Folyosó

Ginkácska drága.

Na tessék, ha nem Granger, akkor a kis legifjabb Weasley ivadék akarja elrontani a kedvem. Mi van ezekkel? Ennyire élvezik, ha engem piszkálnak, úgy... állandóan! Nincs jobb szórakozásuk vagy hobbijuk? Nem hiszem el, hogy ennyire érdeklem őket, és ezt csak így tudják elviselni. Teljesen mintha muglik között nevelkedtek volna. Ja, hoppá, ez így is volt. Sosem gondoltam volna, hogy valaha másra is úgy fogok nézni, mint Grangerre. Utálattal és megvetéssel.
- Ti Weasleyk soha sem tudjátok, hogy hol a határ, igaz? - kérdeztem tőle összehúzott szemöldökkel és a varázspálcámat fogva. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy jobban lássam mit reagál, de nem mintha különösebben érdekelt volna. Csak kíváncsi voltam, mit kell mondani ennek a lánynak, ahhoz, hogy féljen, hogy rettegjen vagy bármi jelét adná annak, hogy egy kicsit is retteg tőlem, és nem a nevemtől. De sajnos már néha csak azt érzem, hogy hamarosan a nevem lesz a szégyenem.
- Egyébként megmondanád, hogy miért is kellene attól félnem, hogy egy Mardekárossal barátkozol? Ha Astoria annyira le van törve és annyira szerencsétlen, hogy te lettél az a bizonyos "barátja", akkor felőlem? Azt csináltok, amit akartok, csak nekem ne kelljen végig néznem ezt az egész kamu-barátság dolgot. - mondtam neki vállat vonva és álmatag hangon egy ásítás kíséretében, majd hozzá tettem gúnyosan - További jó szórakozást! Remélem nem kell még 2 napot várnod!
Majd röhögve arrébb léptem pár lépést.

Dracócicának *-*

Azt mondják, hogy az emberek kegyetlenek, de szerintem a varázslók sokkal rosszabbak. Nem volt szerencsém még muglikkal találkozni, vagyis volt, de az nem volt olyan. Érdekesek az tény, de nem tudnának velünk együtt élni. Én sem mindig tudok, pedig alkalmazkodó vagyok, főleg a mi családunknál kell a türelem. De van egy személy, aki felé nem tudok türelemmel lenni, és az nem más, mint a kedves Draco. Nincs semmi bajom vele, és a csipkelődése sem érdekel különösebben, csak az, hogy ennyire el van szállva magától. Pedig nem egy olyan nagy valaki, mert a szülei pénzével mindenki dicsekedhetne, de nem lenne jó. Inkább azzal kéne fennhordania az orrát, amit ő csinált, az viszont kevés.
Szerintem egyáltalán nem jó, amit ő művel, de ő tudja, mit tesz. Az biztos, hogy nem lesz rendes élettársa, s csak azért, mert a minisztérium kitalált valami szörnyűséget nem fogja betartani. Mondjuk nekem jó, én nekem nagyon tetszik az, hogy mi van, mondjuk, ezzel egyedül vagyok. Nekem jó, mivel Harryt kaptam, bár kissé félek. Mi van, ha nem fog működni ez a dolog, és csak azért maradunk együtt, mert azt mondják? Nem is merek belegondolni, hogy mi lenne ebből… furcsa lenne.
- Nem érdekel, mit gondolsz Malfoy, inkább fulladnál meg tőle. – válaszoltam keményen, miközben szúrósan néztem felé. Nagyon nem tetszik az, ahogy beszél velem. Pedig mindenki ugyan olyan, s nem értem, hogy ha én szépen beszélek vele, akkor ő miért ilyen? Tudom, hogy nála ez alap beállítottság, de akkor is! Menjen Merlin szakállára!
- Rólad mindenki tudja, hogy az az első. Ha nem az apádnak, akkor Astoriának, ennyi az egész. Mindenki kiismert, tudjuk, hogy mindig azt mondod: „ Ha ezt az apám meghallja” – utánoztam őt, a hangját pontosabban, miközben hátradobtam a hajamat. Megint megnőtt, talán most volt a leghosszabb, és legidegesítőbb, de anya szerint ez tetszik a fiúknak, már mint a hosszú haj.
- Nem tudom már, de az biztos, hogy nem felszínes barátság. Azt hiszem a nyári szünetben barátkoztunk össze, akkor lettünk ilyen jóba. Mi van Malfoy félsz attól, hogy egy Mardekárossal barátkozom? Lehet, hogy a Griffendélbe vagyok, és nincs olyan anyagi hátterem, mint neked, de nem is tudod, mennyi mindenben hasonlítunk egymásra. – néztem szemébe, majd sóhajtottam egyet.
// bocsi, hogy most írok. Eddig azt hittem, hogy te rajtad van a sor. :$

Az én kedvenc Weasleym

Nem is tudom miért, de valahogy mindig sikerül meglepniük engem ezeknek a griffendéles lányoknak. Ami most már kezd elég kiakasztó lenni. Főleg, hogy mostanában egyre többször is találkozok össze velük, még akkor is, ha csak sétálni indulok a kastély területén. Egyszer Grangerrel futok össze, amit hát meg kell jegyeznem, nagyon utálok, és mostanában eléggé kerülöm az ilyen találkozásokat, mert legtöbbször mindig én járok rosszul, bár igaz, ami igaz, fog ez még változni! Majd én megmutatom neki, hogy nem húzhat újat egy Malfoyjal. Majd meglátja az a szerencsétlen sárvérű, de nem csak ő, hanem majd mindenki más is, mint Potterék és még bárki, aki egyszer beszólt nekem vagy esetleg csak rosszul néztek rám! Majd megmutatom én mindenkinek, hogy ki is vagyok én!
Áh, megint túlságosan elgondolkodtam. Egyszer az őrületbe fog kergetni ez a sok hülyeség, ami most van. Gondolat mentemből megint a Weasley lány hangja rántott ki.
- Csak nem ennyire hiszékeny vagy, Weasley? –kérdeztem tőle keményem.
Rettenetesen utálom, mikor az emberek csak látszat alapján ítélik el az embert. Lehet, sőt biztosan jobban élünk, mint Weasleyék. (De náluk ki nem?) Még az a bugyuta Potternek is több pénze van, pedig hát az ő szülei halottak.
- Honnan veszed, hogy az lenne az első dolgom, hogy felkeresem Astoriát? Ezer jobb dolgom is akad, mint hogy árulkodni rohangáljak. –mondtam, miközben elfordultam a lánytól.
Bakker, ez csak nem a fejembe lát?! Áh, ugyan már, hiszen ő csak egy kis vörös Weasley.
- Egyébként, hogy történt az, hogy ilyen… öhm… „jó” barátságot ápolsz a mardekárosokkal? – kérdeztem, talán most az egyszer őszinte érdeklődéssel a lánytól és hirtelen vissza fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni.
Mert az igazat megvallva ez a történet engem is érdekelne.

Sosem kedveltem a talpnyalókat, egyenesen rühellem őket. Nem értem, és nem is akarom megérteni, hogy mit tudnak, vagy mit szeretnek abban, hogy valakinek ennyire puncsoljanak? Az is biztos, hogy én soha az életben nem fogok senkinek se a pudlikutyája lenne. Nem leszek olyan, mint Crack és Monstro, meg Pansy. Nem tudnék úgy élni nap mint nap, hogy Draconak kéne minden egyes szavát helyeselnem. Ezért viselkedek vele, úgy mint egy normális személlyel.
Alig várom már, hogy Dane kisasszony megérkezzen, mert úgy érzem mentem ideg összeroppanást kapok. Nem azért, mert Dracoval vagyok itt... de lehet, hogy mégis csak ez az oka annak, hogy ennyire türelmetlen lennék. Látom ahogy a fejében elkezdenek működni a fogaskerekek, és tudatosul benne, hogy melyik Daneről is van szó.
- De igen, Daphne Greengassről beszélek. - válaszoltam félvállról, a megdöbbentségét leplező Draconak. Nem hinné az ember, sőt egyenesen képtelennek tűnhet az, hogy én meg Dane barátnők vagyunk. Hát igen, ez a versengés a két ház közt már az idegeimre mennek. De nem csak ez a két ház közti verseny, hanem mind a 4 ház közt van versengés.
- Húha, ppedig azt hinné az ember, hogy téged mindig hordoznak. Amúgy, meg azt gondoltuk, hogy megyünk egy kicsit beszélgetni. Rég beszéltünk és jót is tenne egy csajos este. Persze ott is alszunk, meg mindenféle dolgot művelünk. Ja, és mielőtt mennél árulkodni Astorianak, tudnod kell, hogy ő már rég tudja. - döftem bele a késem elejét. Hisz első útja az lett volna, hogy elárulja Astorianak a mi kis barátságunkat, de el kellet, hogy keserítsem, mert már tudott róla.

Ginnka Weasley

Hogy ez a lány milyen bátor! Persze tudom, hogy griffendéles, a Weasleyk hova máshova kerülnének be, most úgy mégis? Talán a hugrabug ami szerintem még számításba jöhet… talán. Bár nem is nagyon erre akartam kitérni, hiszen még mindig próbálom elfojtani magamban meglepődöttségemet. Hogy egy lány olyat mondjon nekem, hogy „ha már itt vagy, beérem veled is”, ilyen még nem fordult elő velem. Legtöbbször örülnek, hogy egyáltalán megálltam és rájuk nézek, nem hogy csak ennyit nyögnek ki. Sőt, én még hozzá is szóltam. Áh, nem is értem…
- Hidd el, nem foglak zavarni, éppen csak erre sétálgattam. – mondtam, mire már a lány belekezdett a mondandójába.
Dane… Dane… várjunk csak. Ugye nem?
- Csak nem Daphne Greengrassról beszélsz? – kérdeztem döbbentségemet egy kicsit sem leplezve.
Mi lelhette Daphnet, hogy összeálljon barátkozni egy ilyen griffendéles Weasleyvel? Nagyon remélem, hogy előbb futok össze vele a folyosón és kérdezem meg tőle, hogy mi ez az egész, minthogy a testvére Astoria tudomást vesz erről az egész kis baráti kapcsolatról. Nem gondoltam volna, hogy Dane képes lenne egy Weasleyvel a barátságra…
- Hidd el nem a szél hozott, van két lábam, azokkal sétáltam, ahogy a többi ember szokott. – mondtam gúnyosan, majd a falnak támaszkodtam lazán.
- Egyébként is, mit terveztetek el, mit csináltok? – kérdeztem a lányt felhúzott szemöldökkel.
Mert hát az igazat megvallva tényleg érdekelne, hogy miről tud elbeszélgetni tök normálisan ez a két lány. Hiszen az egyik mardekáros, a másik griffendéles. Természetes dolog az lenne, ha ki akarnák nyírni egymást. Hiszen mind a ketten teljesen más körülmények között nőttek fel… Ezek is csak a női elme rejtelmei lehetnek…

//Bocsi a késésért, csak sehogy sem tudtam eljutni idáig:D//

Sose hittem volna, hogy normális hangnemben tudok Dracoval beszélgetni. Nem tűnt természetesnek az, hogy egy mardekárossal társalogjak. Igaz Dane a legjobb barátnőim egyike, de Ő teljesen más tészta. Természetemnél fogva barátságos, kedves vagyok pont olyan mint az ikrek. Néha csíntalan, néha bátor és eszement, de angyali és szeretni való.
-Jól látod, tényleg nem rád vártam. De ha már itt vagy, beérem veled is.- mondtam hatalmas mosollyal az arcomon. Nem az, szerettem Dracoval beszélgetni, de néha túlságosan fent hordja az orrát. Olyankor nem lehet vele beszélni, és akkor sem, mikor a majom brigádjával a hátsójában sétálgat. Na olyankor jön rám az eltűnési vágy, olyankor egy kibírhatatlan bizonyítási vágy lesz úrrá rajta. Nem csoda, hisz ő a legokosabb a majmai közt.
- Éppenséggel Danera várok, úgy volt, hogy itt találkozunk és elmegyünk valamerre. Igen a mardekáros Daneről van szó, nem hinnéd mi? Azt, hogy én és ő barátnők vagyunk?- mondtam viccelődve, majd varázsoltam magamnak egy csésze, gőzölgő teát. Belekortyoltam az ínycsiklandozó italba, ami felmelegített a lábujjamtól a fejem búbjáig. - Igen itt, mert oda megyünk. S téged, mi szél hozott erre? - kérdeztem karba tett kézzel, jobb kezemben a csészével.

Ginkácska Weasleyém

Kezdek meglepődni magamon. Egyre több furcsaságot fedezek fel magamban. Változok. Persze, nem az eszméim és a gondolkodásmódom. Ugyan már, hiszen abból nem adok. Soha semmiért sem változtatnám meg azokat a tanokat, amiket még kisfiú koromban tanultam édesapámtól. Hiszen ez tesz ennyire tökéletessé. Ennyire mássá, mint amilyen a többi ember. Ennyire… igen, azt hiszem ez lesz a tökéletes szó… ennyire felsőbbrendűvé. Kit érdekelnek mások?! Ilyenkor bezzeg nincs itt Pansy, vagy valamelyik másik olyan ember, akin levezethetném a felgyülemlett feszültségemet. Az ilyen emberek szinte istenítenek engem, szóval minden féle hülyeségeimet és dühkitöréseimet képesek elviselni, sőt szinte észre se veszik azokat. A tökéletesség ezt teszi. Erre a mondatomra muszáj elmosolyodnom, még ha igaz is.
Szeretek így elgondolkozni mikor egyedül sétálgatok a kastélyban és hagyom, hogy arra vigyenek a lábaim, amerre ők gondolják. Legtöbbször megnyugtat, ha nem találkozok idegesítő személyiségekkel. Hát igen, ez már egy újabb gondolatmenetem lenne, amit végig is vittem volna, ha nem hallom meg egy lány hangját. Elég ismerősen csengett, ahogy a vörös haj is feltűnt már a folyosó elején, de akkor még nem tudatosult bennem, hogy erre is fogok tovább sétálni. De amint közelebb értem rögtön megismertem a lányt.
- Hello Weasley. Úgy tűnik nem rám vártál. – mondtam neki gúnyosan.
Eléggé meglepődtem, hogy a keresztnevemen szólított, mert griffendélesektől ez nem szokás. Sőt, van, hogy egy pár mardekáros nem mer a keresztnevemen szólítani.
De ha már úgy is itt vagyok, miért ne szórakozhatnék egy kicsit. Ha már jobb ember nem akadt az utamba, mint a Weasley testvérek egyetlen lány tagja, akkor legalább kihasználom a helyzetet.
- Hogy hogy itt vagy? Csak nem várakozol valakire, itt? – kérdeztem tőle, majd gyorsan körbe is néztem, hogy mégis hol vagyunk, mert valahogy nem igazán tudtam, hogy merre járok, annyira elmélyültem magamban. Ritkán, de szokásom. Majd gyorsan észleltem, hogy igazából a hetedik emeleten vagyok és legnagyobb valószínűséggel talán a Szükség Szobája előtt lehetünk.
- És pont itt? A Szükség Szobája előtt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, de még mindig gúnyosan.

.: Draco 'cicamica' Malfoynak :.

Na végre elérkezett ez a nap is! Alig vártam már, hogy egy kis időt eltudjak tölteni az én egyetlen Mardekáros barátnémmal. Olyan fura azt mondani, hogy Daphne Greengrass a barátnőim közé tartozik. Olyan fura mégis olyan különleges. Azt mondta, hogy találkozzunk itt estefele. Gondolom innen a szükség szobájába vagy ki megyünk. Bárhogy is legyen mindegy, csak jönne már. Ránéztem az órámra és még mindig nem volt itt. Már rég elmúlt a találkozásunk időpontja de ő még sehol. Vajon közbe jött valami vagy elfelejtette? Biztos nem, hisz nem olyan vagy olyan lenne? Nem tudom elképzelni róla. Igaz sok érdekes történetet hallottam róla, de én nem ilyennek ismerem. Lehet mással ilyen de ez engem nem zavar. Ott ülhettem már egy jó ideje, mikor léptek zaja ütötte meg a fülem. Halelúja! Azt hittem már nem is fog jönni.
- Na szia! Azt hittem már...- torkomon akadt a szó, mert mikor hátrafordultam nem Dane volt ott, hanem Draco. Meglepett a fiú jelenléte főleg azért, mert eléggé megmozgatja a fiú jelenléte a fantáziám. Zavarba vagyok mikor a közelembe van, főleg azóta mióta volt vele egy igen furcsa álmom. Tetszeni tetszett, de furcsa volt.
- Óh, szia Draco.- köszöntem mosolyogva, miközben megigazítottam magamon a szoknyám.

.