Csevegő

Tonks

- A dombocskád olyan szeretetben részesül, amit oly sok ember nem mondhat magáénak – nevettem a megjegyzésen. – Ha évekig nem is, szerintem néhány hónapig még bizonygatnod kell neki, mennyire is szeret. – Tonks valamin nagyon elgondolkodott. Hogy min magam sem tudom, de biztos nem volt olyan fontos, hogy azt velem is megossza.
Végül az órájára pillantott, majd felállt.
- A mihamarabbi viszont látásra – vigyorogtam rá, míg ő elhoppanált.

/Én is köszönöm, Nymphadora!

- Fafejű, de úgy imádom, mint a dombocskámat. - mosolyogtam a fiúra. - Naaa, évet azért nem!
Elgondolkodtam. Tényleg, milyen lesz? Metamorfmágus, vagy örökli az apja farkaskórját? Nem, nem, nem fogja! Ha mégis, akkor is ugyanúgy szeretni fogom. De az még mesze van. Még össze sem házasodtunk!
- Azt hiszem, lassan indulnom kell. - néztem az órámra, majd Fredre miközben felkeltem a dombocskámról. - Szia! - intettem Freddinek, majd miután az én drága dombomat megöleltem elhoppanáltam haza.


/Köszi a játékot, Frederick! /

- Értem… hát ez van, majdcsak megszokjuk – továbbra is csendesen hallgattam Tonks beszámolóját. – Tényleg elég fafejű alak, már ne is haragudj… aha, pár évet... ha ez ennyi ideig tartott – nevettem hangosan. – Hát… nem igazán szeretem a gyerekeket, de a tiétek biztos nagy fazon lesz!

- Nem a Roxforton, hanem a koron van a hangsúly. Például Charliera már csak akkor vonatkozna, ha lenne egy 23 éves lány. - próbáltam magyarázni. - Remus nehéz eset. Már sikerült felvilágosítanom, hogy mi bizony szeretjük egymást, de ezen kívül semmi. Próbálom rávenni, hogy jegyezzen el, de erre még pár hetet vagy hónapot kell áldoznom. - meséltem kissé elkomolyodva.
Remus nehéz ügy. Makacs, de azért óriási szíve van, és inkább nem mondok többet, mert elfolyok. Hihi.
- Amúgy miért? Tán babázni akarsz? - kacsintottam rá ismét vigyorogva.

- Persze… de hát na, mégis csak barátok vagyunk, és az úgy olyan furcsa dolog, ha érted mire gondolok… – A rózsaszín hajú nőszemély hirtelen hahotázásba kezdett, és kezdtem úgy érezni, hogy alaptalan dolog, az hogy engem lebolondoznak.
- Szerintem rád amúgy sem vonatkozna, mivel ez csak Roxfortos diákokra vonatkozik. Épp ezért nem értem azt sem, hogy engem miért vettek figyelembe… lehet a rendelet már akkor megszületett, mikor mi még ártatlan kisdiákok voltunk – vigyorogtam. – Tényleg Remus-szal mi a helyzet? Tervbe van már véve a babaproject?

Frederick néni ^^


- Pedig szerintem helyes lány... - mondtam elgondolkozva.
Jól összeillenek, ismerik egymást. Hermionénak bezzeg lenne mire panaszkodnia, de nem tudom, hogy elmondta-e már az ismerőseinek a döntést. Én persze láttam a teljes listát. Egyedül szegény lány párja ilyen szörnyű, a többiek mind tűrhetőek. Szerintem.
Hirtelen felröhögtem, mire Frederick kicsit furcsán nézett rám.
- Csak eszembe jutott, hogy ez rám nem vonatkozik. Hála Remusnak, aki beadta a derekát. - mondtam magyarázatképp.
Amúgy ki tudja, hogy kit osztottak volna mellém? Igaz, szörnyű nem lehet, hisz az én koromhoz Viktor Krum meg Charlie Weasley jutna, de Remust akkor sem tudtam volna elengedni.

- Igen, kviddicsezett.... Végül is semmi bajom nincs vele, de ha 7 éven keresztül barátok voltunk csak, akkor nem fogok erőltetni semmit. Maximum a miniszter fejét a falhoz egymás után néhányszor - mérgelődtem, közben a boszorkány rózsaszín haját nézve.
- Draco Malfoy... ne haragudj, de hozzád jobban illene - kacsintottam Tonksra. - Kár hogy unokatestvérek vagytok, nemde?

Katie... Katie... Ismerősen csengett ez a név. Ja, igen, megvan!
- Ő nem kviddicsezik? A Griffendél csapatában. Azt hiszem. - mondtam ki hangosan gondolataimat.
Sokkal rosszabbul is járhatott volna, nem értem, miért problémázik.
- Örülj, hogy nem Draco Malfoy-t kaptad! - kacsintottam rá, a helyzet lehetetlenségén mulatva.

Szúrós tekintettem és narancssárga hajjal arrébb rakta a dombját, és leült a tetejére.
Újra normálisabb külsőt öltve, már ha a rózsaszín haj tekinthető normálisnak - véleményem szerint ilyenekből lesznek a pszichopaták - mosolyogva érdeklődni kezdett.
-Katie Bell-t - mondtam ki megsemmisülten a szavakat és vártam a boszi reakcióját.

Meg-foj-tom-ezt-a-köl-köt! Mordont is majdnem felpofoztam, mikor ÚGY szólított, de ez a vöröske még a dombocskámat is elfoglalja! Hát ilyet! Átváltottam a hajam narancssárgára, majd Freddi felé fordultam.
- Drága, drága Frederick! - szólítottam én is teljes nevén. - Van egy másik gondom is, mint a rendelet - pedig az nem is tartozik rám. Mégpedig az, hogy az ÉN dombomon ülsz! - néztem rá úgy, ahogy Molly-tól is láttam.
Pici hatásszünet után kihúztam alóla a dombomat, majd fél méterrel arrébb leültem rá.
- Ennyit erről! - mondtam nyelvet öltve. - Amúgy kit adott hozzád a Minisztérium? - néztem rá teljesen átalakulva. Szó szerint. Rózsaszín haj, és mosolyra görbülő száj.

Nímphadorának, sok-sok szeretettel

Ülök, ülök, még mindig ülök, amikor egy hatalmas hátsó rám ül.
Tudatosul a kis hölgyben, hogy törzshelyét elfoglalta valaki. Mint egy Magyar Mennydörgő, fölém magasodik csípőre tett kézzel, és szinte láttam az orrlyukából felfelé szálló füstöt.
Mikor felismertem az általában lila - de van hogy rózsaszín esetleg zöld, vagy sárga -, hajú Tonksot, felpattantam helyemről és úgy megöleltem, hogy mikor elengedtem elesett.
-Szia Nymphadora - vigyorogtam a földön ülőre. - hoppanálni akartam egy CSENDES kis dombra, hogy gondolkodhassak. Bizonyára te is hallottál erről az eszement rendeletről...

Sétálok, sétálok, egy kis dombra lecsücsülök, de egyből fel is kell állnom, mert valaki ül a dombocskámon! *wow, ez rímelt XD*
Tehát ott terpeszkedik Fred Weasley a dombocskámon, én meg ott állok fölötte csípőre tett kézzel. Mégis hogy képzeli? Ott ül az én személyre szabott dombomon, és észre sem vesz - pedig ráültem!
- Helló Fred! - köszöntem vidáman, pedig még mindig haragudtam rá. - Hát te hogy kerülsz ide? - érdeklődtem, hátha megmondja, hogy miért ücsörög a dombomon.

Itt is ugyanúgy szerepjátékozhattok, de itt a minimum 3 sor. Ez nem egy meghatározott helyszín, azzá válik, aminek te szeretnéd!