Sophie Marianne Raven

..Throw my life away for a dream that won't come true..

Sophie Marianne Raven

Név: Sophie Marianne Raven
Becenév: Sophie, Mary, Marianne, Sofie
Születési hely és idő: Anglia,London; 1980-Július-29;
Átváltozási idő: -
Nem: nő
Vér: aranyvérű
Csoport: boszorkány
Ház: Mardekár
Évfolyam: 6. évfolyam
Pálcád: 11 hüvelyk/rózsafa/sárkányszívizomhúr

I am really...

Hogy milyen a jelleme??? Neki? Ezt komolyan kérdezed Richard???- fakadtam ki szinte kiabálva ezeket a szavakat. A mostohalányom olykor maga a pokol számomra, de ezt nem kellene a saját apjának mondanom. De a délutáni eset miatt teljesen ki voltam borulva és nem érdekelt milyen szavakkal fogok élni.
-Maga a sátán Richard! Maga a sátáááááán!- csak egyre idegesebb voltam hogy róla kel beszélnem vele ahelyett, hogy fontosabb dolgokról beszélgetnénk.
Sóhajtva dobtam le magam a fotelra.- Igazából normális lány csupán neveletlen és nem ismeri azt a szót, hogy engedelmesség. Ha nem lenne ennyire nevelhetetlen talán még tökéletes úrhölgy lehetne belőle és elhiheted. Minden próbálkozásom ellenére most is makacs és borzasztóan fegyelmezetlen lány. Nem tudom mire nevelte az a dada akit felfogadtál hozzá még előttem, de valószínűleg minden rossznak ő az okozója.
A férfi egy sóhajtással tekint a kedvesére és végigsimít az arcán.
- Talán egy tanárt kellene hozzá fogadnunk…- ad ötletet a kedvesének miközben a tekintetével a másikét keresi.
- Nem hinném, hogy sokra menne. Neki anyai és apai szigorra van szüksége nem tanárra…-sóhajtok fel és a kezére teszem a kezem. – Talán ha kedvesebben és türelmesebben állnék hozzá… de tudod, hogy nem tekint rám az anyjaként és még el sem fogadott mióta összeházasodtunk.
- Ez igaz- mondja a férfi elgondolkodva és a plafonra tekint- Talán jobb lenne ha elbeszélgetnék vele…
- Azzal már elkéstél Richard- vágok a szavába- Most már csak remélhetjük hogy ha felnő benő vele együtt a feje lágya is….
A férfi egy mosollyal fordul a elesége felé és bólint- Remélem igazad van..Sophienak ez lenne a legjobb mivel lassan már kész nő-fejezi be a mondandót, majd feláll és kisétál a nappaliból…

My story

Az előttem heverő pergamenre tekintek.
-Ez most teljesen komoly?- tekintek fel a mostoha anyámra, aki bólogat majd a pergamenre bök. – Írj le mindent Mary!- szinte utasít arra, hogy tegyem meg, de nekem eszem ágában sincs leírni, főleg nem az egész életem.
- Ez nem lehet igaz!- fakadok ki, de a pennát a kezembe veszem és lefirkantom a címet.
~ Valamit ki kel találnom, hogy ne keljen ezzel órákat szenvednem…. ~ töprengek miközben a nevemet is felfirkantom végre.
- Írj-kapom az újabb tőle megszokott „biztatást". Egy megadó sóhajtást követően nekiállok lefirkantani az én átkozott kis életemet.
Mit is írjak-kezdem a sorokat ezzel a három apró kis szóval. Mint minden átlagos gyerek egy napon megszülettem Anglia egyik városkájában történetesen Londonban. Mint minden átlagos gyerek nem emlékszem a gyerekkorom nagy részére, de azt tudom, hogy akkoriban még az igazi anyámmal éltem. Vele nem tudom mi történt apám sosem szólt róla egy szót sem. Na de ebbe nem akarok belemenni, mert rövidre akarom fogni ezt az egészet….
- Normálisan!- halatszott az én drága Ayleen mostohám egyre türelmetlenebb hangja amire egy elbűvölő mosollyal válaszoltam aztán visszafordultam a pergamenhez.
Apám elmondása szerint elég neveletlen egy leányzó voltam, de ez a mai napig nem sokat változott, bár most is próbálkoznak, de azért 16életév alatt rájöhettek volna arra, hogy ez nem fog menni. Ja igen egy aranyvérű nem olyan régi, de mégis arany család első és remélem utolsó leszármazottja, vagyok. Londonban laktunk egészen a harmadik születésnapomig amikor a vér szerinti anyám eltűnt. Apámat nagyon megviselte a dolog és mondhatni ezután már nem mosolygott. Egy dadát fogadott fel mellém akit Louisenak hívtak és imádtam. Rengeteg jó emlékem fűződik hozzá hiszen 8lves koromig anyám helyett az anyám volt. Ő tanítgatott, nevelgetett és adta nekem a kellő figyelmet, amit úgy érzem megérdemeltem. Aztán ezután jött a sorscsapás. Ayleen és Apám találkoztak egymással. Mivel ott voltam emlékszem arra a napra bár már eléggé homályos mivel legszívesebben megszabadulnék az emlékétől is. Ayleen egy igazán jómódú család lánya volt aki eladósorba került és apámnak megtetszett. Ezen az „estélyen” annyira összeismerkedtek, hogy ezután is találkozgattak, majd az apám megkérte a kezét az én megkérdezésem nélkül amiért még most is neheztelek rá. Az esküvő és a többi csak jött szépen sorozatban miközben én ismerkedtem a muglik által tanult tantárgyakkal. Az esküvőn persze ott voltam, de ha ezt most leírom mit tettem Ayleen aki felettem áll valószínűleg büntetésre ítél így ezt majd később.
Feltekintettem a mostohámra akin látszott, hogy érdekelné miről is lehet szór, de biztosan tudta. Aznap majdnem nem lett esküvő, de sajnos elfelejtkeztem a apám barátjáról akit el kellet volna tüntetnem egy időre. Pedig annyira jól összetett terv volt és majdnem minden lépése tökéletes volt, de ki hitte volna, hogy Eddy hoz két másik gyűrűt és beugrik a hirtelen beteg lett tanú helyére. Hát ez van ezt kel szeretni… mondanám, de inkább csendben folytatom. A pergamenen a penna újra sercegni kezd, miközben nekilátok az írásnak.
Nos hol is tartottam? Ja igen… az esküvő után jöttek a viharok és amennyire csak lehet összekaptam az apámmal. Ezután nem volt olyan jó a hangulat a családban és Ayleen próbálkozása arra, hogy jóban legyünk…mondhatni nem igazán sikerültek jól. Mindennel azon voltam hogy elüldözzem és olykor már majdnem sikerült, de sajnos túlzottan is „türelmes”. Az évek egészen 11éves koromig teltek így amikor aztán kaptam egy levelet. A Roxforttól jött aminek én nagyon örültem, de Ayleen szerint nem abba az iskolába kellet volna járnom, hanem valami francia suliba aminek egész jó híre volt. Ebből adódóan újra a padló alatt volt köztünk a kapcsolat ám apám engedélyével beiratkozhattam a Roxfortba. Az évnyitón amikor a Mardekárba kerültem rögtön furcsának indult. Jó talán csak azért, mert hallottam az első évesek susmogását a Mardekár házról a vonaton. Kissé félve, de büszkén aranyvérű származásomra indultam a házam asztalához, majd foglaltam helyet. A további évek a lehető legcsendesebben teltek körülöttem leszámítva az iskolával történteket. Volt itt minden már az első évfolyamtól, de sosem akartam ezekbe belekeveredni… Azonban minden évben volt valami ami mindennél jobban érdekelt és ez nem más volt mint a Kviddics.. Ugyan tetszett ez a játék, de sosem vettem benne részt, inkább nézni szerettem (és mostohám szavai szerint nem nőknek való játék), de nem is zavart. Ám az igen, hogy nem remekeltünk benne eléggé. Az első öt évem ebben az iskolában egész szép emlékekkel telt, de még nincs vége. Előttem áll még két rejtelmekkel és talán izgalmakkal teli év.
Mikor ezt leírtam rögtön ledobtam a pennát az asztalra. - Megfelel?-kérdeztem, majd mielőtt válaszolhatott volna felálltam az asztaltól és a mondata közepén faképnél hagytam. Nem volt kedvem többet írni, igaz nem fejtettem ki az egészet, de nem akartam érzelmeket beletenni, hiszen akkor talán egy két könnycsepp is díszelegne a papíron...