Folyosó

Hanninak .)

Megvagyok Hannah megvagyok -mondtam mosolyogva. Nekem Lavander Brown a kirendelt párom és mit mondhatnék én sem vagyok oda ezért az egész minisztériumos dologért. - mondtam. Na és te.... fejeztem volna be a mondatomat amikor MCgalagony professzor jött arra és megkérdezte, hogy nem tudnék-e egy kicsit segíteni neki mert túl fáradt és szét szórt. Őszintén mis....... fejeztem volna be de ő azt mondta, hogy remek és kézen fogva rángatott el Hannah-tól.

Erninek ^^

A nagy séta és gondolkodás közben majdnem eljutok a Hugrabugg Klubhelyiségbe, és észre sem veszem. Valaki megszólít, és én egy kicsit meghökkenve fordulok meg és nézek a megszólítómra. Egy srác az. Még hozzá Ernie, Ernie Macmillan, aki szintén hugrabugos, sőt még egy évfolyamba is járunk. Rámosolygok és kicsit közelebb lépek hozzá.
- Szia! - köszöntem neki. Szerintem utoljára tavaly beszéltem vele, de ez nem biztos. Most, hogy a kirendelt páros dolgon tudok csak gondolkodni, nem igazán jegyzek meg semmit. Gáz! Az én párom… hát gondolni se merek rá, hogy ki. Meg nem is szeretek ezen gondolkodni, csak nem tudok máson. Szörnyű! Hülyeség ez az egész. Lassan már jön az, hogy azt szabják meg, hogy mikor vehetünk levegőt.
- Mi van veled? Rég beszéltünk. - mondom egy kicsit fancsali képet vágva, mert azért mégiscsak mindig olyan rossz ha valakivel nem beszélek sokáig. Mondjuk nem minden emberrel kapcsolatban van ez, valakinél nem bánom ha nem beszélek egy ideig valakivel. Ismét elmosolyodom, majd ha elmondja mi van vele, akkor sóhajtok egyet. Nem direkt, csak annyira meg szeretném kérdezni, hogy neki ki is a kirendelt párja. Meg az se lenne rossz tudni mit is gondol erről az egészről.
- Mond csak… neked ki lett a kirendelt párod? Meg egyáltalán mi a véleményed erről az egészről? Nagyon foglalkoztat engem ez a gondolat mostanában és gondoltam megkérdezlek róla ha már így össze futottunk. - hadarom el neki. remélem nem veszi többnek puszta érdeklődésnél, mert nem is több. Szeretem tudni ki kivel kényszerül egy párt alkotni. Már csak attól a hideg ráz, hogy majd kényszer házasságban kell pár éven belül részt vennem. Ez nem igazságos! Könyörtelen! Nincs értelme számomra ennek az egésznek. Remélem, hogy Ernie-nek is ez lesz a véleménye, vagy legalább valami hasonló.

Hanninak .)

Ez nem éppen az én évem volt a Roxfort-ban. Többször is történt velem olyan, hogy megvágtam valamelyik testrészem és az örökre ott maradt. Nem tudtam mit tegyek, hogy legalább egy nap ne történjen valami úgy mond rossz velem. A következő órám Sötét Varázslatok Kivédése volt. Csak hugrabugosok ellen kellet harcolni. Ennek örültem, mert jó vagyok benne. Az ellenfeleimet le is győztem, de nem szóltak arról, hogy akik tovább jutnak azok a mardekárosok ellen is harcolni fognak. Hevesebben kezdett verni a szívem, de amikor a mardekárosokat is legyőztem már nem tartottam semmitől. Magabiztosan sétáltam a Roxfort folyosóin. Éppen a következő órámra tartottam, amikor egy mardekáros az utamba állt. Sőt, nem egy, hanem kettő. Megpróbáltam lerázni őket, de hát tudjuk milyenek. Szerencsére nem volt annyi eszük, hogy ketten támadjanak. Több percig is harcoltunk, de csak az erősebbikkel, mert a másiknak elvettem a pálcáját egy egyszerű Capitulatussal. Ő is ejtett rajtam sebeket, de nem olyanokat, amik megmaradnak. Én mondtam rá egy varázslatot, amitől neki egy seb maradt a kezén örökre. A mardekárost egy Petrificus Totalussal megdermesztettem, majd elvettem aző pálcáját is. Szépen elsétáltam a testek mellet, hiszen ettől az átoktól nem lehet meghalni. A Hugrabug Klub helyiségébe tartottam, de át kellet mennem egy csapat mardekáros mellett. Az már csoda lett volna, ha nem köt belém egy sem. És ez tényleg csoda volt, mert csak dühös szemekkel figyeltek rám.
A Hugrabug klub helyiség ajtajánál megláttam Hannah-t és oda mentem hozzá.
- Szia Hannah! - köszöntöttem barátságosan.

Erniie Macmillan részére

Mit is várhat az ember egy rosszul sikerült naptól? Hát semmit. Máma minden csak rosszul sikerül. Csodálom, hogy a lélegzés és a sétálás megy még. Nincs kedvem senki idegesítő, vagy irritáló személy közelében lenni, szóba állni meg végkép nem, ehez képest itt sétálgatok a pincében, ahol a Mardekár klubhelyisége van. De itt kicsit hűvösebb van, és ez segít abban, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Olyan sok minden történik mostanában. Kezdenek bonyolulttá válni a dolgok, és ez nem tetszik. Miért kellett az a hülyeség amit meghoztak a Mágiaügyi Minisztériumban? Most van egy kirendelt párom, akit csak látásból és hallásból ismerek. Szinte egy idegen számomra, mert teljesen nem ismerem.
Hirtelen majdnem megbotlok a saját lábamban, és ennek következtében inkább megállok egy pillanatra. Lehunyom a szemem, és próbálom elűzni az olyan gondolatokat, amikkel nem kell foglalkoznom egyenlőre. Mikor kinyitom a szemeim, azonnal meg pillantom Pitont. Kissé megijedek, és nem tudom, hogy elfussak, vagy inkább maradjak. Míg ezen töröm a fejem, a tanár úr oda ér hozzám. Kissé rémült arccal nézek rá, az Ő arcára meg nem épp híztató arckifejezés ül ki és ettől még jobban kezdek félni.
- 5 perc múlva ne legyen itt azt melegen ajánlom! Menjen azonnal a hálókörletébe, szerencséje, hogy még nem büntethetem meg! - egy kicsit állok farkas szemet nézve Pitonnal, majd elindulok. Még szerencse, hogy nem az ellenkező irányba kell mennem a Hugrabug klubhelyiségébe. Így nyugodt szívvel folytatom az utamat, bár nagyon remélem, hogy nem futok össze még egyszer a tanár úrral, mert annak biztosan büntető munka lenne a vége. Hangtalanul lépkedek a folyosón, és azon gondolkozom milyen jól is jönne egy kis társaság most.

Astoria Greengrass

Már a puszta gondolatra is elsápadt, hogy Malfoy apja beteszi a lábát az otthonomba. Mert bár lehet, hogy Voldemort halott, attól Lucius Malfoy még nem lesz a varázslótársadalom mintapolgár és a muglivédő ligát sem fogja megalapítani. Ennek fényében és abban ami a múltban történt a minisztériumban teljesen egyértelmű, hogy sosem fogunk megbékélni egymással. Sőt talán az lesz a legjobb ha bár házasok leszünk a fiával, majd szépen külön élünk. Eddig is egész jól elkerültem Malfoyt az elmúlt néhány hétben, bár tény és való, hogy ezt játszani két évig igen megerőltető lesz majd.
- Megnyugtatlak nem gondoltam, hogy ezek után legjobb barátok leszünk. És átgondolom a dolgot. - biccentettem neki és nem tudtam nem mosolyogni. Az a fajta barátságos mosolyt ült az arcomon, amit a számomra semlegesem embereknek tartogattam. Ezzel egy időben pedig szöget ütött a fejemben, hogy még soha az életben nem mosolyogtam rá egyetlen mardekárosra sem. De hát egyszer mindent el kell kezdeni és akkor már inkább egy lánnyal, mint Malfoyjal. Bár ha Astoriára bízom magam, akkor előbb utóbb meglehet Malfoyjra is mosolyognom kell majd... nem, erre inkább nem is gondolok. A mosolygás nem működik parancsra.
- Téged figyelve, a végén még hinni fogok neked. - nevettem fel halkan, ahogy kinyílt előttem az ajtó én pedig akaratlanul is visszapillantottam a mögöttünk elterülő sötét folyosóra. Soha nem verekedtem össze senkivel sem még gyerekként sem, és most úgy néz ki ezt is felírhatom a megtettem dolgok listájára. Astoriára pillantva, úgy éreztem, hogy a szépség rengeteg módon értelmezhető, hiszen közötte és Lavender vagy Parvati között a szakadék leírhatatlanul nagy. Mély levegőt véve indultam el előre, amikor meghallottam, hogy a keresztnevemen szólít, hangjába pedig némi ijedtség is vegyült. Furcsa volt, őt ilyennek hallani és most először tudatosult bennem, hogy talán nem minden mardekáros rossz, gonosz és számító. De hát az ilyesmiben sosem lehet biztos az ember.
- Most én mondom, hogy megbízhatsz bennem Astoria. Szia. - intettem neki mosollyal az arcomon, majd megragadva a táskám szíját nekiindultam, hogy felmenjek a könyvtárba, és eltöltsem ott a hátralévő időt, amíg ki nem csöngetnek. Talán még van úgy 15 percem az óra végéig aztán megkeresem Harryéket és mehetünk ebédelni, aztán pedig irány a rúnaismeret óra. Nem számít mennyi minden kavarog hirtelen a fejemben, de ettől még ma nem szeretnék kihagyni még egy órát, lévén erre az egyre is elég nehéz lesz hihető magyarázatot találni.

//köszönöm ^.^ Alig várom a következőt//

Hermione Jane Granger

Ahogy ránéztem a lányra, láttam rajta, hogy dolgoznak azok a bizonyos kerekek a fejében. Nem szóltam semmit, elvégre ilyenkor nehéz a döntés, ezt én is tudom, hisz ugyanezen esek át én is, azzal a különbséggel, hogy nekem a férjem mugliszármazású. Mondjuk, azért azt is vegyük figyelembe, hogy az enyémnek a kinézete nem igazán hasonlít egy emberére, Grangeré viszont... hmm.
- Adok neked haladékot - mondtam tárgyilagos hangon. Kihúztam magam, szoknyámat megint igazgattam. Ez már valamiféle szokás nálam. - Nem kell félned, megbízhatsz bennem. Igazából csak Draconak akarok jót, nehogy azt hidd, hogy mostantól puszipajtások leszünk - mosolyra húztam a szám, és biztatóan megsimogattam a kezét. - Azért nem olyan szörnyű szépnek lenni, hidd el - kacsintottam, és kitártam az ajtót előtte.
Hátrafordultam, hogy biztos nem hagyok-e ott valamit a folyosón, ami árulkodhatna a mi kis "műsorunkról", de hála az égnek, a kövezett rejtekhely üres volt, amilyen lenni szokott.
- Hermione - szóltam utána kicsit ijedt hangon. - Ez a beszélgetés jobb ha köztünk marad - Őszinte mosolyommal próbáltam meggyőzni. Azt hiszem az lenne a világ vége, ha a Mardekár ház megtudná, hogy pont Grangernek segítek becserkészni a ház egyik leghíresebb tagját! Talán a nővérem, Dane lenne a legmérgesebb, ő az aki szívből gyűlöl mindenkit, aki nem a zöld-ezüst színű talárban jár a Roxfort falai között. Mindig is azt tanította nekem, hogy az ilyenekkel még csak szóba állni sem érdemes, és természetesen igazat is adok neki. Grangert is vagy fél óráig kellett győzködni, mire kiköpte mi is van a levélben.
Nagyon sok munka áll előttem, sóhajtottam. Már szavak nem jöttek ki a számon, csak a sóhajok. Nehéz lesz rávenni bármiféle haj, vagy ruházati átalakításra az biztos... Bármilyen furcsa és idegölő is ez nekem, a hű mardekárosnak, azért igazság az, hogy mindenki megérdemel egy esélyt, még ha az illető épp griffendéles, és a világ legidegesítőbb, legokoskodóbb nőszemélye is az. És persze ha ez az én érdekeimet is szolgálja...

Astoria Greengrass

Fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében, mindazonáltal kíváncsivá tett, hogy vajon hogy képzelte el azt, hogy én elcsábítom Draco Malfoyt. Soha az életben nem gondoltam arra, hogy bárkit is megpróbáljak elcsábítani, bár tény és való, hogy negyedévben azt a ruhát, csak és kizárólag azért vettem fel, hogy Ron végre rájöjjön, mit veszített. Nem kezdhetem el csak úgy ezt az egészet Malfoyjal, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna. Az egyetlen amit erényemként feltudok mutatni az eszem, amire akárki akármit mond igen is büszke vagyok.
- Ha létezne rá megoldás, akkor nem is akarnám megtudni mennyire azok, vagy nem azok. - feleltem sóhajtva. Tényleg egyetlen porcikám sem vágyott arra, hogy "kellemes" családi vacsorákat töltsek el, abban a régi házban Lucius Malfoy társaságában. Bár tény és való, hogy annak a kúriának a történetére igazán kíváncsi lennék. Hm, ha legközelebb a könyvtárban leszek, majd utána nézek, kíváncsi lennék, hogy van-e róla valamilyen adat. Például, hogy mikor kik és mennyi ideig építették, illetve, hogy nyilvánvalóan varázslat védi, és hogy az vajon milyen régi. Az egyetlen amivel el lehetne érni, hogy betegyem abba a házba a lábamat, az csak is az, ha valaki részletesen mesélne nekem a történetéről, egy kisebb körbevezetés mellett.
- Nos, nem hiszem, hogy erre létezik megfelelő bájital. Tudod úgy vélem ide a személyiségem varázsa édes kevés lesz. - mondtam, lévén azért nem tudtam nem észrevenni, ahogy a szemével végigfutott rajtam és előre féltem tőle, hogy fejben már éppen arról készít listát, hogy még is mit csináljon velem. Ebből a szempontból csak nagyon reménykedtem benne, hogy semmi olyasmit nem fog rám erőltetni, mint amiket Parvati és Lavender használnak. Az nekem már egy kicsit túlságosan is sok(k) lenne a "jóból". Miközben Astoria beszélt, hirtelen zajt hallottunk és én idegesen kaptam oda a fejemet, látni azonban nem láttam senkit sem. Biztos a rendes folyosón közeledik, és éppen lefelé tart, tehát akkor ha szerencsénk volt semmit sem hallott a mi kis verekedésünkből.
- Oké, mivel szerintem te is érzed a helyzetben az iróniát, azt mondom, hogy megfontolom azt, amit mondasz. Szerintem ez így elég korrekt. - válaszoltam végül megfontoltan, elvégre nem olyan egyszerű megbízni egy mardekárosban, főleg ha az azt mondja, hogy segíteni akar, hogy elcsábítsd a háztársát. Eddig sem volt egyszerű az életem, de azt hiszem kénytelen leszek a napokban beszélni Harryékkel. És levelet is kell küldenem anyáéknak... nem tudom hogy megy az ilyesmi az aranyvérű családoknál, de abba belehalok, ha Malfoy szüleitől szereznek tudomást erről az egészről.

Hermione Jane Granger

Granger olyan szemekkel pislogott rám, mintha most látna életében először, de azt hiszem nem kéne eszébe juttatnom azt, amit tíz perccel ezelőtt még leműveltem vele.
Azt hiszem nem is olyan hihetetlen tervvel álltam elő, csak egy kis átváltozásra van szüksége, és már is meg van minden oldva. Bár, az lenne a legjobb megoldás, ha százfűlé főzettel átváltozna olyanná mint én, az lenne a száz százalékos siker, de ilyet sajna nem várhatok el tőle sem.
- Nehogy azt hidd, hogy Draco szülei annyira maradiak - mondtam neki, miközben felfelé haladtunk a lépcsőkön.Csigalassúsággal vettük a fokokat, hisz mindent alaposan meg kell beszélnünk, mire kilépünk azt ajtón. A föld alá süllyednék, ha megtudná bárki is, hogy én egy sárvérűnek segítek, bármilyen piti dolog is az. - Igaz ami igaz, ők is ki voltak akadva ezen, de már beletörődtek, és ha ez a törvény, kötelesek betartani. Hidd el, csak őket is el kell bájolnod, és minden rendben lesz - Ránéztem a lány arcára, és azon gondolkoztam, hogy itt tényleg jókora változásra van szükség, a haja, a szemöldöke, az arca és az ízléstelen ruhái mind arra utalnak, hogy sárvérű, ám ha egy kicsit is elegánsabban festene, máris megváltoznának a róla alkotott vélemények, ebben biztos vagyok.
- Elsőnek a külsőbeli változásokkal fogunk kezdeni, a hajad és... - Hirtelen zajt hallottunk a folyosó másik feléről. Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akik kihagyták az órájukat. Őszintén remélem, hogy nem hallott semmit az előző fél órából.
A folyosó végén lévő lépcső végén jártunk, amikor még megálltunk egy pillanatra. Granger vállára tettem a kezemet, majd szembe fordultam vele. Barnás seszínű haja is összerezzent a mozdulattól, ám most kivételesen nem szerettem volna őt megijeszteni.
- Meg kell bíznod bennem, ha azt akarod hogy minden simán menjen - szóltam és biztató mosolyom után kitártam előtte az ajtót, ami a lépcsőházhoz vezet.

Astoria Greengrass

Egyébként is, nem kedvelem Malfoyt, és ő sem kedvel engem és vérlázító hogy a minisztérium ezt még csak figyelembe sem vette, bár nem túl meglepő. Arra viszont igazán kíváncsi lennék, hogy vajon milyen alapelvek alapján osztottak párba minket. Már ha egyáltalán volt benne rendszer és nem csak kihúzták egy kalapból a neveket... nem tartom valami nagyra Caramellt és lehet hogy nem szép dolog, de jelen helyzetben ezt is kinézném belőle. De nem tudhattam biztosan, csak azt hogy jelenleg egy elhagyatott folyosón ücsörgök és éppen életem valószínűleg legnagyobb mélypontját élem át.
- Hát hogyne, már látom is Lucius Malfoy arcát, amikor tudomást szerez erről. Arról nem is beszélve, hogy az én szüleim hogy ki fognak akadni. Elvégre még csak 16 éves vagyok és már is eljegyeztek?! Nem, ez valami olyasmi amit én sem tudok megemészteni. - ezzel arra céloztam, hogy én nem lepődtem meg annyira magán a házasság tényén, hiszen a varázslótársadalomban nem ritka, hogy sokan már a Roxfort elvégzése után összekötik az életüket. Ahogy azonban eszembe jutott Lucius Malfoy arca, a hideg is végig futott a hátamon. Malfoy még kezelhető a hülye megjegyzéseivel egyetemben, bár elég fárasztó lehet egész életedben figyelmen kívül hagyni valakit, akivel együtt élsz... az viszont kizárt, hogy ebből az egészből ne legyen botrány, ha Vitrol megszimatolja.
- Hogy mondtad? - kaptam fel a fejemet döbbenten pislogva Astoriára. Úgy néztem rá, mint ha még soha az életben nem láttam volna. Még hogy hódítsam meg Malfoyt? Az isten szerelmére, ez még annál is nagyobb őrültség, mint ha csak egyszerűen kipréselnék magamból egy igent az oltár és a násznép előtt. Feltéve ha eljutunk odáig anélkül, hogy Ron megpróbálná megölni... Nem, nem én nem akarom ezt az egészet, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy Narcissa Malfoy és Lucius Malfoy sem. Görényke pedig szerintem kettétépte a levelet amint elolvasta.
- N...nem. Menjünk, bár a következő óránkat már lekéstük. - álltam fel egy kicsit zsibbadtan, elfogadva a felém nyújtott kezét. Még mindig előző szavainak hatása alatt. Idegesen szedtem össze a táskámból kihullott könyveimet és egyéb jegyzeteimet. Hála istennek a tinta tartóm teteje a helyén maradt, így semmimet sem kellett varázslattal kitisztítani. miután összeszedtem a holmimat kissé tanácstalanul pillantottam Astoriára, hogy még is mik lennének a további tervei.

Hermione Jane Granger

- Hülye ötlet, aranyvérűvel nem házasodhatom... - mondtam sóhajtva. Valóban kitolásnak éreztem, bár meg kell hogy mondjam, van pár helyes arc a sárvérűek között is, mondjuk most egy sem jut eszembe, de ez mindegy is jelen helyzetben.
Csendben hallgattam, ahogy Granger sorolja az érveket Draco ellen, ám tudtam, ezek csak kifogások, nincs olyan lány, akinek ne tetszene a szőke hajú fiú.
- Miért nem akarsz Malfoyjal együtt lenni? - hitetlenkedve néztem a lányra. - Hülyeség amit mondasz, tudod, néha a különbségek miatt illenek össze annyira az emberek - szóltam közbe, és próbáltam rámosolyogni a lányra, ám ő továbbra is a földet pásztázta szemeivel, ami azt jelentette, hogy makacs módra nem is figyel arra, amit mondok neki. Mintha a falnak beszélnék, komolyan!
Felálltam a földről, és leporoltam a szoknyám hátulját. Megigazítottam a hajam, visszaraktam a köves lógós fülbevalóimat, és kezet nyújtottam a lánynak.
- Nos? Készen állsz meghódítani Malfoyék gyöngyszemét? - félmosolyra húztam a számat, és kíváncsi voltam, most meg tudja-e mutatni Granger, hogy miért is lett griffendéles.
Meg nem tudom mondani hány percig álltam, kezemet a lány felé nyújtva. Szinte már zsibbadt a kezem, de a lány meg sem moccant, már-már halottnak néztem. Az az egy nyugtatott meg, hogy még mindig hallottam ahogy kapkod a levegő után, bár... lehet az sem zavart volna, ha útközben életét veszti. Na jó... nem vagyok ennyire gonosz.
- Na mi lesz már, állunk még itt fél órát?!

Astoria Greengrass

Ahogy a jelenlegi helyzet sem volt az számomra, még is képtelen voltam túltenni magam rajta. Nem csak azt, hogy így kivetkőztem magamból, hanem a levelet is. Már három hetem lett volna feldolgozni de még most sem érzem úgy, hogy ez sikerült. Mi több próbálok nem tudomást venni róla, kerülöm Malfoyt, és hallgatok erről a szerencsétlenségről, ameddig csak tehetem. De most úgy tűnik, hogy véget ért... eddig futhattam és menekülhettem az igazság elől, mert az végül csak elődugtak az ocsmány fejét, nem számít mi mindent tettem érte, hogy eltitkoljam.
- Éljen, hát ezt is megértem. - mondtam epésen megjegyezte, miközben lelökött magáról, bár magamtól is leszálltam volna, így ennek hála nem estem teljesen fenékre. Ennek ellenére azonban ez közel sem vigasztalt. Jelenleg úgy éreztem, hogy a helyzet amelybe belecsöppentem, egyenesen rossz volt és hála a tüzes reakcióimnak, most már egyenesen katasztrofális lett. De persze az is az igazsághoz tartozik, hogy ehhez az egésznek két ember kellett. Érdektelenül figyeltem, ahogy leporolja magát, tekintetbe véve, hogy úgy éreztem mg egy ideig itt leszek, én nem cselekedtem. Nem tudhattam hogy vajon mikor esik nekem, revansot venni, a hajtépésért.
- Tessék. - nyújtottam oda neki ezúttal minden ellenkezés nélkül a levelet, amikor arra kért. Nem volt értelme megtagadni a kérését, elvégre már úgy is tudja, hogy mi van benne. Olyan szerencsém pedig úgy sincs, hogy esetleg ettől a név megváltozik Ronra, vagy bárki másra, aki nem Draco Malfoy. Sóhajtva támaszkodtam a szemközti falnak, majd lassan annak tövébe csúsztam ülő helyzetbe. Nem láttam értelmét ácsorogni és egyébként is kissé szaporán vettem a levegőt, a vérem pedig száguldott az adrenalin löket miatt. Úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom megnyugodni és egyúttal el is felejteni, hogy esetleg késve essek be átváltoztatás tanra. Nem tudnék elfogadható magyarázatot adni sem a késésemre, sem pedig a kinézetemre.
- Malfoy, egy ostoba, gonosz mardekáros, aki annyira nagyra van azzal, hogy aranyvérűnek született. Nem több, mint egy egyszerű kirakati baba, akinek a feje pont ugyanolyan üres, mint egy üres vajsörös korsónak. - soroltam fel az éppen eszembe jutó hibáit a szóban forgó egyénnek. Ha az összes negatív tulajdonságát fel kellett volna sorolnom tartottam tőle elég sokáig itt lettünk volna. Ha pedig jót kellett volna mondanom... azt hiszem évet kellene ismételnünk mire bármi is eszembe jut. A földön ülve felhúztam a térdeimet és ráhajtottam a fejemet, amelynek hála így a levél kikerült a látókörömből, persze ezzel nem szűnt meg létezni. De szép is lett volna ha csak ennyi kellett volna hozzá.
- Van egy ötletem, akárkit is kaptál, ha nem mardekáros, hozzámegyek én. - közöltem nyíltan és mérgesen. Nem akartam, hogy a hangomba vegyüljön az elkeseredettségem a helyzetem miatt és ezt sikerült is eltitkolnom. Malfoy és én nem illünk össze, és nem csak azért, mert ő mardekáros én pedig griffendéles vagyok. Napestig sorolhatnám, a hibákat és vetíthetném előre azt a tragédiát amihez ez az egész vezet.

Hermione Jane Granger

Ahogy Hermione rajtam ült, csak egyre tudtam gondolni. Ez meg mi a francról beszél? A Minisztérium Dracot rendelte ki Hermionénak? Szent Merlin!
Csak feküdtem a földön, mint egy darab sárkányürülék, és tudtam már miért ilyen titkolózó. Nyilván nem akarta a barátainak elújságolni ezt a hírt, hisz mégis csak Potter legnagyobb ellenségéről van szó, és most Potter legjobb barátja az, aki elvileg a legnagyobb ellenségének lesz a felesége. Uramisten, ez rosszabb, mint a Bűbájos Boszik újság képregényrovata!
Barna hajam szét volt alattam terülve, és elég koszos is lett a sok tépkelődés, civakodás után. Mindketten lihegtünk a nagy izgalomban, és ahogy elnézem, ő is ugyanolyan tanácstalan volt mint én.
- Erről nem lenne érdemes beszélnem - nyögtem ki végül, és felültem a kemény kövezett padlóról. Hermione még mindig az ölemben ült, és úgy néztünk egymás szemébe. - Leszállnál végre rólam?! - mondtam, és lelöktem őt magamról nem várva a válaszra. Felálltam, és leporoltam a ruhámat, hajamat gyorsan az ujjaimmal átfésültem. Greengrass vagyok, nem nézhetek ki úgy, mint egy útszéli csöves!
- Add csak ide - szóltam, és kikaptam a kezéből a levelet. Valóban a Minisztérium küldte, és gyors átolvasásom után rájöttem, hogy ez a mihaszna sárvérű nem hazudott. Tényleg Draco az ő jövőbelije. Micsoda kitolás! Eddig abban bíztam, hogy a szüleim elintézik, hogy végül az én párom legyen... - Nem értem miért vagy úgy felháborodva ezen - mondtam neki őszintén. - Draco helyes, gazdag, aranyvérű és befolyásos fiú. Jó dolgod lesz vele, úgyhogy ne nyafogj itt nekem, mert elhiheted én rosszabbul jártam, egy mugliszármazásúval kell leélnem az életem! Úgyhogy jobb lesz, ha befogod a szádat, és örülsz magadban annak, hogy ilyen jól jártál! - Valóban igazságtalannak éreztem ezt, azzal ki lettem volna békülve, hogy valami világtalan aranyvérűvel akarják összehozni, na de pont Dracoval?! Nagyon nem fair ez, Granger meg sem közelíti az én szépségi szintemet, mégis neki adják az egyik legjobbat.
Granger még mindig a földön ült, fejét maga elé tartotta. Hátamat a falnak támasztottam, úgy néztem a kínlódását, amit szerény személyen nem tudott mire vélni. Öt perc csend után oda mentem mellé, és én is leültem, az ő mintájára.

Astoria Greengrass

Inkább nem mondtam ezúttal semmit sem arra, hogy ki mennyi új varázslatot ismer, mert nem tudtam miket sajátított el. A saját képességeimet illetően viszont csak pozitívan nyilatkozhattam elvégre sok mindenre jók voltak a DS edzések, amelyen egyetlen mardekáros sem vett részt, nem is értem miért. Mindenesetre készen álltam arra, hogy mindent megtegyek azért, hogy megvédjem magamat és a levelet.
- Ez igazán jó vicc, arra sosem gondoltál, hogy nem én hanem valaki más lenne a közbeszéd tárgya? - érdeklődtem tőle felvont szemöldökkel lévén, ahogy elnézem őt, egészen biztosan még csak meg sem fordult abban a csinos kis barna fejében, hogy a levélnek semmi köze hozzám, vagy legalább is nem csak hozzám van köze, hanem egy másik személyhez is. Na mindegy, engem most a legkevésbé sem érdekel Malfoy jó vagy rossz híre, minden csak attól függ honnan nézzük. Az egyetlen ami számomra fontos, hogy a barátaim ne tőle, vagy valamelyik másik igazán kedves mardekárostól tudják meg ezt az elképesztően tragikus hírt, hanem tőlem. Ez a legkevesebb amivel tartozom nekik, hiszen barátok vagyunk... ráadásul ott van még Ron is. Hogy a fenébe mondhatnám el neki, hogy kedvelem, amikor a levél szerint Malfoyhoz kell kötnöm az életemet?!
Akármennyire is nem akartam erre gondolni, kénytelen voltam szembe nézni azzal a ténnyel, hogyha azt akarom, hogy a levelem tartalma továbbra is csak az enyém maradjon, akkor meg kell tépnem hozzám egy nálam fiatalabb mardekáros lányt. Igazán szép kilátások! Nem tudtam nem dühömben megremegni, ahogy megfogta a levelet tartó kezemet. Komolyan mondom, talán még soha életemben nem hoztak ki ennyire a sodromból, mint most. Végül ahogy éreztem, hogy egyre szorosabban fogja a kezemet, mérgesen szisszentem fel, de nem adtam olcsón a levelemet, mert másik kezemmel hosszabb körmeimnek hála, megkaroltam az övét. Némi fájdalmat éreztem, ahogy meghúzta a hajamat és kezdtem úgy érezni magamat, mint az általános iskolában, amikor két lány egy fiú miatt verekedett össze. Akármennyire is volt lealacsonyító a helyzet sajnálatos módon itt is valami hasonló volt terítéken.
- Álmodj királylány! - kiáltottam és utánalépve elkaptam a hajánál fogva és durvábban, mint szerettem volna de lerántottam a padlóra, és ráültem a derekára, hogy meg nem próbáljon még egyszer meglépni az én levelemmel. Némi nehézség árán ugyan, de a levél ismételten nálam volt viszont ez az egész helyzet, már messze túlszárnyalta azt, amit eredetileg elképzeltem. Sosem hittem volna, hogy valaha is idáig fog fajulni ez az egész.
- Az isten verje meg azt az átkozott levelet! Hozzá kell mennem Draco Malfoyhoz aki már eddig is pokollá tette az egész életemet, nem hogy ezután! Ezt akartad annyira tudni, akkor tessék, legyél boldog, de őt is megkérdezhetted volna! - kiáltottam mérgesen és éreztem, ahogy az arcom a méregtől egészen piros lesz, és a kiabálástól zihálva vettem a levegőt. Úgy éreztem magamat, mint annak idején, amikor bolyhoska lihegett a nyakamban, majd volt egy rövid ölelésem az Ördöghurokkal is. Nem volt túlságosan kellemes érzés.

Hermione Jane Granger

Meglepődtem Granger reakcióján. Biztos voltam abban, hogy azonnal megfutamodik és rohan Potterhez, hogy elsírja, micsoda csúnyaságokat mondtam neki. Nem, ez most nem így volt. Visszavágott nekem, amin szintén meglepődtem. Igaz, egy évvel fölöttem jár, de sok más hatodik évfolyamos diák van, akit sakkban tudok tartani. És eddig ő is közéjük tartozott.
- Tudod, neked a szőke nem igazán állna jól - mondtam neki megvetően. - Ellenben több olyan varázslatot sikerült elsajátítanom, melyeknek te nem vagy a tudatában - Egyre közelebb mentem, közben a pálcámat is elővéve hadonásztam vele a levegőben. - Igaz, hogy a könyvtárban tanultuk mindketten az átkokat... csak tudod az a különbség, hogy én a zárolt részlegnél kutakodtam. A fekete könyvek között - rákacsintottam, és visszaraktam a pálcámat a helyére. Láthatóan zavar képe volt a sárvérűnek. Elégedett voltam, talán most kicsit meg tudtam őt ijeszteni azzal, hogy velem nem érdemes párbajozni. Sőt, úgy egyáltalán ellenkezni sem éri meg igazán.
- És hogy miért olyan fontos ez a levél? Tudod Granger, bármit megadnék azért, hogy végre te legyél a közbeszéd - mosolyogtam rá. Körbe-körbe sétálgattam, közben mondogattam neki, hogy adja már ide azt a fránya levelet. - És ez a nagy ellenállás is kíváncsivá tett. Ha már elsőnek odaadod a levelet... nos, lehet, hogy el sem olvastam volna. Amit könnyen kapok meg, az annyira nem is izgat. Ez a levél viszont felettébb felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy jobban tennéd, ha felolvasnád végre.
Megsimogattam a kezét, amiben a pergament tartotta. Keze kicsit száraz volt, amire csak egy szánalmas fintorral reagáltam. Hihetetlen, hogy egy lány ennyire nem törődik a külsejével. A szépség első számű szabája, hogy a bőrünk szép és puha legyen. Újabb érv mellettem.
Továbbra sem engedtem őt el, kezét egyre szorosabban markoltam, míg végül ki tudtam venni a kezéből a levelet. Előre lógó haját kicsit megrántottam, ezzel jelezve, hogy most én nyertem. Felkaptam a taláromat a földről, és a fülbevalók mellé begyűrtem a levelet is.
- Ezt buktad, Granger - mondtam, és újból megcéloztam a bájitaltan termet.

Astoria Greengrass

- Nos, ebben az esetben azt kell mondjam most az egyszer éhen maradsz. - közöltem vele a puszta tényeket, és csak a jóindulatomnak köszönhetően nem tettem hozzá, hogy diétázhatna. Persze nem volt rajta egy deka felesleg sem de hát oda szúrhattam volna neki, ahol igazán fáj. Ez azonban egy olyan mardekáros húzás lett volna, amelyre eszem ágában sem volt vetemedni. Legalább is most még nem, lévén jelenleg csak néhány dolog jutott eszembe, amelyet ne tettem volna meg azért, hogy a levél tartalma titok maradjon.
- Különben mi lesz? Szőkévé varázsolsz? - tértem vissza az előbb félbehagyott mondatára. Kezdtem úgy érezni, hogy talán még soha nem voltam ennyire mérges. Leszámítva talán negyedikben, amikor Ron végre felfedezte, hogy én is lány vagyok. Igazán gratulálok neki, mert ugye bár jobb később mint soha, ahogy a mondás tartja. Kedvem lett volna azonnal lesöpörni magamról a kezét ahogy hozzámért, de nem akartam, hogy a hirtelen mozdulatomnak hála, valami ocsmány ártás hagyja el a pálcáját. Okosabb voltam nála, és több átkot is ismertem, ahogy védekező bűbájokkal is el voltam eresztve, ez azonban még nem garantálta nekem a győzelmet, mert nem tudtam ő mennyire jó. De mivel mardekáros nem várhatom el tőle, hogy sportszerűen harcoljon.
- Ohh igen, ez minden vágyam. - nevettem hangosan, amikor kijelentette hogy majd mindenki engem fog kergetni a levélért. Tudtam, hogy teljese őrültnek nézhet, de képtelen voltam eltüntetni azt a képet a szemeim elől miszerint az összes mardekáros engem zaklat, hogy áruljam el a levél tartalmát, egyet kivéve. Hát igen azt hiszem Draco Malfoy nem találná annyira szórakoztatónak azt, hogy a háztársai éppen a megszégyenítésén dolgoznak, minden erejükkel, anélkül, hogy tudnának róla. Képtelen voltam abbahagyni a nevetést, és ennek köszönhetően az oldalamba egy kis fájdalom nyilallt, tehát neki támaszkodtam a falnak.
- Te verekedni akarsz? Ez komoly? - kérdeztem és most először a beszélgetés folyamán felcsillant némi tisztelet a részemről az irányába. Elvégre aranyvérű létére ha a többi mardekárosból indulok ki, mindannyian csak a pálcájukra hagyatkoznak. Egy ilyen kihívást a régi énem azonnal visszadobott volna, én azonban nem vagyok gyáva. Ledobtam a földre a vállamon lógó táskát, majd hozzá hasonlóan a zsebemből elővett hajgumival összekötöttem a hajamat. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a nap valaha is eljön. Mindazonáltal kezdtem úgy érezni hogy hamarosan nem csak a döntés súlya lesz a kezemben, hanem egy maroknyi barna haj is, ha ez így megy tovább.
- Miért érdekel téged annyira az a levél? - kérdeztem meg végül de közben egy pillanatra sem vettem le róla a szememet és kissé leguggoltam, hogy ha esetleg nekem támadna, akkor könnyedén reagálhassak rá.

Hermione Jane Granger

- Te tényleg ennyire elcsökevényesedett aggyal születtél, drágaságom? - pálcámat a mellkasa felé irányítottam, ahogy felnézett rám, csak hogy érezze a törődést. - Itt, és most olvasd fel azt a levelet! Különben... - Csendes léptekkel közeledtem a lány felé. - ne tudd meg, mire vagyok képes azért, hogy csillapítsam a kíváncsiságom.
Bal kezemet a vállára tettem, jobbal még mindig a testéhez szegezett pálcámat tartottam. Óvatosan körbesétáltam őt, majd újra szembe néztem vele.
A barna szempárban még mindig félelmet láttam, ami persze jó jel. Kezében remegve tartotta a levelet, és szerintem már csak arra várt, hogy mikor engedem őt ki a karmaim közül. Na, arra várhat! Egy ilyen könnyű kis zsákmányt nem engedek csak úgy el... Ideje lenne ennek a kislánynak felnőnie...
- Jól tudod, hogy innen már nem szabadulsz, míg meg nem mutatod a levelet - Szánalmamat egy mosollyal fejeztem ki. Hajamat hátradobtam, majd a kezemmel leporolgattam a válláról a port, és újból a szemébe néztem. - Granger, van választásod. Vagy most megmutatod a levelet, vagy számíthatsz arra, hogy az egész mardekáros bagázs fog zaklatni a levélért. Tényleg ezt akarod? - felhúztam a szemöldököm, és úgy vártam a válaszra.
Néma csendben néztünk egymásra, próbáltuk kiolvasni egymás gondolatait. Hála csodálatos színészi tehetségemnek, kötve hiszem, hogy a sárvérű bármit is látna a fejembe, ellenben vele, akinek pupillája hol kitágult, hol összement a félelemtől. Olyan a feje, akár egy nyitott könyv.
Nyilván egy fiú van a levélben, azért nem mutatja meg, mert ha kiderülne, bizonyára nagy herce-hurca lenne körülötte, nem csak a mardekárosok körében, hanem a barátai közt is, mert ha a reakcióit elnézem, kötve hinném, hogy a szánalmas haverjai tudnak erről az egészről. Ha pedig kiderül, hogy ő mégsem olyan szűzies lány, mint amilyennek tűnik, az számomra minden kinccsel fel fog érni.
Rezzenéstelenül állt előttem, pedig arra számítottam, ez megtöri őt. Sajnos néha a legjobbak is tévednek.
- Van persze más lehetőség is arra, hogy megtudjam, mi is lapul a levél sorai között - Taláromat levetettem a földre, és két lógós fülbevalómat beletettem a zsebébe. - Tudod, elég sok minden összegyűlt itt már veled kapcsolatban, és ideje a feszültséget levezetni. - Fényes, barna hajamat copfba fogtam, és úgy sétálgattam körbe-körbe a kis sárvérű körül.
- A te kezedben van a döntés, okoska - mondtam neki félmosollyal a számon. - Vagy önszántadból felolvasod, vagy... - Kezeimet előrenyújtva kiropogtattam, jelezve ezzel a szándékomat.

Astoria Greengrass

- Nem akarok mást, mint visszakapni a levelemet, oké?! - néztem a lányra, lévén én tényleg nem akartam megátkoz, hát még párbajozni, vagy esetleg annak következében kárt tenni benne. Az a nyavalyás levél és a minisztérium az oka mindennek. Hogy titkolóznom kell a legjobb barátaim előtt, hogy szinte menekülnöm kell az otthonommá vált iskolámba, és hogy most itt kötöttem ki egy alattam járó mardekáros diákkal, egy elhagyatott folyosón. Öröm, az ürömben, hogy legalább attól nem kell tartanom, hogy egy tanár erre téved, lévén a következő óra már elkezdődött, ami egyúttal azt is jelentette, hogy valami fantasztikus kifogással kell előállnom McGalagony professzornak, hogy miért is nem jelentem meg az óráján.
- Ohh ezt én is mondhatnám neked. - közöltem vele, amikor kijelentette, hogy nem tudom kivel kezdek. De pontosan tudom Astoria Greengrass 5. évfolyam. És bármennyire is szeretném azt mondani rá hogy a külső minden, azért van ész a fejében. Legalább is ahogy hallottam, bár nem túlságosan adok a szobatársaim pletykálkodására, sajnálatos módon lehetetlen lenne kiszűrni, mert a hangerejük határozottan gyilkos. A pálcámat továbbra is teljes készültségben tartottam, mert nem akartam semmiféle meglepetést kapni, kiváltképpen nem egy felbőszített mardekárostól. Idegesen figyeltem, ahogy felnyitja a borítékot és már éppen a következő átok járt a fejemben, amivel elvehettem volna a kedvét attól hogy mások dolgába beleszóljon, amikor egyszerűen kijelentette, hogy fel fogom olvasni neki. Feléje nyúlva óvatosan elvettem tőle a levelet és most hogy már nálam volt egyszerűen a zsebembe gyűrtem, nem törődve vele, hogy mennyire gyűrődik össze.
- Azt akár el is felejtheted. - jelentettem ki egyszerűen, és nonverbálisan egy pajzsbűbájjal vettem körbe magamat. Soha nem volt még ilyen rossz napom, mint most, ha csak nem számítjuk azt, amikor ez az átkozott levél berepült az életembe, eltüntetve onnan a boldogságot, nyugalmat és minden békességet, ami azt hittem, hogy Voldemort halálával végre beköszönt az életembe. De nem... ha nem ő akkor majd a minisztérium megkeseríti helyette is, komolyan mondom igazán fényűző kilátások.
- Tudod mit, én elsétálok, te szintén és úgy teszünk mintha ez meg sem történt volna. Mit szólsz? - kérdeztem és bár tudtam, hogy valószínűleg nem fogja elfogadni a dolgot, azért meg kellett próbálnom. Ha fel sem ajánlottam volna a békés elsétálás lehetőségét, az nem én lettem volna. Bár kezdem úgy érezni, hogy a levél kézhezvétele óta egyáltalán nem vagyok önmagam, most pedig hogy még kis híján párbajt is kezdeményeztem, ez az érzés egyre erősödik bennem.

Hermione Jane Granger

Szemeimet idegesen villogtatva néztem a lányra.
-Azt hiszed, könyörögnöm kell bárkinek is, hogy levelet írjon nekem? Tudod, én nem vagyok te, akinek ha jön levele, az is csak a mugli szüleitől van - önelégült mosolyra húztam a számat, majd könyökömmel oldalba vágva elindultam a bájitaltan terem felé. - De tudod mit? - fordultam vissza - Ezt a levelet te már elbuktad!
A borítékra raktam a bal kezemet újra, jobbal pedig a rózsafából készült pálcámat markoltam. Ez most komolyan párbajra hív ki? Azt hiszi, egy mardekáros ellen esélye van? Ugyan... lehet, hogy nem csak a szemét, hanem az eszét is belefőzte a bájitalaiba! Szánalmas egy nőszemély!
Lenéztem a kezeire, de nem láttam semmi jelet arra, hogy ő a pálcáját fogná. Egyik kezében a könyveit és a táskáját tartotta, másikat pedig a zsebében. Lehet hogy ott van a pálcája.
- Nem tudod kivel kezdesz ki, Granger - sziszegtem. Igazából nem voltam mérges, csak próbáltam megfélemlíteni, hátha meggondolja magát és elenged azzal a hülye levéllel. Magasra nyújtottam a titokzatos borítékot, hogy még véletlenül se tudja kikapni a kezemből, úgy gondolkoztam azon, hogy hogyan legyen tovább. Attól tartottam, ha elviszem, újból büntetőmunkát kapok, és viszlát roxmortsi hétvégék. Ha viszont nem olvasom el, abba egyszerűen belehalok. A kíváncsiság megölné a sejtjeimet. Szánakozva néztem, ahogy Granger a száját rágva idegeskedik. Barna kócos haja a szemébe hullott, de őt ez sem foglalkoztatta. Csak az a fránya levél. Szinte már a mellkasomat fúrta a kíváncsiság, de már tudtam, ha elviszem abból csak a baj lesz, aminek én természetesen örülnék, feltéve ha nem velem történne. Úgyhogy nem volt más választásom, ki kellett találnom valamit:
- Tudod mit? - Kezemet letettem a magasból, arcomból kifújtam a hajamat, és közelebb léptem a lányhoz. - Nézzük meg ezt a levelet itt és most! - Ujjammal óvatosan felnyitottam a a borítékot, majd kivettem belőle a pergament. - Tessék, vedd el - Balommal odanyújtottam felé a papírt. - És olvasd is fel! - Jobbal pedig elővettem a pálcámat, hogy még véletlen se tudjon elszaladni vele. Biztos, ami biztos.

Astoria Greengrass

Sok mindent képes voltam elviselni az élettől, hiszen nem bánt velem túlságosan kesztyűs kézzel. Kezdődött az egész azzal, hogy az életem alapjaiban rendült meg amikor megtudtam McGalagony professzortól, hogy boszorkány vagyok. Aztán elkezdhettem összeszedni mindenféle könyvet, hogy megtanulhassam azt, amibe mások beleszületnek, mert a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, mindent meg akartam ismerni, tudni erről az új világról, amelybe belecsöppentem. Aztán pedig kezdetét vette az a rengeteg kaland, amit Harryvel és Ronnal éltem át, amelybe később az egész varázslóvilág is belecsöppent. Nem volt könnyű dolgunk, de itt vagyunk és Voldemort halott. Ennek fényében tehát ha azt túléltük amit Ő ránk mért, akkor nem a minisztérium és az új rendelete, vagy egy mardekáros lány foglya tönkretenni az életemet.
- Igen is megmondom, hogy mit csinálj, mert semmi közöd más leveléhez! Ha a te neved van rajta, nyugodtan olvasgasd, ahogy kedved tartja, ha pedig levél hiányban szenvedsz csak mardekáros módra zsarolj meg valakit, hogy írjon neked! - vágtam vissza türelmemet elvesztve vele szemben. Általában én volt az, aki a legtaktikusabb és leglogikusabb a hármasunkban, most ez azonban nem ment. Képtelennek éreztem magamat a nyugalomra, hiszen Astoria kezében volt az egész jövőm, amelytől nem tudok megszabadulni, azzal, hogy magával viszi a levelet. Mi több ha elviszi és elolvassa... na az a lehető legrosszabb dolog, ami csak történhet. Bármennyire is igyekeztem előtte megkaparintani a levelet, ő végül gyorsabb volt, de láthatólag nálam nem ingerültebb.
- Nem hallottad mit mondtam?! Add vissza! - néztem rá mérgesen, amikor a falón lógó fáklya fénye felé tartotta a levelet. Mivel azonban nem átkozott meg azonnal, és hordott el mindennek, úgy tűnt a papír amelyre a hivatalos leveleket írják elég vastag ahhoz, hogy a szöveg ne látszódjon át, így elolvasni csak úgy lehet ha az illető kibontja. Mivel azonban én már egyszer felbontottam a levélen lévő mágia már nem védi meg az illetéktelen személyektől, mint amilyen Astoria is.
Mérhetetlenül mérges voltam, amikor úgy tűnt, egyszerűen csak el akar sétálni a levéllel a talárjában. Az ÉN levelemmel, amelyet nekem címeztek és amelyben az én hátralévő életemről döntenek, anélkül hogy megkérdeznének! Valahol itt telhetett be a pohár, mert előkaptam a pálcámat és kimondtam az első eszembe jutó átkot, amely egy hátráltató ártás volt. Ennek köszönhetően pedig igen csak nyomatékosan terült el a folyosó kövezetén.
- Kérem vissza a levelemet. - léptem mellé nyomatékosan, és bár tudtam, hogy nagy kockázatot vállalok azzal, hogy párbajt provokáltam egy mardekárossal, tudtam, hogy meg tudom védeni tőle magamat. Még akkor is képes leszek védekezni ha méltó ellenfélre akadok benne, a lényeg, hogy ne jelenlen meg itt egyetlen egy tanár sem. Akkor aztán végképpen lehetetlen lesz a továbbiakban titokban tartani annak a nyomorult bagoly hozta levélnek a tartalmát.

Hermione Jane Granger

A kis sárvérű... még nekem parancsolgat. Szúrós tekintettel néztem rá, majd gúnyos mosolyra húztam a szám. Mindig is annak az elvnek éltem, hogy amit megtiltanak, azt kötelező megcsinálni, így hát felvettem a levelet a földről. A fehér boríték kicsit barnás színű lett a kövezett padlótól, de még így is ki tudtam olvasni a címzett nevét. Hermione Granger. Egy felkapaszkodott okoskodó nőszemély. Mégis ki képes neki levelet küldeni? Hisz annyi lány van még a Roxfortba, annyi gazdagabb, befolyásosabb... például én!
Ki az a vak, elmeháborodott fiú, aki helyettem őt választaná? Ezen a gondolaton kicsit felhúztam magam, de továbbra is lepleztem ingerültségemet a griffendéles lány előtt. Hajam szórakozott csavargatása átváltott ideges csavargatásba, végül azzal sikerült nyugtatnom magam, hogy lehet, hogy egy ő szintjebeli fiú írta neki a levelet. Végül is nekem mindegy, ki a levél írója, csak ne mardekáros legyen. Azzal megszégyenítené a házat, és azt hiszem az lenne a fiú utolsó cselekedete, hogy ránéz erre a senkire.
- Na nehogy már te mondd meg, hogy mit csináljak Granger! - legyintettem a kezemmel, amivel a levelemet is fogtam. - Mert ha kinyitom, mi történik? Rám küldöd a félvér és véráruló barátaidat? Ugyan már, ennyire butuska még te sem lehetsz. Én csak csettintek egyet, és már két-három átok repül rád és a többi BÉNA barátodra egyaránt - Újra rápillantottam a levélre, majd vissza a tehetetlenül álló lányra. Láttam a szemében a rémületet, és a hangjából is könnyedén ki lehetett hallani, hogy nem szerette volna másnak is megmutatni ezt az üzenetet. Kíváncsivá tett, hogy kitől kaphatta, hisz ha ennyire be van ijedve attól, hogy elolvasom, akkor biztosra veszem, hogy fontos a dolog. Lehet, hogy a félvér haverjától kapta, attól a pápaszemes Pottertől, vagy egy másik félnótás griffendélestől. Ebből lenne nagy újság az iskolának az biztos!
A szürke falon lógó fáklyához tartottam a papírt, hátha átvilágítja azt, ám csak annyit láttam, hogy sűrgős kezek írhatták a levelet, és legalább egy ötven centis pergament rejt a boríték. Ki lehet az, aki ilyen hosszú levelet ír? Csak a hivatalos levelek szoktak ilyen terjedelműek lenni. Megigazgattam a hajam, és arra gondoltam, az is meglehet, hogy végre kirúgják a Roxfortból. Az megváltás lenne a Mardekárra nézve, azt hiszem egy hétvégén át ünnepelnénk. Gondolkozásomból Granger várakozó tekintete és az óra kezdetét jelző csengő ébresztett fel.
- Tudod mit, sárvérű? - A sárvérű szót erősen megnyomva közeledtem felé. Kihúztam magam, orromat felemeltem, ahogy a nővéremtől tanultam, és úgy lépdestem felé. - Ezt a borítékot most szépen becsúsztatom ide - Mutattam a fekete talárom zsebére. - Neked már úgysem kell, hiszen ha jól látom már elolvastad - Szemébe néztem a lánynak, majd megfordulva lassan indultam el a folyosón, mely a bájitaltan teremhez vezetett. Önelégült mosoly jelent meg az arcomon, miközben haladtam a folyosón. Kezemet ráraktam a zsebemre, ami a rejtélyes borítékot tartalmazta. Most igazán büszke voltam magamra, ennél jobb dolog nem is történhetett volna. Holnapra azzal lesz teli az iskola, hogy Grangernek miféle titkos hódolója van. Első dolgom lesz Dane-nek megmutatni.
Szinte már ugráltam az örömtől és kíváncsian vártam vajon most hogy próbál megállítani a kis felkapaszkodott sárvérű.

Astoria Greengrass

És én még azt hittem, hogy Malfoyjal összefutni lenne tökéletes katasztrófa. Ezek után azt hiszem, hogy ezt nyugodtan általánosíthatom az összes mardekárosra, de nem mintha eddig nem így lett volna. Hiszen ha megnézzük akkor a mardekárosok eddig is megpróbáltak mindent, hogy pokollá tegyék az életemet, akár Malfoyjal, akár nélküle. Ez a mostani találkozás is, az ifjabb Greengrassal remek példa erre az egészre. A nővérét is utálom, ahogy ő is engem, tehát szerintem vele sem leszek jóban, nem mintha akarnék. Egy mardekárosban nem lehet megbízni, arról nem is beszélve, hogy náluk a barátság mint fogalom nem is létezik, náluk az csak valami csordaösztön, hogy az erősebb és befolyásosabb köré tömörülnek.
- Nem a szemem a helyén van. - válaszoltam, és azt csak magamban tettem hozzá, hogy az ő fejével ellentétben az enyémben még az agyam is megvan. Nem akartam konfliktusba keveredni vele, mert bár egészen biztosan megtudtam volna magamat védeni vele szemben, nem szerettem volna azért McGalagony professzor elé kerülni már az első hónapban, hogy párbajozáson kaptak egy mardekárossal. Ez a hír igazán hamar elterjedne a suliban, arról nem is beszélne, hogy ez a viselkedés előbb lenne jellemző Ronra és Harryre, mint sem éppen rám. Egyébként is, ennyire azért nem akasztott ki az a levél, hogy lesüllyedjek az ő szintjükre.
- Úgy vélem te sem haltál volna bele, ha félre állsz az út közepéről. - feleltem sóhajtva és képtelen voltam palástolni a hangomban bujkáló ingerültséget. Rossz kedvűen álltam fel a földről, majd leporoltam a szoknyámat és megigazítottam a felsőmet is. Ez a mai nap úgy tűnt nem túlságosan az én napom. Lehajoltam és elkezdtem összeszedni a táskámba tartozó könyveket, ehhez azonban hátat kellett fordítanom Astoriának, ami meglehet nem volt egy bölcs döntés. Így a tőlem telhető leggyorsabban összeszedtem a könyveimet és közben igyekeztem nem kirobbantani egy párbajt azzal, hogy megfelelően visszaválaszolok a "kedves" kis megjegyzéseire. Ez pedig őszintén szólva nagyon nehezemre esett.
- Hogy mondtad? - kérdeztem vissza értetlen arckifejezéssel. Még is miféle szerelmes levélről beszél ez? Nem kaptam én senkitől szerelmes levelet, arról nem is beszélve, hogy az órai levelezést sem támogatom, kiváltképpen nem bájitaltanon. Piton professzor éles szemei előtt az ilyesmi teljességgel lehetetlen. Alighogy megfordultam láttam, ahogy a táskám mellett heverő levél felé nyúl de nem voltam elég gyors hogy én szerezzem meg elsőnek. Halálra sápadtam elvégre nincs is rosszabb lehetőség, mint hogy egy mardekáros kezébe kerüljön a titkom!
- Ki nem merd nyitni! - kiáltottam rá mérgesen, de hangom megremegett a végére. Nem akartam, hogy bárki más is megtudja, elvégre akkor még talán van visszaút. Azzal azonban, hogy egy harmadik személy is tudomást szerez erről a képtelen helyzetről, végleges ténnyé válik, amit nem akarok elfogadni. Nem, nem és NEM!

Astoria Greengrass

Reggel amikor rájöttem, hogy az első órám bájitaltan méghozzá a mardekárosokkal úgy éreztem mintha végig vágott volna rajtam egy villám, vagy a kettőszáz húsz volt. Nem akartam a hatodéves mardekárosok közelébe menni, nem akartam Piton professzor bájitaltan óráján lenni, mert azzal megkockáztattam volna, hogy Malfoy esetleg megszólítson, vagy bármiféle rám nézve kompromitalló megjegyzést tegyen. Még nem volt lehetőségem, hogy megmondjam a fiúknak vagy akár Ginnynek, hogy miféle őrült ötlete támadt a minisztériumnak. Még hogy én és Malfoy? Bele sem merek gondolni, hogy vajon Mr. és Mrs. Malfoy hogyan reagáltak erre a hírre, már ha egyáltalán tudják. Én nem dicsekedtem ezzel a szüleimnek, a velőtrázó halálra rémült sikoltásomat a levél kibontása tán, pedig Ginny levelére fogtam.
Ennek volt köszönhető hogy amint véget ért a bájitaltan óra azonnal összeszedtem a könyveimet, felkaptam a táskámat, és elsőként helyeztem a kész bájitalomat Piton professzor asztalára, majd szinte futva hagytam el a pince helységet. A jól bevált oldalsó folyosót vettem célba, amelyet szinte senki sem használt, mivel kerülővel vezetett fel a főlépcsőhöz, ami felvitt a földszintre. Nekem azonban tökéletes volt mert így elkerülhettem mindenkit. Legalább is egészen addig a pillanatig gondoltam így, amíg hirtelen bele nem ütköztem valakibe. Ennek köszönhetően a könyveim amelyek a kezemben voltak szanaszét terültek a folyosón, a táskám tartalmának nagy részével együtt.
- A fenébe... - morogtam az orrom alatt, főleg amikor rájöttem, hogy a minisztériumi levél is ott volt, vagy még remélhetőleg mindig a táskámban van. Idegesen pillantottam fel a velem szemben álló lányra, akiben felismertem az egy évfolyammal alattunk járó Astoria Greengrasst. A nővérét sem kedveltem túlzottan, bár meglehet azért, mert ő is előszeretettel köszörülte rajtam a nyelvét.