Kviddics a javából

George-nak

Gondoltam, hogy nem hagyja szó nélkül a hatalmas sértésemet, bár be kell ismernem, volt abban valami igazság amit mondott. Ha nem lennének a Weasley fivérek, biztos hogy sokkal többet kellett volna látogatnom Madam Pomfrey-t, és aranyos asszonyság, meg minden, de azért örülök, hogy nem kellett folyton a csont töréseimmel bajlódnia.
- Iigen, együtt tényleg jók vagyunk...- mondtam lassan. - De azt is be kell ismerned, hogy ha én meg Katie nem szerzünk annyi pontot a Griffendélnek, akkor még a cikesszel sem nyertünk volna!- nyújtottam ki rá a nyelvem.
Remélem, hogy az üzletvezető messze jár most, mert biztos hogy nem tolerálná magas fizetéssel, hogy így viselkedek a vásárlókkal. De Georggal nem lehet nem így viselkedni, kihozza belőlem!
Láttam, hogy észreveszi a kávéba áztatott újságpapírt, de olyan "ne is kérdezd" pillantást löveltem felé, hogy utána szerintem meg se fordult a fejében. Ezt a reggelemet sem szeretném túl sokszor felemlegetni elég volt azt átélni az elmúlt napokban meg majd várhatóan az elkövetkezőkben is... Inkább eltereltem a témát a vásárlásra, és álltam rendelkezésére, mint egy jó eladó.
- Többféle is van!- odavezettem egy szekrénysorhoz a bolt belső részében. - Felül a drágábbak, ez például egy Magyar Menydörgő bőréből van!- szedtem le neki egyet a felsőbb polcról és a kezébe nyomtam.
- Az egyik legjobb fajta, a nemzeti válogatottnak is ilyenjei vannak. De itt van egy másik nagyon jó, ez népszerűbb, mert könnyebben hozzászokik a kéz vonalához, Norvég Tarajos sárkány bőréből.- levettem azt is a középső pocról, hadd nézegesse.

Alicia Spinnet

Mikor tudatosult benne, hogy kivel is áll szemben, széles vigyor ült ki az arcára, mintha azzal a hírrel jöttem volna, hogy idén előrébb hozták a karácsonyt. Flegmán ránézett felé nyújtott kezemre, majd a pulton át rám vetette magát, és véleményem szerint, elhatározta, hogy addig és olyan szorosan ölelget, míg ki nem lehelem a lelkem. Persze, én sem gondoltam komolyan, hogy egy készfogással megúszom Aliciánál…
Nevetve húzódott el tőlem, és enyhén a képembe vágta, hogy mennyivel jobb kviddics játékosnak tartja magát tőlem.
- Ugyan már, Alicia! Együtt vagyunk igazán jók – mosolyodtam el nosztalgiázva. – Nélkülünk minden második gurkó lelök a seprűdről – folytattam tovább saját védelmemre kelve, míg ő (most a pultot megkerülve) visszatért eredeti helyére. A Reggeli Próféta egy mai, kávéban megúsztatott példánya hevert előtte. Meg akartam kérdezni, hogy van-e benne valami említésre méltó, de nem tartottam valószínűnek, hogy azt ő valaha is kinyitotta, sőt, esélyem sem volt rá, mivel szorgos eladóhoz méltóan, már kérdezte is, hogy miben segíthet.
- Sárkánybőrkesztyűt szeretnék venni Ronnak – kezdtem nagy komolyan. - Tudod, fogó... és hát, névnapja lesz… - tettem hozzá magyarázatként.

Ahogy megpillantottam, hogy a belépő nem más, mint George Weasley, a régi, Roxfortos osztály és háztársam, akaratlanul is mosolyba szaladt a szám. Egész nyáron güriztem a boltban, igaz, néha betévedt egy két ismerős arc, de olyanok, akikkel szívesen is találkoztam volna, na azok valahogy elkerültek.
Üdvözlő mondata eszembe juttatta a nem éppen tervezettek szerint alakult reggelemet. Gyorsan a hajamhoz kaptam, hogy megpróbáljak javítani a helyzeten. Na igen, a fésülködés is kimaradt valahogy.
- Téged nem különbben!- kontráztam az üdvözlést.- Bár látom az utóbbi nálad sem hiányzik..- játékosan beleboxoltam a karjába, aztán a kinyújtott kezet kezdtem el méregetni. Most azt várja tőlem, hogy megszorítsam? Legszívesebben úgy megszorítanám neki, hogy aztán soha többé nem meri felajánlani, de nem hazudtolhatom meg magam, így hát egyszerűen a nyakába ugrottam. Miután megöleltem, vigyorgó képpel húzódtam hátrébb.
- Ahhoz képest, hogy milyen álmosnak látszom, azért van bennem annyi energia, hogy bármikor szétrúgjam a seggeteket egy kviddics meccsen! - utaltam Fredre, vagy akár az egész Weasley famíliára.
Így gyakorlatilag megóvtam a saját becsületemet és még az életkedvem is visszatért. Visszasétáltam a pulthoz, ahol egy röpke pillantást vetettem a szétázott újságra, majd újra a fiúnak szenteltem minden figyelmemet.
- Nos, miben segíthetek?- kédeztem jó alkalmazottként. Előbb a munka, aztán majd kikérdezem, hogy mi történt, mióta nem láttam, ami pedig jó rég volt. Pontosan a parádés kirepülésük a kastélyból volt az utolsó alkalom, amikor találkoztam velük, úgy, hogy már diák sem vagyok, abban sincs érdekeltségem, hogy ellátogassak a boltjukba. Már nem szorulok varázscsínyekre...

Alicia Spinnet

Nagyszerű madárcsicsergéses, virágillatú, napsütötte reggelre ébredtem.
Na, jó. Az, hogy madárcsicsergéses, virágillatú, és napsütötte volt, az túlzás. Mindössze a szomszédbolt tulajának ordítását, és égett reggelijének szagát éreztem sötét, elfüggönyözött emeleti szobám vékony falai közt.
Álmosan, szememet dörzsölgetve közelítettem meg a konyhának, nappalinak és étkezőnek használt helyiséget, ahol összevissza álló hajú, tükörképemmel találtam szemben magam, aminek nem mellesleg le volt hunyva mindkét szeme. Ekkor már biztosra vettem, hogy helyes úton járok, s Fredet látom, nem pedig a fürdőszobai tükörképemtől követelem megint a kávét.
Mai teendőim közt fontos szerepet kap az, hogy kedvenc kisöcsémnek új fogókesztyűt vegyek, még a kviddics-szezon kezdete előtt. Persze csak úgy, jóindulatból.... Névnapja lesz a szentnek, és hát, legalább már a felszerelés legyen jó, ha már a játékos nem az.
Szóval, némi reggeli és néhány bögre kávé bevitele után egész feldobott hangulatban indultam el az Abszol úton. A Kviddics a javából kirakatablakaiban jobbnál jobb seprűk sorakoztak, de nem vesztegettem tovább az időm, beléptem gyerekkorom kedvenc boltjába, ahol váratlan ismerős pislogott rám a kiszolgálópult mögül.
- Nocsak Alicia! Micsoda megtiszteltetés látni téged, így kócosan és álmos képpel - nyújtottam neki kezet, miközben széles vigyor ült ki arcomra.

Egy újabb reggel, amikor úgy kelek ki az ágyból, mint egy holtkóros. Robotszerűen bújok bele a ruhákba. A talárt majd felveszem a boltban. Véletlenségből rápillantok az órára.
- Basszus.- szalad ki a számon. A kis lakásom ablakán már ki tudja mióta kopog a bagoly a Reggeli Prófétával, gyorsan beengedem, dobok pár knútot a lábán függő kis erszénybe és nekilátok, hogy kávét készítsek. Körülbelül öt percem van beérni a boltba, ami felettébb kevés, tekintve, hogy három perc sétára van, a maradék időben pedig még reggeliznem is kellene. Persze lemondhatnék a kis friss levegőről, és hoppanálhatnék, de nem sok értelme lenne, úgy is be leszek zárva egész nap a négy fal közé.
A nagy kapkodásban a frissen főtt kávé felét kilöttyintettem, szerencsétlenségemre az újságomat érte a támadás, így az félig elázott.
- Ez kellett még nekem.- rázogattam a nedves papírt. Megragadtam egy szelet kenyeret, a kávét és a félig ázott újságot, és elhagytam a bűntény színterét.
Éppen pontosan érkeztem, Mr Howlett, a bolttulajdonos éppen akkor nyitott ki. Végigmért, majd rosszallóan megcsóválta a fejét, de szó nélkül hagyta a megjelenésem. A kirakat üvegében észrevettem a tükröződő önmagamat. Elfelejtett fésülködni is, hoppá. Ma biztos nem tettem jó benyomást a munkáltatómra...
Beléptem a boltba és egy csapásra rögön jobb kedvre derültem, ahogy megcsapott a jól ismert seprűkből áradó illat. Lepakoltam a pultra a reggelimet és a Prófétát, elintéztem gyorsan egy pár levelet, hogy azért Mr Howlett lássa, hogy milyen szorgalmasan dolgozom, majd miután elhagyta az üzlethelyiséget, végre nyugodtan leülhettem. Kihajtottam az újságot. A címlapon egy kimondottan attraktív, bár veszélyesnek tűnő nőt pillantottam meg. A képaláírásból kiderült, hogy ez Cassandra Hatch, a Minisztérium dolgozója, akinek az új törvénye nagy port kavart. Továbbiak a 8. oldalon. Próbáltam odalapozni, de abból a cikkből egy szép nagy barna maszat lett. Na akkor azt sem tudom meg, mi történt ma a varázsvilágban....
Épp befejeztem a reggelit, amikor felcsendült az ajtón lévő csengő, jelezve hogy valaki belépett. Segítőkészen felpattantam, mint egy jó alkalmazott és a belépőhöz fordultam.

.