Susan Bones

MOTTÓ VAGY IDÉZET KERÜL IDE

Susan Bones

Név: Susan Bones
Becenév: Susan, Sue
Születési hely és idő: Anglia, London; 1980. 12. 28.
Nem: Nő
Vér: Félvér
Csoport: Boszorkány
Ház: Hugrabug
Évfolyam: 6.
Pálcád: 10 hüvelyk, babérfa, főnixtoll maggal

I am really...

Képes vagyok a legrosszabb dologban is meglátni a jót, és célomul szolgál, hogy bearanyozzam a barátaim napját. Elég nehezen beszélek érzéseimről. Persze, az én szívem is sok rossz dolog nyomasztja, de inkább csak hallgatom mások gondjait, és természetesen próbálok nekik segíteni, hátha megtudom oldani a helyzetet. Általában nem panaszkodnak a tanácsimra, mivel igyekszem a leghelyesebb dolgot ajánlani. Olyan személynek mondhatom magam, akinek nincsenek dührohamai, és soha semmi gonoszat nem mond másoknak, amivel megbántaná őket. A negatív véleményem inkább megtartom magamnak, hisz ha akarnék, se tudnék senkinek ártani. Nagyon türelmes vagyok, és igyekszem mindenkire figyelni. Elég talpraesett vagyok, bár ez első pillantásra talán nem jut eszébe senkinek. Igyekszem a világ felé az összetörhetetlent mutatni, bár elég érzékeny vagyok. Nem vagyok egy zseni, mint Hermione, vagy a többi okostojás, de igyekszem a tőlem telhető legjobbat nyújtani. Elég ügyetlen vagyok, és ez tény. Nem egyszer estem már el, és kerültem vicces helyzetbe, de ilyenkor inkább nevettem magamon másokkal...
A hosszú vörös hajkoronám már messziről kiszúrható, amit meg sem próbálok elrejteni mások elől. Én igazából büszke vagyok rá, mondhat bárki bármit. Igaz, általában imádnak beszólni miatta, de nem foglalkozom vele. Elég alacsony vagyok, ami mondjuk az egész családomra igaz, már ami megmaradt belőle. Ezenkívűl nem bővelkedem súlyfölösleggel, ami nem igazán jelent problémát. Imádom a színes ruhákat, de ettől még nem járok hat színben egyszerre, csak kerülöm a feketét, és a többi sötét árnyalatot.

My story

Pár nappal a karácsony csodálatos ünnepe után láttam meg a napvilágot. Igazából a csodás ünnepre várták az ékrezésem, de a késésem ellenére mindenki nem örömmel fogadta a születésem. Igen népes családunk volt, tele varázslókkal és boszorkányokkal, akik közül páran igen híresek voltak. Én félvér boszorkány vagyok, mivel édesanyám varázstalan származású, ami személy szerint engem soha sem zavart. Boldog gyermekkorom volt egy ideig, de sajnos azután egyre több lett az elhalálozások száma, és ezalól a mi családunk sem volt kivétel. Elvesztettem a szüleimet, a nagyszüleimet, az unokatestvéreimet, szóval a családom ¾-ét. Az esetek többségében ilyenkor súlyos személyiség változások következnek be, amitől sokkal depressziósabbak, zárkózotabbak, és elhidegültebbé vállnak az emberek, de szerencsére rám egy kis hatása sem volt ennek az egésznek. Persze, megrázott a családtagjaim elvesztése, és mái napig mély seb tátong a szívem közepén miattuk, és akárhányszor felhozzák könnyeim visszafogva menekülök a beszélgetéstől. Mégis, mindezek ellenére egy vidám, és mosolygós személyiség virágozódott ki belőlem, aki kedvét általában igen nehéz letörni. A szüleim elvesztése következtében a nagynénimhez kerültem, Ameliához, aki a Magiaügyi Minisztériumban dolgozik. Nem mondhatnám, hogy ő lett az pót anyukám, de mégis otthonnal szolgált számomra a szörnyű tragédiák után, így örökké hálás leszek neki. Nagyon büszke volt rám, amikor közösen elolvastuk a levelet, ami szerint felvételt nyertem a Roxfortban. Emlékszem milyen izgatottan pakoltunk, és mennyire elégedett volt, mikor integettem neki a vonatból. Nem sokszor láttam ilyen boldognak, mivel többnyire egy komoly nő, aki inkább él a hivatásának, mint a családjának. Talán ez miatt nem volt soha férje, sem gyereke. Nem hibáztathatom, hisz sok mindent elért már...
Nem sokszor voltam olyan izgatott, mint amikor a Teszlek Süveghez hívtak, hogy beosszanak a házba, ami később a családommá vált. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a döntésnek mekkora súlya van, mindenki jövőjével kapcsolatban, de idővel ráébredtem mindenre. Nem meglepő módon a sárga színben pompázó Hugrabugba kerültem. Hamar felfogtam, hogy talán a mi házunkat becsülik legjobban alá, és többnyire mindenki lenéz minket, de ez annyira sosem zavart. Általában meghúztam/meghúzom magam a háttérben, és csak utólag értesültem az eseményekről. Tanulás téren sosem voltam a legjobb, de mindig megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ne hozzak szégyent a családom nevére. Így egyszer sem jelentett nehézséget a vizsgák lerakása, és az RBF-et és könnyedén leraktam. Csak pár közeli barátom van, de velük annál inkább jóba vagyok. Soha nem voltam az a személy, aki erőlkteti a kapcsolatokat. Utálom a kényszer beszélgetéseket, amikor látom az embereken, hogy semmi kedvük sincs velem szót váltani, mégis oda jönnek... A pozitív személyiségem nem mindig jön be mindenkinek, főleg nem a Mardekárosoknak. Számtalanszor válltam már az értelmetlen tréfáik áldozatául, amit mindig szó nélkül türtem, meg amúgy is hiába próbáltam volna meg nekik vissza adni, következő alkalomkor ötször durvább csínyt követtek volna el ellenem...