fog megváltozni, azt hiszem ez valami olyan tény amivel szembe kell néznem. Nem mintha eddig túlságosan is érdekelt volna, de most, hogy ez a helyzet előáll bizonyos szinten foglalkoznom kell a jelenlétével akár akarok akár nem akarok. Nem mintha ne tudnám figyelmen kívül hagyni, ahogy azt ő csinálja nap mint nap, de azért akkor is túlzás, ahogy hozzááll a dolgokhoz. De mindegy, ez amolyan veszett fejsze nyele, ahogy anya szokta mondani.
- Rejtély, hogy miért nem kedveli Ront, ahogy az is, hogy téged miért kedvel. - jegyeztem meg morogva, viszont nem kerülte el a figyelmemet, ahogy a fogát csikorgatta. Ha nem ismerném, még azt gondolnám, hogy éppen attól próbálja visszafogni magát, hogy valami csípős megjegyzést tegyen. Ő azonban sosem volt az a fajta, aki kihagyja a lehetőséget, hogy oda szúrjon nekem vagy akár Harrynek. Ron pedig egyértelműen a céltáblája volt, már a kezdetektől számítva. Figyeltem, ahogy a tájat figyeli, de mást nem mondtam, nem értettem, hogy miért van itt, miért nem viharzott el azonnal, ahogy meglátott. Malfoy egy furcsa alak, ezt már eddig is tudtam, de ez nem az én problémám. Én voltam itt tehát sehova sem fogok menni azért, hogy ő jobban érezze magát.
- Ez már legyen az én problémám. - válaszoltam egyszerűen és magam is meglepődtem, hogy mennyire könnyednek hangzottak a szavaim. Talán az volt az oka, hogy tudtam nem minden alak nevetne ki ha sírni látna, ahogy azt Malfoy tenné. Apropó, hogy létezik, hogy még nem nevetett ki hangosan, csak teszi itt a csípős megjegyzéseit? A beszélgetés közben önkéntelenül hagytam abba Csámpás simogatását, amelyet ezúttal egy panaszos nyávogással adott tudtomra, így automatikusan ismét cirógatni kezdtem vörös bundáját.
- Én kevertelek bele? Malfoy, te meg miről beszélsz? - néztem rá teljesen értetlenül, elvégre számára is nyilvánvaló lehet, hogy nem álltam a minisztérium egyik folyosóján lesben állva, hogy megátkozzak valakit, hogy engem csak és kizárólag Malfoy párjának osszanak be a házassági törvény miatt. Ez vagy sült bolond, vagy nem ugyanarról beszélünk utóbbi esetben, viszont belehalna ha egy kicsit pontosabban fogalmazna?!

Hermione Granger

Nem is értem, hogy egyáltalán miért kezdetem el beszélgetni ezzel a lánnyal. Egyrészt semmi értelme a további szájtépésnek, másrészt rettentően idegesít a csaj lekezelő stílusa. Pedig neki nem lenne szabad, sőt, nincs semmi joga ahhoz, hogy ő csak így beszéljen velem. Ez már vérlázító. Elkezdtem csikorgatni a fogaimat. Ezt még elég régen, talán kissrác koromban csináltam utoljára, mikor rettentően idegesített, ahogy apám beszélt velem. Akkor volt az első külön párbajozási lecke, amit adott nekem, csak, hogy képezzen.
- Akkor is csak egy macska. A fajtája nem nagyon érdekel. De öröm látni, hogy ugyan úgy oda van a Weasleyk ért, mint én.– elfordultam és csak annyit bírtam kinyögni.
Megint elmerültem a tájban. Valamiért úgy éreztem, hogy vonz magához a látvány, vagy nem is tudom, csak egyszerűen nem tudtam betelni vele. Talán most először nézelődök ilyen szemmel a kastély területén.
- Bármikor változtathatnak az emberek a szokásaikon, úgy hogy én nem bőgnék minden apró ügyért, ami velem történik, főleg nem itt kint. – közöltem vele szárazon.
Nem is tudom, hogy mi a francért vagyok még mindig itt. Kezdek megőrülni ettől a nyamvadt lánytól, hiszen bármikor találkozok vele, állandóan kritizál és sérteget és kijavít, mintha ő mindenkinél mindent jobban tudna. Pedig… hát… lenne hozzá egy pár érdekes mondatom, de még a végén megint úgy járok, mint a múltkor és aztán tényleg mehetek a gyengélkedőre, amihez se kedvem, se időm sincs. Nem úgy, mint egyeseknek… Például Potter. Az is mindig ott köt ki, minden kis dolog miatt, ami őt éri. Csak sztárolja magát, hogy mindenki rá figyeljen. A kis túlélőre.
- Amúgy meg közölted már a kis hülye cimboráiddal, hogy mekkora egy slamasztikába kevertél kettőnket? – kérdeztem tőle miközben szembe fordultam vele.
Fúj. Szegény macska, hogy bírja ki, hogy ez a lány a kezével simogassa. Egyszerűen azt, hogy hozzá ér. Ennél a macskánál is elmentek otthonról. Igen. Ezt teszi a rossz társaság és a rossz levegő.

Draco Malfoy

Halvány mosollyal az arcomon cirógattam a hozzám nyávogva odaérkező Csámpást és nem sokkal később, már hallottam is, azt az eget rengető dorombolást, amelyet csak nagy ritkán szokott hallatni. Lavender egyszer szóvá tette, hogy mintha valami morgást hallani, és nekem kellett felvilágosítani, hogy az csak Csámpás és nem morog, hanem dorombol. Ahogy ez eszembe jutott, szinte az is villámcsapásként ért, hogy Csámpás szinte minden egyes alkalommal feltűnt, amikor valami miatt elszomorodtam. Sóhajtva cirógattam meg az állát, mert tudtam, hogy azt szereti, majd a táskámban kezdtem el kutatni. Emlékeim szerint nem pakoltam ki belőle, akkor pedig kell itt lennie egy kis cica nasinak is. És éljen meg is találtam.
- Igen az enyém és Csámpás nem csak egy macska. Ő egy kneazle. - közöltem Malfoyjal, ám ahogy felpillantottam, úgy nézett rám mintha életében most látna először. Néha azt kívánom bárcsak így lenne, mert akkor az elmúlt évek meg sem történtek volna, ami egyet jelentene azzal, hogy képesek lennénk kulturált beszélgetést folytatni a másikkal és annak baráti körével... talán. Na jó talán erre sosem lennénk képesek, de legalább a helyzet nem lenne ennyire reménytelen mint jelenleg. Tekintetemet újra Csámpás felé fordítottam és kinyújtva elé a tenyeremet megvártam amíg megeszi a macskáknak való jutalomfalatot. Kis rózsaszín nyelve csiklandozta a tenyeremet ami halk kuncogást csalt elő belőlem.
- Még 3. előtt vettem az Abszolúton. Ron fején átvágva ugrott az ölembe. - jutott eszembe az emlék, amire Csámpás mint egy megerősítésként a lábaimra tette két mellső mancsát. Én pedig engedve a szelíd erőszaknak, kinyújtottam a lábaimat és ő néhány pillanaton belül már is az ölembe gömbölyödve bújt hozzám. Ahogy a kis testével elhelyezkedett rajtam és szeretetre éhesen nyújtogatta felém a fejét egy rövid időre minden gondomról megfeledkeztem, de csak ameddig újra meg nem hallottam Malfoy hangját.
- Múlt időben Malfoy, és rajtad kívül senki sincs itt. Senki nem mer még ilyen közelségben sem a Fúria Fűzhöz jönni. - világosítottam fel arról a tényről, hogy még is milyen mindenkiről beszél, amikor a legtöbb diák a parkban vagy, vagy a tónál esetleg a kviddics pályánál. Komolyan ez az alak, rémes ahogy viselkedik, akár van mellette két ostoba gorilla is, akár nincs.

Granger

Arra fordultam amerre Granger nézett. Egy vörös, szőrös valami közeledett felém. Egy percre azért én is nagyot néztem, hogy mi a fene lehet az, de mikor odaért hozzám és hozzám dörgölőzött rájöttem, hogy ez egy macska. Hiszen én ismerem ezt az állatott. Rengetegszer láttam már, de még véletlenül se jutott volna eszembe, hogy ő Granger, kis kedvence. Annál értelmesebb és aranyosabb állatnak tartottam. Bár nem szegény választotta a gazdáját, hanem fordítva.
- Ő a te macskád? – kérdeztem, mintha ez olyan hihetetlen dolog lenne.
Emlékszem egyszer a Roxfort udvarán sétálgatott mikor elsőnek megláttam. Nagyon megtetszett az állat és lehet, hogy én is neki, mivel engedte, hogy megsimogassam és még dorombolt is nekem. Valamennyire talán meg is szerettem, de ezek után ne nagyon várja tőlem, hogy még egyszer adok neki enni. Ott a drágalátos gazdája.
- Mióta van neked macskád? – folytattam a kérdezgetést, de ezt már támadásszerűen.
Csak nem állat barát is ez a griffendéles?! Még soha életemben, azaz az itt töltött életem alatt egyszer sem láttam még, hogy macskát simogatott volna vagy bármiféle állathoz közeledett volna, Weasleyn kívül. Na az tényleg egy nagy állat. Egy jó szavam se lehet arra az emberre. Nem is értem, hogy bírják az emberek elviselni az ilyeneket, mint a Weasley família. Kár még a szót is rájuk pazarolni.
Egyre hűvösebbnek éreztem a szelet. Hát igen, ősz van. Az egyik kedvenc évszakom volt eddig, amíg nem közölték velem ezt a hülyeséget, hogy az itt előttem ülő lányt el kell vennem, akit tiszta szívemből utálok és életem minden pillanatában csak kötözködtem vele. Tényleg.
- Granger, te képes vagy itt bőgni? Mások előtt? – néztem rá gúnyosan. – Ez már több, mint szánalmas. Bár nem tudom, mi mást lehetne várni egy magadfajtától.
Újra erőre kell kapnom, különben még azt hiszik az emberek, hogy egy nyár alatt kijöttem a formámból. Ami elég szörnyű dolog lenne…

Draco Malfoy

Most csak a jelenre gondolhatok, mivel a jövőt nem látom, és nem tudom mi ár vár a jelenemben kell megtennem mindent, amit csak tudok. Szeretném ha a barátaim boldogok lennének, mert Harry és Ginny szép pár és Ron... ő még beleszerethet Lisába, hiszen ő egy kedves lány. Nekem semmi mást nem kell tennem, mint egyszerűen elengednem Ront, és ezt meg is mondani neki, hiszen akkor idővel tovább tud majd lépni. Barátként... barátként pedig újra minden olyan lehet, mint azelőtt, hogy felfedeztem volna, hogy tetszik nekem. Ez az egyetlen lehetőség ami nyitva áll előttem, de persze még a felejtésátokról sem mondok le teljesen, csak miután megbeszéltem Ginnyvel. Bár nem hinném, hogy repesni fog az ötlettől miszerint memória törlő bűbájt akarok használni a bátyján.
- Akkor már ketten vagyunk. - mondtam neki dacosan és nem törődve kissé vörös szemeimmel hátrakapva a fejemet egyenesen a szemei közé néztem. Bár sírtam, tudtam, hogy a sminkem nem mosódott el, mert Astoria biztosított róla, hogy csak a bűbájjal lehet eltávolítani, se eső, se por nem árt neki. Ennek fényében nem volt mit szégyellnem, elvégre akkor is kigúnyol, ha nem fordulok felé. Mielőtt azonban bármi mást is mondhattam volna hirtelen a távolban egy vörös pont tűnt fel amely egyenesen felénk tartott. Néhány perccel később pedig Csámpás halkan nyávogva dörgölőzött Malfoy lábának, amire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Csámpás. - hívtam a macskát felé nyújtva a kezeimet, amire ő jött is, és nagy fejét érdesen dörgölte a kezemnek. Gyengéden simogattam végig a vörös bundáját, még is minek ment oda Malfoyhoz? Ennyire még nem sem lehet szeretet hiánya, bár tényleg kicsit elhanyagoltam az utóbbi időben.

Granger

Ez a csaj egyre jobban kezd megbuggyanni. Ő most tényleg magában beszél vagy hozzám próbál, csak nem jön össze neki?! Egyre zavarosabb ez a lány. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az egyre gyakrabban előjövő furcsaságaitól. Kezd hasonlítani arra az ötödéves hollóhátasra. Nem is nagyon tudom a nevét, de azt igen, hogy aranyvérű, azt hiszem, valami Luna Lovegood a neve. Az a lány is totál hibbant egyesek szerint. Mondjuk én sose álltam le vele beszélgetni és nem is nagyon fogok ezután se, hiszen ő is Potter bandájába vergődött. Másrészt viszont soha nem süllyednék olyan mélyre, hogy még csevegjek is azzal a lánnyal. Sokáig nem is tudtam mi az igazi neve, mert mindenki Lüke Lovegoodnak hívta, mivel hisz minden hülyeségben, ami nincs is…
Na, lényegtelen. Nem fogok egy idegesítő szőke libán gondolkodni, ha van saját gondom és egy másik liba, aki pokollá teszi a napjaimat. Mert azt teszi. Mindenhol belébotlok és akkor is tesz valamit annak érdekében, hogy még véletlenül se felejtsem el azt, hogy őt nevezték ki páromnak és mekkora egy sz*r helyzetben vagyok. De nem lesz ez így sokáig. Mindent meglehet úgy oldani, hogy az jó legyen, nekem.
- Nekem az lényegtelen. Ennyi erővel jöhetnék is azzal, hogy mennyire jobb vagyok nálad mennyi mindenben. Nem érdekelsz Granger. – vágtam az arcába keményen.
Rettenetesen fáradt vagyok. Hosszú hetem volt és van és még mennyi lesz. Főleg majd ha még minden kiderül, mert azért akármennyire is szeretném, Potter annyira még nem bolond, hogy ne vegye észre, hogy az egyik legjobb haverja nem avatja be abba, hogy kit kapott az ilyen besorolós vackon. Kíváncsi lennék rá, hogy na majd akkor mit fog csinálni Granger,
Bár, tőlem azt csinál amit akar és ott csinálja ahol akarja és akivel akarja. Engem nem nagyon érdekel, hiszen mi ő nekem?!
Egy semmi. Egy nagy nulla. Egy utálatos boszorka. Egy sárvérű.

Draco Malfoy

Már a puszta jelenléte is irritált és eddig tejesen letargikus hangulatom helyét kezdte átvenni a düh. De most egyszerűen jelen állapotomban képtelennek éreztem magamat arra, hogy leálljak Malfoyjal vitatkozni. Egyébként is, ugyan mit érnék el vele? Semmit sem, mert a helyzet nem változna csak én lennék még idegesebb és persze amint meglátja a kissé vörös szemeimet azonnal kigúnyolna és megalázna. Amúgy sem értem, hogy mi a fenét keres itt, amikor eddig akárhányszor is kötöttem ki itt, soha nem jelent meg senki. A Fúria Fűzt mindenki tisztes távolságból elkerüli. Miért éppen ő és miért éppen most döntött úgy, hogy ide eszi a fene?
- Én voltam itt előbb. - kötöttem az ebet a karóhoz és részemről ennyivel le is lett volna zárva a téma. Kezemmel az egyik hullámos tincsemet csavartam az ujjam köré és játszottam vele, míg a többit a szél táncoltatta meg. Meg kell beszélnem Ginnyvel azt, hogy mi legyen Ronnal és a csókunkkal, hogy könnyebb lenne-e vajon a bátyjának ha egyáltalán nem emlékezne rá, vagy most már menthetetlenül elindultam egy lejtőn, amin úton útfélen csak romokat fogok magam után hagyni? Nem mintha sok lehetőségem maradt volna ebben a helyzetben és még is... nem gondoltam volna, hogy a minisztérium azzal hálálja meg, hogy Harry megmentette őket Voldemorttól, hogy kényszerházasságokat hoz létre. Persze Harry és Ginny ők szép párt alkotnak, de... be kell látnom van benne logika, de elfogadni ettől még képtelen leszek. Most még legalább is semmiképpen sem... talán majd néhány év múlva a helyzet megváltozik. Nem tudom...
- Még annyi mindent nem tudok... - motyogtam magamnak egészen halkan, tekintetemmel a fűzfát figyelve. Mintha csak egy egér lettem volna egy labirintusban aki a macska kerget és bármerre is megy zsákutcába jut... és előbb utóbb a macska is felbukkan.

Hermione Granger

Most komoly itt fogja nekem megjátszani a sebzett nőt, akivel foglalkozni kell, mert magányosan üldögél egy fa előtt?! Ugye nem itt akar nekem sírdogálni?
Életemben egyszer jártam úgy, hogy egy lány így akarta megjátszani magát előttem, hogy rám mászhasson, de én rögtön közöltem vele, hogyha sírdogálni akar, azt megteheti otthon is. Nem kell nekem azt a sok baromságot végig hallgatnom, hogy mi baja van. Egyrészt, mert nem érdekel, másrészt nekem is vannak gondjaim, de nem fogok itt nyilvánosan ücsörögni és picsogni egy fa előtt, hogy lássa az egész iskola. Az meg végképp nem hiányzik most nekem, hogy mindenki azt higgye, hogy én még le is állok vele beszélgetni. Még egy páran rosszra gondolnak, és azt hiszik, hogy vele párosítottak össze a minisztériumban. Igazuk is lenne, de erről nem kell tudniuk. Ezt soha senkinek nem kell megtudnia, hogy el kellene vennem ezt a lányt. Ami persze sosem fog bekövetkezni. Nagyon remélem, hogy apám tud majd valamit tenni ez ügyben, mert ez nem csak nekem szorult helyzet, hanem neki is és a családunknak is, mivel ha valami történne és el kellene vennem a griffendélest, kihalna a nagy múltú aranyvérű Malfoy család. Ami édesapámat tönkretenne és rajtunk röhögne a fél varázsvilág vagy éppen az egész. A lényeg, hogy nagyon nem akarok közröhej tárgya lenni, főleg nem egy lány miatt, akit tiszta szívemből utálok és a legnagyobb ellenségemnek a legjobb barátja. Ez már több mint nevetséges.
- Te voltál az utamba, nem fordítva. – néztem rá.
Zsebre vágtam a kezeimet és elfordultam a lánytól kémlelve az eget. Kviddicsezni akarok vagy csak egyszerűen repülni, nem érdekel. Csak egyszerűen ne legyen a földön. Bár elrugaszkodhatnék innen és szállhatnék a semmiben miközben nincs semmi gondom.

Draco Malfoy

Képes lennék arra, hogy valahogy megakadályozzam azt ami történt ha lenne rá lehetőségem? Keserűen haraptam az ajkaimba ahogy rájöttem, hogy megtenném... megtenném mert ezzel a későbbiekben kevesebb fájdalmat okoznék Ronnak. Éreztem, ahogy a szememet csípő könnyek lassan újra megindulnak lefelé az arcomon, mintha csak egy megállíthatatlan vízesés lennének. Nem akartam sírni, mert tudtam, hogy nincs értelme, semmi sem változik meg tőle. Most azonban nem azért sírtam, mert azt akartam hogy ez segítsen, hanem mert tehetetlen voltam. Kezdtem úgy érezni hogy a dolgok szilánkokra hullanak körülöttem én pedig akármit is próbálok tenni azért, hogy összetartsam a darabokat csak azt érem el vele, hogy még több szilánkra esnek szét.
- Utálom ezt... annyira utálom. - motyogtam magam elé, miközben lábaimat felhúztam a testemhez és átkaroltam őket a karjaimmal. Nem tudtam mihez kellene kezdenem, mert bár elmondtam Ginnynek azzal kapcsolatban ő sem tudott mit mondani, hogy még is hogy mondjam meg ezt Ronnal. Astoria szerint el kellene csábítanom Malfoyt... jó vicc. Miért akarnám elcsábítani, egyáltalán miért akarnák szép lenni a kedvéért, vagy tetszeni neki, amikor nem vonzódom hozzá? Végigpillantva magamon szomorkás mosoly tűnt fel az arcaimon. A hajam lágy loknikban hullott a hátamra, ahogy Astoria kicsinosított egy kicsit a randira. Igaza volt, tényleg nem rossz dolog szépnek lenni és nem is fájt... de úgy érzem értelmetlen volt. Bárcsak elfeledtethetnék Ronnal mindent, egyedül könnyebben megbirkóznék a fájdalommal. Ez az! De nem... ezt nem tehetem! Nem vehetem el csak úgy az emlékeit... erre a gondolatra újabb könnyek szöktek a szemembe, fejemet a térdeimre hajtva éreztem a hűvös szellő simogatását.
Annyira elgondolkodtam, hogy meg sem hallottam, hogy bárki is közeledett volna hozzám, már csak az az irritáló hang csendült fel, mögülem, amely felborította az életemet és kezdett szétcsúszni körülöttem a világ. Sóhajtva töröltem le a könnyeimet, mert nem fogom neki megadni azt az elégtételt és örömöt, hogy sírni lásson.
- Nem, ahogy jöttél úgy tűnt is el. - vetettem oda Malfoynak dacos hangon, de nem fordultam felé, még csak hátra sem pillantottam. Tudtam hogy a szél kicsípte a bőrömet ezért az átlagosnál így is pirosabb a sírás pedig csak rátett egy lapáttal. Még csak letagadni sem tudnám... meg amúgy sincs hozzá semmi köze.

Hermione Granger

Ez szinte lehetetlenség, Zambini nem hinne a szemének, ha látná, hogy most tényleg a könyvtárban ülök egy vaskos könyv fölött és szorgalmasan kutatok benne Piton egyik bájitalához. Sajnos egyik elsős sem vehette ki számomra, mert ez nem olyan könyv, amit csak úgy ki lehet venni… valami fontossági izéről kezdett el beszélni nekem a kis törpe, ami persze engem teljesen hidegen hagyott ezért fogtam magam és elvánszorogtam én. Blaise még azt hinné elment az eszem és nagyon gyorsan kicibálna. Mondjuk azt meg is köszönném neki, hiszen elég nyomasztó ez a hely. Nem tudom mások, hogy tudnak ennyi időt eltölteni itt. Főleg itt tanulni. Sőt, van, aki képes el is aludni itt, mint Granger. Ez azért elég röhejes, hogy pont az alszik el a könyvtárba, aki szinte minden idejét ott tölti.
Túlságosan sokat gondolkozok azon a griffendélesen mostanában. Megráztam a fejem és már néztem is vissza könyvben, hogy folytassam a jegyzetelést, mikor észrevettem, hogy egyre többen tódulnak be a könyvtárba. Meglepődtem, de mivel tökéletesen tudom leplezni az érzéseimet, ezért ebből max. annyit vehettek észre, hogy felnéztem. Elment az asztalom mellett egy pár hugrabuggos lány és mind engem nézem miközben sugdolóztak. Amin kiakadtam, hogy a hozzám legközelebb eső asztalhoz ültek le és folytatták a bámulást és a sugdolózást, de most már kuncogni is elkezdtek. Azonnal felkaptam a cuccomat és mindent otthagyva kiindultam a könyvtárból, már szinte futva.
Hülye nap, hülye év, hülye világ és hülye minisztériumi emberek, akik képesek voltak kitalálni ezt a lehetetlen helyzetet. Elegem van mindenből és mindenkiből. Hogy bírnak állandóan egy vacak papírdarabról ennyit beszélni, amin csak egy kis egysoros név szerepel. Idegeimre megy, hogy bárhová megyek, bármit csinálok, csak ezzel tudok szembesülni. Ennyire nincs jobb dolguk az embereknek, hogy ezzel foglalkoznak?! Igaz ez a „kis probléma” mindenki jövőjét dönti el, de akkor is, nem lehetne ezt hanyagolni?!
Szeltem a folyosókat, semmire és senkire sem figyelve. Annyi volt az eszembe, hogy jussak ki az épületből és akkor majd minden megoldódik, ha kapok egy kis friss levegőt és majd tudok rendesen gondolkodni. Szinte már futva tettem meg az utolsó pár lépést. Ahogy kiértem egy páran, akik az udvaron tartózkodtak felém néztek, de most hideg hagytak mások. Nem érdekel a többi ember! Az a fontos, hogy ki kell találnom valamit ez az egész helyzet ellen. Muszáj lesz sétálnom. Elhaladtam egy pár ember mellett, akik mind felém fordultak. Még a köszönéseikre se voltam hajlandó válaszolni, ami szinte már természetesnek mondható volt tőlem. Hiszen Malfoy vagyok, nem köszönhetek minden alja népnek…
Csak haladtam és haladtam, nem nagyon érdekelt most már hogy hova, miért és minek. Csak hadd menjek, amerre a lábaim visznek és megtorpantam a Fűriafűznél. Ilyen nincs! A rohadt életbe! Miért mindig ezzel a csajjal kell összefutnom és hogy lehet az, hogy ilyenkor sosincs senki mellettem vagy mögöttem.
- Már megint te? Most ugye nem fogsz beráncigálni sehova? – kérdeztem gúnyosan az előttem álló griffendélest.
Akármikor elgondolkozok azon a levélen vagy bármi vele kapcsolatos dolgon, mindig Hermione Grangerbe futok. Kezd ez a csaj megőrjíteni.

Teljesen a gondolataimba merülve mászkáltam a kastélyban anélkül, hogy igazán tartottam volna valamerre, vagy figyelembe vettem volna a körülöttem lévőket. Holott nem ilyen voltam, most azonban a fejemben annyi gondolat kergette egymást, hogy azt hittem belefogok őrülni a kavalkádba. Valahol a csillagvizsgáló felé jártam, amikor úgy döntöttem itt az ideje, egy komolyabb fejszellőztetésnek lehetőleg egy olyan helyen ahol nem kell attól tartanom, hogy valaki meglep. Végignézve magamon rájöttem, hogy még mindig a randi ruhámban vagyok, vagyis hosszú farmerszoknya, őz barna pulóver, táska és cipő. Nem akartam felmenni a toronyba átöltözni, mert akkor egészen biztosan belefutottam volna Ronba, vagy esetleg Harrybe. Jelenleg az egyetlen dolog amivel még meg tudtam birkózni azok a gondolataim voltak. Mellettük még más társasága akármennyire is szeretem az illetőt terhes lett volna. Jobb híján, mivel az idő már nem volt melegnek nevezhető úgy határoztam, hogy odakint keresek egy gondolkodásra alkalmas helyet.
Kilépve a hatalmas tölgyfa ajtón, céltalanul indultam el a tó felé, ám a gondolataim nem voltak hajlandóak még a hűvös ellenére sem jegelődni. Ronra és Harryre gondoltam és arra, hogy mit fognak szólni amikor rájönnek, hogy hozzá kell mennem Malfoyhoz. És hogy Ron milyen dühös lesz, hogy nem mondtam el neki, mi több még egy randevúra is elmentem vele, mintha csak hitegettem volna, holott tudtam, hogy sosem lehet belőle semmi. Ez a gondolat könnyeket csalt a szemembe, ám ahogy megindultak az arcomon makacsul letöröltem őket. Nem volt értelme sírni. A gyerekek azt hiszik, hogy ha sírnak akkor majd mindig jön valaki és megvigasztalja őket... ez azonban a valóságban nem így van. Sóhajtva dobtam le magamat a kopár fűbe és tekintetemet a tőlem biztonságos távolságban lévő Fúria Fűzre emeltem. Mostanság Ginny azt mondta ha valaki a minisztériumot és a levelet említi igazi Fúriává változom. Nem mintha bárhogy is megváltoztathatnám a történteket. De ha lehetne akarnám egyáltalán?

.