Út

Hestia Jones

A mai nap különösen érdekesnek ígérkezett. Hogy mit keresek pontosan a Zsebpiszok közben? Érdekes kérdés nem igaz? Kicsit úgy fog tűnni a magyarázatom, mint ha valami illegálisat követnék el. Hisz ki üzletelne pont egy ilyen helyen? Pedig bizony üzletre kerül sor, még pedig nem is akármilyenre. Egy kellemetlen incidens miatt körözött igen csak közeli jó barátom rendelt tőlem egy sárkánytojást. Az üzlet maga legális lenne, de én a helyzete miatt nem szívesen bíznék rá egy kicsi sárkányt. Belegondolva, hogy mennyi macerával jár, a fickó pedig a feltűnés legapróbb jelét is kerüli. Nem véletlenül kért ide megbeszélést, ahol momentán senki nem gyanítaná, hogy erre jár.
Kellemetlen nekem, de meg kell tennem. Régen egy szívességet tett nekem, ezzel a húzással pedig viszonozhatnám. Mégsem akaródzik annyira, mint akarnám. Egy bőr hátizsákkal a hátamon caplatok a macskaköves utcán, az Abszol út fő útvonalán. Tudom, hogy hamarosan le kell térnem, szinte vigyázva, óvatosan közlekedek a nagy tömegben. Ugyan a táska minden puha dologgal ki van bélelve és ütközéstompító bűbájt is raktam rá, mégis a kincs, amit benne szállítok felbecsülhetetlen értékű. Vigyáznom kell rá.
Szerencsére ez az út nem is vezet olyan sokáig már egyenesen, hamar letérek az egyik mellékúton, amint a Zsebpiszok-köz táblácska feltűnik. Picit meg is nyugszom, hogy most már semmi baja nem lehet a tojásnak, hogy már nagy tömeg itt nem abajgathatja. Mégis lépteimet lassítom, nagyon nem akaródzik bemennem a megbeszélt füstös kocsmába. Rossz hírű, zűrös alakok látogatják. És épp oda készülök. Mondhatom, majd örülni fognak nekem, amikor meglátják, hogy egy véráruló Weasley a vendég. Fura mód akármennyire elszántan is megyek egyre közelebb a célom felé, magyarázatokat, indokokat, kifogásokat keresek már fejben, hogy kibújhassak a találkozó alól. Épp azon gondolkozok, vajon valami harapásos sérülés mennyire tűnne hihetőnek, mikor hallom, hogy a nevemet szólítják. A hang irányába fordulok amint megtorpanok, de ahogy a tulajdonosát megpillantom, elmosolyodok.
- Nahát Tia, de rég láttalak. - odalépdelek hozzá. Egye fene találkozó így vagy úgy, azért az ember nem minden nap fut össze egy ilyen kedves ismerőssel. Jó két éve vagy több is, hogy nem láttam. Pedig aztán nem akármilyen közös múltunk van. Jártunk, de a legtöbb kapcsolattal ellentétben sikerült is megőriznünk azt, hogy jó viszonyban maradjunk.

Charlie Weasley

Ez a pár hónap elég zűrösre sikeredett. Azt se tudom pontosan, mikor voltam már otthon, és most, hogy van időm ilyesmin rágódni, rá kell döbbennem, hogy erős honvágyam van. De persze nem panaszkodhatok, hisz ez részben miattam van, tudtam, hogy ez lesz, mikor beadtam a jelentkezést a szakra, és bár ilyenkor piszok nehéz, nem fogom abbahagyni. Most is, vissza se értünk a minisztériumba, máris kaptuk az újabb küldetést. Legalább azt nem mondhatom, hogy unalmas az életem, mert ez egyáltalán nem igaz.
Ami jó, hogy most aránylag közel kerültem az otthonomhoz, így nem is tart sok időbe, mire belibbenek a megszokott ajtón. Igazából, csak akkor döbbenek rá, mennyire hiányzott, mikor már ott vagyok, és Gwen szorongat, amit teszem hozzá, meg is érzek, ő is megizmosodott, hála a kviddicsnek. Sajnos nem maradhatok sokáig, de megígérem, hogy amint tudok, jövök. Jelenleg az Abszol-út a cél, így hopponálok is. Na ez az, amit nem szeretek, főleg mert néha még most is elrontom, és valahol tök máshol kötök ki. A többiek ezen jót mulatnak, én kevésbé, és nem is nagyon hangoztatom, eme hiányosságom. Azért öröm, hogy most sikerült pont oda landolnom, ahová terveztem. Társaim már ott várnak, és... idegesnek tűnnek. Meg tudom érteni őket, hisz ők is legalább olyan régóta jártak otthon, mint én.
Szétválunk, amitől őszintén én elbizonytalanodok kicsit. Hiába vagyok már pár éve auror, vannak helyzetek, és helyek, mikor nem szeretek egyedül mászkálni. Mondjuk most, sose szerettem a zsebpiszok közt, mégis arra tartok. Egy olyas valaki után kutatva, aki nem is biztos, hogy él még. Lehet felesleges, de meg kell róla bizonyosodnunk, ezért nem is szólok egy szót se.
A helyzethez képest magabiztosan haladok az úton, amíg meg nem látok egy felettébb ismerős alakot. Megtorpanok, és összevont szemöldökkel figyelem egy ideig, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ő az. Persze ezt nem tudhatom biztosra, hisz ki tudja, mióta nem láttam már, ezért is sétálok lassan hozzá.
- Charlie? - kérdezem félszegen, mert leszögezem, nem mindenkiben látom őt, és nem gyakran futok össze a munkám során ismerősökkel, kivéve azokat, akik ugyanezt a pályát választották. De aztán már csak az tud érdekelni, vajon neki mi keresni valója ezen a helyen, persze ezt a kérdést, csak magamnak teszem fel.

.