Három Seprű

- Ja, persze. Totál odáig vagyok értük, főleg, ha tőlem több száz méterre vannak. - vigyorogtam, vagyis inkább vicsornak mondanám. Mintha Umbridge mosolyogni próbálna. Brrr...
- Azért szétválasztani tutira nincs joguk. Az olyan lenne, mintha anyáéknak el kéne válniuk, hogy aztán máshoz erőszakolják őket.
Egy pici igazat adok a minisztériumnak, mert be kell népesíteni a varázsvilágot, de nem így. Undorító. Mégis mi az, hogy fognak, és odaraknak egy vadidegen csaj mellé, hogy "nesze, baszd meg, legyen 20 gyereketek, mert az de szuper!".
Végre sikerült "vallomásra" bírnom Freddiet. Így, hogy húzta-halasztotta, valami Millicent Bullstródra, vagy Pansy Parkinsonra számítottam, de EGEK, nemhogy inkább örülne, hogy egyáltalán ISMERI. Mondjuk oké, évek óta csak haverok, most meg össze KELL házasodniuk, ez fura lehet számukra, de gondoljon bele, hogy mi lenne, ha azt se tudná, hogy hogy hívják...
- Te bolond vagy. Inkább örülnél, hogy ismered. Elhiszem, hogy fura lesz, de inkább nézd úgy, hogy nem valamelyik mardekárost kaptad...

- Miből is gondoltam, hogy nem bagolypostán fogod megkérni a kezét – kezdtem ironikusan. – No, de Billy bácsi, ne tagadd, hogy imádod a gyerekeket… Mindet egytől egyig. Főleg ha sokan vannak – nevettem, közben visszaemlékezve idegbeteg kikeléseire, mikor Ront mentünk látogatni Roxfortba.
- Jól jártatok, hogy együtt maradhattatok. Elég érdekes ez a rendelet, már szinte elképzelhetőnek találom, hogy a meglevő párokat is képesek lennének szétválasztani a vérmániás bolondok. Mert amúgy nem mindegy ki milyen vérűvel házasodik… -mondtam méltatlankodva.
Bill újra faggatózni kezdett, s szinte hallani lehetett hangjában az izgatottságot, azt hogy mennyire érdekli hogy szúrtak ki velünk. Pedig most nagyon tévedett, mivel meglehetősen jól jártam én is, és George is.
- Na is kérdezd… - intettem. – Bár, nem az, hogy rossz embert kaptam, csak érdekes dolog lesz ez – kezdtem titokzatosan, vajsörömet nézegetve, mintha az olyan érdekes lenne, majd fejemet meg sem mozdítva vigyorogva felnéztem bátyámra. – Katie Bell.

Ez egy jó kérdés...
- Őőőő, hát nem tudom. Miután hazaér? Vaaagy egyszer ebben az életben... - az elején kicsit suta voltam, de aztán újra előjött a vicces oldalam.
Esküvő? Gyerekek?? Jövő??? Atyááám!!!!
- Nos, ez egy jó kérdés... Egyszer majdcsak összeházasodunk. Asszem'. - motyogtam. - Gyerek? Hagyjál már, tesó! - húztam el a számat.
Az kéne még, hogy máris potyogjanak a kölkök! Hah!
- Ha már esküvő, meg gyerekek. Hogy is vagy ezzel a rendeletes cuccal? - kacsintottam Freddyre.
Király érzés, hogy most én hoztam zavarba őt. Tényleg! Nem is mesélte, hogy kit osztott mellé a Minisztérium! A dementorát! Milyen felelőtlen, be sem avat a nőügyeibe...! Oké, már a gondolataimon is röhögnöm kellett. Annak azért örülök, hogy a már meglévő kapcsolatokat nem tette tönkre a drágalátos Minisztériumunk, én csak ettől az egytől féltem.

- Lánykérés… - gondolkodtam el a szó értelmén. Persze, tudtam hogy mit jelent, félreértés ne történjék, csak olyan furcsa dolog ez. Alig két éve ismerik egymást, és máris megkérné a kezét. A fenébe már azzal a minisztériumi rendelettel.
Újra bátyámra figyelte, aki élénk mesélésbe kezdett legutóbbi találkozójáról, amikor az Abszol úton véletlenül felismerte egy WeasleyFan gárda, és nekiestek szerencsétlennek némi használható információ érdekében rólunk. Érdekes hangnemben elutánozta a kis csapat sipítozó lányt. Mindketten nagyon nevettünk a paródián. Talán Bill és Ginny azok akikkel a leghasonlóbbak vagyunk.
- Előbb említetted a lánykérést. Mikorra tervezed, hogy megkéred Fleur kezét? – érdeklőttem komolyra fordítva a dolgot. – Lesz a közeljövőben esküvő is? – kacsintottam bátyámra. – Meg ilyen kis szőke-vörös porontyok? – tört ki belőlem újra a nevetés, amint megláttam Bill arckifejezését a gyerekek említésekor.

- Az ám! Közben megszervezem a lánykérést... - kacsintottam öcsémre vidáman.
Közben kiittam a vajsörömet, így jeleztem Rosmertának, hogy kérnék egy Whiskyt. Mennyivel jobb, hogy megengedhetem magamnak, hogy ihatok azt és amennyit amit akarok. Mennyivel jobb érzés, hogy nem vagyok "szegény".Igaz, nem volt panaszom, de mégis. Igaz, elsőként szinte mindenem új volt, de akkor is átéltem ezt a nélkülözős részt. Szerencsére eddig mindenkinek sikerült "kitörni". Én a Gringottsnál, Charlie Romániában, Percy Minisztériumban, Fred és George meg a boltjukban. Ennek örülök. Már csak az a kérdés, hogy az utolsó két tesókámból mi lesz. Remélem sokra viszik.
- Persze hogy vannak! Még nem is meséltem? - vettem elő a legérdekesebbet a feltett kérdések közül. Mivel csodálkozva nézett rám, folytattam. - Egyszer, mikor sétáltam az Abszol úton.... - röhögnöm kellett. - Szóval odaszaladt hozzám pár kiscsaj, és megsüketítettek. Elkezdtek ott sikítozni, hogy "Úúúúúú. Te vaaaagy Freeed meg Geoooorge bátyjaaaaa??? Hool vaaanaaak moooost??? Vaaan baarááátnőőőőőőőőjüüüüüük??????" - utánoztam viccesen visítozva.
Akik hallották, felénk fordultak, de voltam annyira halk, hogy távolabbról nem nézelődtek. Persze mind a ketten dőltünk a röhögéstől.

Bill

- Egy egész hétig? Hawaii az életed, testvérem! – vigyorogtam bele a vajsörös korsómba. -Velünk nem történt semmi említésre méltó, csak a folytonos rohanás… - magyaráztam kedvtelenül. – De nem baj, majdcsak vége a nyári szezonnak! Ez a nekünk való élet, ott vagyunk a sürgésforgás központjában – újra meghúztam a vajsörös korsót.
- Ha-ha-ha! – nevettem Billen. – Valóban ilyen kibírhatatlanok lennénk? – kérdeztem még mindig nevetve. – Pedig még sosem volt ránk panasz – lódítottam továbbra is nagyokat, együtt nevetve bátyámmal. – Hát igen… hiányoznánk is! Ugyan, kinek nem? – vigyorogtam idiótán. – Szóval vannak rajongóink is? – kérdeztem csodálkozva, mert azt ugyebár észrevettem, hogy néhány kisfiúnak mi vagyunk a példaképe, vagy kislányok egész nagy serege kuncog az utcán, ha elmegyünk mellettük, meg végül is, az is feltűnt, hogy a megrendelő levelek nyolcvan százaléka rajongói levél, de ki gondolta volna, hogy ezt Bill is tudja.

- Semmi különös. Fleur elment a szüleihez Franciaországba, én meg egyedül vagyok egy hétig. - válaszoltam kérdésére. - Veletek?
Jóég! Négyesikrek? Mindenki a családban rég felakasztotta volna magát! Belőlük egy is rengeteg lenne, nem hogy NÉGY! Úgy érzem, most kicsit elsápadtam. Azért véleményemet ki is mondtam, had röhöghessen rajtam egy kicsit.
- Egy és elég lenne belőletek, nemhogy NÉGY! Tuti, hogy ezer éve kinyírta volna mindenki magát, akivel találkoztok! Akkor pláne lenne értelme ennek a hülye rendeletnek! - adtam elő szörnyülködve, de közben vigyorogtam.
Ő is.
- Ha kivonnátok magatokat a forgalomból, sok-sok diák és még nem diák, vagy már nem diák, egyszóval fiatal zargatna titeket. És úúúúgy hiányoznátok mindenkinek, hogy a rajongóitok azt hinnék, hogy elraboltak! - mondtam szomorú szipogást tettetve.
De amúgy tényleg. Rendesen meg vannak őrülve nem csak a Viccbolt termékeiért, hanem magukért a fiúkért is. Egyszer sétáltam az Abszol úton, és három tizenéves kiscsaj odaszaladt, hogy "Wíí, te vagy Fred és George bátyjaaa??? Most hol vannaaaak? Járnak valakiveeeel?" Picit röhögött csak a család mikor elmeséltem nekik. Ezzel is szereztek - az akkor még sötét időszakban - egy kis nevetést nekünk az ikrek, pedig tulajdonképpen semmi közük nem volt hozzá.

Napok óta csak nő és nő a forgalom a boltban, s néha úgy érzem, hogy mentem bezárok, csak legyen rá egy percem.
Délután öt óra volt, s úgy döntöttem, most vagy soha, de én akkor is lelépek innen. Fogtam magam, s kicsörtettem a boltból, közben odakiabálva George-nak, hogy nemsoká jövök.
Roxmorts széles főutcáján ma is ugyan olyan nyüzsgés volt mint mindig. Persze szeretem is ezt az életmódot, de néha nem ártana egy pihenéssel eltöltött hosszú hétvége, mondjuk valamelyik napsütötte szigeten, limonádé és bikinis lányok kíséretében…
Beléptem a Három Seprűbe, s rögtön megpillantottam bátyámat, Billt. Rögtön észre is vett, s intett, hogy üljek le hozzá – nem mintha máshová szándékoztam volna. Kikértem az italomat, s helyet is foglaltam a vele szemközti széken.
- Oh, kedves testvérem! Őszinte örömmel tölt el, hogy újra láthatlak! – nyújtottam neki kezet, a formalitás kedvéért, közben bőszen vigyorogva. – Mi a helyzet?
Madam Rosmerta kihozta a megrendelt italokat, s Bill gúnyolódva megjegyezte milyen rémesen állnak nekem a karikás szemek.
- Tán viccesnek találod? – kérdeztem vissza bosszankodva. – Igaz, valóban annyi dolgunk van, hogy ha négyes ikrek lennénk sem érnénk soha a végére… - tettem hozzá lemondóan. - Egy időre ki kéne magunkat vonni forgalomból…

Freddiii


Amíg Fleur a szüleihez utazik, én itthon maradok. Miután elbúcsúztam tőle, elindultam Roxmortsba. Pontosabban elhoppanlátam. Gondoltam meglátogatom az én drága öcsikémet, aki a varázslófaluban munkálkodik új boltjuk körül. Nagyon megy nekik ez a mókázás! Mindenki úgy beszél róluk, mint Harry Potterről, mindenhol ott vannak a termékeik és minden nő álma, hogy valamelyiküket feleségül vegye Fred vagy George. A rendeletnek köszönhetően Katie Bellnek ez megadatott, George párját még nem tudom, hogy ki.
Eközben megérkeztem a Három Seprű elé. Gondoltam iszok egy kicsit, mielőtt elnézek a boltba. Rendeltem Rosmertától - aki még mindig nagyon jól néz ki - egy Lángnyelv Whisky-t, majd elindultam egy üres asztalhoz. Szerencsémre nem sokkal később Fred lépte át az ajtó küszöbét. Megspórolt nekem egy utat. Haha. Intettem neki, majd miután rendelt elindult felém.
- Helló Fred! Rég láttalak. - köszöntöttem harmadik vagy negyedik öcsémet.
Ki tudta eldönteni abban a nagy kavarodásban, hogy melyikük volt előbb?
Efféle merengésemből Rosmerta ébresztett fel, aki meghozta a rendelésünket. Belekortyoltam az italomba, majd Fredre néztem.
- Úgy nézel ki, mint aki napok óta dolgozik. - vigyorodtam el. - Azt hiszem, végre férfi lettél. - kacsintottam rá továbbra is vigyorogva.

Ginny Weasley

Igen, én is szeretném ha te lennél a párom...örökké-mondtam egyhangúan, de az utolsó szót elhúzva a többitől...Hogy lehetne más a párom és nem Ginny. El sem tudom képzelni hogy másba szeressek bele, ne Ginny gyönyörű hajába, gyönyörű mosolyába...Senkit nem tudnék megszokni...- Így morfondíroztam miközben felfelé haladtunk. Minek kellett így bekavarnia a minisztériumnak? Remélem vagy eltéved a bagoly, vagy sem Ginnynek, sem nekem nem rendelnek ki párt.
Most már én is kezdek éhes lenni. -mondtam vidáman.- Milyen csomagot vársz? Most már várom azt a rendeletes levelet...Kíváncsi vagyok kit kaptam.- ondtam a tölgyfaajtóban állva. Puszit nyomtam az arcára majd felszaladt átöltözni, és én bementem a nagyterembe.[center]

Ginny Weasley

Olyan jó volt ott ülni Ginnyvel, nem gondolni másra csak rá, kizárva a külvilágot.
A minisztérimi rendelet hogy szakíthat el egymástól embereket, mint például Ront és Hermionét. Szétszakadtunk mikor ott ment el egy csapat hollóhátas lány.
-Nem Ginny én még nem kaptam meg, de várom.Te kit kaptál? Remélem én téged kaplak...- Mondtam az utolsó mondatot álmodozva.-Hogy lehetnek ilyen szívtelenek azok a hülyék--természetesen édesapádat leszámítva -tettem hozzá gyorsan-ott a minisztériumban hogy megszabják, kivel éld le az életedet.- Mondtam egyre ingerültebben, amitől Ginny egy kicsit megrémült. Inkább nem hozom fel ezt a témát többet mert látszik, hogy Ginnyt felkavarja. Inkább közelebb húztam és ott ültünk ölelkezve egymás mellett csendben.

Fred Weasley

Vártam, vártam és vártam... hátha kinyög végre egy Szevaszt, de nem tette meg! Előhúzott valamit a zsebéből és nekem adta. Ráismertem benne egy esőkabátra.
- Jaa-ja... kössz! - mondtam, majd vissza se nézve elindultam futva a kastély felé , hogy minél kevesebb ideig tartson az út! Alig telt el 7 perc és én máris megérkeztem a hatalmas tölgyfaajtóhoz ahol már Piton Professzor várt rám. Közölte velem, hogy késtem, és ezért 10 pontot levon a Mardekártól. De legalább nem küldtek büntetőmunkára, és így akármikor kiszökhetek este ahelyett, hogy a redvás üstöket suvickoljam. Miközben úton voltam klub helységem felé, átgondoltam a napom, ami egész jól telt az időjárás ellenére is. Na jó nem... néha kifejezetten megkeserítette a Weasley gyerek. De a holnapi napom legalább remekül fog kezdődni, dupla svk!

~The End

Fred Weasley

Miután visszaértem a boltba, és úgy döntöttem, hogy az első variációt választom. Fred nem habozott sokáig, megfogta a kezem és máris hopponáltuk a gyönyörűen megmunkál kovácsoltvas kapu elé. Az utazás rémes volt, bár hozzászokhattam volna... mert nemsokára meg lesz a vizsgám, és már nem lesz szükségem senki segítségére, hogy ide-oda hopponálgassak. Nem mintha ezt bárki is megtette volna Fred előtt... de ez most mindegy. Szóval megérkeztünk a kapuhoz és bárcsak a második variációt választottam volna, mert itt Roxfort határában várakozva, most ugyanott vagyunk ahonnan kiindultunk!
- Háát... kössz, hogy idáig elhoztál, de most ugyan ott vagyunk, hogy fázom és ázok! Nem szükséges felkísérni, magam is eltalálok a suliig... És tök mindegy, hogy egyedül ázom, vagy veled együtt... így legalább te visszamehetsz a boltba... Kevesebb az esélye annak, hogy mindketten megfázzunk! - megfogtam a kaput, majd nyomtam egyet rajta mire az nagy nyikorgások árán kinyílt... még visszanéztem partneremre és kinyögtem... - Azért köszi mindent! - mosolyogtam, és megvártam mit reagál.

Fred Weasley

Még mindig a földet vizsgálgattam, mikor jöttek Fred hülye és értetlen kérdései! Erőt kellett vennem magamon, hogy elmagyarázzam a dolgokat, az ő agyi szintjére lebonyolítva.
- Igen bármikor kiszöknék, de az nem olyan biztos, hogy le is bukok... És jobb szeretek úgy büntető munkára menni, hogy megsértem a házirendet, mintsem, hogy ilyen kis pitiáner dolgokért, hogy nem értem vissza időben egy hülye vihar miatt. - magyarázok és közben a hajamat igazítom az állandóan előretörő rakoncátlan fürtök miatt. Fred elmondja a menekülési lehetőségeket... amitől komoly gondolkodásba esek. - Öööömm... azt hiszem a harmadikat választom és kockára teszem az életemet... mert egy percig sem maradok itt tovább és nem veszem fel a hülye kabátodat Weasley! - Felpattanok a székről, kicsapom az ajtót, kicsit arrébb lökve a fiút, elkezdek rohanni az esőben...

5 percel később...

Kopogtatok a Pennás bolt bejárati ajtaján, majd mikor kinyitja az ajtót Mrs Hastings, így utat engedve a boltba, belépek... Csuron vizesen és átfagyva... Ránézek Fredre, és közlöm vele: - Nem választhatnám inkább mégis az első variációt? - vacogva álltam előtte, mint a rossz bitches.

Fred Weasley

- Ne-mond-meg, hogy mit-csináljak! - szótagoltam és néztem rá szívig hatoló szúró tekintettel! Még hogy üljek le? Csak ne parancsolgasson nekem egy Weasley! Míg Mrs. Hastings és AZ OTT üzleteltek, még egyszer körbejártam a helyet, hogy megmaradjon az emlékeimben a kedvenc Penna boltom, hihetetlen, hogy vége. Ennyi volt nincs többé. Fred intett nekem, hogy mennyünk, én pedig vissza integettem neki, egy széles mosoly kíséretében, és azt mondtam! - Viszlát Fred... - Végignéztem, ahogy kinyitja az ajtót... de ekkor megcsapott a kint tomboló orkán erejű fuvallat, odaszaladtam az ablakhoz, és tátott szájjal néztem végig, hogy a beborult ég szürke színe, most feketében öltözött, mindenfelé papírok száguldoznak el az ablak előtt.
Leroskadtam az ablak előtt heverő székre, a könyökömet megtámasztottam az ablakpárkányon, a hajam az arcomba hullott, amit egy sóhaj utáni levegőáradattal el is tüntettem az útból.
- Hogyan fogok most haza keveredni? Az évet egy kellemes kis büntetőmunkával kezdem, ha nem érek vissza időben! És ebben a cudar időben még a baglyok se közlekednek! Ezt nem hiszem el! - fújtatok egyet... majd olyan gondolatok támadnak a fejemben, hogy: Nem is az a probléma, hogy nem érek vissza időben, és büntetőmunkát kell végeznem... Hanem, hogy össze vagyok zárva egy olyan emberrel, akit most a pokol legmélyebb bugyráig átkoznék... az előbbi tettei miatt! Még, hogy Kicsim! Ez nevetséges! - gyorsan vetettem rá egy gyilkos tekintetet, majd kezdtem beletörődni, hogy nem jutok vissza a kényelmes Klub helységbe egyhamar.

Fred Weasley

Mielőtt meg elköszöntem volna reagáltam a bunkó kérdéseire nagyon dühösen.
- Igen, kiszökni... Tudod... mióta megszülettem ezt csinálom, úgyhogy van benne egy kis gyakorlatom.. Mellesleg ha azt gondoltad rólam, hogy GYÁVA és SUNYI vagyok... hatalmasat tévedtél... és ne vádolj meg a saját tulajdonságaiddal! - köptem hozzá a szavakat. Már kezdtem azt hinni, hogy egész jó fej, de ezzel a mondattal lerombolta előttem azt a dobogót amit számára építettem az elmémben.
A kabát elutasítása után... megérkeztünk a bolthoz... elköszöntem...
Még alig tettem meg pár lépést, halottam a hátam mögül Fred kérdését... mint a tornádó úgy fordultam meg tengelyem körül, és válaszoltam.
- Tudod mit? Bemegyek, csak hogy elköszönhessek Mrs. Hastingstől... elvégre ma látom őt utoljára a boltban... már ha sikerül megegyeznetek! - elviharzok előtte, és kivágom a bolt ajtaját. - Kellemes napot Mrs. Hasting! Hogy tetszik lenni? - jó pár perce beszélünk a nénivel, mikor felteszi azt a kérdést amire a legkevésbé számítottam. (- Daphne Drágám, ő a szerelmed? -) OMG... hogy kérdezhet ilyen marhaságot? Ha nem ismerném évek óta, leszedtem volna a fejét. Vagy 10 percig magyarázkodtam míg elhitte, hogy nem az. Kicsit kellemetlen volt mert végig ordítottam vele. Szegény talán meg is ilyedt!

Daphne Greengrass


-Kiszökni? Mégsem vagy olyan gyáva és sunyi mardekáros?Ez nem lenne kicsit bátor dolog? – néztem rá szélesen vigyorogva, még mindig felé tartva zakómat. – Igazán örülnék neki, ha ez így lenne. – tettem hozzá, mert az arcán megjelenő fintorból rájöttem, hogy ez nem a legjobb dolog volt, amit most mondhattam. Végül magyarázkodásban tört ki, hogy őt csakis az érdekei vezérlik, hogy elsőként lássa a boltot. Visszautasította a felajánlott ruhadarabot, arra szabadkozva, hogy egy kis szél nem fog megártani neki, de én továbbra is kitartóan tartottam neki, miközben tovább sétáltunk a Roxfortba vezető úton.
- Ez lenne az a bolt, de gondolom, te is ismered – álltam meg a Csak Penna és Pergamen nevű bolt előtt. Dane elköszönt, majd elindul egyenesen a kastély felé. Hirtelen gondolattól vezérelve utána kiáltottam.
- Hé, kislány! Odabent jobbak az időjárásviszonyok, nem szeretnél még utoljára szétnézni? – mutattam a boltra, széles vigyorral az arcomon, kezemben még mindig kihűlt zakómat tartva.