Nappali

Pansy Parkinson

Rettenetesen unatkoztam reggel, ezért fogtam magam és elmenetem a saját könyvtárunkban keresni valami olvasni valót, hogy legalább valamivel elüssem a napot, ha már kviddecsezni nem tudok ma. Zambini megígérte, hogy a mai napon átnéz hozzánk és akkor játszunk is egy kicsit, de még mindig nem jött és amúgy sem vagyok az a türelmes ember, úgy hogy muszáj csinálnom valamit. Egyedül repdesni az égen elég unalmas dolog. Amint beléptem a könyvtárban elő is kerestem kedvenc könyveim egyikét, amit nem tudom miért, de már százszor olvastam, de még mindig nem tudtam megunni. Blaise szerint egyszerűen csak a megszokott unalmas életemet élem és ezért érdekesek nekem ugyanazok a könyvek. De persze ez nem igaz. Blaise rosszul látja a dolgokat.
Leültem a kedvenc fotelembe, kényelmesen elhelyezkedtem és mikor pont elkezdtem volna olvasni az egyik házimanónk bekopog ott és közli velem, hogy vendégem érkezett. Na, végre megérkezett Blaise, már órák óta várom. De ahogy beléptem a nappaliba egy másik mardekárossal találtam szembe magamat.
- Pansy! Micsoda meglepetés! Mit keresel te itt? Nem is mondtad, hogy jössz. – mondtam neki meglepetten.
Igazán kíváncsi vagyok, hogy mi hajtotta el hozzánk, hiszen mindig előbb ír nekem és aztán szokott eljönni, ha én is bele egyezek. Nekem itt valami nem stimmel.
- Történt esetleg valami, amiről tudnom kellene? – kérdeztem kíváncsian.
Nem tudok semmi féle dologról, ami miatt idejöhetett volna. Oh, csak most jutott eszembe… Nagyon remélem, hogy nem arról az idióta levélről fog most kérdezősködni. Hiszen tudhatta előre, hogy mi kettőnket úgy sem rakhatnak össze, hiszen mind a ketten aranyvérű családból valók vagyunk. Ezt el is magyarázták nekünk a szüleink, vagy is nekem biztosan elmondták, hogy Ő is tud-e róla, azt én nem tudom. De előbb vagy utóbb most úgy is ki fog derülni.

.