Terry Boot

Si le vent pousse les nuages, On apercevra le soleil

TERRY BOOT

Név: Trevor Gaspard Boot
Becenév: Terry
Születési hely és idő: Franciaország, Marseille; 1979. január 1.
Nem: Férfi
Vér: Mugliszármazású
Csoport: Varázsló
Ház: Hollóhát
Évfolyam: 7.
Pálcád: szilfa, kemény, 10 és egynegyed hüvelyk, unikornisszőr maggal

I am really...

Barna szem, barna haj, amit néha rövidre vágatok, néha hagyom megnőni, na meg a borosta, ami azt jelzi, hogy ez a kölyökkutyaképű srác már nem gyerek többé. Persze, azért ápolt a külsőm, csupán kedvtelésből növesztek néha bajuszt és szakállat. Az arcom egészen átlagos, illetve az lenne, ha nem lenne az az óriási gödröcske, amikor mosolyra húzom a szám, így úgy fest, mintha horogra akadtam volna mondjuk a Temzében vagy Rhône-ban, bár egyeseknek tetszik ez a különös vonásom, én pedig megtanultam szeretni, hiszen akkor is ott marad, ha utálom. Testalkatom magas, és izmos, amit részben lovaglásak köszönhetek, bár az egy mugli sport, így nem igazán dicsekszem vele roxforti körökben.Ami pedig az öltözködésemet illeti, tiszta és illatos, ugyanakkor, jobban szeretem a mugli ruháimat, mint a taláromat, de szerencsére, ezt megoldja az egyenruha.

Belső tulajdonságaim alapján inkább mondanának visszahúzódó, alázatos és szerény fiúnak, de nagyszájúnak és dicsekvőnek semmiképp. Bár a szüleim többdiplomás, képzett emberek, és a családban több mérnök, közgazdász, ügyvéd van, fölösleges azzal hivalkodnom, mennyi pénzt halmoztak össze, hiszen a varázsvilágban elég rossz helyen állok a ranglétrán - sárvérű vagyok, és mindig is az leszek, nem számít, mit érek el önerőből. De ahogy nőttem, és érettebb lettem, rájöttem, hogy a halhatatlan szorgalmammal szerezhetek ugyan némi tekintélyt a társaim között. Nincs sok barátom, de megbecsülöm azokat, akik vannak, mivel nagyon ragaszkodó típus vagyok, aki nem sok embernek szeret megnyílni. Ezzel együtt avagy ettől függetlenül, azt ti döntsétek el, de figyelmes fiú - férfi - vagyok, aki, ha akar, tud még meglepetéseket okozni.

My story

Hetvenkilenc januárja igencsak hidegnek és zordnak bizonyult, és senki sem tudhatja ez jobban, mint az édesanyám persze, kérdezzétek csak meg. Ám ő mindig úgy meséli, mint élete legboldogabb percei lettek volna, amikor világra jöttem, így a családunk is mindig melegséggel gondol vissza rá - esetemben csak elképzelem, hiszen nem emlékszem rá. Pont úgy, ahogyan Marseille-re és Franciaországra is csak töredékekben, pedig egészen hatéves koromig ott éltünk, és csak azután költöztünk hűvösebb tájra, miután mutatkoztak a varázserőm jelei.
A családom jól fogadta, amikor megtudták, hogy egyetlen fiacskájuk varázsló, azt már azonban nehezebben viselték, hogy egész évben alig látnak majd a Roxfort miatt. Főleg nem tudtak mit kezdeni a kíváncsiskodó kollégákkal és szomszédokkal, akik azt hihették, gazdagék lepasszolták a gyereket valami magániskolába. Nem is sejtették, milyen messze járnak az igazságtól. Bár valóban a legtehetősebbek közé tartozott a családom, sosem választottak szét a többi kisgyerektől, akármilyen anyagi háttérrel is rendelkezett, ennek köszönhetően megtanultam, hogy a pénz nem igazi érték, inkább a szeretet, és a bizalom az, amit valóban fontos.
Apám író és egyetemi tanár lett az Oxfordi egyetemen, tehát én is hamar megismerkedtem a mugli irodalom kiemelkedő alakjaival, különösen Shakespear, Rimbaud és Poe költészetét értékeltem. Anyám állatorvosként dolgozott, és néha képes volt az otthonunkat komplett állatfarmmá változtatni, minden sérült kis lényt befogadott, és én is élveztem kisebb koromban, hogy segíthetek neki. Így ismertem meg azt a lovat is, amit mai napig gyakran megülök, ha otthon vagyok. Egész jó zsoké válhatott volna belőlem, ha hamarabb kezdem, így viszont csak kisebb versenyeken indulok néha, és nem tart vissza az sem, hogy ha a dobogóról lecsúszom sokszor.
A mugli világon kívül persze, sikerült megismernem varázslók birodalmát is, amint bekerültem a Roxfortba. Minden létező könyvet kikölcsönöztem a könyvtárból, nem csoda ha hamarosan Madam Cvikker egyik kis kedvence lettem, és méltán kerültem a Hollóhátba. Hamar belejöttem a varázslásba, ez egyrészt annak is köszönhető volt, hogy tetszett nekem az sok új dolog, amit addig csak olvastam mesekönyvekben, másrészt, kitartó és szorgalmas gyakorlással értem el a jó jegyeket. Azért volt pár tantárgy, ami nem ment túl jól, például a csillagászat vagy a rúnaismeret, de amint harmadikos lettem, leadtam őket, és megszabadultam a jóslástantól is.
A Roxfort mád dolgok miatt is nagyon kedves számomra. Itt találkoztam ugyanis Michael Cornerrel és Anthony Goldsteinnell, akikkel nagyon jó barátok lettünk, sőt, talán a legjobbak, ha mondhatom ezt, hiszen tényleg jól megvagyunk. A másik pedig, hogy itt ismertem meg Marietta Edgecombot, akibe azt hiszem, már zöldfülű elsősként belezúgtam. Persze, sosem mertem neki elmondani, és nem is igazán beszélgettem vele, mert féltem, hogy hamar elárulom érzéseimet a viselkedésemmel. Meg a reakciótól is tartottam, mivel ő sosem vette észre, hogy felcsillan a szemem, amikor elmosolyodik, és sosem látta, mikor megálltam, valahányszor elsétált mellettem a folyosón. Később, mikor Maryt más fiúkkal láttam, tehetetlen dühből próbáltam én is randizni lányokkal, de hiába, sosem tudtam igazán túltenni magam rajta.
Aztán mégis rám mosolygott a szerencse, most, hogy kezdtem elveszteni a reményt, kiadták a rendeletet, és talán még van esélyem, vagy sikerülhet meghódítani őt. Legalábbis, úgy érzem, közel vagyok az áhított győzelemhez, és most próbálom előszedni az összes férfias tulajdonságomat, sármomat, és persze, a romantikus oldalamat - már ha van ilyen, de lennie kell.