Hestia Jones

MOTTÓ VAGY IDÉZET KERÜL IDE

Hestia Jones

Név: Hestia Jones
Becenév: Tia
Születési hely és idő: Anglia, London; 1973. október 24.
Nem: Nő
Vér: Félvér
Csoport: Boszorkány
Házad: Griffendél
Foglalkozás: Auror
Pálcád: 11,5 hüvelyk akácfa, sárkányszívizomhúr maggal

I am really...

Teljesen elhivatott vagyok, ami a szakmámat illeti, és még mindig betegesen család centrikus vagyok. Sajnálatos módon, egyre ritkábban látom őket, de tudtam, hogy az ezzel fog járni. Határozott vagyok, kevés olyan dolog van, ami miatt meg tudnék ingani, ugyanakkor, néha kicsit elkalandozok a múltban. Tökéletesen szét tudom választani a szakmám és a magánéletem, ami apu szerint, hatalmas előny. Rá még a mai napig is felnézek, talán jobban, mint azelőtt. Persze az aurorság jócskán hagyott bennem nyomot, ami miatt nem igazán szeretek beszélni róla. Eleinte már-már összetörtem a súly alatt, ami akkor az egyik legnagyobb gyengeségem volt, de mára már mondhatni megedződtem. Oh, és rajongok a sárkányok iránt, de komolyan. Mióta mutattak egyet, azóta akarok otthonra is.
Vékony vagyok, na nem az a simán elfúj a szél típus. A szélnek azért meg kell erőltetnie magát, de tény, hogy nem sok felesleg van rajtam. Ugyanakkor egész szép idomokkal lettem megáldva, nem hittem volna, amilyen lapos voltam a suliban. Az arcom lágy alapjáraton, de mikor dolgozom ezek a lágy vonások megszűnnek. A hajam barna, és a vállamig él. Sose szerettem, ha túl hosszú, és így praktikusabb. Az öltözködésem megoszló. A munkám során mindig arra hajtok, hogy minél kényelmesebb legyen, máskor viszont szeretem kihangsúlyozni, hogy én igen is nő vagyok. Barna szemeimben mindig van egy kis halvány csillogás, hol a közelgő küldetés miatt, hol amiatt, hogy a családom látom. És némi izomzatra is szert tettem az évek során, bár ez nem nagyon látszik.

My story

Londonban születtem az Úr 1973. évében. Második gyermek voltam, aminek akkor nem tanúsítottam nagy jelentőséget, mostanra viszont imádom, hogy van egy idősebb valaki mellettem, akire fel tudok nézni. A szüleim is ezt a kategóriát képviselik, hiába anyu mugli származása, mindig elképeszt, ahogy azokkal a tárgyakkal bánni tud. Apám a Minisztérium egyik alkalmazottja, oké, édesapám Auror, talán pont emiatt léptem én is erre a pályára.
Mivel a szülők elfoglaltak voltak, rám főként Gwenog vigyázott, ami miatt őszinte elismerésem, de komolyan. Nem voltam az a nyugodt kisgyerek, de hát ki az olyan korban? Emlékszem, egyszer úgy kellett lecibálnia a fáról, az vicces volt.
Persze ez a családi idill sem maradt sokáig, mivel jött az újabb testvérünk, Megan, akit aztán egy évvel később Peter követett. Szegény, egyedüli fiúként megállni a helyét, három lány mellett.... mindenesetre minden tiszteletem az övé, mert Megan bármennyire be akarta öltöztetni lánynak, ő bizony nem hagyta magát. Amikor először kísértük Gwent a a peronra, majdnem én is elmentem vele, mert míg ők nagyban búcsúzkodtak, én szépen felslisszoltam a vonatra, de hatalmas erőfeszítések árán, sikerült lerángatni onnan. Három napig nem szóltam senkihez, részben azért, mert a nővérem itt hagyott egyedül a kicsikkel, részben azért, mert én nem mehettem vele, bármennyire is szerettem volna. De aztán sikerült nagy nehezen megértetni velem, hogy miért, így haladt minden a megszokott módon, leszámítva azt, hogy én már visszafelé számoltam a napokat.
És a nagy nap is elérkezett, szerintem egész nap nem lehetett lelőni. A szüleim csak mosolyogtak, mikor én már-már összeestem a futkorászástól, de nem akartam semmit itthon hagyni, és főként a hatalmas öröm mellet... nagyon izgultam. Végül is csak felszálltam a vonatra, Gwen kezét szorongatva, mivel csak nem tudtam, hová megyek. Úgy voltam vele, ha a nővérem is ott lesz mellettem, semmi gond nem lehet. És kisebb nagyobb baleseteket leszámítva nem is volt.... egészen, míg hatodikos nem lettem. Na abban az évben körülbelül száznyolcvan fokot fordult az életem. Kezdjük azzal, hogy életemben először lógtam ki takarodó után. A barátaim a fejükbe vették, hogy Griffendélesekhez méltóan, meg kellene szívatni a Mardekárosokat. ebben egyetértettem, mert én sem szívleltem őket, és biztos forrásból tudom, hogy ez fordítva is így volt.
Aznap mondhatni szokásos Griffendél - Mardekár meccs volt, ahol a nővérem a terelő szerepébe bújva száguldozott a pályán. Mindig is csodáltam, hogy bírja, és főleg, hogy tudja szeretni ezt. Nekem a repülés órák is komoly gondot okoztak, ellentétben a Sötét varázslatok Kivédésével, na az volt a kedvencem. Igen, a meccs megint döntetlen lett, és ez valamiért egyik csapatnak se volt ínyére. Pont ezért találták ki a többiek, hogy adjuk még a lovat a Mardisok alá. Nem volt semmi gond addig, amíg Charlie... a prefektus ránk nem bukkant. Vagy mi bukkantunk rá? Ez már mellékes. Persze meg is büntetett minket, bármennyire próbáltuk lebeszélni róla, nem hatotta meg. Ez velem kicsit másképp volt. Egész idáig nem tanúsítottam neki nagyobb figyelmet, részben mert egy évvel felettem járt, részben, mert ő is folyton a pályán volt, de akkor este. Hát, ha azt mondom, hogy iszonyatosan jól nézett ki, nem hazudok. Kellett egy kis idő, míg megemésztettem, hogy érdekel valaki a másik nem képviselői közül, de miután sikerült, próbáltam egyre közelebb kerülni hozzá. Meg is lett az eredménye, együtt is voltunk, bár nem sokáig, de az az egy év, nyomot hagyott, és még a mai napig szívesen emlékszem vissza rá.
A suli végeztével Auror képzésre mentem, a vállamon egy hatalmas titokkal. Főnix rendje tag voltam, amit akkoriban nem nagyon hangoztatott senki, mivel alapból veszélyes az ilyesmivel vagdalózni. Voltak is zűrök vele, nem is kevés, nem hittem volna, hogy olyan jelentős szerepet kell betöltenem, minthogy Harryt kísérjem, vagy épp a mugli szüleinek segítsek megszökni... számomra akkor ez igen is nagy dolog volt, ezért komolyan is vettem. Végül is mit nem veszek én komolyan?
Sok kellemetlen élménnyel a hátam mögött, mondhatni egy kisebb tapasztalattal vetettem bele magam az Aurorság gyönyöreibe. Na jó, egyáltalán nem gyönyörű, de én attól imádom ezt csinálni, és nem bánom, hogy erre adtam a fejem. Gwen is megtalálta a saját jövőjét, a Holyhead Hárpiák terelője, és én nagyon büszke vagyok rá. A kicsik meg? Már nem is annyira kicsik.... Roxfortban gyarapítják Peter a Griffendél házat, míg Megan a Hugrabugot. Azért bízom benne, hogy Megan vigyáz Peterre.