Ginny Weasley & Michael Corner

ღ Michael ღ

Kívánságom nem vált valóra, a vonat tovább zakatolt Roxmorts fele. Hát persze, miért is állt volna meg? Max. akkor ha egy dementor szállt volna fel hozzánk, de az sem mostanában lesz. Hogy miért is vagyok ebben annyira biztos? Magam se tudom csak érzem és számomra pont elég. Az ablakon keresztül bambultam a messziségbe, s néha egy egy állat körvonalát pillantottam meg. Merengésemből Michael hívogatóan csengő hangja ébresztett fel. A fiú arról beszélt, hogy hogy tudnánk összefutni. Tudom mire gondol, túlságosan is jól ismerem ahhoz, hogy ne tudjam. Mi másra gondolhat mint a Tiltott Rengetegre?
- Tudom mire gondoltál! Benne vagyok. Mit szólnál ha évnyitó után fel is térképeznénk a helyünket?- kérdeztem egy kaján vigyor kiséretében. Majd magamhoz húztam és megpusziltam. Egyszerűen imádtam Michael mellet lenni, olyan felemelő érzés. Átöleltem és közben magamba szívtam parfümje illatát. Elfogok kérni tőle egy felsőt, hogy mindig magammal érezzem.
- De nagyon is! - mondtam majd megcsókoltam. Nem érdekelt az elsősök pfújolása, se a másodéveseké. Az idő szélsebesen telt, és azon vettem magam észre, hogy a vonat egyre jobban lassít. Majd egyszer csak megállt.
- Itt vagyunk!- mondtam sóhajtva, majd megfogtam Michael kezét és elindultunk a csomagjainkért.

// Bocsi a rövidsége miatt. :/ Köszönöm a játékot Minimica

Puszillak. Wink

ღ Gingin ღ

Roxfort. Megannyi elkövetett csíny helye, elsősként elvarázsol a toronyból való gyönyörű kilátás, rabul ejtett hercegnek érzem magam, aki arra vár, hogy 18 éves legyen és végre a születésnapján rendezett bálon kiválassza az ő hercegnőjét. Vajon amikor én tizennyolc leszek választhatok magamnak egy lányt, akit feleségül veszek és szeretni fogok életem végéig? Milyen lenne, ha Ginny lenne az a lány? Elvehetném őt? A szülei jó szemmel néznék azt, hogy én éppen megkérni készülöm a lányuk kezét? Elviselnének engem és a családomat? A testvérei elfogadnának engem sógoruknak?
Megannyi kérdés, melytől egytől egyig megfájdul a fejem. Ilyesmire rossz gondolni, ha egyszer elveszem Ginnyt akkor biztos szeretni fog a családja is. Ha ő kedves, biztos mindenki ilyen lesz hozzám. Mondjuk Ginnyn kívül biztos senki sem lesz szerelmes belém a családban, de legalább tudom, hogy elfogadnak annak a Hollóhátas fiúnak aki azelőtt voltam.
Minket Hollóhátasokat mintha mindenki elkerülne, az okoskodó lényünk mindenki számára fejtörést okoz. Túl sokat gondolkodunk és erre én vagyok az élő példa. Sok olyan dolgok is az eszembe jutnak ami normális varázsló fiú eszébe bizonyára nem. Például a házasság. Ki akar ilyenkor megházasodni? Vagy kit érdekel a jövő? Nos én szeretem a Jóslástan órákat, pont ezért járok is rá, de fogalmam sincs arról mit jelenthet a közelgő veszély. Még egy rokonom sem halt meg, szóval olyan nagy tragédia biztos nem lehet majd.
Szeretem a rokonaimat, azokat akik körül vesznek és szeretnek, na meg büszkék rám azért ami vagyok. Imádom a Bájitaltan órákat is, Piton professzor egyszerűen olyan mint egy morcos aszkabani őr, alias dementor. Neki a puszta megjelenése is elég ahhoz, hogy a többiek arcáról azonnal eltűnjön a boldogság. Én már csak tudom, hisz nem mindig vagyok képes mosolyogni az óráján, mert van olyan pillanat amikor arra gondolok, hogy mennyire rossz Ginny nélkül lenni.
– Tudom, néha én is szívesen belopóznék a Griffendélesek közé csak azért, hogy téged lássalak. – szóltam meg halkan, majd eszembe jutott valami, amit a kicsik előtt nem mondhattam el. Nem akarom, hogy rájöjjenek mennyire szeretek néha elcsatangolni a Tiltott Rengetegben és majd a példámat kövessék.
– Tudok egy helyet ahol majd kettesben lehetünk. Egyszer elmondom. – szóltam a közben ablakhoz sétált Ginny után.
Kisgyerekek, fogalmam sincs mit szabadna előttük elmondani és mit nem. A szüleik biztos féltik őket, ahogy csak engem hajdanán és most is. Néha komolyan minden levelükben ott van a kisfiam szó, mintha én tényleg olyan pöttöm kisfiú lennék aki nem tud vigyázni magára.
– Alig várom, hogy ott legyünk. Már hiányzik az udvar látványa, a szökőkút és a torony. Neked nem hiányzik a Roxfort Ginny? – kérdeztem továbbra is halkan. Természetesen semmi bajom sem volt, csak kiabálni azért mégsem volt illő. Amíg meg normálisan beszélek addig biztos meg fogja hallani mindazt amit éppen neki mondok.

ღ Michael ღ

A legszebb dolog ezen a világon a szerelem, akkor miért utasítják el annyian ezt a káprázatos érzést? Mi lenne ha a világon olyan varázslók,muglik és más lények élnének akik elutasítják ezt az érzést? Az a világ egy olyan hely lenne ahol én nem szeretnék élni. Nem tudnák szerelem és más fontos érzések nélkül élni. Ha most arra gondolok, hogy mit szeretnék tenni két olyan ötlet jut eszembe mint az ikreknek. Az első az lenne, hogy megállítanám a vonatot és még sokáig itt ülhetnék Michaellel meg a többiekkel. A második dolog pedig az lenne, hogy elszöknék vele. Nem is tudom elképzelni, hogy mi lenne velem Michael nélkül. Sőt, annak idején azt gondoltam, hogy Harrynél jobban senkit sem fogok tudni szeretni. De úgy látszik az emberek változnak, nőnek és velük együtt az érzések és megváltoznak. Nem az a rajongó kislány vagyok mint ezelőtt 2 éve, most már egy teljesen új személyiség vagyok. Bátor,vicces, okok és törődő. Már nem tudnék naphosszat arról beszélni, ahogy Harry nálunk lakik és minden más dologról. Egyszerűen nem menne, most már más dolgok érdekelnek amik valljuk be fontosabbak. Születésem óta arra neveltek, hogy szeressek és szeressenek. Nos, én mindig megpróbáltam minden tőlem telhetőt, de ha ez nem volt elég arról igazán nem tehetek. Nem szeretek így elkalandozni, főleg akkor nem, ha Michael közelében vagyok. Olyankor szeretek 100%-an rá figyelni és senki másra. Csak néztem az előttem fecsegő elsősöket, akiktől megkérdezte Michael hova szeretnének bejutni. Olyan aranyosak, ahogy a kis terveikről mesélnek. Vajon én is ilyen voltam elsős koromban? Ilyen kicsi, aranyos és szófosós ? Na jó az utóbbit viccnek szántam, de ahhoz képest ezek a kicsik annyit beszélnek mint egy tanár. Sőt sokkal többet, rosszabbak mint Piton mikor 3 táblányi dolgot kell nekünk ' bugyuta barbár barmoknak' elmagyaráznia. Ez Pitonnál bókolásnak is vehető, elvégre nem híve az ilyen dolgoknak. De néha kifejezetten jólesik ha ilyeneket mondd. Nincs is jobb egy Piton féle dicséret-szidásnál. Ezen akaratlanul is el kell mosolyodnom. Szegény elsőévesek megfagy a vér az ereikben ha meglátják Pitont. Na de, hogy is jutottam én el Pitonhoz? Fogalmam sincs. Ahogy Michaelt nézem, miként a kicsikkel társalog eszembe jut milyen apa lenne belőle. Remélem lesz szerencsém meglátni milyen apa is ő. Elvégre ha Merlin is úgy akarja akkor együtt maradunk, ha meg nem úgy akarja...akkor külön vállnak az útjaink. Ezen megborzongtam, hogy lehetne az, hogy én ne Michaelt szeressem? Vagy, hogy ne vele éljem le az életem. Egyszerűen hihetetlennek és képtelennek tartom ezt az egészet. Én Michaelt szeretném ő meg engem. Legalábbis úgy gondolom. Bízom benne, hogy sose tenne olyat amivel megtudna bántani, és abban is biztos vagyok, hogy kimondhatatlanul szeret. Pont mint én.
- Azt, hogy nem vagyunk egy klubhelyiségben. Vagy ha nem is egy klubhelyiségben akkor egy emeleten. Az lenne a legjobb ha átjárhatnánk egymáshoz, de ezt a portrék megakadályoznák. Ezt az egyet utálom a Roxfortban. Nem lehet együtt lenni. Mindig van valahol egy tekintet ami léket fúr a hátatba.- mondtam monoton hangon, magam elé bámúlva mint egy szobor. Olyan kedvetlennek tűnt ez az egész helyzet. Kedvetlen lettem én is, ezért kicsusszantam Michael öleléséből és az ablak fele fordultam. A messzi mély homályból már körberajzolódott a Roxfort körvonala. Merlin! Add, hogy most történjen valami! Nem akarok vissza menni Roxfortba...

ღ Gingin ღ

Ki volt az aki megkérdőjelezte, hogy egy Griffendéles és egy Hollóhátas nem lehet egy pár? Bizonyára azok akik nem tudták, hogy nincs lehetetlen, mert mindent elérhetünk amit csak szeretnénk, pusztán akarat kérdése a dolog. Én már csak tudom, hiszen ha nem vagyok elég bátor, nem megyek oda segíteni Ginnynek, akkor biztos nem tartanánk itt és én életem végéig figyelhetném őt a távolból. Azt mondják az a legbiztonságosabb szerelem amikor valakit a távolból, titokban szeretünk, mert olyankor csak a naivitásunkat növeljük, hogy az illető olyan, amilyennek elképzeljük és attól boldogok leszünk. Mert ugyebár akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem törjük ketté a szívünk, nem érzünk mérhetetlen bánatot és tudjuk a lehető legbiztonságosabb módon készülünk fel arra akit életünk értelmének fogunk tartani. De ki lenne most az én életem értelme ha nem Ginny? Egyelőre nem tudnék elképzelni egy másik jövőt, amiben ő nincs benne és nem szerethetem. Rémes lenne nélküle, talán nem bírnám ki, hogy nem ölelhetem magamhoz és nem puszilhatom meg legalább a homlokát ezzel is biztonságot sugallva neki. Féltem, hiszen mindannyian biztonságban szeretnénk tudni azt akit szeretünk, mondjuk nem vagyok az apja, sőt nem is akarok az lenni csak a barátja aki vigyáz rá és szereti őt.
Ez a szerep azt hiszem mindig is illett hozzám, nem kellett megjátszanom magam, bár csak egyszer, amikor valaki olyat kellett vigasztalnom akiről mindvégig azt hittem erős és nincs szüksége rám. Na igen, az ilyesmit kellene elkerülnöm, de én vagyok olyan ostoba és mindenkit előszeretettel engedek közel magamhoz. Terry és Anthony más téma, őket nem akarom a nap minden percében szorosan magamhoz ölelni és közölni velük, hogy ők életem nagy szerelme.
Ginny mindenkihez olyan kedves, a gyerekeket mosolyogva ébreszti fel és ez még jobban boldoggá tesz, mert elképzelem ahogy elveszem feleségül, gyerekeink lesznek és boldogan fogunk élni.
Szeretem, mert szeretnem kell és tudom, hogy egy darabig szeretni is fogom őt. Csendben figyelem ahogy elmegy valahová aztán kis idő múlva visszajön. A kicsik értetlenkedő arcát látva elkezdek kérdezősködni, hogy ki hová szeretne kerülni azok közül akik még nem tudják melyik lesz az ő házuk. Aztán a Roxfortról mesélek nekik, hogy milyen szeszélyesek a lépcsők és elsősként mennyire eltévedtem rajtuk.
Mosolyogtak rajta, miért ne tették volna? Bár kíváncsi vagyok ők mennyire fognak eltévedni és mikor találom szembe magam velük kétségbeesetten. De reméljük nekik sokkal több szerencséjük lesz a lépcsőkkel mint nekem.
Örültem amikor Ginny visszajött és mosolyogva mondta, hogy hamarosan megérkezünk a Roxfortba. Hiányzott az a hely, így természetes, hogy sokkal jobban kötődöm hozzá, mint bármi máshoz. Az a hely hamar a varázsló szívéhez nő és észre sem veszi, hogy el telik az idő s, máris mennie kell. Azt hiszem szívesebben lennék valamilyen tanár is, csak ne kelljen itt hagynom a Roxfortot. Bár nem hiszem, hogy a szüleim díjaznák, ők biztos egyből munkát keresnének nekem a Mágiaügyi Minisztériumnál, amit biztosan nem fogok szeretni.
– Van pár ötletem, de kíváncsi vagyok a te verziódra is. – én például a házak közötti eltérést sajnálom, hogy nem lehet egyik klubhelyiségből a másikba menni éjszaka amikor már a festmények is alszanak. Mai napig nem tudom, miért nem láthatom a Griffendélesek vagy a Hugrabugosok hálókerületét, klubhelyiségét, a Mardekárosokéra kifejezetten nem vagyok kíváncsi. Elég ha arra gondolok milyen egy pince és máris rájövők, hogy nem szeretnék ott lenni.
– Olyan kíváncsi vagyok, hogy ebben az évben ki hová fog kerülni a kicsik közül. – mondtam kissé izgatottan azt várva, hogy megérkezzünk és egy hosszú séta után a nagyterembe legyünk.

ღ Michael ღ

- Nagyon jól! Remek emberi párnám volt.-válaszoltam egy hatalmas vigyor kíséretében, majd felálltam. Hallatszott a jól megszokott fütty szó, amikor is mindenkinek át kell vennie a ruháját. Ez a füttyszó jelzi, hogy nemsoká megérkezünk Roxmortsba. Alig vártam már, hogy újra láthassam a jó öreg Roxfortot. Annyi mindent jelenet számomra, hogy azt el se tudom mondani. Tele van kedves, aranyos ismerősökkel és barátokkal. Ez az év igazán csodálatos lesz, elvégre egy ilyen mesés fiúval fogom eltölteni. Felálltam az ülőkére és elkezdtem a ruhám után kutatni. Kis idő múlva meg is leltem őket, hát igen pont a táskám mélyére rejtettem el. Mikera néztem és küldtem felé egy aranyos mosolyt. Majd odafordultam az alvó bandához. Letérdeltem és gyengéden elkezdtem felrázogatni őket.
- Hahó, ébredjetek. Mindjárt ott vagyunk, és át kell öltözni.-mondtam mosolyogva, lágy hangon mint az anyuka a gyermekeinek. Majd mikor felébredtek elhagytam a kabint és elmentem átöltözni. Kis idő múlva visszatértem, akkor már a többiek is fel voltak öltözve. A kicsik mosolyogtak mikor visszaértem a kabinba. Vajon Miccske mondott valami vicceset? Mégis min mosolyoghatnak? Odasiettem Michael mellé majd megigazítva a szoknyám helyet foglaltam.
- Mindjárt ott is vagyunk! Alig várom, hogy lássam a klubhelyiséget. Olyan jó lesz megint a Roxfortban lenni. Tudod, mit sajnálok a legjobban? - mondtam elkeseredetten, mert Michael nincs velem egy házba. Ez volt a legrosszabb és a legjobb a kapcsolatunkban. Mert így legalább hiányoltuk egymást, ha ott lenne minden percben a klubhelyiségbe az is biztos, hogy nem lenne hosszú idejű. Közelebb bújtam Miccskéhez és a mellkasára hajtottam a fejem. Olyan szép látvány volt az, ahogy az én narancs-sárga színeim keverednek az ő kék színeivel. Hollóhát és Griffendél, micsoda ellentét és mégis olyan szép...

ღ Gingin ღ

Örültem, hogy csak vele lehetek, de valóban nem lehettem szemét a kicsikkel és nem sajátíthattam ki a kabint kettőnknek ahogyan azt terveztem. Megpróbáltam mosolygós fejjel elkönyvelni azt, hogy most már nem leszünk kettesben és egy pár első-másod éves kis mitugrász be fog ülni a kabinba. Goromba ugyebár nem lehetek velük szembe, mert amilyen okosak még ki találnak valami hazugságot a velem egyidősek számára és azt végtelen időkig terjeszteni fogják. Amit persze nem akarok. Miért is akarnám, hogy ilyen kis csöppségek beleüssék az orrukat az én ügyembe amiről semmit sem tudnak és megvan előre a maguk jól megfogalmazott előítéletük amit a kis fejükben gondolnak.
– Én még nem szerettem volna találkozni velük, attól tartok le foglalnának és nem tudnék egyedül csak rád figyelni. Bár ahogy meg annyiszor leírtam a leveleimben veled fogom tölteni ezt a napot vagy napokat. Velük amúgy meg bármikor találkozhatok, de veled nem. Te nem vagy ott mindig mellettem, nem érezhetem az illatod, nem ölelhetlek magamhoz akkor amikor és ott ahol akarlak vagy csak rád gondolok s, nem vagy mellettem pont akkor.
Van amit nem tudok elmondani szóban, de sajnos tettekkel sem, ha a fejembe látna tudná mire gondolok, nem kellene magyarázkodnom, hogy a világot jelenti a számomra. Na jó egy szerelmes számára biztosan nem lehetnek határok, néhányszor volt szerencsém megtapasztalni milyen az ha valakit távolból szeretünk, de az illető nem tud róla. Rengeteg lány volt aki totál véletlenül megtetszett, azonban egyhez sem mentem oda. Minek, ha tudtam másnapra egy másik fog megtetszeni? De Ginny teljesen más lapra tartozik. Őt minél többet látom annál jobban szeretem és a többi lányra már ügyet sem vetek. Elhiszem emiatt volt egy kis incidens a Hollóhátas társaimmal, hogy hogyan is volt képem lepaktálni egy Griffendéles lánnyal. De… de… de a szerelemről volt szó, nem pedig ezer hamis Nagy Ő-ről akinek az arca megragadott és néhány percig nem eresztette el a tekintetem! Mai napig nem tudom, hogy volt elég erőm odamenni hozzá és segíteni neki, de bármi is legyen a titok nyitja örülök a mostanra kialakult kapcsolatunknak. Természetesen fejet hajtottam a kérése előtt és szó nélkül hagytam, hogy beengedje a szúrós szemű kicsiket a kabinba. Csak egy ostoba hír terjesztgetése és végük! Szerencsére jó az arcmemóriám és tudni fogom kik híresztelnek ezt azt rólam… ha mondanának valamit persze. Kicsik, biztos nem érthetnek meg minket és a világ legundorítóbb dolognak tartják még azt ahogyan én… mi viselkedünk. Az ő szemükben teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy egy másik kisfiú vagy kislány ajkait megcsókolják és magukhoz öleljék az illetőt túlcsorduló szeretetükből adódóan.
Próbáltam azt hinni, hogy nincsenek itt és nyugodt lehetek mert ha lehunyom a szemem reggel meg felébredek nem lesznek itt. Azonban tévedtem. Reggel ugyanúgy itt voltak a kabinban, csak épp aludtak még. Nos én nem tudtam. Valami miatt nem hunytam vissza a szemem és egy darabig inkább a tájat néztem és vártam, hogy Ginny felébredjen. Határozottan jó érzés volt tudni, hogy míg alszik a karjaimban tarthatom őt és szerethetem na meg persze vigyázhatok rá.
– Jó reggelt! – köszöntem vissza neki, amikor felnyitotta a szemeit és rám nézet. – Hogy aludtál?

ღ Michael ღ

-Igen, én már láttam őket. De sokat nem beszéltem velük, mert siettem hozzád.-mondtam mosolyogva majd még jobban odabújtam hozzá.- Szeretnék, csak veled lenni ebben a kabinban, csak az a helyzet, hogy ezt nem tehetjük meg a társainkkal. Be kéne őket engedjük.-mondtam szomorúan, majd választ se várva kinyitottam az ajtót, és betessékeltem a többieket. Visszaültem és elkezdtem Miccske mellkasán jártatni a kezem. Az elsősök próbáltak úgy tenni mintha nem is minket néznének, de ez nem nagyon sikerült nekik. A két másodéves Hollóhátas akik szintén bent ültek, próbáltak nem rosszmájú megjegyzést küldeni felém. Hiába titkolják én akkor is tudom azt, hogy egyik Hollóhátas lány sem kedveli Miccske választását, aki jelen esetben én lennék. Hát igen, sok vizet kavart az a hír, hogy én meg Miccske járunk. Emlékszem mikor megtudták, az aztán nem volt semmi. A Griffendélesek dühöngtek, a Hollóhátasok is eléggé ki voltak akadva. De most őszintén, ki a fenét érdekli a véleményük? Engem aztán nem, ha valakinek olyan nagy családja van mint nekem, megtanulja kizárni a jelentéktelen véleményeket.
- Na, és mi a terv erre az évre?- kérdeztem kuncogva, majd felültem, hogy jobban lássam az arcát. Imádtam az arcát, főleg mikor gondolkodik. Olyan aranyos amikor gondolkodik, mintha hallani lehetne ahogy zakatolnak a fogaskerekek az agyában. Akaratlanul is elkellet ezen mosolyodnom. Majd végre valahára elindult a vonat, olyan megnyugtató és altató zakatolás hallatszott, hogy akaratlanul is elálmosodtam. Odadőltem Miccske vállára és éreztem, ahogy a szemem szépen lassan lecsukódik én pedig mély álomba zuhanok.
Olyan fél úton lehettünk amikor megébredtem. Michael a hátamat simogatta én pedig a mellkasát használtam párnának. Felemeltem komás fejemet és rámosolyogtam az emberi párnámra.
-Jó reggelt!- köszöntem vidáman és mosolyogva, mikor észrevettem, hogy csak mi ketten vagyunk fent. A többiek kidőltek.

ღ Gingin ღ

Egy pillanatra megkönnyebbültem amikor becsukhattam az ajtót és leülhettem Ginny mellé. Azt hiszem ebben a percben semmire sem volt szükségem az ő közelségén kívül. Mellettem van, velem és csak ez számít. Szeretem ha hozzáérnek a hajamhoz, babrálják és eljátszadoznak vele. Kiskoromban anya csak úgy tudott elaltatni, ha mese közben még a hajamat is az ujjai köré csavarta és babrált vele egy kicsikét. Most szerencsére nem alszom el, hiszen nem vagyok négy éves, akit okvetlen mesével kell elaltatni. Tagadhatatlanul jól esett az, hogy itt van, mélyen a szemeimbe néz és az ajkaival illeti az enyémet. Azt hiszem örülhetek annak amikor az egyik beszélgetésünk során megemlítettem neki, hogy mennyire aranyos és úgy érzem sokkal többet érzek iránta, mint barátságot. Jó azzal nem számoltam, hogy talán a bátyjai fel fognak aggatni az egyik festmény mellé, amiért hozzá értem a húgukhoz és egyszerűen csak elmondtam neki mennyire szeretem, azután persze meg is csókoltam őt. Miért ne tettem volna meg, ha már tudta az igazat és én voltam olyan ostoba, hogy gondolkodás nélkül cselekedtem? Most már tudom, hogy nem volt ostobaság jól tettem azt amit és nincs mit megbánom senki előtt. A Griffendélből azután se volt kevesebb vagy több ellenségem esetleg barátom. Minket valamiért mindig magunknak való kis okosoknak néztek, néznek a mai napig is akik két méterrel a föld felett lebegnek seprű nélkül. Viccesnek tartom az ilyesmit, mert senki sem magunk miatt ítél el, hanem azért amelyik házban vagyunk beosztva. Nem szeretek téves előítéletekkel rendelkezni, pont ezért ha véletlenül másokkal is barátkozni akarok, mondjuk a Mardekárban lévőkkel, akkor a Griffendélesek szemét szúrja a dolog, hogy mekkora álszent egy Hollóhátas vagyok. Tulajdonképpen ők nem tudják, hogy én mindig is álszent voltam és nem kellett annak titulálni. Na jó csak vicceltem.
- Még nem. De hidd el, a Roxfortban biztos találkozom velük. Pont ezért most csak veled szeretnék lenni. – igen, mindez valóban így volt és így is gondoltam. Nem akartam rajta kívül most mással lenni, sőt legszívesebben osztozni sem a kabinunkon.
- Na és te a barátaiddal? – nem értettem miért néz rám kérdőn, végül megértettem amikor kinéztem a kabinunk ablakán. Első és másodévesek akiket személy szerint nem ismertem. Sőt ha láttam volna az arcukat akkor azt biztos elfelejtettem volna.
- Annyira nem szeretek dönteni... Szeretnéd, hogy ők is itt legyenek?

ღ Michael ღ

Jelenleg a legfontosabb személy az életemben nem más mint Miccske. Ki más is lehetne ? Kimondhatatlanul és leírhatatlanul szeretem őt , mindennél jobban.
Sokat segít a kapcsolatunkon az is , hogy külön házban vagyunk és nem lógunk egymás nyakán állandóan. Így barátaink se érezhetik elhanyagolva magukat. Sokkal jobb egy Hollóhátas okos , aranyos , romantikus fiú mint 100 meg 100 Griffendéles... Imádom a házam , de sokkal jobban jár mindenki ha más házból választ párt.
Hercegnőnek érzem magam Michael közelében , mintha Ő lenne az én Hercegem akire egész életemben vártam és vágytam. Olyan számomra mint szomjas embernek a víz..... nélkülözhetetlen. A sok kedves szó amit mond , a kedves és védelmező ölelései amit oly gyakran add. Imádom amikor magához ölel és nem enged el. Egyszerűen ... mesebeli.
Beljebb mentünk a kabinba amit Michael kettőnk számára keresett. Olyan jó volt , hogy nem ülnek mások is itt. Nem kell arra figyelni , hogy vajon nem-e zavarja őket azt , hogy mi itt csókolózunk.
- Azt hiszem jól vagyok. Csak beütöttem a térdem de semmi komoly. Köszi , hogy aggódsz miattam.- mondtam mosolyogva közben a térdemet masszíroztam. Közben Miccske becsukta a kabin ajtaját és leült mellém. Egyik kezemmel megfogtam egy hajtincsét és avval kezdtem el játszadozni. Majd mélyen belenéztem a szemeibe amik olyan gyönyörűen csillogtak , és megcsókoltam. Közben a vonat hangos zakatolással jelezte , hogy elindult a Roxfort fele. Nagy kő esett le a szívemről , hogy most már semmi sem választhat el engem Miccskétől.
- Amúgy... Találkoztál már Terryvel és Anthonyval ? - érdeklődtem a két barátja iránt. Kedveltem őket olyan jó fejek voltak velem mindig. Mintha a testvéreim lennének , mindig avval hülyítik Michaelt , hogy ha nem vigyázz rám szétverik a hátsóját. Ami persze nem lenne valami jó ötlet , mert Michael hátsója igen remek....
Kinéztem a folyósora ahol mérges szempárokat láttam , egy csapat másodéves és elsőéves állt kint a kabinunkkal szemben. Gondolom beszeretnének jönni , és nem értik miért is sajátítottuk ki ezt a kabint magunknak. Ha tudnák milyen régóta vártam már azt , hogy Miccske karjai közt legyek újra. Megesett a szívem rajtuk és kérdőn néztem Miccsre.

ღ Gingin ღ

Szeretem Ginnyt, akit meg szeretünk azt tudtommal sosem engedjük el. Nos nekem eszem ágában sincs elengedni őt az ölelésemből, hisz olyan hihetetlen ez az egész. Az elején nem gondoltam volna, hogy itt leszek és szorosan magamhoz fogom ölelni. Nem látok előre és ezt még a jóslástan órákon sem lehetett volna előre megjósolni. Én abban hiszek, hogy a döntéseink szerint alakul a jövőnk, a múltat nem tudjuk megváltoztatni, mert akkor az iszonyatosan összekuszálódik a jelent meg élni kell... mindenképpen ha egy olyan lány van a karjaimban mint Ginny.
Őt akartam szeretni, mert úgy érzem jobb egy Griffendéles barátnő, mint száz Hollóhátas. A sajátjaimat bármikor láthatom a klubhelyiségben, de Ginnyt nem. Hiányzik, nekem meg szükségem van erre az érzésre. Ha nem érzem, hogy hiányzik, akkor biztos nem szeretem. Ha meg nem szeretem akkor nem nevezhetem őt a barátnőmnek. Márpedig én annak akarom nevezni, szeretni szeretném, törődni vele, mintha négy éve házasok lennénk vagy nem tudom. Na jó nem, sok dolog történhet míg arra kerülne a sor, hogy valamit nagyon-nagyon komolyan gondoljak és döntést hozzak. Szeretem és akit szeretünk azt nem engedjük el, míg megvan bennünk ez a csodálatos érzés melyet mások szeretetnek vagy éppenséggel szerelemnek neveznek.
Mindig mosolyogva nézek rá, most szintén hisz itt van. Nem kell azon rágódnom, hogy hol lehet, mit csinál, gondol-e rám, szeret még, mert itt van velem és senki mással. Kissé vigyorogva közelebb szerettem volna hajolni az ajkaihoz és megcsókolni őt, amikor valaki nekünk jött. Mondanom sem kell, hogy sikeresen eltávolodtam Ginnytől. Az illető örülhet annak, hogy nem lökött fel a kabin ajtajára és láthatólag semmi bajom.
- Mardekár! Sejthettem volna. – jegyeztem meg kissé halkan amikor az illető után próbáltam nézni. De mivel én nem vagyok olyan sokáig bámészkodó újfent mosolyogva megfogtam Ginny kezét és behúztam a kabinunkba.
- Semmi bajom, de jobb ha idebent leszünk még mielőtt valaki még nagyobb kárt tesz bennünk. – nem akartam udvariatlan lenni, pont ezért úgy éreztem muszáj kimutatnom azt, hogy én is aggódom érte nem csak ő értem.
- Na és neked? Ugye nem esett semmi bajod Ginny? – becsuktam mögötte az ajtót, egyszerűen csak azért mert nem akartam, hogy más is bejöjjön rajta és megzavarjon minket már megint. Persze nem szándékoztam megerőszakolni őt vagy ilyenek, csak... nem akartam, hogy megzavarjanak minket, ilyen egyszerű az egész. Békés, nyugodt, romantikus perceket szerettem volna eltölteni vele míg meg nem érkezünk a Roxfortba, lehetőleg gondmentesen. Azt bizonyára most nem nézném jó szemmel, ha Terry vagy Anthony csak úgy szó nélkül fogná magát és bejönne ide. Na nem, az ki van csukva! Velük bármikor beszélgethetek, de Ginnyvel nem.

ღ Michael ღ

Olyan aranyos volt ma is Michael. De ő mikor nem az ? Ő mindig aranyos és nagyon figyelmes. Ha nem tartanék attól , hogy bátyáim ki lennének akadva azét mert egy Hollóhátas tetszik akkor az egész szobámat Michaelről készült képekkel díszíteném. De ez lehetetlen lenne , ha csak be nem engednék senkit szobámba. De az se lenne a legjobb mivel az ikrek már hopponálni is tudnak. Istenem miért ilyen nehéz 6 fiú testvér közt egyetlen lánynak lenni ??
Köszöntésében éreztem a boldogságát , az örömét , hogy újra láthat. Ez az öröm nem színlelt ez igazi. Teljesen eloszlatta kétségeimet , hogy már nem is tetszem neki. Megnyugodtam. Olyan jó újra látni az én Miccskémet és még jobb , hogy megölelhetem. Nem tudom érzi-e azt amit én érzek ebben a szent pillanatban. Remélem érzi , hogy szeretem és örülök annak , hogy újra találkozunk! Megint egy évet együtt fogunk tölteni. A varázsvilág összes pénzét odaadnám csak , hogy az én Michaelommal lehessek.
Leírhatatlan érzés fog el amikor meglátom. Mintha ezer pici tündér repdesne a gyomromba. Egyszerre vagyok izgatott és félénk. Sose tudom eldönteni , hogy hogy érdemeltem ki őt. Bár ezek a hormonok miatt van , és néha furcsa dolgot művelnek de ebben a pillanatban hálás vagyok nekik azért ,hogy minket így összehoztak.
- Te is hiányoztál! Nagyon is! - jelentettem. Ölelése olyan megnyugtató olyan védelmező. Úgy érzem mellette semmi bajom nem eshet! Szorosan öleltem magamhoz és nem akartam elengedni. Heteket el tudnék tölteni ölelésében. A világ minden kincsét odaadnám érte.
Ölelésünket egy Mardekáros zavarta meg aki úgy hajtott el mellettünk mint valami buldózer. Fellökött minket mint valami tekebábukat , és mi mint védtelen bábuk dőltünk. Szerencsére nem estünk el de eléggé bevertem a lábamat. Szúrós tekintettel néztem az elviharzó gázolónkat .
- De bunkó volt! Nem esett bajod ? - kérdeztem aggódva Michaeltől.

ღ Gingin ღ

Imádtam Ginny Weasleyt, ha a szüleimtől nem tartottam volna akkor tuti biztos az ő arcával tapétázom ki a szobámat, hogy bárhová nézek mindenhol csak őt lássam. Nem akarom elfelejteni az arcát, a vörös csodálatos hajzuhatagát, az ajkai érintését, a szemeit melyekben ha vele vagyok önmagamat látom. Azt az önmagamat akinek ő lát, tehát tökéletesnek és hibátlannak. Tudom, hogy a szerelmesek szemében a kiválasztott személy mindig tökéletes, még akkor is, ha rendelkezik némi hibákkal, de mi pont azokkal együtt szeretjük.
A sok rossz mellett a jó dolgok eltörpülnek, mert a jóság szerintem mindig erősebb a rossznál. Lehetetlen, hogy a gonoszak győzzenek, még a mesékben is a jó elnyeri méltó jutalmát… akkor a varázsvilágban miért ne lehetne így? Csak idő kérdése és az a nyavalyás Voldemort is meghal. Egyszerűen muszáj meghalnia és kész. A fő gonosz nem élhet. Teljes mértékben lehetetlen.
Gondolataim közepette néha-néha kinéztem a folyosóra, hátha meglátom valahol az én Ginnymet és inthetek neki, hogy hová jöjjön. De már őszintén az utolsó percben kezdtem azt érezni, hogy nem fog jönni és egy másik vágányra szált fel.
Persze, tudom, hogy mindent elmondtam neki, ne az elsősök között keressen, mert sosem vegyülnék velük, még akkor se, ha a szükség szorít és nincsen máshol hely. Most egyelőre nem vagyunk sokan, vagyis annyira nem, hogy valakinek a folyóson kelljen állnia, mert az összes kabin tömve van.
Már készen álltam lemondóan visszamenni a kabinomba amikor valaki nekem jött. Képes lettem volna az illetőt lehordani valaminek és káromkodni egyet, de amikor megláttam Ginny arcát mosolyra húztam a számat.
– Ginny! De örülök, hogy látlak! – ez akart lenni nálam az üdvözlés, az öröm és boldogság kifejezése. Hiányzott, ezt ő is tudja, hisz nem egyszer leírtam neki a hiányzol szót. Vajon mennyit érhetett? Tudta, hogy minden szavam őszintén és komolyan gondolom? Ismer-e elégé ahhoz, hogy megbízzon bennem és azért szeressen aki vagyok? Bizonytalanná tesz, de egyben boldoggá is és minden pénzt megér amit a Gringottsban tartanak. Elképzeltem, hogy egyszer komolyan kirabolom azt a bankot, de eszembe jutott, hogyha megtenném akkor csak a saját széfünket tudnám kifosztani, mert ugyebár oda könnyebben beengednek mint máshová.
Na jó, felejtsük el a Gringottst és azt, hogy valaha sikerül kirabolni csak a gazdagság kedvéért. Hiszen úgyis tudnák, hogy én tettem és akkor, az Azkabanba kerülnék, ahol már nem láthatom az én pöttöm Ginnymet.
– Hiányoztál! – gondolkodás nélkül öleltem őt magamhoz, jó tudom, hogy be sem engedtem egyelőre a kabinunkba, de hát… hiányzott, az öleléssel meg sehogy sem tudok várni, hisz hetek óta nem láttam.

ღ Michael ღ

Szeptember elseje van , alig vártam már , hogy eljöjjön ez a nap. Hogy miért is? Hisz visszatérünk a Roxfortba ,de ami a legjobb , hogy újra láthatom Michaelt. Michael a legcsodálatosabb ember a Földön. Imádom minden kedves szavát , gyönyörű szemei elvarázsolnak. Érintései , csókjai amit oly gyengéden add minden egyes találkozásunkkor. Bár a nyár folyamán sokat leveleztünk az azért mégsem volt az igazi. Persze mindig mindent tudtunk , de akkor se tudtam átölelni vagy megpuszilni. Sokszor megbeszéltük , hogy találkozunk nyáron de valahogy sose jött össze. Vagy mi utaztunk el , vagy ők.
Megígérte , hogy Roxfort Expresszen együtt ülünk az egyik kabinban. Kettesben. Ami elég nehéz dolog mivel egyre többen vagyunk és egyre kevesebb a hely. Ezért képtelenség egy teljes kabint lefoglalni. De biztos vagyok benne , hogy Michaelnek sikerül.
Anyám hangja zavarta meg álmodozásom. - Megyek már anya! Gyors lementem a nappaliba . Ott állt Ron,Harry és Hermione valamint a szüleim. Mindenki megfogta a csomagját és elindultunk a King's Cross fele. Beülütnk a kis Ford Angliánkba amit varázslattal megnagyobbított apa. Kényelmesen elfértünk , majd türelmetlenül vártam az indulást.
Alig fél óra múlva már a 9 és 3/4 vágány fele csörtettünk. Több diáktársammal is összetalálkoztam , de engem ez mind nem érdekelt. Jobb dolgom volt , meg kellett keressnem Michaelt. Oda vittem a csomagjaimat a vágányhoz majd betettük. Majd anyáékhoz siettem és gyors elköszöntem.
Anyáék nem tudták elképzelni mi ez a nagy sietség , apa és anya még búcsúzkodni akartak volna de én nem hagytam. Felszálltam a vonatra és elindultam megkeresni Michaelt. Sok ismerős és ismeretlen arccal találkoztam. Most , hogy itt vagyok alig pár méterre az én Michaelemtől eléggé izgatott lettem. Mi történik ha meg sem ismer ?Mi van ha már nem is tetszek neki ? Ezen gondolkodva eszembe jutott amikor megismerkedtünk.
Már egy jó ideje tetszett nekem Michael de nem mertem megszólítani. Egy nap amikor épp Piton órájáról igyekeztem felmenni elejtettem a kezemben lévő dolgokat. Majd odajött hozzám segíteni egy nagyon aranyos fiú , aki mint kiderült Michael volt. Megköszöntem és elrohantam. Majd sok sok beszélgetés és köszönés után valahogy összemelegedtünk. Épp ezen filóztam , hogy mi hogy jöhettünk össze mikor nekimentem valakinek.
- Óh , bocsánat nem akartam! - mondtam az ismeretlennek akinek nekimentem. Mikor jobban megnéztem rájöttem , hogy az Michael.- Szia Michael! - mondtam aranyosan örvendve a fiúnak.

ღ Gingin ღ

Tagadhatatlanul örültem a mai napnak, nem azért mert kezdődik a suli és nekem megint pálcát kell ragadnom, hanem azért mert újra láthatom az én elragadó kis Ginnymet. Imádom a vörös haját, annyira egyedivé teszi őt az a hajzuhatag, hogy bűn őt nem észre venni. Most is csak miatta siettem, na meg azért, hogy egy üres kabint találjak ahová senki sem telepedett be és még Terry meg Anthony sincs ott.
Jóformán el sem búcsúztam a szüleimtől, pedig ők mindenképpen agyon szerettek volna ölelni engem, én azonban sokkal furfangosabb voltam és kibújtam a fojtogató ölelésből. Hallottam apa megjegyzését, de hát ő sem ismer elégé és nem tudhatja, hogy én miért vagyok ennyire felpörögve ma. Olyan régen láttam Ginnyt, levelezni meg, az igazat megvallva nem ugyanaz. Nem láthatom őt, nem érinthetem meg, nem nyomhatok puszit az arcára és nem is ölelhetem magamhoz kifejezve ezzel a szeretetemet.
Mai napig nem tudom elképzelni azt, hogy hogyan is mehettem oda hozzá. Na jó tudom, ha a pergamenjei, meg a füzete ki nem esik a kezéből akkor biztos nem szólók hozzá soha és nem is segítek neki összeszedni a dolgait. Emlékszem a mosolyára, ami elvarázsolt és semmit sem tudtam tudtam mondani. Pont elég volt az, ha megköszönte a segítségemet. Az egyetlen Weasley lány hozzám szólt, azt hiszem számomra pont elég volt ennyi. Oké nem, mert az Ő hangjával nem lehet betelni. Tudtam, hogy minden egyes étkezéskor Ginnyt nézem ahogy a Griffendélesek között vacsorázik, beszélget a barátaival és jól szórakozik közöttük.
Míg őt meg nem láttam, én szintén jól szórakoztam, de amióta a Roxfortba jár, minden megváltozott. Terry és Anthony hozzám sem szólhat ha gondolkodom és elvagyok a gondolataimmal, biztos attól félek, hogy kitudódik vagy hangosan kimondom azt amire gondolok. Na jó, olyat azért sosem mondanék el a barátaimnak amitől egy fokkal érzelgősebbnek és gyengének gondolnak. Nem vagyok az, csak szeretem azt akit szeretni kell és az ellenségeimet gyűlölöm, ilyen egyszerű az egész.
Ellenség… bár egy se lenne, de sajnos a varázslók életébe is becsúszik egy-egy olyan személy mint Voldemort. Őt senki sem szereti, csak a csatlósai akik halálfalóknak nevezik magukat. Mondjuk én az aurorokat jobban csipem, ők legalább a jó célt szolgálják és ha meghalnak akkor tudni fogják, hogy valami nemes dolog miatt.
A vonatra felérve mosolyra húztam a számat, már csak egy kabint vagy Ginnyt kellene megkeresnem. Tudom, hogy azt mondtam neki keresni fogok egy kabint míg ők megérkeznek, de hát nem tehetek arról ha képtelen vagyok veszteg maradni egyedül. Vajon mikor érkeznek meg? Rám talál? Örülni fog, ha engem meglát? Nem tudhatom. Mindenesetre kell nekem egy üres kabin, amelynek az ablaka pont a tömeg és a szüleim felé nyílik. Fogalmam sincs hány percig baktattam a folyóson lévő diákok között míg elérkeztem egy üres és pont megfelelő kabinhoz ahol senki sem volt még. Én tiszta szívemből örültem annak, hogy ezt a helyet egyelőre senki sem találta meg és egyedül vagyok. Már csak Ginny hiányzik a többiekre meg, nem is vagyok annyira kíváncsi, mint rá.

Időpont: 1995 . szeptember. 1.
Helyszín: Roxfort Expresz

» Michael Corner
» Ginny Weasley
» Kviddics pálya
» Ginny szobája
» Fred Weasley