Marietta Edgecombe

MOTTÓ VAGY IDÉZET KERÜL IDE

Marietta Edgecombe

Név: Marietta Edgecombe
Becenév: Marie, Mary
Születési hely és idő: Anglia, Canterbury; 1979. február 14.
Nem: Nő
Vér: Aranyvérű
Csoport: Boszorkány
Ház: Hollóhát
Évfolyam: 7.
Pálcád: Tizenkét hüvelyk hosszú, rugalmas gyertyán, véla hajszál maggal

I am really...

Változó, a hangulataim miatt eléggé ingadozó. A kötelessségtudat mindig is vezető szerepet játszott nálam, talán ezért is kerültem be a Hollóhátba, de lojális vagyok a barátaimhoz, ameddig úgy érzem, hogy jó úton járnak, ha nem ezt tennék, én próbálok segíteni ott, ahol tudok. Magabiztosságom nem mindig védett meg, csak a közelmúltban szereztem be, addig egy viháncoló lány voltam a tömegből, most viszont érzem, hogy kezdek felnőni, noha ez néha nincs ínyemre, ellene tenni nem tudok. Nem maradhatok örökké az az édes kislány, aki voltam. Ezért is, a szarkasztikus megnyilatkozásaim időnként még engem is meglepnek. Nem érem be a jóval, nekem mindenből a legjobb kell, legyen az jegy, penna, randi vagy maga a pasi.
Hosszú szőke hajam mindig is feltűnést keltett, amikor kisebb voltam, hisz a Britt szigeteken inkább a vöröses szőke haj a megszokott, de anyai ágról az üknagymamám véla volt. Távoli rokon, nem is örököltem többet tőle, mint a hajszínemet. Miután iskolás lettem már divattá vált a hajfestés, úgyhogy nem tűntem ki a tömegből többé, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy az én fejemet is festettnek nézik néha... na szép. Átlagos testalkatom van, nem vagyok egy égimeszelő, inkább a kisebbek táborát gyarapítom. Zöld szemeimet édesapámtól örököltem, hogy azért arról az ágról is legyen bennem valami. Ha nem éppen a roxfortos egyenruhát hordom, szeretek nőiesen öltözködni, sminkelni és művészkedni a hajammal. Nem én vagyok az a lány, aki szakít a régi hagyományokkal, hogy minél fiúsabbnak hasson. Az arcápolással meg különösképpen sok időt töltök. Ki tudja, miért...

My story

'79 februárjában csípős szelű Valentin napra ébredt sok szerelmes pár, gondolataik rózsaszín ködbe burkolva. Csak egy nő, Beatrice Edgecombe, küszködött a Szent Mungó Varázsnyavaja és Ragájkúráló Ispotály falain belül, hogy életet adhasson nekem. Már ebből látható, hogy nem muglik közé születtem, hanem egy aranyvérű varázslócsaládba. A nővérem hat évvel előttem érkezett és mivel az én születésem körül akkora felhajtás volt, hogy az ő kvibliségét nem is vették észre sokáig. Csak amikor öt évvel később hiába várta a levelet a Roxfortból. Szégyenükben egész Skóciáig mentünk, hogy a varázsló ismerősök egyáltalán ne tudják meg. Ezt végül is nem bántam, az időjárás nem sokban különbözik Angliáétól, és rengeteg tavat láttam a költözködés alatt. Akkor nagy félelmükben szüleim úgy határoztak, hogy beíratnak egy mugli iskolába, ha véletlenül rólam is kiderülne, hogy nem vagyok ebbe a világba illő, legalább a másikba megálljam a helyem. Ezért is a barátaim főleg muglikból álltak és a család régi vagyonát kellett felélni, hisz nem mertek a nyilvánosság előtt mutatkozni, nem hogy dolgozni valami varázs mentes helyen. Igazi katasztrófaként élte ezt meg a családom. Annál nagyobb volt az öröm, amikor 10 évesen először mutatkoztak rajtam a varázstudás jelei. Utáltam, hogy anyukám mindig ragaszkodik hozzá, hogy kifésülje a hajamat, azt mondta, hogy olyan szép, kár lenne, ha begubancolódna, és én egyszer fogalmam sincs, hogy de mikrofonfejjel ébredtem. Mindenki azt hitte, hogy a nővérem turpissága van a dologban, de miután több olyen kis apró, megmagyarázhatatlan dolog történt, kezdtek reménykedni. Egy évre rá meg is kaptam a levelet a Roxforttól, mire Anyukám visszaköltözött velem Londonba, hogy az Abszol úton megvásárolhassunk minden szükséges eszközt a tanévemhez. Mindenki szuperizgatott volt, de legfőképpen én, hisz tudtam, hogy a legtöbb aranyvérű diáktól többet várnak el, hisz az adott háttérrel már többet találkozhattak a varázslattal, mint én. Ezért is lapoztam egész nyáron az új tankönyveimat lázas izgalommal, megpróbálva megjegyezni annyit, amennyit csak tudtam. Talán ez volt a fő ok, hogy a Teszlegsüveg a Hollóhátba osztott be. Nem bántam, sőt, az első bagollyal küldtem a szüleimnek egy levelet, amiben megírtam, mire a válaszból csak úgy sütött a büszkeség. Újra visszamerészkedtek a varázsló életbe, Anyám munkát kapott a Mágiaügyi Minisztériumnál, Apám pedig könyvírásba fogott Skóciáról. Nővérem kint maradt, élete szinte teljesen elvált a családométól, amikor egyetemre ment, most is alig hallok felőle néha.
Az iskolai évek repültek, mint a cikesz. A jegyeim kielégítően jók voltak, rendesen viselkedtem, panasz nem volt felőlem. Csöndes szemlélője voltam az eseményeknek, majd úgy a 3. évben kinyíltak a szemeim, egyre többet csacsogtunk a helyes kviddics játékosokról és már nem csak a játék izgalmáért jártam a meccsekre. A barátaimmal összesúgtam a folyósón, ha például Cedric Diggory, a suli egyik leghelyesebb varázslója elhaladt mellettünk. Jó barátságot ápoltam egy csomó emberrel, de legfőképpen Cho Changgal. Aztán történt egy pár dolog, Tudjukki visszatértéről rebesgettek és az események középpontjában, ahogy mindig is, most is Harry Potter állt. Valami nem tetszett abban a fiúban, bár fogalmam se volt, hogy mi. Egy időre még az iskola irányítása is kikerült Dumbledore kezéből, bár arra az időszakra nem pontosan emlékszem. Néha erősen úgy érzem, hogy felejtőbűbájt szórtak rám. Mindegy is, ami megtörtént megtörtént, nem sokat rágódom a múlton, ha még előttem áll a jövő. Főleg, hogy az RBF-jeimet kiváló eredménnyel raktam le mindenből, Ő, akit nem nevezünk nevén is eltűnt, így elkezdhetem a RAVASZ-ra való felkészülést.