Főút

Daphne Greengrass

A barátnőim még mindig hőbörögtek és a bunkó Mardekárosokat szidták, mikor Marietta föltápászkodott a földről és leporolta a kabátját. Én igyekeztem megnyugtatni őket, hogy végtére is bocsánatot kért az a lány és különben sem esett egyikünknek sem semmi baja, felesleges ilyen nagy feneket keríteni a dolognak. Még tettek ugyan megjegyzéseket arra, hogy túlságosan jó a természetem, nem kellene ilyen elnézőnek lennem a Mardekárosokkal, mert aki bunkó, az bunkó, de idővel az ő kedélyeik is lecsillapodtak. Ekkor vetettem fel, hogy az ijedtségre mi lenne, ha innánk egy jó kis vajsört a Három Seprűben, amit mindannyian lelkesen fogadtak. El is indultunk, ám ekkor az egyik barátnőm hirtelen kitalálta, hogy ő hallott valami leárazásról Zonkó Csodabazárában, ami csak ebben az órában aktuális. Erre a többiek is felvetették, hogy ez bizony őket is érdekelné, mi lenne, ha előbb inkább odamennénk. A magam részéről a hidegben már eléggé átfagytam és jobban esett volna egy jó kis vajsört kortyolgatva ücsörögni egy asztalnál, mint nézelődni egy bazárban.
- Mi lenne, ha ti gyorsan elugranátok oda, megvennétek, amit szeretnétek, én meg addig foglalok helyet a Három Seprűben? Biztosan sokan vannak most ott – vetettem fel. Barátnőim ugyan sajnálkoztak, hogy nem tartok velük, de sikerült meggyőznöm őket, nem zavar, ha egyedül hagynak. Leváltam hát tőlük és így egyedül léptem be a Három Seprűbe, ami valóban zsúfolásig tele volt Roxfortos diákokkal. Kedvesnek szánt mosollyal az arcomon a pulthoz léptem, kikértem egy pohár vajsört, majd kezemben szerzeményemmel körbepillantottam a helyiségben, ám egyetlen szabad asztalt sem láttam. Sőt még ismerős arcot sem, akihez esetleg csatlakozhatnék. Úgyhogy csak álltam ott az asztalok között és nézelődtem a zsúfolt, zajos kocsmában, hátha mégis megpillantok valakit, akit nem zavarna, ha helyet foglalnék az asztalánál.

Még hallottam, ahogy a Hollóhátas lány megbocsátja bűneimet, kicsit meg is könnyebbültem. Így nem kell majd magyarázkodnom neki, és bocsánatért esedezni, ha nem lesznek velem a srácok. Szaladtam Timonssal a Három Seprűbe ínycsiklandozó fahéjas vajsört inni, a hideg elől. Ahogy beléptünk a tágas kocsmába, a testemen átfutott a melegség és megkönnyebbülést éreztem elfagyott ujjaimon. Rámutattam egy félre eső kis asztalocskára az egyik sarokban.
-Hihetetlen ez az idő, megyek sörért. – mondtam Timnek, miközben mutogattam az asztalra, hogy oda üljön le. A pulthoz érve Madame Rosmerta széles vigyorral köszöntve kérdezte, hogy mit parancsolok talán egy kis cherryt?.
- Azt parancsolom, hogy addig álljon fél lábon, amíg én itt valaha is Cherryt fogok inni! – válaszoltam neki egy gunyoros grimasszal, amit ő nem nézett jó szemmel. Majdnem kipenderített a kocsmából tiszteletlenségemért. De sikerült, őt meggyőznöm. Igazából megfenyegettem, hogy ha nem maradhatok, akkor elmondom a Mágiaügyi Miniszternek, hogy kiskorúakat szolgálnak ki alkohollal. Haha. Isteni vagyok. Kértem két nagyadag vajsört, és odaültem az asztalunkhoz. Sajnálatos módon Timonsnak el kellett sietnie Quidditch edzésre, így egyedül maradtam. Vártam, hátha valami ismerős arc betoppan és megsajnál engem.

Daphne Greengrass

Hirtelen tényleg fel sem fogtam, mi történt. Kibillentem az egyensúlyomból és a következő pillanatban már csak azt láttam, hogy Marietta a földön van és nekem se sokon múlott, hogy ott landoljak. A többiek persze rögtön aggódva ugrottak oda és a hogylétünk felől érdeklődtek. Ekkor egy bűnbánó hangot hallottam csendülni. Mikor odapillantottam, a Mardekáros szőke lány, pár házából való fiú gyűrűjében állva, akik mind ránk meredtek, váratlanul gúnyosan elnevette magát. Ez azért elég érdekes reakció. Mármint persze, a Mardekárosok általában elég furcsák és nem is valami kedvesek. De az az előbbi bocsánatkérés nem úgy hangzott, mint amivel gúnyolódni szándékozna. Hallottam, hogy a mellettem lévő barátnőim rosszallva veszik a levegőt. Én nem szeretem, ha bántják a barátaimat, nem is viselem el szó nélkül, de ez most biztos nem volt szándékos. És ki tudja, talán az a lány tényleg sajnálja, csak talán a Mardekáros barátai előtt cikinek érzi ezt a fajta viselkedést. Végül is a Mardekárosok tényleg furcsák. De nem hinném, hogy feltétlenül mind rossz emberek. Talán ő sem az. Miért is feltételeznék róla rosszat, ha nem is ismerem?
- Semmi gond, jól vagyunk. Előfordul az ilyesmi – kiáltottam a közben továbbinduló csoport után, egy kedves mosollyal megtoldva. Végül is én tényleg nem rosszindulatból szóltam utána. Miért is kellene ebből olyan nagy ügyet csinálni? Komolyabb bajunk nem esett, véletlen volt, ráadásul ha azt nézzük, még bocsánatot is kért az a lány,nem igaz?

Végre elkövetkezett az első roxmortsi hétvége, amit azóta epekedve várok, amióta szeptember elsején leszálltam a vonatról.
-Végre.. végre... végre itt vagyok!! - kiáltottam, ökölbe szorított kézzel ugráltam a falu kapujába mikor megpillantottam a boltokat. A Mézesfalás és Zonkó Csodabazára egyenesen csábítottak, hívogattak a kirakat elé... kíváncsi voltam milyen új találmányokkal rukkolnak elő ebben a tanévben.
Fogtam hát barátaimat, akik többnyire fiúból álltak, mivel én inkább velük barátkoztam, mint lányokkal... Valahogy nagyobb biztonságban éreztem magam közöttük, és jobban éreztették velem, hogy nő vagyok. Udvariasan kinyitották nekem az ajtót és mindig előre engedtek, ha meséltem valamit csak úgy itták a szavaimat. Remek érzés volt, mintha csak arra várnának, hogy teljesíthessék rájuk kiszabott feladatokat. Hercegnőnek éreztem magam.
Szóval elindultunk a boltok felé, szétnéztünk Zonkónál, vettem is egy csomó cuccot, Csípős csótányt, Láthatatlan tintát, Pattogós tintát és egyéb csecsebecséket. Miután végeztünk a cuccok beszerzésével és kiléptünk a boltból, az arcomba csapódott a csípősen hűvös őszi szél. Megborzongtam majd fejemre húztam a szőrmés csuklyámat, ami a saját tervezésű kabátomhoz tatozott.. Felvetettem hát egy ötletet.
- Fiúk, mit szólnátok hozzá, haaa... meginnánk egy forró fahéjban gazdag vajsört? - kézdeztem.
Nem mindenki díjazta az ötletet, így hát különváltunk. Avaray és Blaise visszamentek a kastélyba én pedig Timons Hollyssal aki egy kevésbé bőbeszédű fiúcska volt, elindultam a Három Seprűbe.
Épp egy sikátoron haladtunk át, mikor a szél végigsöpört a terepen így hát futásnak eredtünk, szélsebesen száguldoztunk ki a főútra ahol egy csapat Hollóhátasba ütköztem, elsodorva azzal az egyik lányt. Komolyan átfutott az agyam, hogy bocsánatot kérjek-e tőle, hisz engem is a Hollóhátba szánt volna a sorsom… és akkor most háztársak lennénk… De hát nem oda szánt. Egy sokkal becsesebb feladatra lettem kijelölve, hogy egykor a Nagyúr nyomdokaiba léphessek és megváltoztassam a világot. Szép álmok, de ezt én nem is akarom.
Megálltam… mély levegőt vettem és visszafordultam a szerencsétlen áldozatokhoz. Lehajtottam a csuklyát a fejemről és őszinte megbánással kértem bocsánatot.
- Ne haragudjatok, nem akartam… Jól vagytok? – kérdeztem, de ugyanakkor átfutott az agyamon. Miért is vagyok én velük ilyen kedves? Hisz az csak egy dolog, hogy Hollóhátba kellett volna kerülnöm… de nem oda kerültem… követnem kell a házam előírásait, ami nem kedvez az e-fajtáknak.
- Akarom mondani… Kit érdekel? – nevettem el magam szerencsétlenségükön, majd hátradobtam göndör szőke fürtjeimet és suhantam végig lefele az utcán.

Daphne Greengrass

Hűvösbe fordult már az idő. Tipikus őszi hétvége, az év első roxmortsi kirándulásának időpontja. Bár szokás szerint ki sem látszottam a tanulnivalóból, mégis úgy döntöttem, lemegyek. Barátnőimmel együtt egyetértettünk abban, hogy kijár nekünk végre egy kis kikapcsolódás. Nem valami szívderítő ez az év ezzel a rengeteg tanulnivalóval. Engem tényleg érdekel ugyan a tanulás és szeretnék minél nagyobb tudásra szert tenni, ez azonban lassan már nekem is kezd sok lenni. Valahol meg is könnyebbültem így, hogy találtam magamnak egy okot, ami miatt távol maradhatok a könyveimtől. Ha nem tartok egy kis szünetet végre, becsavarodok. Már komolyan kezdem ezt érezni. Mást se csináltam az elmúlt hetekben, mint tanultam. Tényleg kell már egy kis kikapcsolódás. És mi is lenne kellemesebb, mint a barátnőimmel andalogni Roxmorts utcáin, beülni a Mézesfalásba egy süteményre, majd a Szárnyas Vadkanban iszogatni, beszélgetni, nevetgélni. És egy szót se a tanulásról vagy a tananyagról! Csak csupa jelenetéktelen, semmitmondó témáról akarok csevegni. S ezzel Marietta és a többiek sincsenek másként, ebben biztos vagyok. Már mikor elindultunk, valami indokolatlan boldogság és megkönnyebbülés töltött el. Vidáman lépkedtem barátnőim között és már bele is mélyedtünk a tereferébe, aminek persze semmi teteje nem volt, mi mégis mérhetetlenül élveztük. Nem is emlékeztem, mikor nevettem utoljára ilyen önfeledten, mint most velük. Az előzetes tervek szerint ellátogattunk a Mézesfalásba, ahol bekebeleztünk fejenként egy-egy hatalmas, édes, habos csodát. Mennyire hiányoztak már ezek a finom sütemények! Talán még boldogabbnak éreztem magam, mint eddig, mikor továbbra is nevetgélve, csacskaságokon beszélgetve kiléptünk az üzletből és a Főúton a Szárnyas Vadkan felé vettük utunkat. Még az arcomba csapódó hideg, őszi szél sem tudtam elvenni a kedvem. Nem is igazán foglalkoztam semmivel, a szembejövő néhány Mardekáros diákkal sem. Éppen én voltam szélen és az egyik lány teljes erőből nekem jött, mikor igencsak szelesen elhaladt mellettem. Megtántorodtam és gyakorlatilag ellöktem a lendülettel a mellettem haladó Mariettát. Sikerült ugyan megőriznem az egyensúlyomat, így éppen nem estem el, barátnőmmel ellentétben, de kellet néhány másodperc mire sikerült felfognom, mi is történt egyáltalán. Természetesen nem feltételeztem, hogy szándékosan tette volna a lány, amit tett, de kétségtelen, hogy igen nagy erővel csapódott nekem.

Ginny-nek .)

Nyugodj be Ginny az a Mardekáros soha nem fogja elmondani, hogy én intéztem el mert ki mondtam rá egy felejtő átkot. - mondtam kicsit nevetve-. Már csak egy öt talán négy perc volt hátra attól, hogy be keljen menni mindenkinek Roxfort-ba. A diákok már mentek be Roxfort-ba és szinte mindegyik a hüvelyk úját mutatta nekem és nevetett, meg némelyik azt is mondta, hogy szép volt Ernie. Nos Ginny akkor szia jó volt ez a kis Roxmorts így veled. - mondtam mosolyogva-. Majd mind ketten elköszöntünk.

Ginny-nek .)

Rendben Ginny - mondtam megérthetően. De már csak egy fél óra volt hátra, hogy vissza keljen mennünk Roxfort-ba. Egyre csak telt, telt és telt az idő Ginny-vel jól éreztük magunkat amikor egy Mardekáros belénk kötött. Rá szóltam a Mardekárosra: Hé tűnj innen! A Mardekáros azt mondta, hogy - el nem megyek innen amíg nem állsz ki velem egy párbajra- ordította. Ezért mindenki hallotta és körénk gyűlt mindenki, sokan még akik látták úgy rohantak ki a Roxfort-ból, hogy lássák a harcot. Én csak azt mondtam, hogy - Nem kell ide jönni ez csak egy szokásos harc lesz mint a többi - - mondtam kicsit nevetve-. Capitulatus! Protego!
Petrificus Totalus! Csak úgy hangzottak el a varázsigék. Egy húsz perc után legyőztem a Mardekárost és ezzel le is zárult a Roxmorts mert Piton Professzor látta a fényeket és ki jött és mindenki gyorsan vissza állt a helyére mintha mise történt volna. Csak az az egy Mardekáros volt a földön és ezt meg is kérdezte Piton - Te meg mit csinálsz a földön?!- a Mardekáros csak ezt mondta - őőőő elestem- és erre mindenki kuncogni kezdett.

- Merlinre mondom!! Bújtass el Ernie! Légyszíves!- mondtam mikor másodjára jöttek vissza Weasley Varázsvicc Vállalat elé. Közben húztam Erniet, hogy menjünk arrébb nehogy észrevegyenek. Nem akarok Harryvel találkozni. Eddig sikeresen ment a kerülése, és ezt nem akarom romba dönteni.- Menjünk máshová, valahogy...-mondtam suttogva és elkezdtem húzni Erniet két mardekáros közt. Akik persze egyből elállták az utunkat ezért nekik mentünk, aminek következtében sikítottam. Persze mindenki meghallotta ezért karon fogtam Erniet és elkezdtem erősen magam után húzni. Csak 5 bolttal arrébb engedtem el a kezét.
-Muszáj volt eljönnünk onnan. Nem akarok Harryvel találkozni.-mondtam lihegve, miközben kibe fújtam a levegőt.

Ginny-nek

Rendben van Ginny - mondtam megbízható hangon. Miután elment Ron, Hermione és Harry, a következőt mondtam Ginny-nek:
- Semmi sem minden olyan átlagos ami egy Hugrabug-os diákkal megtörténhet, csak Mardekárosokkal harcolok a Roxforton belül és kívül. - nevettem el magam. Több elsős állt elénk a Varázsvicc Vállalat előtt, ezért pár percig csak ott álltunk Ginny-vel és nem is tudtunk mozogni akkora volt a tömeg.
- Na, Ginny, most mit csináljunk ebben a tömegben? - kérdeztem mosolyogva, vidám hangon. Miközben válaszát vártam, Harry, Ron és Hermione jöttek vissza.
- Ginny, nézd kik jönnek ott! - suttogtam oda Ginny-nek, miközben a hármasra mutattam.

Ernie-nek.

- Kikapcsolódni... Elég fárasztó heteim voltak... -mondtam fáradtan miközben egyre beljebb mentünk a kis falu utcáin. Sose beszélgettem még Ernievel, de most, hogy így kettesben bandukolunk az utcákon valahogy jó volt. Legalább nem olyan személlyel találkoztam aki egyből arról kérdezni mi van Harryvel? Senkivel sem szeretnék találkozni, aki bármilyen kapcsolatban állhatna vele. Főleg nem Mióval... Ő biztos rákérdezne, hogy miért is kerülöm őket. Az a legszörnyűbb, hogy Miónak nem tudok hazudni ezért biztos elmondanám neki a teljes igazságot. Ami azt illeti senkinek se tudok... Na de térjünk vissza ide.
- Na és mi jót csinálsz mostanában?-kérdeztem mosolyogva miközben elhaladtunk a kirakatok előtt. Mint mindig most is gyerekek sokasága állt előttük és csorgatták a nyálukat. Jaj ne! Ott van Mió,Harry és Ron a kirakatnál. Gyors el kell rejtőznöm. Ernie hátához mentem és elrejtőztem előlük.
- Légyszives ne mozdúlj meg!-mondtam halkan, miközben Ernie háta mögött rejtőztem az elhaladó Harryk elől.

Ginny-nek .)

- Szia Ginny! Nem megyek sehova csak egy kis relaxálásra vágytam a Piton utáni napok, a képek unalmas dumálja és a szellemek nyafogása után és ezt sorolhatnám napestig.
Már kezdet besötétedni, de mivel hétvége volt kint maradhattunk Roxmorts-ban 23:00-ig, ezért felkapcsoltam a pálcám, vagyis ki mondtam a Lumos varázslatot.
- És te, Ginny, hova mész ezen a szép estén? - kérdeztem barátságosan. Közben egyre jobban haladtunk be Roxmorts-ba. Jobb elfoglaltságot nem találván jobbra és balra nézelődtem, de nem láttam semmi különöset a szokásoson kívül. Mondjuk az egész varázsvilág különleges, de ahhoz képest viszonyítva. És milyen csendes meg nyugodt! Sokkal jobb mint Pitont, a szellemeket, a tanárokat, a portrékat, meg az állandó zajt hallgatni.

Ernie-nek.

Végre roxmortsi hétvége egy kis pihenés egy kemény hét után. Ez a sok büntetőmunka egyben kínzás és mentés is. Legalább nem kell találkoznom senkivel se. Már törzsvendégnek számítok Piton,McGalagony,Bimba és Trelawney irodájában. Olyan mintha haza térnék egy-egy ilyen alkalomkor. Most olyan jó így egyedül barangolni a zsúfolt utcákon. Egyedül vagyok de mégsem érzem úgy. Ez a legjobb benne, és ha jól tudom Harry ma a többiekkel lesz. Szóval nagyon kicsi az esélye annak, hogy összefutok vele. Mióval se nagyon szeretnék a Szúrcsókos történet után, még szerintem semelyikőnk nem heverte ki. Roncimoncival meg végképp. Mi lenne ha mennék inni egy kis töklevet, vagy valamit. Hova menjek, hova... Ó, itt egy Ernie McMillan. Hogyhogy egyedül barangol a kis bájitalzseni? Hoppá, észrevett, Ginny szedd a lábad. Ó a francba! Utolért...
- Óh, szia Ernie.- mosolyogtam közben megigazítottam a szemembe lógo hajtincset. - Na merre mész?-kérdeztem érdeklődve, miközben begomboltam a kabátom, mert eléggé hűvös volt.

Hatalmas levegőt vettem és lenyeltem a válaszom ahelyett, hogy jól megmondtam volna nővéremnek a véleményem. Mégis csak a testvérem, mi az, hogy ne avatkozzak bele? Hisz az én dolgom is, ha majd valaki az orrom alá dörgöli, hogy a nővérem nem tud normálisan pasizni, csak ilyesféle segédeszközökkel...
- Mit szólsz, ha visszafele menet beugranánk egy vajsörre valamelyik kocsmába? - vettettem fel az ötletet, és választ sem várva húzni kezdtem Danet, hisz valljuk be, hideg volt már, bárkinek jól esne egy melegítő sör az esti órákban, nekem meg pláne.
Barna hajam már szinte lobogott úgy siettem, mellettem pedig Dane, akinek haja kísértetiesen utánozta az enyémet, és amikor megálltunk az ajtó előtt, csak akkor szusszantunk egyet. A nagy sietségben mindketten kimelegedtünk, de akkor sem fosztottuk meg magunkat az élménytől, hogy vajsört ihatunk.
Odabent átbeszéltük az egész estét, és abban maradtunk, hogy soha többet nem rendelünk olyan embertől árucikkeket, akit nem ismerünk. Valóban nagy hiba volt ez, egyáltalán nem érte meg, még ha fekete mágiás könyv is az, és még ha illegális bájitalok is azok a dolgok, amik nekünk sokat érnek, akkor is maradunk a hagyományos "majd apu elküldi" választásnál...
Úton az iskola felé átnézegettünk mindent, és pár dolog hiányzott, például a szerencselé, ami a jövő heti bájitaltan dolgozatnál nagyon nagy segítség lett volna, de hát mindegy, ami nincs az nincs, kénytelen leszek használni okos kis agyamat, és megtanulni mindent a tankönyvből egytől egyig.
Annyira elkalandoztam a sétálás közben, hogy észre se vettem azt, amikor már az iskola ajtajánál álltunk. A nagy szélben végül bejutottunk a csarnokba, és onnan bekerültünk szerencsésen, épségben az ágyba. Ilyenkor tényleg nagyra értékeljük, hogy olyan jól fűtött az iskola, és a hideg Roxmorts után elégedetten feküdtünk a meleg takaró alá, és azt hiszem nem csak én gondoltam arra, hogy soha többet nem szökünk ki a faluba, bár ezt az utat nem bántam, hiszen nagyszerű élmény volt, féltünk is, veszekedtünk is, és persze nevettünk is, mégis azt mondom, hogy jobb az egyenes utat járni, és azt is leszögezem már most, hogy többet éjjel nem megyek ki a faluba.

/Köszönöm szépen Dane/

Csodálattal és büszkeséggel telve néztem végig, hogy húgom átalakítja a táskát!
- Szép munka Hugi! -azzal megsimiztem a feje búbját! Elindultunk a táskával egyetemben, majd hirtelen Asa megállt mellettem!
- Mivan? - néztem rá kérdő tekintettel, Húgom ledobta a táskát és kutakodni kezdett... Amíg ő bokáig elmerült a táskába... Na jó nem bokáid, de eléggé elmerült benne, én addig előkaptam a zsebemből a tükröt és a szájfényt, majd helyre igazítottam a sminkemet, közbe megjegyeztem!
- Ki tudja mikor botlunk bele valami Helyes Görög Istenben? - cuppantottam egyet és megszemléltem vajon mit keres Asa, ekkor felegyenesedett és a nyomtalanul eltűnt pasit kezdte rágalmazni.
- Legközelebb nézd át a táskát még az előtt, hogy lelép a manusz. Ez csak is a te figyelmetlenségednek a következménye! - körömreszelés közben ecseteltem neki, hogy itt bizony ő a hibás.
Asa újra eltűnt a táskában és én megint a külsőmmel kezdtem el foglalkozni, mire húgom előkapta a titkosan rendelt vágyfokozó bájitalomat.
- Neked teljesen elment az eszed? - visítottam fel, és kikaptam a kezéből a löttyöt - Legalább ne a nyílt utcán lóbáld! - teremtettem le Asát amiért leéget a nyilvánosság előtt, biztos voltam benne, hogy ez előző beszólásom miatt, akart visszavágni.
Elővarázsoltam egy kis dobozkát, majd 7 lakat alá zártam a kis üvegcsét, és elrejtettem talárom legmélyebb tértágító bűbájjal ellátott zsebébe.
Az arcom lángolt a szégyentől és zavarban voltam, közben magamba ócsároltam az eladót, hogy direkt megírtam nekik, hogy gondosan csomagolják be, és bizalmasan kezeljék a vételt! Hirtelen Asához fordultam és gyilkos szemekkel meredtem rá.
- Máskor légyszíves és ne avatkozz be a dolgaimba, rendeben? - szűrtem ki fogaim között dühtől tajtékozva a mondandómat. Majd karbatett kézzel, durcásan elindultam a főúton.
Ezekben a pillanatokban ki tudtam volna tekerni Asa nyakát, mert megalázónak tartottam a helyzetet, hogy rájött ilyen szerekhez folyamodom, még ha nem is mindig van rám szükségem.

Daphne Greengrass

Daphne és köztem komoly veszekedés alakult ki egy kastélyban felejtett táska miatt, ami igazából nem jelentett nagy problémát, egyszerű bűbáj és megvan a tiszta és divatos táska.
- Jójó, nyugi Dane - mondtam testvéremnek, akinek látszólag füst jött a fülén, annyira dühös volt rám. Persze nem nagyon hatott meg, csak azt szerettem volna, hogy mindenképp hazaérjünk, és végre kipróbálhassak egy-két bűbájt a könyvből, amit most vettem igen drága áron. - Nézd csak - Pálcámat elővettem a farzsebemből és egy egyszerű mozdulattal a szürke zsák egy zöld fényes táskává alakult. - Nem hiába, anyu tanította - vigyorogtam rá, és vállamra tettem a táskát.
A sötét és ködös parkból indultunk el, lépteink zaja talán a Roxfortig elhallatszott, hiába mentünk úgy mint a balett táncosok. Fejben ellenőriztem mindent, kiadást és bevételt egyaránt. Valami nem stimmel..., gondoltam és szemöldököt ráncolva gondoltam újra az egészet.
- Álljunk csak meg - Tettem ki a kezem és megfordultam. - Azért nézzük át, minden itt van-e... - Lettem a táskát a földre, és úgy kutakodtam - Bájitalok, könyvek, hajráf... hol van a védőkesztyű?
Könyékig hajoltam be a zsákba, és úgy kutattam a rózsaszín kesztyű után, aminek nyoma se volt, és persze a pasas is eltűnt, akihez épp szólni készültem.
- Hihetetlen, hogy akkor tűnik el az öreg, amikor épp letolni készülöm! - morgolódtam még mindig a zsákot fürkészve. Hajamat idegesen kidobtam a szememből és visszahajoltam a zsákba. - Egyébként... - mondtam halkuló hangon. - Mi a fenének neked vágyfokozó? - Néztem fel kikerekedett szemmel nővéremre. Persze tudtam hogy minek, de imádok másokat zavarba hozni, miért ne tenném ezt meg a testvéremmel is?
Kezemben tartottam az említett bájitalt, ami lány rózsaszínben pompázott, címkéjén nővérem neve állt. Hmm. Felettébb érdekes.

Astoria Greengrass

A pasas aki a cuccokat hozta, kivezetett miket a kocsmából, és ahogy jöttem mögötte, azt hittem menten elájulok a bűztől ami belőle árad, mentünk-mentünk és ahogy a földet néztem, a virágok is elkezdtek hervadozni a férfi lépte nyomán. Vágtam egy undorodó grimaszt, majd befogtam az orrom, és percekig megpróbáltam, nem levegőt venni, mert talán ez még a tüdőmre is káros lehet.
De a oxigénhiány ellenére is kattogott az agyam ezerrel. Vajon minden cuccot elhozott? Nem fog átverni minket? Szokott ez fürdeni, fogat és hajat mosni? Vagy egyéb tisztálkodási módszereket elvégezni? Fúj, bele se mere gondolni mikor válthatott ez utoljára zoknit vagy alsóneműt!
Mikor megmutatta nekünk a cuccokat, először elfintorodtam a táska láttán, majd csodálkoztam, hogy mi lehet ebben a nagy pack-ban. Na jó ez elég para.
Asa kérdezett. - Nem fel akarjuk vinni, hanem fel is visszük! - válaszoltam, majd elkezdtem közeledni a táska feléé, kihúztam a cipzárját és tele volt mindenféle cuccal, talán olyan is akadt köztük, amire nem is volt szükségünk!
Asa kiakadt és dühtől eltorzult arccal számon kérte rajtam, hogy hol a táska amit állítólag nekem kellett volna hoznom.
- Ugyan már kit érdekelnek a többiek? Semmi közük hozzá, hogy mit cipelünk... mire visszaérünk, már mind az álmok szigetén fognak járni! - válaszoltam nyugodta, majd én kezdtem őt számonkérni - Különben is a te táskád hol van? Csak nem gondoltad, hogy majd a te cuccaidat is cipelni fogom! Különben is mit vettél te? Nekem csak 2 könyvem van, néhány csaló penna és némi Hop-Por... - ahogy soroltam, sorba kivettem az említett tárgyakat...
- És nézd meg mennyi holmi van még itt? - mérgelődtem, hogy engem hibáztat, mert nem hoztam táskát, holott az én cuccom kézben is kényelmesen elfér. Nem hiszem el, hogy engem hibáztat!

Daphne Greengrass

Még mielőtt bevetettük volna magunkat az üzleti világba, egyből a falon lógó tükörhöz rohantunk. Az sem tartott minket vissza, hogy minden egyes ott tartózkodó ember minket néz, akkor sem hagyhatjuk, hogy ilyen külsővel kössünk üzletet, meg amúgy is, a megjelenés nagyon fontos.
- Szerintem ő lesz az... - Mutattam egy egyedül ülő csuklyás alakra. A sarokban lévő asztalnál ült, és egy üveg lángnyelv whiskeybe bámult, legalábbis a csuklya arra utalt.
Megfogtam Dane kezét, és úgy lépdestünk át egy-egy részeg emberen, és szlalonoztunk keresztül a szobát. A köpenyünket útközbe vettük le, ezek után pedig több "csini baba", "megmutatom a pálcám" megjegyzéseket kaptunk, de most ez érdekelt a legkevésbé minket. Amúgy is tisztában vagyunk az adottságainkkal.
- Már vártalak titeket - szólalt meg rekettes hangon a férfi, még mielőtt szólásra nyitottam volna a számat. - Menjünk ki innen! - utasított minket, és még ellenkezni se volt időnk, megragadta mindkettőnk karját és kitessékelt minket a kocsmából.
Egy számunkra ismeretlen kis utcába vitt fel minket, ahol egy fáktól, bokroktól és mindenféle gazoktól tarkított park volt, pár elkorhadt fából összetákolt paddal, középen egy algás madáretetővel.
- Itt van minden - Mutatott a padon heverő táskájára a férfi, ami elég tömöttnek tűnt, külseje viszont mint a legutolsó lyukas vászontáskájé. Piszkos, büdös és iszonyatosan nehéz volt.
- Dane, mi ezt fel akarjuk vinni a kastélyba? - suttogva kérdeztem nővéremet és mindketten fintorogva méregettük a táskát. - Így mégsem mehetünk be a klubhelyiségbe, mindenki azt fogja kérdezgetni, hogy mi van benne! Azt hittem, hogy te hoztál egy táskát, Dane! - suttogó kérdezésem ideges kiabálásba váltott felelőtlensége miatt, hisz mielőtt elindultunk, vagy százszor megkérdeztem őt, hogy magánál tartja-e a táskát. Most viszont nem válaszol. A felelőtlen mindenit neki! Ezért még kapni fog tőlem, amint beérünk a szobánkba!

Astoria Greengrass

Miután kiértünk a sötét főutcára, azt hittem megkönnyebbülök, de nem... Ugyan olyan idegen volt a környezet, mint az a sikátor amin végig cibáltam szegény Húgomat. Igaz, hogy ismertem az üzleteket, és tudtam, hogy nem vesztünk el, mégis ridegség járta be a falu főutcáját aznap éjjel.
Asa kérdésekkel bombázott, de jelen pillanatban egyikre sem tudtam volna ésszerű választ adni. Talán ismertem az alakot talán nem... Nem tudtam megállapítani...
Miután kicsit kifújtuk magunkat az egyik padon, Asa talán kétségbeesetten? vagy a sokat érő galleonokat féltve, leszögezte, hogy muszáj eljutnunk a szárnyas vadkanba a megrendelt csomagokért.
- Nekem is kellenek a cuccaim Asa, meg sem fordult a fejemben, hogy vissza forduljunk! - magyaráztam neki, miközben újra útnak indultunk! A csuklyát felhajtottam a fejemre, hogy ezzel is takarjam, eléggé vicces pozícióban álló hajamat. Szorosan egymás mellett haladtunk tovább, minden egyes neszre felfigyeltem. Még a szexi fehérneműmet is majdnem össze piszkítottam mikor egy macska közvetlen mellettünk ugrott rá egy szeméttároló tetejére, nagy zajt csapva ezzel. - Úristeeeen! Majdnem beszartam! - a kijelentésem után magamra sem ismertem, mert ilyen csúnya beszéd nem illik egy ilyen előkelő lányhoz, mint amilyenek mi vagyunk! - Bocsáss meg, csak nagyon meg ijedtem! Átkozott macska! - szitkozódtam.
Egyre közelebb kerültünk a szárnyas vadkan bejáratához míg nem odaértünk! Az utolsó pár métert futva tettem meg, magam után húzva húgomat. Mikor odaértünk, kicsaptam az ajtót, és zihálva megálltunk előtte! Ugyanebben a pillanatban egy hatalmas villám csapott le egy közeli fára, és a félig csuklyával arcomat megvilágították alulról a gyertyák fényei. A helységben többen felszisszentek, mintha csak a halált látták volna betoppanni azon az ajtón, ahol most mi terpeszkedünk! A reakciójukon elmosolyodtam, majd hangosan kimondtam: - Booo!! - nem bírtam tovább elkezdtem hangosan nevetni, amire megint csak többen felszisszentek, és gyilkos tekintettel néztek ránk! - Azt hiszem ezt nem kellett volna. - súgtam oda Asának, majd a következő kérdést tettem fel: - Na merre van a mi emberünk? - kérdő tekintettel néztem rá, majd megigazítottam egy arcába lógó tincset. Elmosolyodtam külsején, ugyanakkor kétségbeesés fogott el. Vajon én is így nézhetek most ki?

Daphne Greengrass

Dane olyan erősen szorította a kezem, ahogy csak lehetett, szinte már elhalt a kezem, és éreztem, ahogy a vér kiszorul belőle. Ezt én többszöri feljajdulással jeleztem, de nővérem mintha meg se hallotta volna, úgy rángatott a kis sikátorból kifelé haladva.
Gepárdokat megszégyenítő gyorsasággal futottunk ki a főútra, ami számunkra a biztonságot jelentette. Meg kell hogy mondjam, azért az esti homály rejtélye itt is kísértett minket, én ugyanúgy féltem, mint ott, a kocsma közelében.
Hajamat kisöpörtem a szememből, ami a futás alatt előre esett az arcomba, és a nyelvemről is szedegettem Dane haját. Az isten áldja meg, hogy ennyire közel futottam hozzá!
- Most mi lesz Dane? - fordultam hozzá, még mindig a nyelvemmel szórakozva. Körbe néztem, hogy mégis hol kötöttünk ki, és ismerős üzletekkel találtam szembe magam. Hála az égnek, hogy nem tévedtünk el...
- Ki volt az a pasas? Te talán ismerted őt? - Nővéremet kérdések sokaságával árasztottam el, aki tanácstalan arccal állt előttem, és ő is ugyanolyan ijedt volt mint én, és ugyanúgy kapkodta a levegőt mint én. Na jó, talán kicsit lassabban, hisz ő jobb kondiban volt mindig is.
Az egyik bolt előtti padra ültünk le nagy nyögések közepette, hisz nem elég hogy percekig futottunk, de még hideg is volt a pad, ami kettőnek az egyvelege nálunk mindig ezt a reakciót váltja ki.
Némán ültünk, és bizonyára Danenek is az járt a fejébe, ami nekem: Uramisten milyen kócos már megint a hajam?! Remélem senki nem fog meglátni, azt hiszik valami oroszlánná változtam!
Na jó nem teljesen, bár én ezen is pánikoltam, engem még senki soha nem látott igénytelen kinézettel, és reméltem nem ma jön el ez a pillanat. Sokkal súlyosabb gondunk az volt, hogy mégis honnan a francból szerezzük be a szükséges dolgainkat? Nem mehetünk vissza a kastélyba úgy, hogy nem kaptuk meg azokat, amiket már hetekkel ezelőtt megrendeltünk attól az embertől, akivel elvileg ma lenne a találkozónk.
- Dane muszáj lesz visszamennünk, mert nekem kellenek azok a bájitalok és az a könyv is. Már előre kifizettem a nyolc galleont, és nem áll szándékomban nélküle hazamenni.. - szögeztem le, és megfogva nővérem kezét újból elindultunk az ijesztő kocsma felé.

Astoria Greengrass!

A főút eleinte kihalt volt, de ahogy egyre beljebb merészkedtünk, egyre több fura kinézetű emberrel találkoztunk! Arra gondoltam, mivel nem válna a javunkra, ha felismernének, elővarázsoltam egy-egy saját tervezésű, az őszi kollekciónkhoz illő, fekete csuklyás köpenyt. - Fő, az elővigyázatosság! - rámosolyogtam húgomra, és átnyújtottam neki a ruhadarabot.
Az első célunk az volt, hogy minél előbb eljussunk a Szárnyas vadkanba. Ott találkozónk van egy öreg szélhámossal, aki tiltott szereket, tárgyakat, és hop-port árul!
Késésben vagyunk! Ahogy bolyongunk az utcán egyre több akadályba ütközünk! Előbb mintha Hagrid, az a nagy behemót lépett volna ki a Három Seprűből! Megállás nélkül kattog az agyam, hogyan lehetnénk gyorsabbak, hogy nehogy lassúságunk miatt lekéssünk az üzletről! Közben egyre sötétebb lesz, és a tiszta égbolt nem nyújt egy csöppnyi melegséget sem, pláne mikor jönnek a csípős őszi szelek!
Ahogy bekanyarodtunk egy mellékutcába, végigfutott a hideg a hátamon, kicsit megborzongtam.
- A fene... miért pont a falu másik végén van ez az átkozott kocsma? - mérgelődtem, majd Asához fordultam! - Nem fázol? Nem félsz? Nem megyünk túl gyorsan? - kérdések áradatát zúdított rá szegényre, holott biztos voltam benne, hogy nem fél, mert néha még engem is túlszárnyal bátorság terén.
Ahogy beszéltem Asával, lankadatlan maradt az éberségem, mert tudtam veszélyes helyen vagyunk itt nem szabad nem figyelni. Pásztáztam a mellék utca bejáratát, ahol el is haladt egy fekete csuklyás alak, aki ránk nézett... Egy másodpercre összepillantottunk, és ő gunyoros mosollyal megállt körülnézett, majd el kezdett felénk közeledni. Hirtelen rémület lett rajtam úrrá, befogtam Húgom száját, és a fülébe súgtam! - Ne kérdezz, FUSS! - megfogtam a kezét, és ahogy csak erőm bírta elkezdtem futni az ellenkező irányba, hogy kijussunk a biztonságos főutcára. A csukját lekapta fejemről a sikátorban felerősödött szél, s aranyszőke hajamba csak úgy lobogott egyenesen Asa szájába megint!

Daphne Greengrass


Az égbolton már megjelent egy-két csillag, amikor mi Danenel úgy döntöttünk, lenézünk mi is folyik Roxmortsban eme időtájban.
Mindketten a meleg, tűztől bevilágított klubhelyiségünkben ültünk, amikor kipattant ez az ötlet a fejünkből, így hát nem volt mit tenni, magunkra kanyarintottuk a köpenyünket, és úgy indultunk útnak a veszélyes Roxfort falai között, ahol minden sarkon egy-egy Friccs és Mrs. Norris állt.
Amint kiléptünk saját helyünkről, megéreztük, hogy tényleg jó ötlet volt, hogy két pulcsit vettünk fel, ugyanis lent az alagsorban elég kemény hideg volt, és a fáklyák sem égtek.
Egymás kezét fogva settenkedtünk felfelé a lépcsőn, nézegetve jobbra-balra, mikor bukkan fel valaki, aki tönkreteheti a mi kirándulásunkat. Dane ment előttem, hisz mégiscsak ő a nővérem, ő volt a szem, én a fül. Szőke haját folyton hátradobálta, nagy bosszúságomra, ugyanis mindig a számban kötött ki egy-két hajtincse, amit bosszankodva köpködtem ki.
- Dane, muszáj neked folyton...? - kérdeztem, majd a nagy lendületemmel be is löktem a folyosón terpeszkedő váza mögé, ugyanis Friccs épp akkor fordult be a sarkon, amikor épp a bosszúságomat kívántam kifejezni. - Be! Be! Be! - suttogtam, és én is a porcelán tárgy mögé ugrottam, ami megjegyzem, szörnyen pókhálós volt.
Nagyjából tíz percet kucorogtunk, amikor úgy döntöttünk, háromra szaladunk ki a bejárati ajtón.
- Három... - suttogtam - Kettő... - Az egyet viszont már nem vártuk meg, mint akit rakétából lőttek ki, úgy szaladtunk ki a szabadba. Hajunk lobogott, és a szoknyánk is fel-fel röppent a rohanás közben. Kezemet rátettem a hatalmas kilincsre, és az ajtó nagy nyikorgás közepette kinyílt.
Kint a baglyok huhogása és a különféle Tiltott Rengetegből jövő hangok félelmetes hatással voltak rám, ezt jeleztem is Danenek, amikor megszorítottam a kézfejét. Szemforgatva rám nézett, majd nevetve ugrándoztunk le a lépcsőn. Mindig is nagy hatással volt ránk, amikor kilóghattunk, és ez ma sem volt másképp. Örömömben szinte kiabáltam volna, de tudtam, ezt most nem tehetem meg, tekintettel arra, hogy épp tilosban járunk.

A Nap épp lemenőben volt, a fák kellemes szellővel legyintették szép arcomat. Szememet behunytam és úgy próbáltam érezni az esti levegő tisztaságát és virágillatát.
Én és a nővérem szinte egyszerre léptük át a kaput, ami a roxforti terület bejáratául szolgált, így tudtuk, nagyjából két perc, és lent is leszünk a faluban.

És...

Így kerültünk most ide, Roxmortsba, ahol csak a mi befolyásunknak köszönhetően nyíltak meg ilyen esti tájon is az üzletek.

.